Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


A nagy fehér orosz - A White Russian, amiből egy kultikus film csinált sztárt

2020. május 31. - absolut_hu

dsc05803_logo_zott.jpg

Az emberek több, mint kétszáz éve fogyasztanak koktélokat, a legelső írásos hivatkozás 1798-ra datálható. Jó pár közülük a kultúránk részévé vált, és mai napig népszerű. Egy Martini, Margarita, Caipirinha, Manhattan esetében gondolkodás nélkül elfogadjuk, hogy miért is váltak sikeressé, legtöbbször frissítő hatásuk vagy éppen kifinomultságuk miatt, de vannak olyan népszerű koktélok, amik kívül esnek ezen a kategórián és már-már extrémnek számítanak. Ilyen a Bloody Mary – történeti posztunkat itt olvashatjátok – vagy akár a White Russian. A White Russian fő összetevői a vodka, a kávélikőr és a tejszín. Az ital a megszokottól eltérően több cukrot tartalmaz, de a legtöbb ember számára maga a tejszín az, ami megkérdőjelezi ennek az italnak a kifinomultságát. Utóbbihoz már csak azért is szkeptikusan állnak egyesek, mert nem igazán értik az összefüggést a tej és a felnőtteknek szóló élvezeti cikként fogyasztott alkoholos italok között. Pedig a White Russian van annyira karakteres, hogy a legismertebb koktélok között tartsák számon. Ahogy David Wondrich italtörténész írja, ez egy olyan koktél, amely „átlép a kevert italok világán, mint a Rodoszi Kolosszus, egyik lába szilárdan áll azok között, akik soha nem isznak, a másik lába azok között, akik mindig.”

Világokat átszövő történelem

Hiába keressük a White Russian eredetét a messzi Szibériában, története Etiópiából Mexikóba és Brüsszelbe vezet, és igen van kapcsolata Oroszországgal is, de talán nem olyan erős, mint gondolnánk. A White Russian első nyomatott hivatkozása 1965-ben az Oakland Tribune-ben jelent meg, és legtöbb forrás ezt tekinti az ital első hivatalos megjelenésének, de nem lehetnek kétségeink afelől, hogy bőven ez előtt már felszolgálták valahol.

Az Orosz medvétől a Fehér oroszig

Hogy megtudjuk a White Russian történetét, először érdemes elődjéhez, a Black Russian-höz visszanyúlni. A Black Russian a White Russian nagy testvére, amit 1949-ben egy bizonyos Gustave Tops talált ki. A belga bartender Luxemburg akkori amerikai nagykövete, Perle Mesta (1889-1975) tiszteletére alkotta meg ezt az italt a brüsszeli Metropol Hotelben. A michigani származású Mesta nagy rajongója volt a vodkának, de a hidegháború éveiben jobbnak látta titkolni a keleti szuperhatalom „legfőbb” exportterméke iránti szenvedélyét. A socialite fogalmi kategóriáját kimerítő Perle Mesta, férje után maradt millióiból valódi közéleti figurává nőtte ki magát. Washingtoni partijain a korszak tündöklő sztárjai és legbefolyásosabb politikusai vettek részt. Az ital tehát Brüsszelben született meg, az egyetlen oka annak, hogy Oroszországhoz kötik, az az, hogy a vodka Oroszországból származik - valójában a Keleti blokkból, az oroszok és a lengyelek között mai napig nagy viták vannak az eredetről.

Tovább

"...ez nem olyan, mintha, hanem ez az, ami." - Interjú a Viaplant alapítójával Szakács Barnabással

viaplant_barnaba_s_logo_zott.jpg

2015-ben Pilsen városa volt Európa Kulturális Fővárosa, aminek keretében felkérték a Tájék művészeti csoportot, köztük Szakács Barnabást landart akciók tervezésére, készítésére. Barnabás tájépítészként az általa vezetett irodájával a Lépték Tervvel, az elmúlt tizenöt évben számos fővárosi és vidéki város közterét újította fel közösségi teret alkotva. Mivel munkája során mindig is arra törekedett, hogy becsempéssze a természetet a városi betondzsungelbe, a pilseni pályázat kapcsán is valami hasonlóban gondolkodott. Projektjében az ember által alakított táj és művészet kapcsolatát vizsgálta. A tájat szó szerint képpé alakítva be akarta vinni a város főterére, a Szent Bertalan katedrális mellé, ahol a teret körbeölelő vendéglátás a testet, a katedrális pedig a lelket szolgálta ki, azonban itt egyetlen fűszál, egyetlen fa sem volt, ami az embert természeti lényegére emlékeztette volna. Óriásplakát méretű, növényi részekből komponált skicc lett volna Barnabás “teremtett” tája az épített környezetben. A teremtés meghiúsult, a Viaplant azonban megszületett. Mivel az alapötlet nem hagyta nyugodni, több éves gondolkodás, tesztelés és fejlesztés következett, ennek eredményeként jött létre a Viaplant, ami a belsőépítészet területén sokféle módon használható növényi részekből készített burkolat. Ma már több termékcsalád is megtalálható a márka repertoárjában a fali panelektől kezdve, a világító design bútorokon és lámpákon át egészen a használati tárgyakig. Barnabással a márka mögötti történetről és annak üzenetéről beszélgettünk, miközben azt is elárulta, hogy neki melyik munkafázis a személyes kedvence ebben a nagyon is összetett folyamatban. Emellett pedig mesélt a termékcsalád legújabb, ikonterméknek szánt tagjáról, a továbbfejlesztetett HEDRON lámpáról.

A természet nemcsak a Viaplant kapcsán jelenik meg a munkádban. Az általad vezetett tájépítész iroda, a Lépték Terv fő missziója, hogy a város, amiben élünk, ne csak biztonságot adó hely legyen, hanem közösségi tér, minél nagyobb zöld területekkel.

Most teljesen másképp tekintünk a közterekre, mint száz évvel ezelőtt, amikor még közel, s távol nem volt ekkora probléma, hogy feléljük a környezetünket. Ma már egy városi zöldfelületre - az egyéb közművekhez hasonlóan - szolgáltatóként kell tekintenünk. Olyan rendszerként kell értelmeznünk, amely ökológiai szolgáltatást nyújt. Irodánk ennek szellemében tervezi közterületeinket, ahol próbálunk összhangot teremteni az élhető zöld környezet, a motorizált közlekedés, a közösségi funkciók és a közműszolgáltatás hatalmas, sokszor nehezen összeegyeztethető igényrendszerében. A köztér a tervezés folyamatában küzdőtér, végeredményében élettér.

A pilseni pályázatra készült munka is pont erről szólt. Később a művészeti alkotást hogyan kezdte el követni a termékfejlesztés gyakorlata, amiből végül megszületett a Viaplant brand?

Egy evolúciós folyamat volt. Az elején egyáltalán nem termékfejlesztésként tekintettem a témára, de a gondolat nem hagyott nyugodni. Ahogy volt időm, újra és újra elkezdtem foglalkozni vele, és fokozatosan sodródtam bele az élménybe, hogy ebben sokkal több van, mint egy egyszeri művészeti projekt. Végül akkor indult el a tudatos márkaépítés, amikor kifejlesztettük azt a gyártástechnológiát, amivel ki tudtuk lépni a teljes kézimunka köréből. Még így is sok része készül manufaktúrában, ami személyessé teszi ugyan a terméket, de költséges az előállítása. Amikor megterveztük az első szerszámot és láttuk, hogy több próbagyártás is sikeres lett, akkor éreztük, hogy ebből lehet valami.

Ezt az anyagot úgy kell elképzelni, hogy a növények vagy azoknak a részei bekerülnek egy közegbe, két lap közé?

Nagyjából. Egy duplafalú szerszámot használunk a gyártáshoz. Ahhoz, hogy a növényeket elbontó mikroorganizmusok megéljenek, többek között levegőre és vízre van szükségük. Ezt a folyamatot úgy tudjuk megakadályozni, ha ettől hermetikusan elzárjuk. Amikor kiderült, hogy véghezvihető ez a tartósítási folyamat, adta magát, hogy a sorozatgyártás is lehetséges. Ami nagyszerű, hogy egy tartós és nagy igénybevételnek kitehető, felújítható anyagot kapunk, ami a belsőépítészeti felhasználásnál nagyon fontos. Így nem csak dekorációra, hanem funkcionális felületeken is használható.

Tovább

Merész és inspiráló divatkalandok - Absolut Fashion történet

absolut_mode_edition.jpg

Az Absolut a kezdeti művész kollabok után rátalált a divatra is, ahol a 80-as évektől egészen napjainkig izgalmas együttműködéseket és kampányokat hoz össze hol a divat nagyágyúival, hol pedig feltörekvő, friss tervezőkkel. Amíg egyes kollaborációk egy-egy hirdetésre korlátozódnak, addig mások partykkal, regionális kampányokkal, különleges divatbemutatókkal, kiállításokkal színesítetik az Absolut Fashion világot. Mi most ennek a közel 30 éves útnak a kiugró momentumait szeretnénk megmutatni nektek.

Divatikonok gyűrűjében

A márka 1988-ban tette meg az első lépést, hogy szorosra fűzze kapcsolatát a divatvilággal, méghozzá azzal az ikonikus hirdetéssel, ahol a modell Rachel Williams a David Cameron által tervezett ezüst miniruhában pózol. Ez volt az első darabja az ABSOLUT FASHION hirdetések sorozatának.

absolutcameron.jpg

A 90-es évek aztán elhozta a divatvilág aranykorát azokkal a szupermodellekkel és sztár divatfotósokkal, akik legalább akkora hatással voltak a pop kultúrára, mint saját területükre. Az Absolut esetében az 1997-es Versace hirdetés lett az igazán nagy dobás olyan nevekkel, mint Kate Moss és Naomi Campbell; na meg Herb Ritts, fotós, aki egyértleműen korának egyik zsenije volt. Hogy a márka exkluzivitását még inkább kidomborítsák, az Északi-sarkon a svéd Jukkasjarv-ban található Jéghotelt választották a fotózás helyszínéül. Naomi Campbell -25 fokban pózolt a bikiniben. A képek magukért beszélnek, a sorozat mindent megtestesít, ami a 90-es években a divatot jellemezte.

absolutversace.jpg

 

Tovább

Tetkó dömping; jó ez nekünk? - Interjú Halász Mátyás tetoválóművésszel

_zoa5240_web_logo_zott.jpg

Bár Halász Mátyás még csak a 30-as évei közepén jár, még a régi vágású tetoválók közé tartozik; amikor ha valaki tetoválni szeretett volna, két évig tetoválótanulóként dolgozott egy stúdióban. Ez nemcsak arra volt jó, hogy az illető elsajátítsa a technikai tudást, hanem szakmát és alázatot is tanult. Így mire végigjárta a ranglétrát, kellő magabiztossággal és fontos elvekkel kezdett bele saját imidzsének építésébe, arról nem is beszélve, hogy arra is volt ideje, hogy művészileg kiteljesedjen. Ma már úgy tűnik sok esetben fontosabb az imidzs és elveszett a kísérletezőkedv. A tetoválók egy stílusra koncentrálnak, és sokszor a közönség is ezt várja tőlük. Csiga, ahogy a legtöbben ismerik, egyből olyan helyeken kezdett, ahol nemcsak tudását tudta megalapozni, hanem igazi alkotóközösségben fejlődhetett. Ma saját stúdióját, a Frogbite-ot vezeti, és jó ideje neki is megvan a saját stílusa. Realisztikus referenciákon alapuló, geometrikus színezésű mintákat varr főleg, de szeret alkalmanként egy-egy kitérőt tenni. Mitől lesz valaki tetoválóművész a szó szoros értelmében, jó-e ha valaki csak egy stílusra koncentrál, és mi a különbség egy jó rajz és egy jó tetoválás között? Többek között erről is szó esik a lenti interjúban.

Minek hatására szippantott be a tetoválás világa?

Annak idején rajzos sulit végeztem, mert a rajzolás érdekelt, de nem volt a terveim között, hogy tetoválok majd. Egy biciklis balesetnek köszönhetem, hogy aktívabban elkezdtem rajzolni, ugyanis egy lábtörés miatt fél éven keresztül járni is alig bírtam, és nem tudtam jobban elütni az időt. Ebben az időben kísértem el az egyik haveromat tetováltatni Halász Norbihoz (Akkoriban övé volt Miskolcon az ország egyik ismert tetováló stúdiója.- a szerk.), akit már ismertem, és ő vetette fel akkor, hogy nem lenne-e kedvem tetoválni. Mivel a lábam miatt nem túl sok dolgot tudtam csinálni, arra gondoltam, hogy miért ne próbáljam ki.

A rajzos előképzettséged előnyt jelentett a kezdeteknél?

Az egy két éves OKJ képzés volt, így utólag, nem is valami erős, és én sem vagyok kiemelkedő rajzos, inkább ellötyögtünk, jó buliként fogtuk fel. Annyiból volt könnyebb nekem, hogy rögtön bekerültem Norbi stúdiójába, ahol irányított oktatást kaptam. Nagy része nem is maga a tetoválás volt, hanem mindenféle dolog, amit egy gyakornok el tud végezni és egy tetoválónak tudnia illene. A tervek rajzolása mellett sterilizáltam, takarítottam, ügyeket intéztem, tehát mindent, ami ahhoz kellett, hogy minden rendben menjen munka közben. Ez később sokat segített a saját stúdióm megnyitásánál, miután mindenbe beleláttam. Mellette visszatértem roadkodni is, így a hetem úgy nézett ki, hogy hétvégén a zenekarral mentem, majd a többi napot Miskolcon töltöttem, és Norbinál dolgoztam.

Valószínűleg minden tetováló más tempóban fejlődik, de ez inkább folyamatos vagy hektikus?

Sok embernél úgy látom, hogy egyszercsak meglépnek egy-egy nagyobb lépcsőfokot, tehát nem folyamatosan fejlődnek, hanem eljön egy pillanat, amikor valami átkattan. Ez változó, hogy kinek mikor érkezik el, és milyen behatásnak köszönhetően. Az is gyakori, hogy a tetováló egy munkánál valamit elcsíp, arra ráfagynak az emberek, és onnantól kezdve mást nem is kérnek tőle. Régebben ez más volt picit, akkor a tetoválóknak jónak kellett lenniük több stílusban is. Most ha az ember követ külföldi oldalakat, akkor látja, hogy például van, aki csak felvarrókat imitál tetkóban, nem is csinál mást, és ezen túl nem is látnak az emberek. Nekem fura, hogy ennyire beskatulyáznak egy tetoválót, és onnantól kezdve mondhatjuk, ugyanazt várják tőle.


Tovább

Absolut kedvenc #3 - HIGHLIGHTS OF HUNGARY 2020

10 millió Fa

10millio_fa_06.jpg

Forrás: Highlights Of Hungary

Idén az Absolut is jelen volt a Highlights Of Hungary díjátadón, ahol legfőképpen a jó hangulatért felelt. Az idei esemény kapcsán már találkozhattatok itt a blogon a szervezőcsapattal, öt kurátorral és jelöltjeikkel. Mostantól néhány héten keresztül pedig a mi kedvenceinről olvashattok.

Bojár Iván András 2019 nyarán hozta létre a 10 millió Fa kezdeményezést, ami lassan egy egész országot átfogó közösséggé alakul. Az Octogon magazin egykori főszerkesztő-tulajdonosát városépítészeti tanácsadóként már a 2000-es évek közepén elkezdte foglalkoztatni, hogy tudná környezetét zöldebbé tenni. Az első lépések inkább a figyelemfelhívásról és a tervezésről szóltak, aztán ahogy változott az élete és a lehetőségei, új szintre lépett a vágya, hogy lépjen, méghozzá egy alulról építkező projekt keretében. A 10 millió Fa nem hiába nyerte el az idei Highlights Of Hungary harmadik helyét, hiszen nagyon sok ember tud hozzá kapcsolódni. Sokszor halljuk, hogy kivételes helyzetben vagyunk itt a Kárpát-medencében. Jó lenne ezt megtartani, ezért pedig úgy tehetünk, ha nemcsak mindig elveszünk, hanem valamit vissza is adunk. De mégis hogy kerül egy művészettörténész kiemelkedő erdőökológusok és kertészek elhivatott csapatába? Hogy érdemes erdőt telepíteni civil kezdeményezéssel? És hogy látja Iván Budapest lehetőségeit az elmúlt évek távlatából, és most a járvány miatt kialakult helyzet kapcsán? Többek között ezekről is mesélt nekünk.

Miért vágtál bele a 10 millió Fa Projektbe, és te hogy kapcsolódsz a fákhoz, az erdőhöz, a természethez?

Most azt mondom, hogy nagyon kötődöm a természethez, de ha egy-két évvel korábbi állapotban fogalmaznék, akkor egy átlagos városi fickóként nem sok tudásom lenne a botanikáról. A zöld téma iránti érdeklődésem viszont nem most alakult ki, mondhatni van bennem egy körkörös érdeklődés már egy ideje. Már tíz évvel ezelőtt elkezdett érdekelni a környezettudatosság, mint egy általános intellektussal rendelkező értelmiségit, aki érzékeli a világban a problémákat, és azt is érzi, hogy ezek jelentősek. Elkezdtem az Octogonban egy rovatot, hogy a környezettudatos építészetnek legyen erős megjelenése a lapon belül, ami egészen addig működött is, amíg a magazinnál voltam. Aztán szunnyadt ez bennem, miközben a szemem sarkából azért figyeltem, hogy mik történnek ezen a téren. Az, hogy nagy mennyiségű fával lehetne javítani a városi életen, már 2010-ben eszembe jutott, amikor el is készítettem egy zöld koncepciót a Szeretem Budapestet Mozgalom keretén belül; ebben volt egy fejezet, az 1 millió fát Budapestre. Már akkor evidens volt, hogyha egy millió fát elhelyznénk, alapvetően alakítaná át a várost, és már maga a szándék olyan új prioritást hozna be, ami az elmúlt évtizedre jellemző hardware gondolkodású várostervezést átalakítaná software típusúvá, és az aszfalt rengeteg és az autók tömege helyett természetközeli gondolkodást hozna be. A Főváros által tíz év alatt ültetett 10.000 fa is valami, de közel nem akkora léptékű.

Hogy lett ebből (a) 10 millió Fa?

Amikor 2018 augusztusában feltűnt Greta Thunberg, akkor már ez a dolog mocorgott bennem, és év végére jutottam el oda, hogy meg is fogalmazzam, mit szeretnék; 10 millió fát ültetni Magyarországon. Kapcsolataim viszont nem voltak ehhez az ügyhöz, így elkezdtem keresni azokat. Bár lassan épülgetett a dolog, mégsem volt jelentős haladás, valójában akkor bőven kimerült a tevékenységem az Építészfórum főszerkesztőjeként a kortárs építészet figyelésében. Aztán egyszercsak jött egy mélypont, amikor úgy éreztem, hogy nem kapok elég ötletet, segítséget ahhoz, hogy be tudjam indítani, így tavaly nyáron hirtelen felindulásból kitettem egy hosszú posztot a személyes oldalamon a Facebookra arról, hogy 10 millió fát szeretnék ültetni Magyarországon, és segítséget kérek ehhez. A legnagyobb meglepetésemre rengeteg embert megmozgatott, a megosztások mellett többen jelezték, hogy támogatni szeretnének ebben. Mondhatni, robbanásszerűen beindult az egész projekt, másnap kész volt a logónk és két nap után elindult a közösségi oldalunk is. A kis közösségből több kisebb közösség lett, decemberre már alapítványként működtünk, és tavaly fél év alatt 15.000 fát el is ültettünk. Az idei évünket már tudatosan terveztük meg, komoly szakértői gárdánk van, nagyszerű képviselők irányítják a közösségeket, összeállt egy országos szervezet, így 2020-ban az volt a célunk, hogy megtízszerezzük a tavalyi eredményt. Pont most van a Föld Hete, amire nagyon készültünk, de a járványhelyzet miatt sajnos nem tudunk olyan aktívak lenni, mint ahogy elterveztük. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen leálltunk, így is már 6000-nél több fát elültettünk a karantén ellenére.

Tovább

A legkomplexebb koktél - A Bloody Mary

bloodymary_single_logo_zott.jpg

A Bloody Mary-t lehet szeretni vagy nem szeretni, de semmiképpen sem vitatható el tőle a világ legismertebb koktélok között elfoglalt helye. Az Egyesült Államokban például olyan népszerű, hogy a január 1-jét hivatalosan is Bloody Mary Napnak nyilvánították. Sokan ismerik a „másnapos italként”, nem egyszer láthattuk hollywoodi filmek jeleneteiben, ahogy a főhős az előző esti buli hevét próbálja enyhíteni ezzel a tápláló, frissítő itallal. A kutyaharapást szőrivel elv mentén haladva, a legjobb, ha a díszként alkalmazott csinos kis zellerszálat is elrágcsáljuk, így némi plusz vitaminhoz tudjuk juttatni szervezetünket.

Bloody Mary és az ízek teljessége 

A Bloody Mary-t tartják a világ legkomplexebb italának olyan szempontból, hogy mindegyik alapíz megtalálható benne. Annyira komplett az ízhatás, hogy az édes, savanyú, keserű és sós alapízek mellett megjelenik az ötödik, az úgynevezett umami is. Egyébként az umami, ami megtalálható a paradicsomban, a halfélékben, a spenótban és a sajtfélékben is, a keleti konyhákban alapvető fontosságú, kínai vagy húsízként is utalnak rá, az észlelésére képes ízlelő receptorok pedig a nyelv egész felületén megtalálhatóak. De kinek jutott eszébe ez az elsőre bizarrnak tűnő koktél, és hogy kapta sokatmondó nevét? 

Egy kis New York Párizsban, egy kis Párizs New York-ban

Bár a koktél Bloody Mary név alatt először egy 1946-os hirdetésben tűnt fel, történetének kezdete több, mint 20 évvel azelőttre datálható. Amikor 1920 körül az Orosz Forradalom elől menekülő orosz immigránsok vodkát és fekete kaviárt vittek magukkal Párizsba, senki nem gondolta volna, hogy a koktélvilág egyik leghíresebb koktéljának megszületésre biztosítanak ezzel lehetőséget. Az egyik helyi New York stílusú bár, a Harry’s (később átkeresztelték Harry’s New York Bar-ra) fiatal bartendere, Ferdinand „Pete” Petiot belevetette magát a kísérletezésbe, miután a vodkát magában túl íztelennek tartotta. Pont akkoriban jutott hozzá az USA-ból importált konzerv paradicsomléhez, ami a tengerentúlon Paradicsom dzsúz koktél néven futott az itallapokon a Szesztilalom idején. Egy évnek kellett eltelnie, hogy Petiot agyába befészkelje magát az ötlet, vajon hogy működhet együtt a két összetevő. Miután adott hozzá némi fűszert, 1921-ben meg is született a Bloody Mary első verziója, akkor még Bucket of Blood néven.

Tovább

Absolut kedvenc #2 - HIGHLIGHTS OF HUNGARY 2020

FILIP

mi_foto_fu_zfa_pe_ter_filip.jpg

Tomi és Panni Fotó: Fűzfa Péter

Idén az Absolut is jelen volt a Highlights Of Hungary díjátadón, ahol legfőképpen a jó hangulatért felelt. Az idei esemény kapcsán már találkozhattatok itt a blogon a szervezőcsapattal, öt kurátorral és jelöltjeikkel. Mostantól néhány héten keresztül pedig a mi kedvenceinről olvashattok.

Két éve működik a Népszigeten a MAHART Zrt. hajójavító telepén egy 300 m2-es, egykor hajóbelsőket gyártó műhelytérben a Filip. A közösségi műhelyként is definiálható kezdeményezés a sokoldalú és sokak által ismert művésztől Budha Tomitól és az illusztrátor-grafikus Bodonyi Pannitól jön, de elmondásuk szerint közel sem lenne ennyire izgalmas, amit csinálnak, ha nem csatlakoznánakhozzájuk időről időre művész barátaik. Bár a csapat összetétele folyamatosan változik – mindig az ugrik be egy projektre, munkára, aki hozzá tud tenni valamit, – azért mégis van egy-két tag, akik mondhatni állandóak. Ilyen Vörös Krisztián „Piros” és Füredi Tamás, akiknek a név és a logó köszönhető, vagy Zakariás István, aki a bútorok és installációk kivitelezésének egyik kulcsfigurája. A Filipnél egész évben folyik a munka, mindig a körülményektől függ, hogy melyik oldalát domborítják ki, mindenesetre nagyobb nyüzsgés csak tavasz és ősz között van. Panni, aki egyébként a Filip vizuális megjelenéséért felel, ilyenkor különböző művészeti és kulturális programokat is szervez közösen Tomival. Hogy valójában miről szól ez a szerelem projekt, és miért fontos Tomiéknak, hogy megmaradjon a Népsziget vadromantikája, többek között erről is meséltek nekünk a lenti interjúban. 

A Facebook oldalatokon egy személyként mutatjátok be a Filipet. Hogy jött az ötlet, hogy a Népsziget közepén létrehozzatok egy saját közösséget?

Panni: Nagyon örülünk, hogy ez átjött, hogy személyként kommunikáljuk. Ennek az az oka, hogy már a kezdetektől azt szerettük volna, hogy az emberek közel érezzék magukat hozzá, hogy otthon érezzék magukat nála, mintha egy régi ismerőshöz mennének vendégségbe. Szerettünk volna kialakítani egy saját intim szférát. Nekünk ez a hely olyan, mint a második otthonunk.

Tomi: Ezt a hangulatot, ami sok apró, specifikus dologból tevődik össze, személyesíti meg Filip. A mi kis belső közösségünkben Filipnek már kialakult egyénisége van, a szókincsünkbe beépült a “filipes” jelző, és a “Filip-style” vagy “Filip hangulat”, aminek konkrét jellemzői vannak.

 Régi tervetek volt egy ilyen hely létrehozása?

Tomi: Teljesen véletlenül alakult így. Nekem már jó ideje itt volt a műtermem másokkal együtt;  a Colorbar, Trellay Levente és a gördeszkásokat tömörítő Rios Crewból páran itt béreltek ki maguknak helyet. Akkoriban Dániából hoztunk be bútorokat, amiket felújítottunk, és mivel akkor elég sok dekorációs munkát csináltam, arra gondoltam, hogy az iparművész haverjaimmal, akikkel amúgy is együtt dolgoztam, csinálhatnánk valamit közösen. Viszont nem akartam egy huszadik ugyanolyan művész kollektívát. Végül a bérlő csapat szétesett, ott maradtam a helyen, és tovább gondolkodtam, hogy mit lehetne ebből kihozni. Egy ideig úgy tűnt, hogy lesz befektető, de aztán kiderült, hogy nem teljesen egy nyelvet beszélünk, így Pannival megmaradtunk magunknak. (nevet) Már előtte is gyártottunk bútorokat. Közben rájöttünk, hogy sokkal jobban élvezzük, ha tervezünk, átalakítunk vagy felújítunk, jobb buli, mintha csak átvesszük, és tovább adjuk őket. Ráadásul így folyamatosan tudjuk magunkat fejleszteni, állandóan tanulunk valami újat.  

Tovább

Van akinek kacat, másnak otthona dísze – Interjú Baracsi Katival, az Artkraft alapítójával

670a9609_logo_zott.jpg

Az Artkraft egy külön kis világ a XI.kerület rozsdaövezetében. Baracsi Kati, lakberendező és csapata itt hozta létre azt a bemutatóterem-iroda hibridet, aminek láttán valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne maradna tátva a szája. A csarnok úgy néz ki, mint egy rendezett bolhapiac, ahol nem elég egyszer körbemenni, mert folyamatosan felfedezel valami újdonságot. Kati persze elmondása szerint jól átlát a káoszon, ami csak látszólag az, ugyanis itt mindennek megvan a maga helye. De miért pont az indusztriális stílus mellett tette le a voksát a 2000-es évek második felében, amikor itthon nemhogy kereslet nem volt rá, de még a szakma is furcsán nézett a felszámolások során megszerzett, felújított bútorokra? És egyáltalán hogy sikerült felépíteni egy sikeres brandet akkor, amikor még nem volt számottevő a social media? Kik voltak első vásárlói, és végül hogy jutott el odáig, hogy ma már az ország különböző szegletéből érkeznek hozzá az érdeklődők? Miután körbevezetett minket, ezekről is mesélt, ahogy arról is, hogy miért nem vonzza egy belvárosi bemutatóterem lehetősége.

A 2000-es évek elejére talán már lecsengett a retro, a közepére kinyitottak az első romkocsmák, és lassan kedzett beszivárogni az ipari és vintage stílus. Te hogy találkoztál ezzel a vonallal, és hogy alakult vele a kapcsolatod párhuzamosan a lakberendezői munkáiddal?

A 20-as éveim végén végeztem el a lakberendezőiskolát, ahol volt egy feladatunk, ami kapcsán elkezdtem jobban belemélyedni abba, hogy rendeznék be egy álomotthont saját magam számára. Már egészen fiatalon tetszettek a különböző furcsa tárgyak és bútorok. A 2000-es évek második felében, az egész világon csak pár példaértékű ipari bútorokkal foglalkozó kereskedés létezett. Az egyik még ma is megtalálható Amerikában, a másik pedig talán Franciaországban működött. Én akkor ennek a két boltnak a kínálatából válogattam össze a berendezési tárgyakat a vizsgamunkámhoz, aminek láttán mindenkinek földbegyökerezett a lába, nem értették, hogy mi ez. Ekkor jöttem rá arra egyrészt, hogy az emberek ezt egyáltalán nem ismerik, ezért akár érdemes lenne vele foglalkozni, másrészt pedig, hogy ez vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem. Annak idején a lakberendezői munkám során nagyrészt leginkább az akkori trendeket követtem az igények szerint, közben pedig elkezdtem magamnak nagyon furcsa tárgyakat gyűjteni. Egy idő után csak lapjával tudtunk otthon közlekedni, így végül kibéreltem az egykori Dél-Budai Székgyár egyik 80 nm-es csarnokát. Ekkor kezdtem felépíteni az Artkraftot. Abban az időben én csináltam mindent; tisztítottam a lámpákat, vittem a villanyszerelőhöz kábeláthúzásra, fotóztam, csomagoltam és postáztam a bútorokat. Akkoriban még nem működtünk bemutatóteremként sem. Arra azonban rájöttem, hogy a felújítást nem fogom tudni egyedül elvégezni, így elkezdtem vállalkozókat keresni, úgyhogy elcincáltam a bútorokat különböző asztalos és lakatósműhelyekbe.

Nehéz volt velük megértetni ennek a lényegét?

Először mindenki újszerűen javította meg, újította fel a beadott tárgyakat, nem értették, miért jó meghagyni a régi jellegét még akkor is, ha az kopottnak tűnik. Pedig végül az idő is engem igazolt, hogy meg kell hagyni mindnek a patináját, az újnak tűnő darabokról a külföldi vásárlók nem hiszik el, hogy régiek. Sok asztalost megjártam, mire megtaláltam azokat a szakembereket, akik értik, hogy mit szeretnék kihozni ezekből a tárgyakból. Ezért is lett saját asztalos műhelyünk, állandó asztalosokkal. A 65 éves vidéki lakatosunk viszont egyből eltalálta, hogy mire van szükségünk, úgyhogy azóta is vele dolgozunk.

Tovább

Minőség a mennyiség felett - Interjú a Pauza alapítóival

670a3925_logo_zott.jpg

Klément Évi és Nádasy Zoli felhagyva addigi életükkel 2016-ban hátizsákkal a hátukon vágtak bele egy világ körüli útba, az új helyzetek és élmények pedig valamit örökre megváltoztattak bennük. Az utolsó időszakban nemcsak azt tudták, hogy mit nem akarnak már csinálni, ha hazaérnek, hanem azt is, hogy mibe fognak belevágni. Ez lett a Pauza, egy webshop és egy kedves kis üzlet Budapest egyik legjobb hangulatú utcácskájában. És azt, hogy mennyire tudatos volt a helyszínválasztás, talán az szemlélteti a legjobban, hogy kivárták, amíg kiadó lett egy üzlethelyiség a Vitkovics Mihály utcában. A Pauza fő missziója, hogy tudatosságra és egy kis lassításra inspirálja az embereket. Nekünk most Évi mesélt az útról, ami idáig vezetett számukra, közben pedig megtudtuk azt is, hogy milyen kihívásokkal járt ez a váltás, és mit szeretnek a legjobban az új életformában.

Mik voltak azok az élmények azon a bizonyos hátizsákos úton, amik arra ösztönöztek titeket, hogy teljes mértékben átalakítsátok az életeteket?

Az a fajta nomádság és egyszerűség, amivel nekivágtunk ennek az útnak, nagyon sok mindent meghatározott. Sokféle olyan élmény ért minket, ami ehhez az új élethez hozzjárult. Például végig kempingeztük Észak-Amerikát, Costa Ricán egy hétig egy kávéfarmon laktunk, beautóztuk a vidéki Kuba falvait, Ázsiában fél éven keresztül az utcán ettünk, és végig vonatoztuk Indiát. A változatosság, az alacsony költségvetés és az a tény, hogy egy évig öt váltás ruhából, két pár cipőből és egy hátizsákból éltünk, sok mindent átértékelt. Zoli egy nyugati fizetést hagyott ott, én pedig az út előtt egy multicégnél voltam osztályvezető, így ez elég drasztikus váltás volt számunkra.

A PAUZA gondolata már kint megszületett bennetek?

Igen. Már magát az utat is vehetjük egy közös vállalkozásnak, ami valójában igazi főpróbája volt a jelenleginek. Összeszoktatott minket, kialakultak a szerepek, megtudtuk, hogy ki miben erős. Az utolsó három városban, amik egyébként nyugat-európai városok voltak, azzal töltöttük az időt, hogy más kis vállalkozásokból inspirálódtunk. Óriási izgalommal értünk haza, és ez végig is kísérte az első fél évünket. Azt, hogy a webshop elindítása miatt még az utazáshoz képest is jobban vissza kellett venni az életvitelünkből, kiegyensúlyozta, hogy izgatottak voltunk a webshop miatt.

A Pauzanak megvan a saját kis személyisége. Ti miben látjátok az egyediségét?

Az út hozzásegített minket ahhoz, hogy higgyünk a fogyasztói döntések erejében. Ezalatt azt értem, hogyha csak ezt a kis országot nézzük, itt naponta kilenc millió vásárlói döntés születik. Mi úgy tekintünk a pénzre, mint szavazóeszközre. Ez akkor tudatosult bennünk, amikor az út során kiszakadtunk a mindennapokból. Amikor kinyitjuk a pénztárcánkat, arra szavazunk, hogy milyen világban akarunk élni, vagy hogy milyen világban szeretnénk felnevelni a gyerekeinket. Ahhoz viszont, hogy szavazzunk, valahol elengedhetetlen a tájékozottság arról, hogy tudjuk, hogy a termék, amit megvásárolunk, honnan jön, miből van, ki és milyen körülmények között készíti, és ha elhasználjuk, akkor hogy tudjuk visszajuttatni a körforgásba. Mi ezt a hitet vittük bele a Pauzába, és ezért van az, hogy a honlapon és a boltban is megosztjuk ezeket az információkat a vásárlókkal. Sőt, a weboldalon külön szekcióban be is mutatjuk azokat a magyar és külföldi kisvállalkozásokat, akiknek a termékei kaphatóak nálunk. A másik, amiben próbálunk mások lenni, az az időtlenség. Úgy érzem, hogy az elmúlt egy év során bekerült új termékek ezt erősítik is. A divatiparra jellemző fast fashion jelenség ugyanúgy jelen van a lakásdekorban is, ezért mi olyan textilekkel vagy használati tárgyakkal foglalkozunk, amik vagy hagyományos eljárással készülnek vagy képesek túlélni a divathullámokat, mert formájukban és mintájukban akár tíz év múlva is megállják a helyüket.

Tovább

Pillantás az utcára - Ők a BP Street Photography Collective

screen_shot_2020-03-07_at_22_42_58.png

A Budapest Street Photography Collective-et azért hívta életre Soós Bertalan és Erdős Dénes, hogy közelebb hozza az embereket a street fotóhoz, és megmutassa, hogy ebben a művészeti ágban mennyi minden van. Az utcai fotózás helyzete nem a legkönnyebb napjainkban, amikor sokan elzárkóznak a fotósoktól, de remélhetőleg idővel enyhülni fog az ellenállás, és azok is rájönnek, hogy mennyit nyerhetünk általuk, akik túl óvatosan közelítenek a személyiségi jogok miatt ehhez a témához. Érdemes a most reneszánszát élő Fortepan-ra gondolni, aminek segítségével nemcsak beleleshetünk az előző korok embereinek mindennapjaiba, de talán egy kicsit jobban megérthetjük múltunkat is. A témáról előző posztunkban már olvashattatok, most pedig egyenként is szeretnénk bemutatni a kollektíva tagjait, akik arról meséltek nekünk, hogy miért kezdték el a streetfotózást, és mit jelent számukra.

Neményi Marci

"Amikor csatlakoztam a kollektívához, nagyon sok „streetfotós” képem volt, de mégis kevés streetfotóm. Én kifejezetten ennek a csapatnak a kedvéért kezdtem el kijárni az utcára. Fotóriporterként a jobb képeimet áthatja az a hozzáállás, hogy a fura pillanatokat keresem, ami egyben a jó streetfotó sajátossága. Van egy erős autisztikus oldalam, és olyan alapállásom az emberiséghez, hogy nem pontosan értem, hogy ki mit miért csinál, ezért figyelem őket. Ennek van egy terápiás jellege is; elkezdtem gyűjteni az abszurd pillanatokat az utcáról, sajtótájékoztatókról, eseményekről, esküvőkről, mert azt éreztem, hogy ha sok ilyen pillanat összegyűlik, akkor ha nem is fejtem meg, de legalább elfogadom, hogy soha nem tudom teljesen megérteni az embereket. Nekem nem az a dícséret, ha valaki azt mondja, hogy zseniális egy képem, hanem az, ha nem érti, hogy mit lát. Én ezt élem meg sikerként."

neme_nyimarci_logo_zott.jpg

neme_nyi_ma_rton_2.jpg

Tovább