A Budapest Street Photography Collective-et azért hívta életre Soós Bertalan és Erdős Dénes, hogy közelebb hozza az embereket a street fotóhoz, és megmutassa, hogy ebben a művészeti ágban mennyi minden van. Az utcai fotózás helyzete nem a legkönnyebb napjainkban, amikor sokan elzárkóznak a fotósoktól, de remélhetőleg idővel enyhülni fog az ellenállás, és azok is rájönnek, hogy mennyit nyerhetünk általuk, akik túl óvatosan közelítenek a személyiségi jogok miatt ehhez a témához. Érdemes a most reneszánszát élő Fortepan-ra gondolni, aminek segítségével nemcsak beleleshetünk az előző korok embereinek mindennapjaiba, de talán egy kicsit jobban megérthetjük múltunkat is. A témáról előző posztunkban már olvashattatok, most pedig egyenként is szeretnénk bemutatni a kollektíva tagjait, akik arról meséltek nekünk, hogy miért kezdték el a streetfotózást, és mit jelent számukra.
"Amikor csatlakoztam a kollektívához, nagyon sok „streetfotós” képem volt, de mégis kevés streetfotóm. Én kifejezetten ennek a csapatnak a kedvéért kezdtem el kijárni az utcára. Fotóriporterként a jobb képeimet áthatja az a hozzáállás, hogy a fura pillanatokat keresem, ami egyben a jó streetfotó sajátossága. Van egy erős autisztikus oldalam, és olyan alapállásom az emberiséghez, hogy nem pontosan értem, hogy ki mit miért csinál, ezért figyelem őket. Ennek van egy terápiás jellege is; elkezdtem gyűjteni az abszurd pillanatokat az utcáról, sajtótájékoztatókról, eseményekről, esküvőkről, mert azt éreztem, hogy ha sok ilyen pillanat összegyűlik, akkor ha nem is fejtem meg, de legalább elfogadom, hogy soha nem tudom teljesen megérteni az embereket. Nekem nem az a dícséret, ha valaki azt mondja, hogy zseniális egy képem, hanem az, ha nem érti, hogy mit lát. Én ezt élem meg sikerként."
"Én hobbi streetfotósból lettem hivatásos fotós. Ez hozott meg számomra minden mást, ez volt az origo. Azért kezdtem el, mert észrevettem, hogy a világ nem olyan, mint ahogy a képeken viszontlátjuk. Tulajdonképpen a valóságot kutatom. Milyen Budapest a körúton belül és kívül, kik azok, akikről elfeledkezünk, mi az az elképesztő ízléstelenség, ami még mindig uralja ezt az országot, és hogy lehet, hogy a nénik újra és újra ugyanúgy néznek ki, hiába telnek el évtizedek. Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon én is így fogok kinézni? Mitől lehet, hogy a spanyol hölgyek sosem néztek ki így. Ugyanakkor a Boldogan éltek, míg oldalon keresztül azt is vizsgálom, hogy milyen általánosságok jellemzőek ránk, mi a közös bennünk. Mert ha jobban belegondolunk, mindenki ugyanolyan esendő, mindannyiunknak hasonlóak lennének a vágyai. Ugyanakkor a streetfotó képes megmutatni a mindennapok abszurditását is. Az embert vizsgálja a saját, hol esztétikus, hol szomorú, hol groteszk környezetében, erre ilyen erővel semmi más nem koncentrál. Számomra ezt jelenti az utcai fotózás."
"Az Instát nézve is látszik, hogy kicsit kilógok a többiek közül mivel nem sok budapesti képem szerepel a kollektívában. Számomra a fotózás egyik legnagyobb ajándéka, hogy olyan helyekre jutok el, ahova nélküle valószínűleg nem jutnék. És itt elsősorban nem egzotikus országokra gondolok, hanem olyan helyekre, ahova egyébként nem mennék be/el, mert nem engednének be, vagy eszembe sem jutna. De ha ott van nálam a fényképezőgép, máris kicsit másképp látom a világot, és a zárt kapuk mögé is igyekszem bejutni. Egyik legnagyobb élményem Izraek volt, azon belül is talán Jeruzsálem vagy Akkó volt kiemelkedő hatással rám . Először csak sétálgattunk, közben olvasgattunk a látnivalókról, de aztán teljesen magával ragadott a város, onnantól már a különleges szituációkat, embereket és fényeket kerestem, ami sokkal izgalmasabb helyekre vezetett minket, mint valaha gondoltuk volna."
"Nekem a streetfotózás onnan jött, hogy mindig is szerettem nézni az embereket, érdekelt az örömük, a bánatuk, és mivel eleve fotóztam, adta magát ez a téma. Az utca konstans, mindig ott van, semmit sem kell leszervezni, ha van egy kis időm, azonnal tudok menni. Aztán amikor felköltöztem Budapestre, megismerkedtem Temesi Ádámmal, és ő általa szippantott be ez a világ. Már előtte is érdekelt az utcai fotózás, de az volt az a pont, amikor igazán elhivatottan kezdtem el ezzel foglalkozni. Bár nem fotósként dolgozom, - fogorvosira járok - de ez az életem, élvezem, hogy kint vagyok az utcán, és megmutathatom, hogy mit csinálnak éppen az emberek. Az a célom, hogy ezekből a vicces vagy éppen szomorú szituációkból mások is tanulhassanak."
"Szoftverfejlesztő vagyok, nem a fotózásból élek, és mindig is ez volt a célom. Nekem a streetfotózás maga a fotózás. Számomra ez a legőszintébb formája a fényképezésnek, és mindig is ezt kerestem már a kezdeti években is. Minden sallangmentes, azt adod vissza, amit látsz, nem manipulálsz csak dokumentálod az impresszióid. Olyan pillanatokat szeretnék megmutatni az embereknek, amit maguktól nem vesznek észre. Legyen szó a reggeli tömegben egy aranyos szituról vagy egy megható pillanatról az utcán. Hogy mi hajt, mi visz ki napról napra az utcára? Amikor kint vagy, annyira jó ott; átjár az adrenalin, és amikor végre elkapod azt a bizonyos pillanatot, amikor megvan a kép, szinte transzállapotba kerülsz."
"Legfőképpen videóval foglalkozom, és nagyjából húsz éve csöppentem bele a képalkotásba folyamatába. Édesapám munkája miatt a családunk külföldre költözött, és az öcsémmel kaptunk egy webkamerát, hogy tartani tudjuk az itthoniakkal a kapcsolatot. Ennek volt egy memóriája, ami el tudott tárolni 26 képet, így amikor rájöttem erre, magamhoz vettem, és elkezdtem vele fényképezgetni, bármerre jártam. Ez akkor inkább még csak szemlélődés volt. Aztán amikor elkezdtünk a haverokkal görkorizni a telepen, videóra rögzítettem és összevágtam, így indult az egész. Mindig is szerettem megörökíteni az utcai pillanatokat, és sokat kóboroltam kint, amiben az is közrejátszott, hogy nem mindig volt lehetőség portréfotózáshoz embereket és stábot keríteni. A streetfotózás leköt, szeretem egyedül járni az utcákat, keresem a fényeket, a megismételhetetlen pillanatokat - amiket egyébként a legnehezebb elkapni. Csinálok street videókat is, amiket feltöltök a Youtube-ra (persze ettől még nem tartom magam youtubernek). Összefoglalva: számomra a streetfotózás régi szerelem."
"Az esetemben a streetfotózás lázadás, terápia, egyfajta naplóvezetés. Úgy kezdődött, hogy számítástechnikával foglalkoztam, és csak a munka után mentem ki sétálni egy géppel. Aztán egyszercsak nagyon elkezdtek idegesíteni a hatszáz lájkot begyűjtő naplementés parlamentes és lánchidas fotók! (nevet) Gyűlölöm a mesterkélt képeket, akkor már legyen inkább a trash! A célom leginkább a valóság visszaadása,. Nagyon nehéz olyan képet készíteni, amivel te magad elégedett vagy. Előfordul, hogy ellősz többezer képet filmre, aztán egyik sem tetszik, és ott állnak évekig egy cipősdobozban anélkül, hogy hozzájuk nyúlnál."
"Főállásban fotóriporterként dolgozom, a streetfotózás számomra a full kikapcsolódást jelenti. Itt nem mondja meg senki, hogy mit és hogy fényképezzek, az ösztöneimre van bízva a dolog. Arra sétálok, amerre éppen a kedvem tartja, ahol szép fényeket vagy érdekes emberek látok. Az is gyakran előfordul, hogy nem is fényképezek, csak nézelődöm, de aztán a végén mindig lesz belőle valami."
"Én is kocka vagyok. 2015-től fotózom, akkor kezdtem el snapshotolni a gyerekeimet, de ez akkor még nem volt tudatos családi dokumentáció. Teljesen véletlenül keveredtem a streetfotózásba. Fényképezőgépet akartam vásárolni, és a Youtube-on rátaláltam egy arcra, aki mindent úgy tesztelt, hogy kiment az utcára. Én akkor pont heti rendszerességgel utaztam, és rájöttem, hogy ez az utcai dolog nagyon passzol hozzám. Elkezdtem magammal hurcolni a gépet, és azóta minden útról hozok haza pár képet. Kellett körülbelül három év, amíg kitapasztaltam, mi működik és mi nem. Azóta átálltam a filmre fotózásra."
"Szabadúszó fotósként nekem a streetfotó egy kincskereső játék, amit bármikor szívesen játszom. Emellett motivál, hogy minél maradandóbb képeket készítsek, mert egy igazán jó fotó szerintem csak elkapott valódi pillanat lehet, megjátszás nélkül. Az élet, a társadalom és a város esszenciáit, vicces, fura pillanatokat és múló hangulatokat keresek."
"Nekem a streetfotózás egy izgalmas és könnyed hobbit jelent. Élvezem, hogy reggel még nem tudhatom, milyen képeket szerkesztek majd este. Jobban megérthetem az emberek viselkedését, és néha olyanokkal beszélhetek pár mondat erejéig, akikkel valószínűleg más helyzetben amúgy soha nem tenném. Azokat a képeket szeretem, aminél nem kell hozzá érteni az utca kultúráját, a hely politikai helyzetét, kontextusból kiragadva is érdekesek. Szerintem nem az a lényeg, hogy 2020-at mutassák be a fotósok, hanem az embereket, éljenek ők bármikor is."
