Dián Krisztina, Pilinger Erzsébet és Taller Ágnes az INDA Galériában (b-j.) Fotó: Bodnár Dávid

Berlint nem hiába nevezik a művészetek fővárosának; a Fal lebontása után rengeteg művész és galéria költözött a kelet- berlini városrészbe, ezáltal a város kulturális élete nagyon izgalmas, dinamikus fejlődésen ment keresztül. Ugyanakkor az ország gazdasági megosztottsága miatt a gyűjtők és a kultúrára éhes emberek nagyrésze még mindig a nyugati országrészben élt. A galériák szerették volna az érdeklődőket odacsábítani akár külföldről is, így jött létre a legelső Gallery Weekend. A fő cél a mai napig ugyanaz; egy koncentrált hétvége keretében áttekintést adni a kortárs képzőművészet aktuális tendenciáiról, a galériák működéséről és népszerűsíteni a kultúra ezen ágát. A hatalmas siker azután másokat is inspirált; először jött Varsó, amit több nagyváros is követett, majd hat évvel ezelőtt itthon is összefogtak a kortárs magángalériák, hogy együtt hozzák létre a budapesti fesztivált. A március 6-i hétvégén tizenhárom helyszínen vehetünk részt különböző izgalmas programokon; tárlatvezetéseken, beszélgetésekeken, de láthatunk performanszokat is. Mindezen túl egy különleges, egynapos pop-up kiállítás is színesíti az ezévi programot. Az eseményt a Kortárs Galériák Egyesülete szervezi úgy, hogy a programok tekintetében a taggalériák teljes mértékben szabad kezet kapnak. Mi az INDA Galériában beszélgetünk az Egyesület elnökségével: Tallér Ágnessel, az INDA alapítójával, Pilinger Erzsébettel, a Knoll Budapest Galéria vezetőjével és a VILTIN Galéria vezetőjével, Dián Krisztinával, ahol több aspektusból is megvizsgáltuk a magyar kortárs képzőművészet helyzetét, és arról is meséltek, hogy őket mi vezette erre az útra.

Mennyire lehet elkülöníteni a kelet-európai kortárst a nyugatitól?

Krisztina: A különbség leginkább a nemzetközi ismertségben és referenciákban mutatkozik meg. Egy, már évtizedek óta rutinosan működő nyugati színtérre kezdtek el betagozódni a kelet-európai galériák a rendszerváltást követően. Ez azokban az országokban vezetett nagyobb sikerre, ahol erős volt a kultúrdiplomácia, küldetésként kezelte a velünk élő művészek karrierjének nemzetközi felfuttatását. Mindezt úgy, hogy közben létrehozott lokálisan is gyűjteményező intézményeket, segítette a kortárs kiállítások létrejöttét. A kortárs képzőművészeti színtér is sokszereplős. Az állami intézmények és kisebb non-profit kiállítóhelyek megléte és az ott dolgozó művészettörténészek, kurátorok munkája ugyanolyan fontos, mint a profi magángalériás közeg, nem beszélve a tőkeerős vásárlói és gyűjtői körről. Ezek működése kölcsönösen hat egymásra, optimális esetben hozzájárulva egymás nemzetközi sikereihez. Jelen pillanatban a nagy nyugati intézmények pont azt a 60-as és 70-es évekbeli korszakot kutatják, amire az akkori Vasfüggöny miatt kevés rálátási lehetőségük volt. Ennek eredménye, hogy több magyar képzőművész műve került be olyan fontos gyűjteményekbe, mint például a Metropolitan, a Tate Modern vagy a Pompidou. Ez is mutatja, hogy színvonalbeli különbségről szó sincs.

Ehhez képest itthon mi a helyzet, egyáltalán mennyire sikeres a magyar kortárs képzőművészet?

Erzsébet: A 90-es évek elején új intézmény rendszer alakult ki, ekkor hozták létre a Ludwig Múzeumot Budapesten, s más városokban is létre jöttek kortárs művészeti intézmények. Kialakult emellett egy olyan galéria-közeg is, ami a környező országokban akkor nem fejlődött még ilyen nagy léptekben. Hosszabb időn át az intézményi rendszer egyre inkább nyitott a kortárs művészet felé, ám az utóbbi időszakban nem feltétlenül erre fókuszált. S épp emiatt fontos a Gallery Weekend, megmutatkozhat általa, hogy intenzív és sokrétű a kortárs galériák munkája, ami rendkívüli szerepet játszik a kortárs művészet működtetése és megismertetése szempontjából is. S az is, hogy sok olyan alkotó van, akiknek a munkája számos szempont szerint megközelíthető, értelmezhető és komoly figyelmet vált ki.

Itthon is egyre nagyobb teret hódít az utcai fotózás, vagyis a street photography, sokan próbálkoznak vele, de igazán magas szinten csak kevesen művelik. Könnyűnek tűnik, pedig nem az, kemény munkával jár, hiszen ebben az esetben nincs az embernek ráhatása a környezetre. A szívósság itt nagy előny, mert van, hogy huszadszorra is ki kell menni az utcára azért az egy jó fotóért, a fotósnak pedig azt kell éreznie, hogy megéri azért az egy kockáért a sok próbálkozás. A kívülről jövő megítélése is elég ellentmondásos, még a fotósok körében is. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy valójában miről szól az utcafotózás, de akadnak olyan vélemények is, melyek szerint a fotóművészeti ágakon belül például a konceptuális fotózáshoz képest ez alantasabb lenne, vagy legalább is háborús fotóriporternek kell mennie valakinek, hogy megkapja az igazi dokumentarista elismerést. A Soós Bertalan és Erdős Dénes által életre hívott Budapest Street Photography Collective pont azért jött létre, hogy megváltoztassa ezt a fajta szemléletet, és közelebb hozza az embereket ehhez a fotóművészeti ághoz.

Egy olyan csapatot és platformot szerettek volna létrehozni, ahol profi és hobbi fotósok motiválni tudják egymást arra, hogy kijárjanak az utcára fotózni, a rendszeres műhelymunka során pedig fejlődhetnek. Azok pedig akik a fotózásból élnek két sajtótájékoztató között kiélhetik magukat valami igazán inspiráló dologban, ezzel megelőzve a kiégést. A megalakuláskor a közös szellemiség volt fontos, és nem az volt a fő szempont, hogy ki milyen jó fotós, bár az sem volt mellékes. De mindenképpen nagyobb hangsúly van az emberi tényezőn. Eredetileg a tagság feltétele tapasztalat az utcai fotózásban, emellett a lelkes hozzáállás és az elhivatottság, illetve hogy az adott fotós örömmel és aktívan vegyen részt a kollektíva életében. E mentén az elmúlt időszakban le is zajlott egy tagcsere a csapatban, az új tagot hamarosan bejelentik, de további felvételt idén már nem terveznek.

Koralevics Rita képzőművésznek készült, és nem gondolta volna pályája elején, hogy egyszer majd papírhulladékból készült lámpákat fog készíteni, amik meghódítják a fél világot. A Paper Up! megszületése valójában pont annak köszönhető, hogy babája érkezése miatt kicsit el kellett távolodnia az alkotástól. A kreativitás azonban utat tör magának, így történhetett, hogy egyszercsak elkezdett papírhulladékból kis tárgyakat készíteni, és a pozitív visszajelzések után már nem is volt kérdés, hogy ezen az úton halad tovább. Hogy ez pont akkor valósult meg, amikor egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság, csak külön pozitívum. Az, hogy a lakberendezési tárgyak újrahasznosított anyagból készülnek, egy cseppet sem vesz el az esztétikai értékükből. Ezt bizonyítják a folyamatos külföldi megkeresések, legyen szó magazin szereplésekről, egyetemi megkeresésekről vagy az egyre bővülő vevőkörről. Ritával műhelyében találkoztunk, ahol nemcsak lámpáit csodálhattuk meg, hanem kicsit beleshettünk az alkotási folyamatba is, és azt is megtudtuk, hogy mi lesz a Paper Up! sztori következő fejezete.

Igaz, hogy a Paper Up nem tudatos váltás döntése volt?

Szerencsére nem tudja az ember, hogy mi jön esetleg szembe vele, merre viszi az útja. Még engem is meglepett ez a fordulat. Az akkori önmagam úgy gondolta az egyetem elvégzése után, hogy képzőművészettel fogok foglalkozni. És úgy is tűnt, hogy ez az én pályám; egy V. kerületi menő galéria képviselt, voltak eladásaim és teljesen önazonosnak éreztem, amit csinálok. Csak éppen azzal nem számoltam, hogy 29 éves koromra anyuka leszek. Végül ez hozta a fordulatot. Aki képzőművészettel foglalkozik, intenzíven éli meg önmagát és a kívülről érkező hatásokat, de mivel nálam más került a fókuszba, és már nem én voltam a főszereplője az életemnek, kicsit eltávolodtam ettől a világtól. Az sem működött, hogy napokat töltsek a műhelyben, hiszen az a fajta alkotás is teljes embert kíván. Így a szitagépet felváltották más eszközök, amiket otthon is tudtam használni, illetve áttértem a számítógépes grafikákra. Három évig ez így ment, aztán elkezdtem papírral kísérletezni. Ez még akkor inkább képzőművészeti alkotási folyamat volt, egy tárgyat szerettem volna elkészíteni, de még nem tudtam, hogy melyik anyag lenne hozzá a legideálisabb. Már akkor is ezen a telepen voltam, és teljesen kézenfekvőnek tűnt a papír, ami hegyekben állt az itt működő nyomda miatt. Igaz, így is nagy meglepetés volt számomra, hogy egy maroknyi papírhulladékból mi lesz.

Mi volt az első tárgy, amit így készítettél?

Egymásba helyezett poharakat vontam be. Ezzel a decoupage technikával megkaptam a másolatukat, ami csak sejtetette azt, ami alattuk volt. Aztán a poharak, tányérok után jöttek a gyümölcsök és sok más dolog. Valójában amit csak tudtam, becsomagoltam. (nevet) Vittem haza a papírt, beáztattam, a botmixerrel összeaprítottam, és az ablakpárkányon megszárítottam a tárgyakat. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy mire fogom használni őket, úgyhogy végül kimentem velük a karácsonyi WAMPra, ahol hamar el is kapkodtak mindent. Ott találkoztam Torma Beatrix fotóssal, aki stylist is, és neki is adtam pár darabot egy enteriőr fotózáshoz az Otthon magazin számára. Utána már jött egyik lehetőség a másik után.

Az új életedet hátrahagyva belépve az újba, volt benned hezitálás?

Könnyen ment, mert elkapott a szele, és úgy éreztem, hogy egy végtelen út nyílt meg előttem, ebből az alapanyagból bármit el tudok készíteni. Láttam, hogy más anyagokkal, például fűrészreszelékkel, természetes anyagokkal vegyítve milyen sokféle lehetőség van benne, milyen izgalmas textúrákat és színeket tudok kihozni belőle. Mivel lendületbe hozott, nem volt bennem félelem.

Február 21-én ismét a Highlights Of Hungary keretében megtudhatjuk, hogy mi lett az idei év legkreatívabb projektje. A díjátadón az Absolut  is ott lesz a Katona József Színházban, hogy szurkoljon a jelölteknek. A HOH 2013 óta minden évben bemutatja Magyarország leglenyűgözőbb eredményeit, innovációit 50+1 hazai tehetség vagy csapat személyében, amit egy 12 fős kurátori csapat választ ki, majd közülük kerülnek ki a győztesek kategóriák nélkül. Most pedig mi mutatjuk be a kurátor csapat négy tagját, hogy egy kicsit jobban megismerjétek, milyen flow működik a kulisszák mögött.

Trellay Levente, Telep Galéria és Konyha társalapító, 100szikra alapító

Visszatérő kurátor. Több országban, élt és tanult, 9 éve költözött vissza Magyarországra. Pár barátjával nyitotta meg a Telep Galériát, egy olyan összművészeti-bemutatóteret, ami kötöttségek nélkül előremutató művészeknek és eseményeknek adott helyet. Azóta a Telep fogalommá nőtte ki magát a hasonló szellemiségű fiatalok körében. Úgy gondolja, hogy az ország, ahol élünk annál sokkal jobb hely, mint amit a szürke hétköznapokon láttatni enged magából. Minden olyan dolgot szeret, ami elgondolkodtatja, és ami felfedezésre készteti. Az alulról való építkezésben hisz, ezt mutatják saját projektjei is.

Miben látod a legnagyobb fejlődést itthon, amióta te is elindítottad saját projektjeidet?

A választ nehéz úgy megfogalmazni, hogy ne hasson túlontúl naívnak, főleg a mai világban, ahol a hírek sokkal inkább a pusztulásról szólnak. Ennek ellenére, szinte feleslegesnek érezném a létezést, ha nem gondolkodnék tudatosan pozitívan. Abban a világban, amiben én élek, ott elindult egy mára már különlegesnek ható kapcsolat teremtés és építés a minket körülvevő környezettel. Ez alatt nem csupán a természetet értem, hanem az embereket is, akik szintén ennek az egésznek a részét képezik. Sok olyan munkában veszek részt, ami különböző országokat és kultúrákat fűz össze. Ezekben olyan kölcsönhatások érvényesülnek, amik mindannyiunkat megerősítenek.

Mi a legizgalmasabb számodra a Highlights Of Hungary-ben?

Ami számomra különleges ebben a megmozdulásban, hogy olyan történeteket gyűjt, amik igazán visszaadhatják az emberiségbe vetett hitet. Arra gondolok, hogy rámutatunk olyan dolgokra, amik tényleg jók és önmaguktól azok, nem pedig azért, mert valaki vagy valakik kitűzték “színházuk” zászlajára.

Miben változtál, mint kurátor az elmúlt években?

Öszintén? Olyan sokban nem, én mindig is pragmatikus voltam, nem gondolok itt semmi lenyűgözőre. Vannak dolgok, amik tetszenek és vannak, amik nem. A populizmus nem az én asztalom.

Mi az, amit te képviselsz a kurátori csapaton belül?

Gyermekkorom kedvenc karakterei között volt Robin Hood és Pán Péter. Azt hiszem valahol a kettő között vagyok félúton.

Mit tud Budapest; szerinted van-e valami sajátossága más európai nagyvárosokhoz képest?

Eklektikus, amolyan közép-európai olvasztótégely, sok különféle gondolat, ami az élet legtöbb területén valamilyen formában meg is jelenik. Ami egyébiránt még igazán izgalmassá teszi Budapestet, az a Duna, gondoljunk csak bele mennyi mindent köszönhetünk ennek a folyónak.

Jelöltjei:

Gombaszögi Nyári Tábor

https://www.highlightsofhungary.hu/hu/projektek/gombaszogi-nyari-tabor

The Qualitons // Kexp Radio

https://www.highlightsofhungary.hu/hu/projektek/the-qualitons-kexp-radio

Terroir Squad

https://www.highlightsofhungary.hu/hu/projektek/terroir-squad-1

Filip

https://www.highlightsofhungary.hu/hu/projektek/filip

Bodnár Dorottya & Sztojka Melissza // Van életünk

https://www.highlightsofhungary.hu/hu/projektek/bodnar-dorottya-sztojka-melissza-van-eletunk

A Highlights Of Hungary egyedülálló módon kategóriák nélkül díjazza Magyarország kreatív projektjeit. A Super Channel által életre hívott platform célja nemcsak az, hogy színes képet adjon a hazai szektor legizgalmasabb szereplőiről, hanem az is, hogy olyan közösséget építsen, ami nemcsak örülni tud egymás sikereinek, hanem ahol a tagok motivációt nyerhetnek saját projektjeikre is. A HOH azt szeretné megmutatni, hogyha még nem is olyan könnyű itthon érvényesülni, nem lehetetlen, mert a tudás, kreatívitás és kitartás előbb utóbb utat tör magának. Az éves díjátadó 55 jelöltjét egy 10+1 tagú kurátorcsapat választja ki. Remete Tibor, alapító és Turcsányi Szabina, projekt vezető arról mesélt nekünk, hogy őket mi hajtja leginkább, miben változott a Highlights az évek alatt, hogy válhat valaki ennek a közösségnek a részévé, és a beszélgetés során azt is érintették, hogy miért lenne érdemes ezt a szellemiséget megjelentetni a hazai oktatási rendszerben.

Sokszor elhangzik, hogy itthon szinte lehetetlen bármit csinálni, hogy külföldön sokkal több a lehetőség. A Highlights Of Hungary ezt minden évben megcáfolja. Ti hogy látjátok az itthoni helyzetet?

Tibor: Olyan országban élünk, ahol sok szempontból nehezebb körülmények vannak, mint tőlünk sokkal északabbra vagy nyugatabbra, és mégis mi ezen a platformon megpróbáljuk azokat a történeteket begyűjteni, ahol megvan az a tudás, kreativitás és kezdeményezőkészség, ami bizonyítja, hogy itthon is lehet csinálni jó dolgokat, ami mások számára is pozitív; mindegy, hogy ez rákkutatás, agrárinnováció vagy művészeti projekt. Egy friss csomagolásban olyan keresztmetszetét adjuk Magyarországnak, amiről azt gondoljuk, hogy büszkék lehetünk rá magyarként, és a tapasztalatok alapján, azt is elkapja ez a pozitív töltet, aki találkozik ezzel a közösséggel. Mi ezt érezzük a kurátoroknál és azoknál, akik több éve követik a Highlights Of Hungary-t. Ez egyrészt megbecsülést ad, kiemel, lendületbe hoz, gyorsítópályára rak, másfelől pedig általa rácsodálkozhatunk arra, hogy ez mind itt történik körülöttünk. Mi ezt az intellektuális élményt próbáljuk minél inkább kiterjeszteni. Azért kezdtük el 2013-ban, mert azt láttuk, hogy van nagyon sok pont, kreatív, tehetséges ember, projekt, ami érdemes a felfedezésre, és azt gondoltuk, hogy ők is sokkal erősebbé válhatnak, ha egy platform által összekapaszkodnak.

Egyik fő célotok egy egymást inspiráló közösség felépítése. Hogy áll ez most?

Szabina: Szépen épül, de persze közben felvetődik az is, hogy ez azért nem olyan tág, hiszen nagyrészt mindenki a saját kis burkában mozog. Ez bizonyos szempontból a Highlightsra is érvényes, mert ha kinézünk a sajátunkból, akkor látható, hogy még messze vagyunk attól, hogy ez a platform mindenki számára elérhető és releváns legyen. De folyamatosan fejlődünk, ahogy egyre beljebb kerülünk, úgy merülünk egyre mélyebbre is, és annál inkább érezzük ennek az energiáit a felismerések által. Ez egyébként a kurátoroknál, a jelölteknél és a közönségnél is érezhető. A Highlights közösséget nem az évente megrendezett díjátadó köti össze, ez inkább olyan szellemi közösség, ahol a mások sikere motivál. Lehet, hogy nehéz behatárolni lokációjában, de pont az adja meg a szabadságot, hogy bárki csatlakozhat hozzá. És ehhez nem kell sem kurátornak, sem pedig jelöltnek lenni, elég elolvasni egy történetet az 55 közül. És ha csak sztori valakinek olyan szellemi töltetet ad, hogy őt az motoválja, akkor ő is ennek a közösségnek a tagja lesz.

Tibor: A fejlesztési szemlélet 2013-óta bennünk munkálkodik, ez pedig minden évben egy-egy újabb felismerést hoz. Idén az a visszajelzés érkezett a kurátoroktól, hogy ők azáltal, hogy 10 másik hasonló szellemiségű emberrel tudnak konstruktívan beszélgetni, számukra kézzelfogható fejlődést hoz. És ha ezt ki tudjuk terjeszteni társadalom szinten, mondjuk az oktatásra, akkor ez egy 21. századi modell lehet a tanításra a jelenlegi elavult rendszer helyett. Mi most ezen is dolgozni fogunk, akár első körben úgy, hogy a történeteket megismerjék a gyerekek az osztályfőnöki órákon. Egyébként ez ugyanolyan jelentős lehet általános és középiskolában, előbbinél még csak az ismerkedés szintjén jelenne meg, utóbbi akár a pályaválasztás kapcsán lehet fontos, a felsőoktatásban pedig a vállalkozásszemléletet segíthetné.

Keresve sem találnánk ikonikusabb koktélt a Martininél; nem hiába hívják a koktélok királyának. Köztudottan Ernest Hemingway és F. Scott Fitzgerald is nagy rajongója volt, rajtuk kívül pedig a Királyi család és James Bond is szívesen issza ezt az elegáns, tiszta, magas alkokoltartalmú italt. Varázsa nemcsak megjelenésének köszönhető, hanem karakteres ízének is. Igazi időtlen klasszikus.

A Martini - a klasszikus koktélok megkérdőjelezhetetlen királya

Számos történet kering a világban a martini, a klasszikus koktélok koronázatlan királyának eredetével kapcsolatban. Könyvet lehetne róla írni, és született is pár a témában. Amióta először elkészítésre került, a martini számos irányban fejlődött tovább a folyton változó koktéltrendek hatására, szerte a világon.

Az ital eredetileg gin és vermut mámorító kombinációja volt, keserűcseppekkel és curacaoval. Az 1880-as években tűnt fel, első említése pedig Harry Johnson: New and Improved Bartender’s Manual című könyvében jelent meg 1888-ban. Ebben a leírásban az ital egyenlő arányban tartalmazott olasz édes vermutot és gint. De a mennyiségek, arányok a vendég ízlésétől függően ettől eltérhetnek. Mindössze egy évtizeddel a felbukkanása után a száraz variáció is megjelent 1903-ban a „Fancy Drinks and How To Mix Them” című kis koktélkönyvben. A dry martini ebben az időben azt jelentette, hogy az olasz édes helyett francia száraz vermutot használtak.

Az ital egyre népszerűbb lett és az 1920-as évekre nők és férfiak egyaránt fogyasztották a speakeasy bárokban Amerika szerte. Az ital maga is tovább fejlődött, amihez a bathtub gin elterjedése is hozzájárult. Az 1930-as évekre sikk lett fogyasztani. Ahogy nőtt a népszerűsége, új variánsai jelentek meg, néhány változatába pedig sokkal kevesebb vermut került. A típusa, ahogy ebben az időben a száraz, azaz dry martinit ismerték, öt rész gint és egy rész vermutot tartalmazott. Minél kevesebb vermut volt az italban, annál szárazabbnak minősült. Ezzel egy időben pedig az a martini típus, ami két rész gint és egy rész vermutot tartalmazott, ’wet’ martini néven lett ismert.

Leonardo DiCaprio, Kate Hudson, Mark Ronson, Paris Hilton, Helen Mirren, Matthew McConaughey, Katie Holmes, Dita Von Teese, Chloe Sevigny. Mi a közös bennük? Hogy mindannyian buliztak már az Absolut Elyx A-listás VIP partyján.  Az Absolut Elyx azonban nem egy felszínes, elitista szuperprémium vodka. Az Absolut Elyx luxus vodka lélekkel. Az Elyx szó a svéd luxus szóból ered, de még fontosabb, hogy mindent, amit a márka tesz, az ambíció vezérli, hogy mindig integritással, teljes feddhetetlenséggel, értékvezérelt magatartással cselekedjen - még akkor is, ha senki nem figyel. Az Absolut szerint ez az igazi luxus; és az odafigyelés és idő, amit az Absolut Elyx készítésébe fektet.

Az Absolut Elyx a minőség és a szaktudás magasiskolájából jött létre. Mai napig az 1921-ben épített, kézzel irányított réz lepárló által nyeri el végleges formáját és ízét. Nem hiába hivatkoznak rá a folyékony selyemként. Mindegy, hogy martinihez használod, vagy csak jégre töltöd, gazdag, lágy íze új szintre emeli az italfogyasztás élményét.

De mitől ennyire különleges? Az Absolut Elyx lepárló mestere, Kirster Asplund és csapata összegyűjtötte minden tapasztalatát, amit az Absolut vodka készítéséből és a svéd vodkakészítési hagyományokból tanultak, hogy a természetből nyert alapanyagokból a közel százéves vintage réz lepárló segítségével különleges vodkát alkossanak. A történet meglehetősen sok összetevős.

Kirster Asplund és Anna Schreil Forrás: Hjartakid.se

Wertán Sára nem gondolta volna, hogy egyszer majd nők ezreit inspirálja egy környezettudatosabb életmódra házilag készített tisztítószerekkel. Ő csak biztonságban szerette volna tudni családját, így szépen lassan elhagyta a boltokban kapható vegyszereket, és visszatért a régmúltban használt praktikákhoz. Sára a legjobb példa arra, hogy azzal, hogy az ember többet nem dől be a fogyasztói társadalom csábító ajánlatainak, még élhet egy örökké megújuló, esztétikus környezetben. Az About A Home Insta oldalon ennek lehetünk tanúi amellett, hogy könnyen érthető és kivitelezhető tippeket kapunk arra, hogy úgy csillogjon-villogjon az otthonunk, hogy közben a Földet is óvjuk. A lenti interjúban most kicsit jobban megismerhetitek Sárát és az About A Home történetét, ami azért is különleges alkalom, mert oldalán a megszokottnál kevesebb a személyes tartalom.

Sokan szelektíven gyűjtik a szemetet, odafigyelnek a környezetükre, mégis a legtöbb ember még közel nem tart ott, hogy a drogériákban kapható színes-szagos tisztítószereket felcserélje a nagymamáink által használt természetes alternatívákra. Vissza tudsz emlékezni arra pontra, amikor átbillent nálad ez a dolog?

A természetesség iránti vonzalmamat otthonról hozom. Ez nem azt jelenti, hogy nomád körülmények között nőttem fel, csak, hogy az átlagnál kicsit kicsit másképp. Bár volt Barbie-m is, de anyukám segítségével simán készítettünk csuhéjből, nemezből bábokat vagy akár rongybabát. A különböző kosarak iránti szeretetem szintén tőle jön, ugyanis kosárfonással is foglalkozott. Sok természetes anyaggal voltunk körbevéve, ez hatással volt rám. A nagy váltás persze nem egyik pillanatról a másikra történt. Az első lépéseket az hozta, hogy amikor megszületett a kislányom, egyre inkább próbáltam elhagyni a műanyagot, ekkor még inkább esztétikai okból. Aztán ahogy a köztudatba került a fenntarthatóság és a túlfogyasztás, engem is elkezdtek érdekelni az alternatív megoldások. Körülbelül egy éve kanyarodtam erre az útra, és még közel sincs itt a vége, de már látom, hogy mennyi minden változott az életünkben.

Például miken, és min volt a legnehezebb változtatni?

Sok minden bonyolultnak tűnt elsőre, de az életben, ami ismeretlen, az először általában félelmetes, tartunk tőle. Feltérképezni a csomagolásmentes boltokat illetve megtalálni azokat a dolgokat, amikkel kemikália mentesen tudok takarítani, nekem ez volt a két legnagyobb lépés. Sokan azt gondolják, hogy bejárónővel ez kivitelezhetetlen, pedig nekem is volt segítségem sokáig, és örömmel használta ezeket a természetes szereket. A vegyszerek elhagyására a legfontosabb érvem pont az volt, hogy valahol olvastam, hogy a takarítással foglalkozók egészségére nagyon rossz hatással vannak a belélgezett vegyszerek. Egyből arra jutottam, hogy a környezetemet/családomat nem akarom kitenni ennek. Először csak áttértem a boltokban kapható természetes vonalra, de aztán rájöttem, hogy a takarítószereket én is elő tudom állítani vagy meg tudom vásárolni olyan kiszerelésben, amihez nincs szükség műanyagra. A kozmetikumok terén van, amit teljesen elhagytam és van olyan, aminek a természetes, bio verzióját használom, vagy akár el is készítem itthon. Utoljára jött a fast fashion elhagyása. Az utolsó alkalom, amikor ilyen üzletben vásároltam, júliusban volt, és azóta is úgy emlékszem vissza rá, mint ennek az időszaknak a lezárására. (nevet) Egyébként a second hand szeptember kihívás azóta felnyitotta a szememet; ez nem lemondás, hanem lehetőség a sokkal jobb alternatívák felkutatására.

Az Undersea Bikini Szomolányi Szandra, azaz Dézi és Tóth Móni saját tündérmeséje. Persze az, hogy ma egy nemzetközileg is kedvelt és sikeres fürdőruhamárkát visznek, nem hullt csak úgy az ölükbe, mindez tudatos és kemény munka gyümölcse. A brand azonban nem szimplán ultra menő fürdőruhákat kínál, sokkal több van mögötte; egy olasz alapanyaból az ECONYL®-ből készül minden egyes darab itthon. De mi köze van a két lánynak az óceánok világához, mitől olyan különleges az általuk választott anyag, és mi motiválta őket arra, hogy 2018-ban belevágjanak az Undersea-be?

Móni és Dézi gyerekkoruktól kezdve ismerik egymást, és ezalatt az idő alatt töbször is keresztezte útjuk a másikét, de valójában fiatal felnőttként mélyült el barátságuk. Azon, hogy annak idején ismerettségük kezdetén a fotózással hobbiként foglalkozó Dézi pont Mónit szemelte ki fürdőruhafotózásra, ma már csak nevetnek. Akkor még nem gondoltál, hogy egyszer pont egy fürdőruhamárkát alapítanak majd együtt. Ahogy a legtöbb huszonéves, ők is elkezdték életüket építeni, Dézi itthon a divatiparban helyezkedett el, Móni pedig pénzügyvonalon szerzett diplomát. Akkor még nem is sejtette, hogy az általa gyűlölt területen elsajátított ismeret egyszer majd hasznos lesz egy szerelem projekt kapcsán. Mindkét lány egészen fiatal korától hatalmas rajongója a természetnek, az állatoknak, és ez a szeretet csak tovább mélyült közös utazásaik során. Sajnos ezeken az utakon a sok csodálatos élmény mellett sokszor mellbe vágta őket a környezetszennyezés természetre sújtó hatása. Volt, hogy még az amúgy legeldugodtabb óceáni partszakaszokon is szeméthalomba ütköztek. Egy idő után elkezdte foglalkoztatni őket, hogy ők mit tehetnének ez ellen, és egyáltalán mivel tudnák visszaadni a természetnek azt a sok jót, amit kaptak tőle. Közben Dézi kiábrándulva a divatiparból először Ausztráliába, majd egy spanyol kis szigetre Fuerteventura költözött, ahol továbbra is fotósként dolgozott, Móni, pedig ha tehette meglátogatta. 2017 nyarán Dézi sehol sem talált magának olyan bikini, amit szívesen hordott volna, ahogy Móni sem, így elhatározták, hogy akkor terveznek maguknak. Így született meg a fenntartható bikini márka ötlete, ami már megjelenésével egy időben hatalmas médiaérdeklődést váltott ki itthon.

Móni és Dézi az Undersea alapítói

„Amikor elindult az Undersea valóban nagyon gyorsan híre ment. Azóta rengeteg lehetőséget kaptunk a márka bemutatására, különböző platformokon: előadások, interjúk, TV-s szereplések, fesztiválokon való részvétel formájában. Amit kiemelnék ezek közül, hogy szerepelhettünk a Forbes magazinban és egy éve sikeres együttműködésben állunk a Four Seasons Hotels-szel. Külföldi rendeléseink aránya is lassan eléri az 50%-ot. Nagyon sokat tanultunk, fejlődtünk szakmailag és most készülünk kidobni a harmadik női és első férfi kollekciónkat.”- mesélt Móni az elmúlt két évről, amióta elindították a márkát.

Nem a Fabrika volt az első új hullámos vintage bútorüzlet Budapesten, amikor megnyitott 2015-ben, viszont egyértelműen úttörő volt abban, hogy az ott található bútorok egy friss szemléletmódnak köszönhetően nem szimpla restauráláson mennek keresztül, hanem mondhatni kortárs tárgyakká alakulnak át. A Fabrika a bútorok és lakberendezési tárgyak iránti szenvedélyből született, ahol érték, hogy van saját történetük, ami tovább szövődik egy új otthonban, és nem porosodnak tovább pincék mélyén, padlásokon. A kis üzlet hamar megtalálta a saját közönségét; a belvárosi hipsztereket, jó szemmel rendelkező lakberendezőket, az internetnek köszönhetően pedig egy jelentős arányú külföldi vásárlóréteget is. 

Tavaly év végén meglepő fordulat következett be a hely életében: Markó Barbara, a Fabrika megálmodója elköszönt, és hivatalosan is átadta a stafétabotot Gulyás Zsuzsának, akivel egyébként már évek óta közösen dolgoztak. Az üzlet élére új tulajdonosok kerültek Kollár Mariann és Taróczy Gábor személyében.

„A régi tárgyak iránti szeretet nekem egyrészt gyerekkoromból, másrészt a szakmai múltamból jön. Sokáig dolgoztam filmes berendezőként, és volt pár lakásprojektem is. Ezt annyira szerettem, hogy ott is hagytam a munkámat a reklámügynökségnél, és az volt a tervem, hogy belsőépítészek mellett dolgozom majd. Barbit pont emiatt hívtam fel, meg szerettem volna kérni, hogy mutasson be pár embernek, de ő ehelyett felajánlotta, hogy csatlakozzak a Fabrika csapatához.Igent mondtam, a hobbim és a szakmám összeolvadt, mindez a legjobb barátnőm oldalán; számomra ez akkor legjobb felállás volt.” – kezdte Zsuzsi azzal, hogy került a Fabrikába. 

Valójában a legtöbb dolog nem változott Barbi távozása óta, ahogy a restaurátor csapat, Dani és Regő sem- igaz, ők saját vállalkozásuk égisze alatt folytatják a Fabrikával való közös munkát. Továbbra is számíthatunk a megszokott minőségre, a kreatív megoldásokra és a Nagy-Peti Lili által készített kiemelkedően esztétikus fotókra. Zsuzsi jelenleg szakmai vezetőként fogja össze a dolgokat, és fokozatosan egyre nagyobb szerep jut az egyik új tulajdonosnak, Kollár Mariannak is a Fabrika mindennapjaiban. Mariann, aki borszakértő és férje, Gábor nemrég költöztek haza Londonból lányaikkal, és a Fabrika átvételével új fejezet nyílt életükben.