Mostantól minden Absolut Budapest Bar Talkot egy képregény követ, amit Awesomniac készít nekünk szereplőink főszereplésével. Anger Borbála, a High Note SkyBar vezető bartenderének és Szűcs Péter, a Peter's Planet Travel utazó blog alapítójának a beszélgetését itt olvashatjátok. A róluk készült képregényt pedig ha legörgettek.

Anger Borbála, a világ egyik legjobb hoteljének választott Aria Hotel tetőteraszán található High Note SkyBar vezető bartendere, Szűcs Péter az Instyle egykori főszerkesztője pedig ma már világutazó bloggerként mesél nekünk oldalán a Peter’s Planet Travelen lenyűgöző történeteket a Föld különböző pontjairól. Ők ketten első blikkre talán messze állnak egymástól, de már a találkozás első öt percében kiderült, hogy igazi rokonlelkek. Ezt a lenti beszélgetés is bizonyítja. Az interjút holnap pedig egy meglepetés követi szintén Borbálával és Péterrel! Érdemes lesz a blogra kattintani!

MESSZI TÁJAK, ISMERŐS ÉRZÉSEK

Borbála: Merre jártál, honnan jöttél éppen haza?

Péter: Egy hónapig utaztam. Kolumbiába mentem, oda érkeztem meg, és Ecuadorból jöttem vissza. Én azokat az utakat szeretem, amikor nincs semmi leszervezve, hanem elindulok egy hátizsákkal.

Borbála: Úristen, de jó! De csinálnám én is!

Péter: Amióta váltottam, az életem felét töltöm így, a másik felében rendszerezem az élményeket, előhívom a képeket, megszervezem a kiállítást rájuk, vagy éppen itt vagyok veled, és beszélgetünk. Ez fontos számomra, mert ez most nagyon nagy issue nekem. Neked van olyan város vagy ország, ami nagy hatással volt rád, vagy megváltoztatta az életedet?

Borbála: Olaszország ilyen. Gyerekként évente kétszer is kint voltunk, nagyon sok élmény köt oda. Síelni mindig  Sappadara és környékére mentünk, nyaralni viszont minden alkalommal máshova. Veronát és Velencét emelném ki. Mindkettő nagyon nagy élmény volt, és mindkét helyen leginkább az életérzés fogott meg. Simán el tudnám képzelni, hogy kilépek a teraszra, kibontok egy üveg bort, és elkiáltom magam „Bon Giorno!!” Ott mindenki annyira pozitív, és ez nekem hiányzik itthon. Anglia a másik, ami megmozgatott. A legjobb barátnőm ott él, őt látogattam meg, és olyan érzésem volt, mintha egy filmben lennék. Na és ott van Németországban Passau, ami úgy néz ki, mint egy képes mesekönyv. Nemrég jártam ott, és akkor tudtam meg, hogy a nagypapám ott született. Végig egy bizsergető érzés járt át. 

BARTENDERNEK LENNI...

Péter: Kislánykorodban mi szerettél volna lenni, és most milyen messze vagy tőle?

Borbála: Kicsiként szerettem volna lenni régész és Forma 1-es autóversenyző is. (nevet) A színészeten is gondolkodtam, de aztán másfelé vitt az élet. Olyan szempontból viszont megmaradt, hogy a bartender szakma is egy mini színház, hiszen minden este megvan a kis fellépésünk a vendégek előtt. Mi előadunk és eladunk. A bartender sokféle tud lenni; egyszer szórakoztat, máskor „pszichológusként” funkcionál. Ezért is fontos, hogy jó kommunikációs készséggel rendelkezzünk. Ráadásul itt nekem rossz napom nem lehet. Egyébként nem bánom, hogy nem úgy alakult az életem, ahogy annak idején elterveztem, mert jól érzem magam ebben. Kisgyerekként mindenkinek hatalmas álmai vannak, meg akarja váltani a világot, aztán sokszor másfele vezet az út. Én imádom a munkámat, semmi pénzért nem cserélném el ezt az életet másikra.

Érdekel, hogy szereplőinknek mi jelenti a boldogságot?

Szűcs Péter életében mindig is fontos szerepet játszottak az emberek és történeteik, a Magyar Rádióban eltöltött öt év szerkesztő-műsorvezetői munka után pedig már egyáltalán nem volt kérdés, hogy a mesélés lesz az életfeladata. A Rádió után olyan fontos pozíciókat töltött be, mint a Marie Claire vezető- vagy az Instyle főszerkesztője, ahol a csillogásban is megmártózhatott kicsit. Tavaly viszont, emblematikus 40-dik születésnapja után, új kihívások elé állította magát, és egy sokkal szabadabb életformára váltott. Utazik, és blogja, a Peter’s Planet travel segítségével másokkal is megosztja az élményeit, miközben motivál, tanít és bátorít. Hogy ő hogy jutott el idáig és merre tovább, most egy kicsit nekünk is mesélt.

Sokszor hallhattuk és olvashattuk, hogy kertésztechnikusként végeztél, ami már csak a természetközelisége miatt sem állt tőled távolt. Végül mégiscsak a történetmesélésnél kötöttél ki.

Botanikus szerettem volna lenni, és azért mentem végül kertészeti technikumba, mert az apám azt mondta, hogy olyan szakmát kell tanulnia az embernek, amit a két kezével is tud végezni. Örülök, hogy van egy olyan konkrét tudás a birtokomban, ami azzal jár, hogy akár termőre tudok metszeni egy őszibarack-ültetvényt, ha kell. A történetmesélés amúgy nem egyik pillanatról a másikra jött, mindig is megvolt az életemben. Bölcsésztípus vagyok, aki szereti a történeteket begyűjteni, és aztán saját magán átszűrve elmesélni.

Ezt úgy kell érteni, hogy már gyerekkorodban lenyűgöztek a történetek?

Nem az iskolában tanultam meg olvasni, hanem spontán, teljesen magamtól, mindent elolvastam, ami a kezembe akadt. Akkor még inkább gyűjtöttem a történeteket, és már akkor is érdekeltek az emberek. 4-5 éves lehettem, amikor először találkoztam egy másik kultúrával. A kertszomszédunknak szerettem volna néhány tő törökszegfűt ajándékozni, mondván, hogy majd lehet belőle vinni a temetőbe. Ekkor mesélte el nekem, hogy abba a temetőbe, ahová ő jár, kavicsot visznek az emberek. Elkerekedett a szemem, nem értettem, hogyhogy nem virágot? Mire ő azt mondta, hogy talán hamar elhervadna azon az éghajlaton, ahonnan ő származik. Ezután mesélt nekem Izraelről és a zsidó kultúráról. Őszinte kíváncsisággal hallgattam őt.

Gyerekkorodban inkább introvertált voltál?

Inkább a kettő keveréke, és ez a mai napig megmaradt. Ugyanúgy szükségem van az egyedüllétre meg a meditációra, mint arra, hogy az emberek figyelmét kivívjam.

Olvass további sztorikat!