Szűcs Péter életében mindig is fontos szerepet játszottak az emberek és történeteik, a Magyar Rádióban eltöltött öt év szerkesztő-műsorvezetői munka után pedig már egyáltalán nem volt kérdés, hogy a mesélés lesz az életfeladata. A Rádió után olyan fontos pozíciókat töltött be, mint a Marie Claire vezető- vagy az Instyle főszerkesztője, ahol a csillogásban is megmártózhatott kicsit. Tavaly viszont, emblematikus 40-dik születésnapja után, új kihívások elé állította magát, és egy sokkal szabadabb életformára váltott. Utazik, és blogja, a Peter’s Planet travel segítségével másokkal is megosztja az élményeit, miközben motivál, tanít és bátorít. Hogy ő hogy jutott el idáig és merre tovább, most egy kicsit nekünk is mesélt.

Sokszor hallhattuk és olvashattuk, hogy kertésztechnikusként végeztél, ami már csak a természetközelisége miatt sem állt tőled távolt. Végül mégiscsak a történetmesélésnél kötöttél ki.

Botanikus szerettem volna lenni, és azért mentem végül kertészeti technikumba, mert az apám azt mondta, hogy olyan szakmát kell tanulnia az embernek, amit a két kezével is tud végezni. Örülök, hogy van egy olyan konkrét tudás a birtokomban, ami azzal jár, hogy akár termőre tudok metszeni egy őszibarack-ültetvényt, ha kell. A történetmesélés amúgy nem egyik pillanatról a másikra jött, mindig is megvolt az életemben. Bölcsésztípus vagyok, aki szereti a történeteket begyűjteni, és aztán saját magán átszűrve elmesélni.

Ezt úgy kell érteni, hogy már gyerekkorodban lenyűgöztek a történetek?

Nem az iskolában tanultam meg olvasni, hanem spontán, teljesen magamtól, mindent elolvastam, ami a kezembe akadt. Akkor még inkább gyűjtöttem a történeteket, és már akkor is érdekeltek az emberek. 4-5 éves lehettem, amikor először találkoztam egy másik kultúrával. A kertszomszédunknak szerettem volna néhány tő törökszegfűt ajándékozni, mondván, hogy majd lehet belőle vinni a temetőbe. Ekkor mesélte el nekem, hogy abba a temetőbe, ahová ő jár, kavicsot visznek az emberek. Elkerekedett a szemem, nem értettem, hogyhogy nem virágot? Mire ő azt mondta, hogy talán hamar elhervadna azon az éghajlaton, ahonnan ő származik. Ezután mesélt nekem Izraelről és a zsidó kultúráról. Őszinte kíváncsisággal hallgattam őt.

Gyerekkorodban inkább introvertált voltál?

Inkább a kettő keveréke, és ez a mai napig megmaradt. Ugyanúgy szükségem van az egyedüllétre meg a meditációra, mint arra, hogy az emberek figyelmét kivívjam.

Olvass további sztorikat!

Olvass Péter utazásairól a blogján!

Beszéljünk kicsit az utazásaid alatt tapasztalt élményekről. A mai általános vélekedés a világról az, hogy veszélyes. Ezt a médiának is köszönhetjük. Érdekes, a legtöbb utazó nem így látja. Te mit érzel?

A média világa manipulatív, és mindenki eldöntheti, hogy mennyit enged be a saját világába a hírekből és a kereskedelmi televíziók világából. Én tudatosan kiiktattam az életemből a bulvárt és a televíziókat is. Lehet persze azt mondani, hogy úgyis szembejön, meg elkerülhetetlen, de szerintem igenis lehet tudatosan kerülni és ignorálni a kommersz bulvárt. Szerintem ez a műfaj rombolja az ember érzékeit és az érzékenységét is. A kereskedelmi célzattal létrejött médiumok nem azért vannak, hogy építsenek, hanem azért, hogy profitot termeljenek. Alapvetően ezért is nyúlnak másképpen mindenhez. Ha az ember megérzi a csendet és visszatalál a saját szabadságához, akkor nem kelt félelmet benne egy manipulatív hírösszeállítás. Én a korábbi félelmeimet az utazásaimnak köszönhetően engedtem el. Olyan veszélyesnek kikiáltott országokban, mint Kolumbia vagy Irán találkoztam annyi emberséggel és segíteni akarással, amivel korábban soha. A mesterségesen létrehozott és szabályozott vállalati rendszerben sokszor olyan emberek kerülnek egymás mellé, akik valójában nem szeretnének és ebből fakadóan nem is tudnak együtt dolgozni. Ebben a rendszerben inkább konkurenciaharccal és rosszindulattal találkoztam, ezek egyike sem segíti a szabad alkotást, de szerintem a profit termelést sem. Az organikus szervezeti alakulás és a szabad alkotás lehetősége, vagyis hogy azzal tölti az idejét és azzal dolgozik az ember, aki igazán inspirálja és akivel jó együtt gondolkodni, megsokszorozza a kreatív energiákat.

Mit tapasztaltál pontosan az útjaid alatt?

Azt, hogy az utazás közben az emberek segítik egymást a világban. Megható az a figyelem és gondoskodás, amivel például hátizsákos utazóként Marokkóban találkoztam. Az ottani tapasztalataim is azt húzzák alá, amiben hiszek, vagyis hogy az ember alapvetően jónak születik. Meglepődöm azon, amikor egy országot megítélnek a vezetőik vagy a rendszerük miatt, miközben a hétköznapi emberek szintjén mindannyian ugyanazok vagyunk, emberek, akik szeretetre és békére vágynak. A PetersPlanet.travel történetein keresztül is szeretném megmutatni azokat a pozitív példákat, amelyek azt mutatják, ha nyitottan állunk a világhoz, akkor csak gazdagabbak leszünk és nevetségessé válik az a fajta előítéletesség, ami a legtöbbször az ismeretlentől való félelemből vagy valamilyen manipulációból fakad. Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, nem kell feltétlenül kell elutazni.

Ezt hogy érted?

Van, amikor elég csak magunk körül szétnézni és észrevenni a saját értékeinket. Soltvadkerten például, ahová a csatkai búcsúban megismert és megszeretett barátaimat mentem meglátogatni, olyan élményben volt részem, amiért azt gondolhatná az ember, hogy földrészeket kell átszelni. Pedig csak két órányi vonatútra van Budapesttől. De Budapest is remek példa arra, hogy milyen kincs van a közvetlen környezetünkben. Húsz éve figyelem ámulva ezt a mesedíszletet, ami körülvesz. Ugyanazt érzem, mint amikor először rácsodálkoztam vidékről a fővárosba kerülve. Egyébként amikor utazom, mindig elgondolkodom azon, hogy mennyire jó, hogy még nem fedezték fel ezt a várost, és nem lett belőle egy Prága, ahol már szinte elviselhetetlen mennyiségű turista fordul meg például a Károly hídon. Az, hogy Budapest, most az egész világon jól cseng, szerintem Berlin mellett jelen pillanatban a világ egyik legizgalmasabb fővárosa lehet. Valamiért lett egy organikus cool faktora, amit nem mesterkéltséggel ért el, egyszerűen így alakult. A Sziget Fesztiválnak azért ebben jócskán van szerepe, de még inkább annak a kreatív közegnek, akiknek köszönhetően Budapest szerethető és friss izgalmakkal és meglepetésekkel teli nagyváros lett.

Ebben benne van a kelet-európai vadromantika?

A nyugati országok csodálatot ébresztenek bennem sok szempontból, de azt is érzem, hogy valami már hiányzik belőlük, és abból a valamiből, nevezzük vadromantikának, keserédes humornak vagy lelkesedésnek, de a világnak ezen a részén még maradt valami. Persze nagyon sok a porolnivaló is, például tolerancia, nyitottság tekintetében van mit behozni. A kölcsönös egymásra hatásból jó dolgok is születhetnek.

"Nagypapám 89 éves és mindig derűs; ő az egyik példaképem. A fotó Biharnagybajomban készült."

Nagyon sokat utazol. Ilyenkor sok emberben felmerül egy kissé keserű érzés; hogy ő nem teheti meg. Pedig ez egy másfajta történet, nem tengerparti nyaralás vagy luxusút, ami sokak fejében megjelenik. Szerinted hogy lehet világot látni, és egyáltalán, hogy érdemes utazni?

Azt gondolom, hogy az utazás elsősorban elhatározás, és nem pénz kérdése. Különösen most, a couchsurfing, az Airbnb és a fapadosok korában. Amikor utazom, flow élményem van és mindig úgy érzem, mintha vezetne valaki vagy valami. Az jön szembe, akinek kell, és akkor, amikor kell. Van, amikor meg a próbatételek és a leckék kora van. Ahhoz, hogy a flow élmény megtörténhessen, el kell csendesedni és meg kell szüntetni a médiazajt is magunk körül. Közösségi média nélkül is jól megvan az ember akár hosszabb ideig is, Kubában, Iránban és Kínában sem jutottam hozzá olyan mennyiségben, mint itthon és mégsem maradtam le semmiről. (nevet) Azért is jó ilyen országokba elmenni, mert ezeken a helyeken nem lesznek fontosak azok a dolgok, amik tényleg nem azok.

Te alapvetően bátor vagy?

Inkább azt mondanám, hogy bátor lettem. Ezzel a sok úttal és tapasztalattal elengedtem a félelmeimet. Rájöttem, hogy semmitől nem kell félni, mert nincs miért. Például annak is oka van, hogy miért olyanok az emberek Indiában amilyenek; hogy hagyják, hogy megtörténjek velük, aminek meg kell történni, és nem tesznek erőfeszítéseket ellene, talán emiatt van rajtuk egyféle sztoikus nyugalom.

A blog kicsit kevesebb, mint egy éve indult. Hol tart most?

Amikor nyolc hónappal ezelőtt elindultam a bloggal, az volt a célkitűzésem, hogy fél - egy év alatt kiderül, hogy működik-e vagy sem. Ha nem, akkor elengedem. Szerencsére úgy tűnik, hogy jó úton haladok vele, és hamarosan elindul egy új fejezet is, a Budapest Coolest Capital.

A szöveggel régóta jól bánsz, nagy rutinod is van benne. Mikor csatlakozott hozzá a fotózás?

A fotózás mindig is érdekelt, de M. Horváth Judit és Stalter György művészházaspár fotósiskolája után az első kiállítási anyagomat, a Waiting for Obama című kubai portréanyagot tavaly tavasszal készítettem Havannában, Cienfuegosban és Trinidadban valamint a Vinales völgyében. A második kiállításom már az Ar2Day Galéria felkérésére készült, az Iránban készült férfiportréimat állíthattam ki a Kempinski Hotel Corvinusban. További terveim is vannak és sok izgalmas fotós projekt, például közösségi művészeti projektek.

Nézd meg a teljes kubai portré sorozatot!

Mit tapasztaltál az utazásaid során; a helyiek hogy viszonyulnak a fényképezőgéphez és ahhoz, aki mögötte van?

Az emberek bizalmát megnyerni külön művészet, az pedig egy másik, hogy bízzanak a fotósban, ellazuljanak és valóban önmagukat mutassák a kamerája előtt. Én szeretem a fotóalanyaimat és a portrék előtt sokszor saját közös történetünk épül, ami aztán megjelenik valahogyan a képeken. Szeretem az emberek lelkét megmutatni, ami egy pillanatra láthatóvá válik, ha igazán mernek önmaguk lenni a kattintás pillanatában. Erről meg kell győzni őket, de sokszor magától, természetesen jön, mert nem akarnak másnak látszani, mint akik valójában. Kubában például ilyenek az emberek. Jó a közelükben lenni.

Milyen pillanatokat szeretsz leginkább megörökíteni?

Az őszinte pillanatokat szeretem. Megélni és megörökíteni is.

Az Irán és a perzsa férfiaportrék sorozat egyik képe

Hamarosan lesz egy kiállításod New Yorkban. Hogy készülsz rá?

Ez a kiállítás tulajdonképpen egy kísérő eseménye a csatkai búcsút bemutató prezentációmnak, és a New York University kért föl rá. Egy Konferencia keretében fog elhangozni április végén. Úgy készülök rá, mint mindenre az életben, igyekszem nem ráfeszülni, de a legjobb tudásom szerint összerakni a sztorit.

Szerinted mik a legfontosabb változások, amiken az utóbbi időben keresztülment Budapest?

Szerintem egy kicsit felszabadult, önmaga lett. Egy olyan várossá nőtte ki magát, amelyiknek saját identitása van és már nem akar egyik nagyvároshoz sem hasonlítani. A Szabadság híd lezárása és organikus átalakulása talán a legjobb példája annak, hogy mire képes ez a város. Ezt a feelinget hozza az a májusi eseményünk, a Bringával a vörös szőnyegen, amit Halász Áronnal és Szeglet Orsival idén a Müpával közösen szervezzük meg a stílusos nagyvárosi bringások és a hazai véleményvezér arcok felvonulásával. Jó kimondani azt a világban, hogy Budapesten élek.

Más nagyvárosokkal szembeállítva, mi az, ami jobb nálunk?

Nem állítanék szembe semmit, hiszen más miatt jó Párizs, más miatt Berlin, London vagy éppen Prága. Budapest azért jó, mert lett egy saját arca, ami eredeti és szerethető és semmivel össze nem hasonlítható.

Sokan szeretik Budát és Pestet különválaszatni. Te budai vagy, vagy pesti?

Pestet éjszaka, Budát nappal szeretem, de az egész várost egyben látom és élem meg.

Mik a kedvenc helyeid most?

Most éppen a Zsiga, a Jedermann Cafe és a Füvészkert a pesti oldalon, a Normafa, a Fény utcai piac és a Kőbüfé pedig a budai oldalon.