KÉRDEZZ-FELELEK Abodi Dórával
KÉRDEZZ-FELELEK Abodi Dórával
Ismerd meg az eve márka alapítóját!
Mojzes Dóra és Koroknai Klári a Déryné Grillben találkozott. Első ránézésre két teljesen külön világ, de a beszélgetés során hamar kiderült, hogy hasonlóképpen gondolkodnak. A nemrég új márkát, a YLD by doramojzest indító Dóri és a Mobilkoktél alapítója, Klári ugyanúgy igénylik a szabadságot munkájukban. Nem hajlandóak alkut kötni, ha saját márkájukról van szó. Az egymással készített interjúban többek között szó esik még a siker megéléséről, a nehézségekről és arról, hogy ki hol vásárol, mit hord a legszívesebben. Igazi csajos beszélgetés következik.
DIVAT, SIKER, SATÖBBI
K: Én azért ismerem a Dórát újságokból, de azért bőven van kérdésem hozzá! Talán az érdekel legjobban, hogy mit érzel, amikor sztárokon látod a ruhakölteményeidet? Ez visszaigazolás számodra?
D: Olyan szempontból jó, ha egy énekesnő vagy egy ismert ember hordja a ruháimat, hogy legtöbbször az extrább darabokat veszik fel, amiket nem feltétlenül árulunk vagy adunk el. Egy színpadon nyilván az a jobb, ha minél extrább egy ruha. Ezáltal értelmet nyernek ezek a darabok is. Persze nem ez a bestseller részünk. Ettől függetlenül nekem tök jó, hogy legalább azokat is valaki felveszi.
K: Az vagy az igazi „Te” egyébként?
D: Hozzám mindig is közelebb állt a jelmeztervezés, úgyhogy szeretem kiélni magam ezekben.
K: A divatszakmában sokat hallani a versengésről, rivalizálásról, ki mennyi pénzt kapott. Te hogy állsz ezekhez a dolgokhoz?
D: Én soha nem voltam irigy típusú ember, nagyon sok tervező barátnőm és barátom van a szakmából, és soha nem gondoltam azt, hogy versengenünk kéne. Főleg azért, mert én kicsit másnak is érzem a stílusomat, mint Magyarországon a többi tervezőé, úgyhogy engem ez soha nem zavart.
Érdekel miről beszélgettek még a csajok?
Kérdezz-felelek Varga Fannival, a The Velvet Chemistry csapatából
Új időszámítás kezdődött a hazai divatéletben a The Velvet Chemistry megnyitásával. A Király utcai bulinegyedben található concept store megnyitóján mi is ott voltunk, hogy erősítsük a bolt által kitűzött célt, hogy a vásárlás igazi élmény legyen!
A The Velvet Chemistry-t olyan tervezők és prémium brandek erősítik, akik nemcsak itthon vívtak ki elismerést maguk számára, hanem nemzetközi szinten is megállják a helyüket.
Az ABODI darabokat olyan nemzetközi művészek, zenészek hordják, mint Taylor Swift, Fergie vagy éppen Gwen Stefani, a REKAVAGO cipőket pedig egyre gyakrabban látni a vörös szőnyegen Hollywoodban és Cannes-ban. Az üzletben rajtuk kívül megtalálható a YLD by Dora Mojzes, a Je Suis Belle, a Maison Marquise, a Konsánszky, a Piroskanna, Vanda Ferencz, a NON+, Varga Fanni és a Notebookspecialista x Elysian. Az üzlet elsősorban magyar divatmárkákat és dizájnereket képvisel, de mellettük vannak még olyan nemzetközi brandek is, amik a divathoz kapcsolódnak. Ilyen a Jas M.B., aminek táskáit David Beckham, Jude Law és Sienna Miller is szereti, vagy a Moleskin.
A dizájner termékek mellett maga a tér és az ott található részletgazdagság is sokat hozzátesz ahhoz, hogy új élményt nyújtson a hely a vásárlóknak. Ebben segített az Enterteam tervezőcsapata, akiknek a store-ban található bútorok köszönhetőek, valamint Babos Zsili és Vágó Szabolcs, képzőművészek. Babos Zsili elismert kocsma és rom-iroda látványtervező, Szabolcs pedig, aki egyébként Réka öccse, már többször fotózott és készített image filmet nővére márkája számára.
„Olyan hangulatú üzletet szerettünk volna létrehozni, ahova betérve a vevő elfelejti, hogy hol is van valójában; ahol megszűnik a tér-idő kontinuum - ahogy azt Doki mondaná. Az a célunk, hogy ebben a térben izgalmas vizuális élményt kapjon a nézelődő, és így a magyar divatmárkák méltó helyen mutathassák meg magukat. Azt gondolom, ha jó egy helyszín hangulata, akkor a brandek is sokkal jobban bevésődnek. A bolt megvalósításában Abodi Dóra volt kreatív partnerünk, illetve a kialakítás folyamatához kollégám, Arany-Tóth András több mint 10 éves londoni tapasztalata adott még sokat hozzá. A magyar tervezők közül többel már dolgoztunk együtt a Ritz-Carltonban működtetett pop-up boltunkban, és nagyon pozitív élmény számunkra, hogy itt is megjelennek, az újonnan érkező márkák pedig tovább erősítenek minket. Az üzletünk hűséges törzsvásárlóinknak és a márka rajongóknak is új élményt nyújt majd, ebben biztos vagyok. Az utcáról betérő külföldieknek pedig remélhetőleg új dimenziót nyit, és új perspektívába helyezi az itthoni divatéletet.” - mesélt a koncepcióról Vágó Réka, az üzlet alapítója.
A The Velvet Chemistry sokkal több, mint egy új tervezői üzlet. Amellett, hogy gondosan szelektált válogatást találunk nemzetközileg is elismert hazai tervezőktől, a hely minden egyes négyzetmétere művészetről, szépségről és kreativitásról mesél. Ezt mi is tapasztalhattuk a megnyitón, ahol koktélokkal és Absolut Elyx sarokkal is készültünk.
Nézd meg, hogy éreztük magunkat!
Vágó Réka Magyarországon A cipőtervező, ezzel senki nem vitatkozhat. Cipői nemcsak azért különlegesek, mert egyszerűen gyönyörűek, hanem azért is, mert Réka számára legalább ugyanilyen fontos, hogy kényelmesek is legyen. Már a Hamupipőke sztoriból is egyértelművé vált, hogy csak az a jó női cipő, ami tökéletesen illeszkedik a lábra. Nos, Réka a modernkori nő ezen vágyát valósítja meg ezzel nap, mint nap. Ráadásul mától egy igazán különleges helyen próbálhatjuk fel ezentúl a REKAVAGO darabokat. Többek között erről beszélgettünk a mindig mosolygós tervezővel.
Te az a típusú kislány voltál, aki az anyukája szekrényében kutatott, és sorra felpróbálta a cipőit?
Igen, rátapintottál a lényegre. Ez a kutatós, keresős, turkálós típus voltam, aki mindenféle kincseket keresett. A mai napig, például ha megyek a nagymamámhoz, átnézem a szekrényét, hogy milyen cuccok vannak benne. Ebből kifolyólag, ha valami változás van a lakásban, azt is rögtön kiszúrom. Ha a bútor egy centivel arrébb van, a függöny máshogy áll, vagy kirak egy új nippet (kis porcelán dísztárgy- a szerk.), rögtön kiszúrom.
Mi volt az, ami miatt a cipőtervezést választottad? Legtöbben inkább divattervezők akarnak lenni, vagy ha mégsem, a táskák, egyéb kiegészítők felé fordulnak. Ez azért van, mert a cipő nagy kihívás?
Eleve sokkal összetettebb munkafolyamat összerakni egy cipőt. Plusz van benne egy kis varázslat is, mert a cipő az egy olyan hívószó, amire mindenki úgy reagál, hogy „Úristen cipő, cipő!” (nevet) Nem tudom, hogy az évszázadok alatt ez hogy alakult ki, de az emberek fejében ez genetikailag jelen van. Ha azt mondom, hogy cipőtervező vagyok, akkor az az első reakció, hogy „Úristen, ez mennyire jó!”. Biztos hogy az is benne volt, amit kérdeztél, hogy próbálgatós kislány voltam. Soha nem érdekeltek kifejezetten a ruhák, annál inkább a divat, a kreatív dolgok, ezért egyértelmű is volt, hogy valami kreatív szakmát választok. Kiskoromtól rajzoltam, de mellette táncoltam is: öt éves koromtól balettoztam, versenytáncoltam, salsáztam, argentin tangóztam. Amit lehetett, azt kipróbáltam. Valahogy mindig a cipő vonzott, és szerintem ez összefüggésben van azzal, hogy egy táncosnak nagyon intim viszonya van a cipőjével, mert fontos a lábad, hiszen azzal dolgozol. Szépnek kell lennie, vigyáznod kell rá, hogy ne menjen tönkre hamar. Valahogy ez így megmaradt. Arra is emlékszem, hogy mennyit szenvedtem, amíg cipőket kellett vásárolnom. Most már nem veszek, csak olyat, amit nem tudok megcsinálni. És abból elég kevés van hál’ istennek. A másik kulcspillanat, hogy miért lettem cipőtervező, hogy szeretek olyan dolgokat csinálni, amit kevesen, vagy legalábbis máshogy csinálni, ahogy a többiek, így amikor szakosodni kellett az egyetemen textilszakon belül, megkérdeztem, hogy melyik műhelyben vannak a legkevesebben. Mondták, hogy a bőrműhelyben, mire én, „Jó, akkor oda megyek!”.
Érdekel, hogy mi Réka három kedvenc helye Budapesten?
Pénteken megnyitott a Kristóf téren a Nanushka ECHO pop up store, ahol régi bestseller fazonokat lehet kapni egy kicsit új köntösben 70-80%-os áron május 28-ig. Csütörtökön a VIP partyn az Absolut is ott volt. Képes élménybeszámoló következik:
Nézd meg a többi képet is!
A Nanushka mára fogalom lett, a magyar divat világában az újgenerációs tervezők zászlóvivője most már egy komoly befektetővel a háta mögött halad magabiztosan az úton, amit kitűzött magának. A márka mára már nem csak a gyerekcipőből nőtt ki, hanem a tinédzserkorból is, fiatal, öntudatos nő lett. Csakúgy, mint a márka alapítója, arca és lelke, Sándor Szandra. Az, hogy ma már fel-feltűnnek a Nanushka darabok a Teen Vogueban vagy a Monocle-ben nem jelenti azt, hogy a hazai közönséget elhanyagolnák, sőt, rendszeresen tesznek azért, hogy itthon is frissen tartsák a brandet, és lehetőséget teremtsenek egy-egy ruha birtoklására azoknak a lányoknak is, akik bár szimpatizálnak a márkával, mégsem engedhetik meg, hogy designer áron vásároljanak designer darabokat. A május 6-án nyíló pop up store pont erről szól, élményt adni azoknak, akik kapcsolódnak a Nanushkához. Szandi persze nemcsak erről mesél a lenti interjúban, hanem álmokról, tapasztalásokról, régi önmagáról, az út nehézségeiről, és persze Budapestről, miközben egy igen személyes portré bontakozik ki előttünk.
Szerinted milyen választás volt Katalin hercegné a brit Vogue 100 éves születésnapi borítójához?
Nem szoktak szélsőséges érzéseket kiváltani belőlem az ilyen jellegű választások. Mindig tetszik, amikor valami kizökkentő, nem megszokott dolog történik, úgyhogy ilyen szempontból ez tök jó választás volt!
A márka egyre többször tűnik fel a nemzetközi divatlapokban. Melyik magazinban nagy álmod megjelenni?
Sok helyen feltűnt már a márka, de olyan kontextusban még nem szerepeltünk sokat, hogy külön cikk jelenjen meg rólunk. Nyilván ez teljesen más, mint amikor ott egy ruha egy bazár oldalon vagy egy editorialban. Ez hierarchikus dolog, és ha egy ilyen összejön, akkor az egy újabb lépcsőfok lesz. Talán az amerikai Vogue az, ahova a legjobban vágyom, de ez nem azt jelenti, hogy a tartalmat illetően azt tartom a legjobbnak. Ha így nézzük, akkor az olasz, az ázsiai, az orosz és a francia Vogue-ot sokkal erősebbnek gondolom kontent szempontjából.
Mik azok a magazinok, amiket olvasol inspirálódás céljából?
Általában nem magazinokból inspirálódom, ami nem jelenti azt, hogy a reptéreken nem veszek divatmagazinokat olvasgatni. Van Monocle előfizetésünk az irodában, de szeretem a Business Of Fashiont is. Inkább online követem a dolgokat, hiszen szinte már mindent meg tudsz nézni egy tableten. Ugyanakkor nagyon sajnálnám, ha megszűnne a print ipar. Egy album vagy életrajz esetében inkább azt pártolom.
A tinédzser Szandi milyen tervezőkre nézett fel, és a mostaninak van-e ikonja?
Tinédzserkoromban nem is a tervezők fogtak meg igazán, hanem a 90-es évek topmodelljei: Cindy Crawford, Tatjana Patitz, Claudia Schiffer vagy éppen Iman. Tizennégytől tizenhét éves koromig a magazinokban csak ők érdekeltek. A középiskolás barátnőimmel aztán szerveződött is egy „crew”, ami nem is kimondottan tervező specifikus volt. Tizennyolc-tizenkilenc évesen amikor már a London College of Fashionre jártam Issey Miyake és Yamamoto (Yohji Yamamoto- híres japán tervező- a szerk.) lettek a kedvenceim. Ha megnézed az induló kollekciót, akkor látszik, hogy ők inspiráltak a legjobban. Most már nincs ikonom, nagyon sok mindenkire felnézek, akár különböző területekről.
Érdekel a sztori?
A Between nagyon fiatal márka, de biztos, hogy hamarosan helyet szorít magának a nyüzsgő magyar tervezői szintéren. Ritka az, amikor már az elején egy erős koncepció áll a háttérben. Mocsai Dorottya és Szabó Csilla régi álmukat váltották valóra , amikor a KREA-t elvégezve, a diplomakollekció után egyből megalapították az akkor még fiktív márkát. Szépen haladnak, második kollekciójuk nemrég mutatkozott be a Schatziban. Hogy jön össze Szibéria természetvilága a Budai hegységgel? A Between esetében a kulcsszó a szinesztézia.
Hogy definiálnátok a Betweent?
Csilla: Hard sensitive. Ez egy szinesztézia tulajdonképpen. Ránk vonatkoztatva ez teljesen különböző, esetleg ellentétes, dolgok harmonikus egységét jelenti. Ezt próbálgattuk a mostani kollekciónkban: a szelídség és a vadság párhuzamát állítottuk egymással szembe, és ezt a gondolatfoszlányt egy orosz fotós, Katerina Plotnikova munkássága tudta a leginkább megfoghatóvá tenni.
Ő jelentette a fő inspirációt?
Csilla: Egy tervező általában úgy kezd el tervezni, hogy valami motoszkál a fejében. Erre nekiáll képanyagot gyűjteni, ami által jobban tudja konkretizálni azt, ami a fejében van. Mi most az ő munkásságán keresztül tudjuk szemléltetni a külvilág számára az új kollekciót, mert ha mondunk két szót, az nem biztos, hogy ugyanolyan erővel bír, mintha alá is tudjuk támasztani vizuálisan.
Nemrég debütált az új kollekció. Milyen visszahangokat kapott?
Csilla: Volt egy popup store-unk a Schatziban. Tökéletes harmóniát találtunk a hellyel, és a lányok is nagyon nyitottak voltak. Várakozáson felülire sikerült. Több nagyon pozitív eredménye is lett ennek a kis eseménynek, például, hogy külföldiekkel is lehetőségünk volt megismertetni a márkát.
Láss bele a Between világába!
Egész áprilisban pörög a Nyitva Fesztivál azokkal a magyar tervezőkkel és képzőművészekkel, akik lehetőséget kaptak, hogy a városban magára hagyott üzlethelyiségekbe beköltözzenek, alkossanak, és megismertessék magukat egy jóval szélesebb közönséggel, mint amihez általában eljutnak.
A Paulay 19 alatti egykori Első Pécsi Bőrgyárnál nem is találhatnának a fiatal művészek jobb helyszínt. Már maga a tudat is inspirálólag hat, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar bőrüzemének az egyik műhelyében tölthetik ezt az egy hónapot. Jó látni, hogy a régi cégtábla új fényt kap ezekben a napokban.
A Nyitva Fesztivál apropójából négy kreatív csapat költözött be az első látásra kicsit rideg terembe; a Verkstaden, a Heinrich Alkotói Szint, a pakk_art és a Hurrikan Press.
Az újradizájnolt használtruhákkal operáló SecondGo márkát alapító Verkstaden lányokkal már megismerkedtünk, most itt az ideje, hogy a többiekről is kiderüljön, hogy mit csinálnak úgy általában és a Nyitva Fesztiválon, és hogy mennyire tartják múzsájuknak Budapestet.
Ismerd meg a Paulay19 csapatát!