Fotók: Bodnár Dávid

A Bertalan Lajos utcában van egy hely, ahova ha belépsz, tuti nyitva marad a szád. Ez nem egyszerű garázsműhely, hanem egy csodahely. Nemhiába kapta a Varázs Garázs nevet, mintha egy elvarázsolt világba csöppennél, csupán pár sarokra a Szabadság-hídtól. Az alkotóközösség tavaly költözött be, és azóta nemcsak élettel telt meg a helyiség, hanem furcsábbnál furcsább tárgyakkal is. Itt mindenkinek van saját kis sarka, fontos szempont a hagyományőrzés, a fenttarthatóság; a recycle keveredik a steampunkkal, az antikkal és a modernnel, és itt még azon sem csodálkozol, hogy kerül négy lófej az ágyba.

Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban; és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik. Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg kiderül.

5 dolog, amit érdemes tudnod a Wellhello-ról!1. A Wellhello 2014-es megalakulása előtt Fluor Tomi és Diaz is befutott már egy elég komoly karriert, előbbi a Mizu és Lájk számaival, utóbbi pedig olyan csapatokkal dolgozott együtt dalszerzőként, mint a Hősök, a Halott Pénz vagy Éder Krisztián.

2. Fluor Tomi és Diaz 2006-ban ismerkedtek meg Balatonalmádiban az Animal Cannibals táborban.

3. 2016-ban jelent meg a #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra, ami hat történette foglal magában. A független film azt a generációs életérzést ragadta meg, amit a Wellhellonak sikerült tökéletesen eltalálni szövegeivel.

4. Az Emlékszem, Sporonban a 2015-os Volt Fesztivál himnusza volt.

5. Az elmúlt évek nagy zúzása után az együttes idén kicsit visszavonulót fújt, mindössze 20 koncertet vállaltak csak be.

Fotó: Temesi Ádám

Jöjjön a videó!

Laczkó Zoli nem szereti magát korlátok közé szorítani, nem is tette le voksát egy stílus mellé. Ízvilág tekintetében is teljesen nyitott, és nincs kimondottan kedvenc alapanyaga sem. Igazi kísérletezgető típus, aki bármit szívesen kipróbál, amiről hall, amit lát, legyen az gyümölcs, fűszer vagy spirit.

„Nem igazán tudnám behatárolni, hogy milyen italokat szeretek készíteni. Nálam nincs az, hogy én most csak klasszikus vagy egyszerű koktélokat csinálok szívesen. Ha valami éppen megtetszik, meglátom valahol, vagy hallok róla, és érdekesnek tartom, akkor azonnal ki szeretném próbálni, hogy meg tudom-e csinálni, jól működik-e az adott ital. Itt minden hónapban kreálunk új koktélokat, és minden hónapban van egy adott spirit, amivel dolgozunk. Az, hogy éppen ahhoz mit találok ki, egyszer csak jön magától. Lehet, hogy csak egy téma eszembe jut, akkor ahhoz igazítom az italt is. Ez lehet egy frissítő koktél a nyár közepén. De az is előfordul, hogy először azt találom ki, hogy nézzen ki; olyankor az alapján válogatom össze az alapanyagokat. A spontán jött ötletek mellett komoly inspirációt adnak a báros oldalak is a neten.”

Tripsánszki Dávid művészetének mozgatórugója saját lelke és az élet adta helyzetek, amik hol gyötrik, hol pedig az egekbe emelik. Munkáira láthatóan nagy hatással van a pop kultúra és a street art, mégis sajátos a művészete. Képei, legyenek azok budapesti szórakozóhelyeken, műgyűjtők falán vagy éppen pólókon - Tripo kollaborált a Dorko-val is, – nagyon mélyen gyökerező gondolatokat, érzéseket közvetítenek. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy ki van az alkotások mögött, mi indítja be az alkotói ösztönt, és miért is annyira fontos számára szép dologokat teremteni a semmiből.

Nagyon karakteresek a képeid. Hogy alakult ki a stílusod?

A stílusom kialakulása magától történt. Nem erőltettem semmit, talán csak a legelején, mikor tudatosult bennem, hogy nem én vagyok a legjobb rajzos a földön. Tudod, ez az a kis düh, hogy nem te vagy a legfaszább. Biztos sokaknak ismerősek ezek a gyermekkori sóvárgások. Aztán beletörődtem, és ahogy a jellemem fejlődött, vonzotta a technikákat. Lépésről lépésre az élet maga alakította úgy ki a sorsom, hogy a stílusom maga az életszemléletemmé és életmódommá váljon. Nyíregyházáról indultam, gördeszkás voltam. Ha most nagyon röviden összegeznem kéne, hogyan jutottam idáig, csúnya szóval élnék; sokat szívtam. De úgy rendesen! Nem szeretek a múltban élni, nagyon hajlamos vagyok rá, ez sokszor rányomja a bélyegét arra, hogy érzem magam, de most jó kedvem van. Szóval sokat szenvedtem, nem volt egyszerű, most sem az, de itt vagyok. Most jó!

Szinte minden képedben van egy csavar, egy részlet, ami megbontja a harmóniát. Ez mennyire tudatos; előre tervezel vagy spontán alakítod ezeket?

Minden képem koncepcióját, térben való elhelyezkedését előre megtervezem; fekete – fehérben, Phototosopban, szinte papírmetszettként. Ez körülbelül olyan, mintha egy óvodás kisgyerek összevágna lapokból egy Kariajit anyunak. Eléggé rosszak. Látnod kellene néhány megrendelőm arcát, amikor megmutatom nekik! Szörnyű! (nevet) Többször gondoltam azt, hogy na, most fogják visszamondani a megrendést. Nem értik, hogy lesz ebből az, amit megbeszéltünk. A harmónia megbomlása akkor keletkezik be, mikor a megrendelő agyát, szívét, bizalmát elnyerem. Amikor elhiszi, hogy képes vagyok rá, és az élet azért vezette hozzám, hogy ahogy én mondom, egy szakrális energiapontot helyezzek el a lakásában vagy éppen a helyére. Amikor ez megvan, kezdődhet az alkotás maga. Nehéz folyamat ez, és súlyos lelki dolgok jönnek ki. Azért általában nem szép és kedves dolgok jönnek ki, és a végén mindig nagyon boldog mindenki. Sokszor előfordul, hogy kések egy képpel. Ennek az az oka, hogy emberek nem képeket vesznek tőlem, hanem egy adott életciklusom lelki lenyomatát. Talán ez adja azt a plusz csavart, amit említettél.

Repits Krisztián a csapatot szereti legjobban a Boutiq'-ban, precíz és alapos típus, elmondása szerint a legnagyobb erőssége, hogy nagyon tud figyelni a vendégekre; arra, hogy mindig legyen előttük ital, víz, és a Boutiq’ egyik jellegzetessége, a popcorn. Ízvilágban és megjelenésre is inkább a régi klasszikus koktélok állnak hozzá a legközelebb, de adjon ki bármilyen italt a kezei közül, egy dolognak meg kell felelnie, méghozzá annak, hogy olyan koktél legyen, amit ő is szívesen meginna.

„Leginkább az olyan klasszikus kevert italok állnak hozzám közel, mint az Old Fashioned. Egyrészt nagyon tetszik ezeknek a koktéloknak a kinézete, szeretem az ízvilágukat, és a korok is inspirálnak, amikor ezeket kitalálták. Ezenken kívül szívesen készítek shakelt long drinkeket is. Mindig szem előtt tartom, hogy olyan italt kapjon a vendég, amit én is szívesen meginnék. Még akkor is, ha olyan alapanyagokból áll, amiket nem feltétlenül szeretek. Mindenképpen kritérium, hogy az összízhatás nekem is megfelelő legyen. A klasszikus vonalra leginkább a kesernyés, karakteres ízvilág jellemző, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülhetne gyümölcs is a koktélba. A grapfruitot kimondottan nagyon szeretem, és a lime-ot is szívesen használom. Ezenkívül kedvencem még a Campari és szeretem a likőröket általában.”

A Melonhead, egy üdítő nyári hosszú ital, amit még a legmelegebb napokon is szívesen fogyaszt az ember. Krisztián az Absolut Lime zöld színéből indult ki, ez alapján építette fel koktélját: „Egy vodka alapú Gin Fizz twist mellett döntöttem. Az Absolut Lime és a Midori dinnyelikőr nagyon jól kiegészítik egymást. A dinnye ízéhez pedig jól passzol az ánizs szirup. Nyáron jobban szeretek frissítő, könnyebb italok készíteni.”

Metzker Viktória nem hiába lett az Absolut nagykövete, hiszen lassan tizenhárom éves múlttal a háta mögött az egyik legelismertebb DJ-k egyike. Ezt nemcsak a folyamatos meghívások, hanem több rangos szakmai elismerés is alátámasztja. Szinte az egész világot bejárta már, DJ-zett a legfelkapottabb klubokban, és olyan nagy nevek előtt játszhatott, mint David Guetta vagy Tiesto. Évek óta már inkább a hazai klubokra és fesztiválokra koncentrál, de egyáltalán nem bánja, ahogy rajongói sem, akikből elég komoly bázist épített ki magának az elmúlt évek alatt, ráadásul mindezt egyedül, kitartó, kemény munkával, ráadásul egy férfiak által dominált közegben. Viki kemény, tudatos csaj, imádja a zenét, van, hogy több bulit is lenyom egy nap, de mindig ügyel arra, hogy csak minőségi dolog legyen, amit a nevéhez kötnek. Mi most megtudtuk tőle, hogy melyik részét szereti legjobban a DJ létnek, hogy mi jár azzal, ha valaki önállóan járja az útját, mesélt a Dukai Reginával és Miss Mooddal készített új dalról, a Titokról és azt is elárulta, hogy mit szeret legjobban Budapesten csinálni.

Több, mint tizenkét éve DJ-zel. DJ Juniort szoktad mentorodként megemlíteni, más olyan nagy nevek mellett, mint például Bárány Attila. Mik voltak azok az alapok, amiket tőlük tanultál?

Junior és Bárány mellett Hamvaitól is nagyon sokat tanultam annak idején. Abból a korszakból jövök, amikor még valaki a közönség szórakoztatásának céljából lett DJ, és nem azért, hogy népszerű legyen, sok lájkot kapjon és sok pénzt keressen. Az egyik legfontosabb, amit megtanítottak, az alázat a kollégák és a közönség felé. Ha elmegyek zenélni, akkor nekem a közönség az első, és nem a saját zenei ízlésem. Nem magamnak, hanem nekik akarok zenélni. Régen sokkal inkább jellemzőbb volt ez a nézet, de én a mai napig szeretek így tekinteni erre az egészre. Nyilván van egy egészséges átmenet, amikor az ember megtalálja önmagát is ebben, és a világslágereket az ő stílusához közel álló remixekben tálalja az embereknek. Emellett minden olyan technikai tudást megkaptam, amire szükségem volt, hogyha beállok a DJ pultba, akkor ne hozzak szégyent sem rájuk, sem pedig magamra. És ott volt a lehetőség a gyakorlásra. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyszerűen jött magától, mert nem. Kezdőként a régi Rioban egy üres étteremben zenéltem ingyen két-három embernek ebédidőben. Évekbe telt, amíg megjöttek az igazi nagy lehetőségek a befektetett komoly munkának köszönhetően. És további évek hosszú munkafolyamata volt az, hogy ma már nagy színpadokon és komoly rendezvényeken játszom.

Elmondásod alapján is sokat változott a zenei világod ezalatt az idő alatt, ami nem meglepő, hiszen az embert rengeteg zenei hatás éli. Rád milyen stílusok hatottak, és kik vannak nagy hatással rád éppen?

Azt gondolom, hogy azok a DJ-k, akik folyamatosan fejlődni szeretnének, időről időre meg is újulnak. Ezalatt a tizenhárom év alatt három generáció váltás is volt, és adja magát, hogy nekem is haladnom kell a korral, de én ezt természetesnek veszem. Ez nemcsak a DJ-k feladata, szerintem minden szakmára igaz, hogy folyamatosan fejlődni kell. Követem a külföldi trendeket, hat-hét évig szinte csak külföldön léptem fel, nagyon komoly klubokban játszhattam a legnagyobb nevek előtt, hála ezért a menedzsmentemnek. Fantasztikus érzés volt például Las Vegasban a Taoban vagy Ibizán a Privilage-ben DJ-zni, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy mindig mindenhova visszahívtak. Játszhattam például a Swedish House Mafia, Tiesto vagy David Guetta előtt. Őket a mai napig figyelem, de most például nagyon tetszik a Skrillex, Diplo, DJ Snake féle vonal. Innen próbálok merítgetni, és próbálom ezt a hangulatot beleépíteni a saját szettjeimbe, ezáltal is erősíteni ezt a stílust itthon. A nem DJ-k közül pedig Madonna példa arra, hogy lehet folyamatosan megújulni, de Lady Gagát is nagyon jó előadónak tartom.

Az elmúlt évtizedek nagyipari termelésének negatív hatására újra megnőtt az értéke a kézzel készített tárgyaknak és azoknak a mesterségeknek, amik által limitált számú, sok esetben sokkal jobb minőségű termékhez juthatunk. Ráadásul ezekhez érzelmileg is jobban kötődünk, hiszen sok esetben egy emberi történet kapcsolódik hozzájuk. Nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor már a régi mesteremberek kezdtek kiöregedni, a műhelyek pedig kikopni, Budapesten megjelent egy fiatal generáció, akik kicsit modernebb köntösben, sok esetben a design oldaláról megközelítve, szembemenve a túlfogyasztás kultúrájával, saját műhelyt nyitottak vagy márkát alapítottak. A Makers Of Budapest könyv őket szeretné ünnepelni, amellett, hogy ismeretterjesztést is folytat. Készítői egytől egyig kreatív alkotók, gondolkodók.

De kik ők?

Boldizsár Károly a nemzetközi sikereket is elért Bomo Art Budapest papírmanufaktúra alapítója, két üzlet tulajdonosa. Számos hazai képzőművésszel, grafikussal dolgozik együtt, ezzel is bővítve a a Bomo Art termékek amúgy is széles skáláját. 

Hoffmann Petra, a Stilblog alapítója, a Bálnában található átgondolt kínálatáról is ismert design üzlet, a Stilshop tulajdonosa, aki designteoterikusként számos jelentős design esemény szervezésében vesz részt. Hisz abban, hogy a design elsődleges feladata, hogy valós problémákra adjon érthető és használható megoldásokat.  

Rácmolnár Milán, a MOME-n végzett fotográfus több egyéni és csoportos kiállítással a háta mögött. Számos képe bejárta nemzetközi fotó és művészeti magazinokat. Önálló művészeti projektjei mellett  a divat-, a tárgy- és az eseményfotózás területén is otthonosan mozog. 

Bárdy Anna, tervezőgrafikus, szintén a MOME-n végzett, azóta szabadúszóként dolgozik kulturális és kereskedelmi projekteken. Egy ideje utazásaiból inspirálódva kis kiadványsorozatokat készít, amiknek az alapötletét a digitális gyűjtögetés paradox természete adja. 

Fotók: Knapp Dávid

Pálffy Lackó három éve frissen végzett jogászként jelentkezett a Boutiq’-ba, és kezdte el az inasképzést. Azóta úgy érzi, egy második családot talált a csapat és Zoliék személyében; elmondása alapján nem hiába van, hogy az amúgy sem rövid munkaórákon kívül is szívesen vannak együtt, akár a bárban, akár máshol.

 „Nagyon ritkán érzem azt, hogy dolgozni jövök be ide. Jogászként végeztem, és hallom, hogy az egykori hallgatótársaim sokszor milyen gyomorgörccsel indulnak munkába. Szeretem azt az atmoszférát, ami itt van, ezt a szisztematikus káoszt. Ez egy jól felépített hierarchikus, de igazságos rendszer. Nemcsak arról szól, hogy italokat készítünk, hanem itt azt tanuljuk, hogy a jövőben jól tudjunk működni az életben. Felkészít arra, hogy állj a munkához, a főnöködhöz, hogy legyél alázatos, hogy fogadd el a kritkát, és dolgozz együtt másokkal. Teljesen mindegy, hogy asztalos vagy, esetleg jogász, ezt bárhol fogod tudni hasznosítani. Szakmailag és mentálisan is folyamatos növésben vagyunk, és ez egyszerre köszönhető Zolinak és a rendszernek.”

Laczkó Zoli, Pálffy Lackó, Repits Krisztián, Kocsis Lilla, Nagy Zoli, Bednárik Niki, Gellér Eszter (b-j.)

Fotók: Knapp Dávid

A Boutiq’Bar 2012-ben bekerült a világ legjobb 50 bárja közé. Ami abban az időben azért volt különösen fantasztikus eredmény, mert még közel sem tartott ott a budapesti bárkultúra, mint ma. Nagy Zoliék azóta is ugyanazzal a tudatossággal, magabiztossággal és alázattal végzik munkájukat, és bár apró változtatásokat időről időre felfedezhetünk a helyen, az alapokhoz nem nyúltak. Maradt a klasszikus speak easy bár belső, a bartenderek stílusos megjelenése, az egyéniségekből álló csapat, a változatos italkínálat, a megújuló tematikus programok, és a kellemes, otthonos hangulat, legyen csütörtök este vagy éppen szombat hajnal. A magas szakmai felkészültség mellett viszont van még valami, amitől egyik másik bárhoz sem hasonlítható a Boutiq’ a városban, mégpedig az, hogy lelke van. Mi pont ennek a léleknek a titkát próbáltuk felkutatni pár órás ott tartózkodásunk során, és úgy néz ki, sikerült is.  

Aki kicsit is képben van a budapesti bár élettel, tudja, hogy a Boutiq’Bar nem csupán egy bár, inkább egy intézmény. Nagy Zoli és párja, Kocsis Lilla tíz éve költöztek haza Londonból, és mindenféle vízió nélkül vágtak bele egy új hely nyitásába, ami aztán megreformálta az egész bárszakmát itthon. Akkoriban itthon a bartender, mint fogalom nem létezett, a mixerek főleg a Pina Colada Mojito Sex On The Beach háromszögben mozogtak, a díszítés pedig legtöbbször kimerült a kis ernyőkben, a feltűzött koktélcseresznyékben és a narancskarikákban. Ők azonban valami egészen mást szerettek volna, a londoni báréletből inspirálódva kezdtek dolgozni a pult mögött. 

„ Azt tudtuk, hogy egy kicsit mást szeretnénk, mint ami itthon jellemző volt a bárkultúrára. Először nem is szerepelt egy saját hely nyitása a terveink között, inkább a rendezvényekre szerettünk volna rámenni. Aztán egy átmulatott este során jött a lehetőség; van egy helyiség a Paulay utcában. Meg is néztük, különösen tetszett, hogy két szintje van, ugyanis a jó nevű londoni koktélbároknak is ehhez hasonló volt az elosztása. Egyből beindult nálunk az érzelmi csatolás. Nem volt nagyon tudatos tervezés az elején, inkább a gyakorlati feladatokra összpontosítottuk az energiáinkat.”– kezdte a múlt idézést Lilla. 

Zoli így emlékszik vissza a kezdeti lépésekre: „Amikor hazaköltöztünk sok olyan dologgal találkoztunk, amikről azt gondoltuk, hogy már rég levetkőzte Magyarország, és ahogy Lilla is mondta, nem állt szándékunkban saját helyet nyitni. Így visszatekintve, nagyon merész húzás volt a részünkről. Leginkább a Nagyon nagy ő filmhez tudnám hasonlítani az egészet, mert én is sokkal többet láttam a bárba, ahogy Jack Black karaktere a filmbeli barátnőjébe.”

Tranker Kata, Schuller Judit Flóra, Puklus Péter, Mélyi József és Horváth Lili (b-j.) Fotó: Soltész Vince

Augusztus 25-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában a Camera Lucida pop-up kiállítás, aminek a megnyitóján mi is ott voltunk. Horváth Lili, kurátor itt mesélt arról, hogy kapcsolódik ez a jelenleg futó Fortenpan tárlathoz, és három kiemelkedően tehetséges fiatal művésztől; Puklus Pétertől, Schuller Judit Flórától és Tranker Katától megtudhattátok, hogy ők hogy kapcsolódnak a témához. Most a kiállítást megnyitó művészettörténész, Mélyi József személyes ajánlását olvashatjátok, valamint Esterházy Marcell és Ember Sári mesélnek arról, hogy az ő munkáikban és életükben milyen szerepet játszik a múló idő.

Mélyi József, művészettörténész pár gondolata a kiállításról: "Hosszú évek óta ugyanúgy foglalkoztat a személyes és kollektív emlékezet viszonya, mint számos magyar művészt. A legérdekesebb számomra a különböző korosztályokhoz tartozó alkotók eltérő megközelítésmódja, a művekből kiolvasható történelmi-társadalmi-művészettörténeti rétegek sora. És hogy miért érdemes megnézni a kiállítást? Mert ésszel összerakott. Mert ma ritkaságnak számít, hogy a kortárs képzőművészet hazai közegének legfontosabb alkotói közül öt együtt mutassa be közös gondolati szálra felfűzhető műveit. Mert a művek már valóban most megérdemelnék, hogy egy közgyűjteménybe kerüljenek."