Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy Bársony Bence nem egy szimpla fotós. Azt a 21. századi művészt testesíti meg, aki nemcsak az alkotásban kiemelkedő, hanem a márkaépítésben is. Ő az, aki egyszerre alakítja karrierjét tudatosan és intuitív módon. Ritka, hogy valaki ennyi évvel a háta mögött, megjárva a kereskedelmi TV-k világát is, ilyen lendülettel és őszinte kíváncsisággal tudjon a hivatásához fordulni. Mik hozzák lázba egy fotózás során, vagy egyáltalán milyen az, amikor valaki férfiként férfi „múzsát” választ? Ezekről is szó esett a beszélgetés során, aminek kivonata ez az interjú.
Szerinted mitől lesz valaki jó fotós?
Az ember úgy válik jó fotóssá, ha a hozott tehetséget sok-sok hosszú éven keresztül érleli magában miközben folyamatosan alkot, majd jön egy pillanat, amikor elcsíp egy olyan vizuális gondolatmenetet, ami közel áll a saját „ars poetikájához”. Ezáltal kialakul egy egyénisége a szakmán belül is. Szerintem a jó fotós sosem elégedett azzal, amit csinál, úgyhogy mindig fejleszti önmagát, legfőképp a látásmódját.
Melyik a kedvenc részed a fotózási folyamatban?
Amikor megszületik az alkotás vágya, hiszen egy kreatív kép születése mindig előbb történik meg, minthogy fizikai formát ölt. Ha megvan gondolati síkon, akkor elindul egy izgatott állapot, hogy mindez megvalósuljon, hiszen rengeteg körülmény és behatás befolyásolja. Fontos része a megfelelő helyszín, az alany felkutatása, a megfelelő idő kitalálása és persze a technikai feltételek, a stábról nem is beszélve. Aztán az utómunka teszi fel a pontot az i-re, ott történik meg a beteljesülés.
A Facebook oldaladon egyből a Sebestyén Balázsról készített portrésorozatba botlunk. Mi számodra a legnagyobb kihívás egy portré készítésében?
Az a fotó pont azért hangsúlyos az életemben, mert nagyon sok évet töltöttem egy kereskedelmi csatornánál, ahol művészileg folyamatosan keretek közé voltam beszorítva. Ami engem kielégített volna művészként, az nem volt piacképes. Azért szeretem Balázsról ezt a portrésorozatot, mert ezek nem szokványos képek. Nagyon tetszett ezen a fotózáson, hogy igenis ki lehet hozni (egy leállás alatt) olyan dolgokat olyan emberekből, akik amúgy képernyőn vannak, amik nem kimondottan képernyő képesek, és ennek ellenére mégsem lesznek hivalkodóak vagy szélsőségesek a fotók. Portrékészítésnél mindig párhuzamot vonok az énnel, akit fotózom. Szituációba helyezem. A leghatásosabb az, amikor eleve olyan környezetbe kerül az illető, ahol adott az, hogy ő milyen szerepet játsszon. A cél, hogy a szituációból ki kell hozni, hogy az illető saját magát adja. Ezt néha már szinte stand-up comedy jelleggel érem el. Ha definiálnom kell, egy jó portré az egy olyan elkapott pillanat, ami a legőszintébb az adott alanytól, egy reakció, amit egy olyan helyzetre ad, amibe belecsöppent éppen.
Érdekel, mik Bence kedvenc fotós témái?