Babos Bertalan Zsili munkái annyira jellegzetesek, hogy le sem tagadhatná azokat a helyeket, amiket kialakított. A Szatyor, a Púder, a Wonderland vagy éppen a Circus mind magukon viselnek egyfajta nosztalgikus hangulatot, miközben egy modern többdimenziós montázsként működnek. A lenti interjúban többek között mesélt a tárgyakhoz való kötődéséről, egykori kedvenc piacáról, és arról, hogy mennyire szeret a barátaival együtt dolgozni.
Általában mennyire ragaszkodsz vagy kötődsz érzelmileg a tárgyakhoz?
Éppen nagy átalakulásban vagyok, régen nagyon nagy vonzódásom volt a tárgyak felé, és a mai napig ragaszkodom hozzájuk. Nekem azok a legérdekesebbek, amik a családomból vagy a régmúltból jöttek. A régi tárgyaknak van egy sajátos hangulata. Amúgy most már próbálok annyira nem ragaszkodni. Ez annyira tudatos, hogy sokáig nem is vettem tárgyakat, mert régen nagyon rá voltam csusszanva; gyűjtögettem, cserélgettem, jártam lomtalanításokra. Most már inkább már a meglévő gyűjteményemet szeretném igazgatni, rendszerezni, közhasznúvá tenni, kirakni, megmutatni, hogy ne dobozokban legyenek, mert akkor nincs értelme az egésznek.
Ezt hogy kell elképzelni, egyáltalán mennyi tárgyad van? Egy raktárnyi, egy szobányi?
Hát igen, vannak raktárak, szobák, sok tárgyam ismerősöknél van szerteszét, gyakran kölcsön is adom őket. Nagyon jó gyűjteni, csak eljön az a pont, amikor már annyira sok lesz, hogy elveszik a lényeg. Talán egy kerthez tudnám leginkább hasonlítani, amit már nem tudsz ápolni. Ha túl sok mindened, egyszercsak a figyelmedet már nem tudod annyifelé összpontosítani. Ilyenkor kell elgondolkodni, hogy miért csinálod, és hogy kellene folytatnod. Mert mondjuk ha van három nagyon jó fotód és azokat nézegeted, annak van szuggesztív ereje; de ha van 1000 darab, akkor nyilván a minőség rovására megy, fel fog hígulni az élmény. Sokkal inkább a személyesség felé próbálok közelíteni, úgy, hogy több és tartalmasabb időt töltsek el velük.
Ha megnézem azokat a helyeket, amiket csináltál, akkor az jut eszembe, hogy nagyon színesek, a stílus inkább vintage, mint retro, és nem is romkocsmák. Te hogy definiálnád a saját világodat, illetve a káoszban hol van a rendszer?
Ezek a helyek valóban nem romkocsmák, ez csak egy gyűjtőfogalom, mert könnyű egy kalap alá venni egycsomó dolgot. Például totál elitista helyeket is simán ebbe a kategóriába sorolják, mert jó felhangja van ennek a szónak. Én igazából mindig is a tobzódást szerettem mindenben; érzelmekben, színekben, a saját festészetemben és a szobraimban is. Sok dolog van benne, mégis van egy vezető elv, és mégis a rend felé mutat a sok őrület. Van egyfajta húzása, amitől összeáll, mégha csak egy pillanatra is. Nekem célom, hogy valahol létrejöjjön a harmónia. A világot is ilyennek láttam mindig is, ilyen családban nőttem fel, ilyennek látom a természetet is, hogy végtelen együttható dolog van. Ha mondjuk kifekszel a kertbe, akkor a hangulatát tudod megragadni a természetnek; nem látod az összes falevél egymáshoz verődését vagy a giliszták bujkálását ki-be, de mégis van valami összhangulatod. Nekem egy ilyen helyen ugyanez a helyzet: hogy rengeteg különféle dolgot látsz egy helyen, mégis olyan élményt akarok nyújtani, amiben megvan ez az egység. Sokszínű, természetes tiszta dologra törekszem. Bár nem biztos, hogy ez látszik, de azért remélem, hogy igen. (nevet) Ami tudatos, hogy kerülöm a hatásvadász dolgokat: szeretem, ha valami hat, azáltal, hogy erős szimbólumában, jelentésében, de a nagyon direkt dolgoktól ódzkodom. Inkább a komplementer dolgokkal, ellentétekkel szeretek játszani. Körülbelül úgy kell elképzelni, mint a jing és jangot. A helyeimnek, képeimnek ez az alapkoncepciója; van egy tiszta dolog és a másik felével azt csinálsz, amit akarsz, ott tényleg lehet tobzódni.
Olvasd el mi alapján csinálta Zsili Budapest menő helyeit!