Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Amikor divat lesz a képzőművészet - Interjú a Nubu tervezőivel

2017. január 11. - absolut_hu

nubu_kep.png

Garam Judit a kezdetektől tudta, hogy a divat központi helyet foglal el majd az életében. Mégsem tervezéssel kezdődött a története: annak idején ő hozta be a Kookai-t Magyarországra. A kereskedelem viszont nem volt elég számára, így létrehozta saját márkáját a NUBU-t, ami mára a magyar divatvilág egyik elismert szereplője lett, és közben elkezdett foglalkozni a magyar művészettel a MONO Galéria keretében. Kovács Adél nyolc éve csatlakozott hozzá, még gyakornokként. Akit érdekelnek egy magyar márka kulisszatitkai, annak különösen érdemes elolvasnia a velük készített interjút.

A NUBU szellemiségéhez szorosan hozzátartozik a kortárs magyar képzőművészet. Ez hogy kapcsolódik hozzátok?

Judit: Folyamatosan foglalkozunk művészettel; a Mono Galéria kapcsán rendszeresen vannak képzőművészeti projektjeink, de valójában ugyanúgy inspirál minket az építészet, vagy akár említhetnék különböző hangulatelemeket is. Gyakran előfordul, hogy egyes művészek, akiknek a munkáival találkozunk, tudat alatt beépülnek, és amikor kint vagyunk egy textilkiállításon vagy meglátunk egy szelekciót, elindul egy kölcsönhatás, amiből aztán összeáll a koncepció.

A jelenlegi kollekciótokat többek között Nádler István munkái inspirálták. Hogy jelenik ez meg?

Judit: Van egy olyan korszaka, ahol fekete ecsetvonásokat kék színnel kombinál. Ezek az amúgy minimalista hangulatú festmények az említett ecsetvonástól egyfajta struktúrát is kapnak. Ez a csíkos felület nagyon megtetszett nekünk, így az anyagtextúrákban is megjelenítettük a kollekcióban. A csíkritmus egyszerre jelenik meg felületeiben, textúráiban és színeiben.

Szívesen belelátnál egy sikeres divatmárka kulisszái mögé?

Tovább

Kiwi Kukama by Anger Borbála

anger_koktel_3_image_01.png

Ez a különleges martini megjelenésében tradícionális, ízében pedig újító, a kiwinek, a bodzának és az uborkának köszönhetően. 

Saját szavaival:

Egy frissitő martini variáció, az örök kedvenc párossal az uborkával és a bodzával valamint a kiwi roppanós ízvilágával. Remek választás,ha az ember egy üdítő citrusos italra vágyik.

Nézd meg, hogy készült!

Tovább

Áttetsző korok és világok - Interjú Soós Nórával

soosnora_logozott.jpg Fotó: Szombat Éva

Sok fiatal lánynak lehet a példaképe Soós Nóra, aki egyszerre egyensúlyozik korunk különböző női szerepeiben. Festőművészként anyának és feleségnek lenni közel sem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ha van kitartás, erő és hit, mint ahogy a példa is mutatja, meg lehet teremteni azt az életet, amivel meg lehet élni a különböző szerepeket. Nórában egy céltudatos, határozott és bátor nő portréja jelenik meg előttünk. Ez az interjú is ezt bizonyítja.

Magyarországon festőnek lenni kicsit kockázatos vállakozás, nem? Ráadásul két képzőművész is van a szűk családotokban.

Festőművésznek lenni itthon furcsa helyzet. Egyszerre nagyon szabad, ami csábítóvá, vonzóvá teszi, ugyanakkor a társadalom többsége számára gyakorlatilag teljesen értelmezhetetlen létforma. Gyakorlatilag semmilyen viszonyulásuk nincs hozzá, egyszerűen nem érdekli őket a sztori. Festőként sokszor érezzük magunkat földönkívülinek, cserébe viszont ott a lehetőség, hogy más szemszögből szemlélhessük a dolgokat. Ez a kívülrekedtség megeddzi a lelket; a magad főnöke vagy, csak magadnak tartozol elszámolással. Bár az igazat megvallva, mi valamiféle burokban élhetünk, mert nagyon sok olyan ember keres és látogat meg, akik érdeklődnek a kortárs festészet iránt, és ezek nagyon felemelő helyzetek.

A férjeddel hogy egészítitek ki egymást? Hogy viszonyultok egymáshoz: az egyik a másik legjobb kritikusa?

A férjemmel gyakorlatilag együtt nőttünk fel, együtt váltunk festővé. Rengeteg küzdelem, megaláztatás, siker, vita és kompromisszum vezetett odáig, ahol ma tartunk. Közben megváltozott minden. Gyermekeink lettek, ma már igazi család vagyunk. Nehéz út volt, egyikünk sem jött gazdag családból. Amit elértünk magunknak és egymásnak köszönhetjük, erős szövetség a miénk. A kritika pedig nem más mint gondolkodás, és mivel a műtermünk közös, sokat beszélünk a festményekről. De ez természetes. A festészet folyamatos gondolkodás, agyalás a dolgokon.

Számodra mik a művészlétnek a legnehezebb és legszebb pillanatai?

A legfelemelőbb a festés maga. Leginkább az íráshoz hasonlítanám a folyamatot. A betűkből szavak, a szavakból mondatok, majd bekezdések, fejezetek és a végén ott egy regény, vagyis kész a Kép. Ez egy folyamatos párbeszéd magaddal, a képpel és a külvilággal. Semmihez sem hasonlítható dialógus, gyakorlatilag megszűnik az idő, igazi flow élmény. Egyben ez a legnehezebb is; az alkotásra fordítható idő megtalálása, beosztása. Anyaként ez sokszor szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, folyamatos küzdelem.

Érdekel, hol talált rá Nóra saját stílusára?

Tovább

ABSOLUT BUDAPEST BARTENDER - Bestof 2016

screen_shot_2016-12-29_at_18_27_41.png

Aki gyakran jár az éjszakában, tapasztalhatja, hogy fejlődik az italkultúra hónapról hónapra a belvárosban. Amit a bartenderek új generációja csinál, már sokkal több egy egyszerű pultozásnál. Folyamatosan képzik magukat, bittereket, szirupokat gyártanak, konyhatechnológiát használnak, nem lehet nem komolyan venni őket. Vége a neonszínű, esernyős italok világának is, az új koktélok elegánsak, lenyűgözőek, különlegesek és passzolnak a legújabb trendekhez.

És hogy milyenek? Nézd meg a videót!

Tovább

Let Me Out by Anger Borbála

letmeout_imgae.png
A Let Me Out nemcsak megjelenésében különleges koktél, de az összetevőit nézve új szintre emeli a kesernyés italokat. Bár ízében inkább férfias, megjelenésében királynői.
Saját szavaival:
Ez egy karakteres, igazán különleges ízvilággal rendelkező ital. Kiváló választás egy téli estén. Szeretem kicsit más oldalról megközelíteni az italaim készítését, ez ebben az esetben is így van. A koktél (számomra) egy madarat szimbolizál, a nyugalom és a boldogság madarát, melyet mindenki szabadjára engedhet.
Érdekel, miből keverte ki Borbála ezt a nem mindennapi koktélt?

Tovább

A Jetlag keresi a bajt, és meg is találja

Jetlag party a Secret Roomban

Az egykori Anti Fitness Club énekes, Molnár Tamás és Hated Tomorrow basszusgitárosa, Czoller Bence által összehozott Jetlag nemrég ünnepelte legújabb klipjét egy fotókiállítással összekapcsolva. A Keresem a bajt videó forgatásáról Bársony Bence készített izgalmas fotósorozatot. Az Absolut is jelen volt a buliban.

 

Érdekelnek a kulisszatitkok is? 

Tovább

ART GARDEN ARTIST SELECTION

Múlt héten nyitott az Art Garden a Károlyi utcában. A pop up galéria december végéig folyamatosan megújuló készlettel várja azokat, akik nemcsak szívesen néznének szét a kortárs képzőművészek munkái között, de akár vásárolnának is belőlük. A kezdeményezés szervezőinek fő célja, hogy közelebb hozza az embereket a kortárs művészekhez, és lehetőséget adjon arra, hogy meglepően elérhető áron juthassanak hozzá képekhez.

artgarden_logo.png

A megjelenő művészek listája folyamatosan bővül december folyamán, így érdemes akár többször is benézni. A kiállítók közül most három tehetséges festőt mutatunk be. 

Tovább

Fire B by Anger Borbála

borbala_elsokoktel_image_logozott.png

A bárkultúra fejlődésére nagy hatással van a jelenleg fénykorát élő gasztronómia. Rengeteg bartender jár be a konyhába inspirációt gyűjteni. Anger Borbála is sokszor szerez ihletet a Buddha Bar Hotel séfjeitől. A következő koktél is így készült. 

Saját szavaival:

Megpróbálok minél különlegesebb dolgokat kitalálni. Gyakran használom az itteni konyhát inspirációs forrásnak, és szívesen nézem ilyen szempontból a főzőműsorokat is.

 

Nézd meg milyen zöldséget használt fel Borbála ehhez a koktélhoz?

Tovább

Mindenkinek saját gyűjteményt! – Interjú az Art Garden szervezőivel

artgarden_02.jpg

Az Art Garden szeptemberben nagy sikerrel indított. A művészet menedzsmenttel foglalkozó Máhr Annamáriát és Déri Zsófit, valamint a Proud és a Hellowood egyik tulajdonosát, Ráday Dávidot a festmények iránti rajongás hozta össze. Valószínűleg kevés olyan fiatal van ebben a városban, akik csillogó szemmel képesek akár órákon keresztül a magyar kortárs képzőművészetről beszélni. Az általuk létrehozott kezdeményezés nemcsak arról szól, hogy segítsék az amúgy sokszor anyagi gondokkal küszködő művészeket, hanem, hogy kicsit átformálják az újabb generációk gondolkodását ebben a rohanó világban; hogy érdemes pár percre megállni, és belefeledkezni egy vászonnyi sztoriba. A megnyitó előtt pár nappal beszélgettünk velük a még épülő galériában.

Tele van a város mindenféle design és művészeti eseménnyel. Mi az a hiány, amit az Art Garden tölt be?

Dávid: Én azt mondanám, hogy inkább a karácsonyi időszak van tele ilyen jellegű vásárral, eseménnyel, más időszakra annyira nem jellemző. Mi nyáron kezdtük, és az alapcélunk nem a karácsonyi időszak megcélozása volt, hanem egész évben szeretnénk művészeti piacokat tartani. Abban igazad van, hogy design események bőven vannak, de képzőművészeti vásárokkal ritkábban találkozunk. Ez valószínűleg azért is van így, mert a design termékek elérhetőbbek. Szerintem azzal sincs baj, ha több ilyen jellegű eseményt rendeznek, legalább annál többen ismerik meg a magyar művészeket, és annál többen vásárolnak tőlük.

Zsófi: Valószínűleg sokkal többen költenek design gyűrűre, táskára, ma még nem tartunk ott, hogy meglegyen a kultúrája annak, hogy az emberek képzőművészeti alkotásokat gyűjtsenek, sőt továbbmegyek, az sem annyira jellemző, hogy eljárjanak kiállításokra. Itt főleg a fiatalokról beszélek.

Jellemzően az van az emberek fejében, hogy elérhetetlen a képzőművészet. Ezt jól látom?

Zsófi: Igen, egyszerűen megijednek a galériáktól. Ez persze attól is lehet, hogy maguknak a helyeknek olyan a hangulatuk, hogy feszélyezik az embereket. Egyszerűen nem merik megkérdezni az alkotások árát.

Dávid: Mi pont ezért barátságos esemény szeretnénk lenni, és ez az árazásra is vonatkozik.

Érdekel, hogy lehetnél te is gyűjtő?

Tovább
süti beállítások módosítása