Bár nyáron sokan elvágyódunk a városból, azért ha nyitott szemmel és füllel járunk, rengeteg izgalmas helyet találhatunk Budapesten is, ahol akár a legnagyobb melegben is elüthetjük az időt. Kifaggattunk pár eddigi Absolut Budapest szereplőt, hogy ők hol érezték magukat a legjobban idén nyáron.

Vállaji Zénó, bartender Bestia

Melyik volt idén nyáron az abszolút kedvenc helyed a városban?

A Madách tér, azon belül a Barside, a Telep és a Kishusom. Régebben is gyakran megfordultam azon a környéken, viszont a Barside-Kishusom páros megnyitása óta abszolút kedvenc lett a tér.

Hogy találtál rá?

A Barside-ba egy barátommal kezdtem el járni, majd miután megismertem az ott dolgozó bartendereket, ők is barátok lettek, és ma már hozzájuk járok be. Mellette megnyitott a Kishusom, igy már enni sem kellett messze menni, ráadásul egy volt kollegám és más ismerősök is dolgoznak ott. Záróra után a Telep még szolgáltat egy kilépő sört. Így teljes az este.

Miért jön be annyira, és miért ajánlanád másoknak is?

Nagyon kicsi helyen sok jó dolgot lehet találni, telis tele érdekes emberekkel. Tuti kikapcsolodás egy csöndes hétköznap is.

Forrás: Barside Facebook

Nézd meg a többiek kedvenc helyét is!

Az OST konzept annyira kitűnik a magyar tervezői márka felhozatalból, hogy előfordulhat, az ember hirtelen nem is tud vele mit kezdeni. Persze nem kell ettől megijedni, ha némi időt szánunk rá, különösen izgalmas jelenség tanúi lehetünk. Sasvári Áron és Lantos Olivér a kelet-európai identitást és esztétikát állítja párhuzamba a nemzetközi trendekkel, méghozzá zseniális módon. Számukra ugyanúgy inspirációt nyújt egy Lynch film, mint a sarki afgán gíroszos. Missziójuk, hogy felhívják a figyelmet az önkifejezés szabadságának fontosságára ott, ahol a mainstream konformista világa adja a ritmust a mindennapokhoz. A lenti interjúban a nosztalgiázás mellett szóba került a valódi kreativitás fontossága, és hogy néha a csúnya is szép tud lenni.

Hány évesek vagytok?

Áron: 29.

Olivér: Én 25.

Akkor ti a saját bőrötökön is megtapasztaltátok a rendszerváltás utáni éveket. Milyen emlékeitek és benyomásaitok vannak arról az időszakról?

Áron: Ha összehasonlítom a jelenlegi Budapestet az akkorival, teljesen másmilyen városra emlékszem. Az utcákat még nem nagyon térkövezték le, sok helyen volt üzlet, ahol ma már nincs, és nagyobb városnak tűnt, ami nem abból ered, hogy akkor kisgyerek voltam. Egyértelműen magán viselte a kelet-európaiságot, az egyediséget, és nem támadt olyan érzésed, hogy amit látsz a környezetedben, az szinte mind másolat.

Olivér: Én vidékről költöztem fel, úgyhogy bennem a vidéki 90-es évek maradt meg nagyon. Mi ott két lépéssel le voltunk maradva Budapesthez képest. Eléggé elszeparáltan éltünk, jóval később érkeztek meg Nyugatról a különböző cikkek. Aztán ahogy beözönlöttek a színes Adidas melegítők, elkezdtek keveredni az addigi régi ruhákkal, és attól lett egy sajátos hangulata az egésznek.

Olivér: Lent nálunk keleten lehetetlen volt beszerezni ezeket a színes, menő, márkás dolgokat, maximum akkor jutottál hozzájuk, ha elmentél Jugóba farmerért vagy Adidas nadrágért, ami legtöbb esetben Adidos volt.

Mik voltak az időszak meghatározó pop kulturális jelenségei számotokra?

Áron: Ami nekem még abból az időszakból nagyon meghatározó, az a Familia Kft. és Will Smithszel a Bel Air hercege, azokkal a színes cuccokkal. Úgy általában, ha 90-es évekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy akkor még volt mondanivaló. A zenében is. A Fekete vonat jó példa erre, ma meglepőnek tűnik milyen minőségi dolgot hoztak létre.

Olivér: Akkoriban még tényleg inspirációként működött az, amit Nyugaton hallottunk és láttunk, ma már mindent egy az egyben lemásolnak, így sajnos már nincs mögöttes tartalom.

Vajon hogy köthető a VIII. kerületi afgán gíroszos a márkához? Kiderül itt!

A Piña bár nemhiába kapta az ananászról a nevét, hiszen előszeretettel használják ezt az egzotikus gyümölcsöt koktéljai készítése közben. Váradi Lili a nyár apropójából egy izgalmas frissítőt készített egyik kedvenc összetevőjéből.

Saját szavaival

A mezcal friss, zöld jellegét házi babérsziruppal és frissen facsart citromlével emeltem ki.

Érdekel, hogy miből áll ez a különleges nyári koktél?

Pápai Gábor azok közé tartozik, akik balanszt tudnak teremteni az olyan társadalmi elvárások, mint a biztos karrier és egzisztencia, és a művészi kiteljesülés között. Két éve jelent meg a köztudatban Awesomniac, amire egyfajta szuperhős alteregóként is tekinthetünk. Világának fő inspirációs forrásai a képregények és a street art, de sok minden hatással van rá, amit a városban tapasztal. Gábor személyében egy agilis, de alázatos fiatal művészt ismerhettünk meg, aki a legjobb példa arra, hogy ha valaki tesz az álmaiért, akkor akár még rétegművészetekben is lehet sikeres. A lenti interjúban nemcsak Gábor munkáiról, hanem a hazai képregénykultúráról és a Budapest iránti lelkesedéséről is szó esik.

Sok művészhez hasonlóan nálad is két részre osztható az alkotás; az alkalmazottra és az önmegvalósító művészetre?

Ennél komplexebb egy kicsit: van egy polgári állásom, mellette szabadúszó grafikusként is dolgozom, és ezen felül jönnek még a művészeti projektek, amiket létrehozok vagy ahova csatlakozom. Szerencsére nincs igényem a sok alvásra, így minden belefér a 24 órába. Maga a név is innen jön. Szerettem volna a sajátomnál valami fantáziadúsabbat használni, így jött ez a mozaikszó.

Elég sokrétű a művészeted. Stílusilag be tudod magadat határolni?

Talán úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, hogy az urbánus életvitelnek a vizuális megjelenése, ami meghatározza a stílusomat. A két legerősebb láb, amin állok, az a képregénykultúra és a street art. Már nagyon korán megjelent mindkettő az életemben, a baráti köröm is hasonló érdeklődésű volt, aztán amikor elkezdtem aktívan rajzolni, organikusan kialakult az a vonal, ami a mai napig meghatározza a munkáimat.

Milyen hamar jelent meg a rajz az életedben?

Szerintem előbb rajzoltam, mint jártam. Anyukám festőnő, ő amellett, hogy nagyon inspirált, már kimondottan korán a kezembe adta az ecsetet és a ceruzát. Az egyik első emlékképem is ezzel kapcsolatos: még nem járok, ülök az ülőkében, előttem egy rajzlap, és firkálok. Ami viszont vicces, hogy óvodában kifejezetten rosszul rajzoltam, de a sok-sok gyakorlás során kialakult a dolog.

Sokan irigykednek azokra, akik szépen rajzolnak, pedig azt mondják, hogy sok gyakorlással ez a készség teljesen elsajátítható. Akkor ezek szerint te is így látod?

Azt gondolom, hogy a technikai oldal bárki számára teljes mértékben elsajátítható, akinek van szem-kéz koordinációja, utána pedig kiderül, hogy ehhez társul-e egyéniség, vagy, hogy mennyire tudsz benne feloldódni, ami hozza magával azt, hogy mániáddá válik. Ha ez nincs meg, akkor nem rajzolsz magadtól minden nap órákat, ami viszont szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudj.

Nézd meg mitől annyira egyedi Awesomniac világa!

Bár keletkezését a 20-as évekre datáljuk, már a 19. században készítettek hasonló koktélokat. Van, hogy összekeverik a Tom Collinsszal, pedig ott a pezsgőt szódával helyettesítik. Váradi Lili itt is csavart egyet; a gin helyett Elyxet használt, és egy friss, ropogós rozé proseccot választott a pezsgő helyett.

Saját szavaival:

Van egy csodálatos rozé prosecconk, ami holisztikus gazdálkodából származik, így minden cseppjében benne a természet és a lélek. Ezt használtam a koktélhoz.

 Nézd meg, hogy készül  Váradi Lili French 75 twistje!

Budapest sokszínűsége nemcsak a turistákat ragadja magával, hanem sokszor a helyieket is. Az pedig csak lendít a dolgon, hogy egyre több aspektusból is megismerhetjük a várost. És tényleg; minek a felszínt kapargatni, amikor a mélyben sötét titkok és izgalmas sztorik lappangnak? Jamrik Levente, történész, antropológus, városkutató és nem utolsó sorban a kedvelt történelmi oldal, a Falanszter blog írója különböző túrákat szervez többed magával, ahol Budapest olyan oldalát is megismerhetjük, amitől biztos, hogy aszfaltot fog az állkapcsunk. Az UrbFace túráin okkult szalonok, hidegháborús bunkerek vagy éppen a magyar irodalom jeles képviselőinek titkos kéjlakjai elevenednek meg a szemünk előtt olyan helyeken, amik mellett lehet, hogy nap, mint nap csakúgy elsétálunk. Nem bírtuk ki, kifaggattuk Leventét, és meg is tudtunk pár meredek dolgot.

Mik azok a sztorik, amelyek már a kezdetektől fogva nagyon érdekeltek a történelemből?

A családi titkok, a szexi-mexi történetek, amelyek gyakran kísér sok-sok gyilkosság, intrika és cselszövés; illetve azok az épületekhez köthető politikai-, történelmi-, urbanisztikai- és vállalati sorsfordulók, amelyekről a szakma maximum csak a lábjegyzetekben emlékezik meg.

Mondjuk ki, ez a történelmi bulvár.

Igen, olyasmi. A családi genogramokból sok minden kiderül. Plasztikusabban és emberközelibb szempontból lehet egy adott korról látleletet készíteni.

Ha jól tudom minden a blog írással kezdődött. Mikor és milyen céllal született meg a Falanszter?

Már nem is tudom megmondani pontosan, de körülbelül 10 évvel ezelőtti időpontra esik, és ezt is a magam szórakoztatására kezdtem el. Főszerkesztőként dolgoztam egy ingatlanpiaci online lapnál, mellette pedig bőven volt időm arra, hogy elkezdjek kutatni mindenféle témákat amely a városról szól, de annak komorabb arcáról és alulnézetből. Ami érdekes volt, azt megírtam, aztán észrevettem, hogy másokat is érdekel rajtam kívül, úgyhogy ebből alakult ki a Falanszter, ami valójában nem is blog, hanem talán egy komolyabb hangvételű cikkgyűjtemény.

Érdekelnek Budapest legsötétebb titkai?

A Corpse Reviver koktélcsalád az úgynevezett “kutyaharapás szőrivel” típusú italok közé tartozik, még a legcudarabb másnaposságból is feltámaszt bárki. A neve is erre utal, ami először a Punch nevű angol hetilapban jelent meg nyomtatásban 1861-ben. A Corpse Reviver #02 a család egyik tagja, talán a legkedveltebb. Gin az alapja, amit Váradi Lili, bartender most Elyxszel helyettesített. Mi pedig állítjuk, hogy talán jobb is lett, mint az eredeti verzió.

Saját szavaival:

 Az Elyxben hiába van ez a halvány rezesség, a ginben található borókához nem sok köze van, ahogy valójában az absinth-nak sem, de mivel az eredeti receptben is szerepel, mégiscsak megtart valamit a jellegéből. 

Nézd meg hogy készül Lili verziója!

Rizsavi Tamás nevét valószínűleg mindenki ismeri, aki rendszeresen olvas online sajtót. Lélegzetelállító képeivel százezrek figyelmét vívta ki itthon. Rajong Budapestért, azt mondja, hogy számára megunhatatlan. Gyerekkora óta tudatosan építi magát, tervről tervre halad. Jelenleg ő Magyarország egyik legismertebb fiatal fotósa, de eszébe nem jutna otthagyni gyerekkori szerelmét, a mozdonyvezetést. Azt mondja, hogy jól kiegészíti egymást a két dolog, ettől igazán változatos az élete. Ráadásul van bennük közös pont is; a naplemente-napfelkelte, amit szívesen megnéz vagy megörökít, bárhol van, és bármit csinál.

Mi fogott meg a mozdonyvezetésben?

A szüleim elmondása alapján már nagyon kicsi koromban megjelent a mozdonyok iránti szeretet nálam. Amikor elvittek a Közlekedési Múzeumba, láthatóan nagyon boldoggá tett. A vasútállomással is hasonló volt a helyzet, sőt, indulásnál mindig hisztiztem. (nevet) Egy ideig azt gondolták, hogy majd kinövöm, de nem így történt. Már az iskolaválasztásnál is ez volt a cél, a közlekedés technikusi képzéstől eljutottam a mozdonyvezetői tanfolyamig. Egyszerűen elvarázsolt a világa. Bár a családban nincs vasutas, mégis ez a természetes közegem, az évek alatt rengeteg ismerőst szereztem itt. Ráadásul a valóság sokkal izgalmasabb, mint amit gyerekkoromban elképzeltem. Bár sokan szídják a MÁVot, én a másik oldalról csak jókat tudok mondani. Szeretem, hogy megbecsülik a munkámat, jó körülmények között dolgozhatok, úgyhogy ez nemcsak egy gyerekkori ábránd, ahogy telnek az évek, egyre jobban szeretem.

Mit szeretsz a legjobban benne?

Egy irodai munkával ellentétben egyrészt nagyon változatos, hiszen minden nap máshova megyek, másik útvonalon, másrészt fantasztikus dolgokat láthatok- szinte minden munkanapomon végignézhetek egy napfelkeltét vagy egy naplementét. Azt sem lehet mondani, hogy magányos munka lenne, hiszen igaz, hogy pár órát egyedül vagy a mozdonyfülkében, viszont az állomásokon folyik az élet, találkozol a kollégákkal, jó hangulatban telik a nap.

 Fotózni egyedül jársz?

Nem, bár a megrendeléses munkáimat általában egyedül csinálom, de amikor a saját oldalamra készítem a fotókat, jobban szeretem társaságban tölteni azt az időt. Nagyon társas lény vagyok, rengeteget járok a barátaimmal kirándulni bel- és külföldre is. Szeretem összekötni a fotózást az utazással és a bulizással. Persze alkalmanként előfordul, hogy van egy bizonyos téma, amire órákat kell várni, ilyenkor már nem várják ki a velem a pillanatot, de ez teljesen érthető.

Tudj meg még többet Budapest kedvenc fotósáról!

Július közepén megnyílt Lakatos Sándor, divattervező első saját üzlete, a MODE. A designer életében nemcsak ez az újdonság, mostantól női kollekciókat is tervez. A showroomban ruhái mellett megtalálhatóak Vanek Judit táskái is, ráadásul egy kollaboráció keretén belül különböző kiegészítők is kaphatóak lesznek. A megnyitón mi is ott voltunk, és Absolut koktélokkal koccintottunk a sikerre, és még arra is volt időnk, hogy gyorsan kikérdezzünk pár barátot és ismerőst, akik a kreatív szakmában mozgolódnak.

Olvasd el, mit mondtak a divattervező barátai a buliról és a tervezőről!

Minden egyes táska, ami kikerül Vanek Judit kezei körül, saját személyiséggel rendelkezik, ami aztán majd későbbi tulajdonosának köszönhetően tovább formálódik. Ő tényleg az a tervező, aki gyerekeiként tekint a termékeire, és a legapróbb részletig odafigyel, hogy minden a helyén legyen. Márkája, a The Black Sheep azoknak szól, akik nem félnek megmutatni igazi arcukat az öltözködésen keresztül sem, és akik nem egy szezonra választanak kiegészítőt. Judit a Lakatos Sándor, divattervezővel való kollaborációról is beszélt, amellett, hogy elmesélte márkája evolúcióját.

Milyen álmokkal indultál neki ennek a közel sem egyszerű útnak?

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert viszonylag hamar, 18 évesen eldöntöttem, hogy tervezéssel szeretnék foglalkozni. Talán nagymamám szabó-varrónő munkássága csábított erre a pályára. Illetve lehet, hogy tudatalatt dédnagypapám is hatott rám, aki cipész volt; de ezt csak később, már a márka alapítása után tudtam csak meg. A divat nagyon vonzott, úgyhogy a párom mamája adta az ötletet, hogy tanuljam ki a MODARTban a tervezői szakmát. Ő akkor segített is felkészülni, felvettek és belevágtam. Az első évben rájöttem, hogy nem az iskolában fogom megtalálni a saját utamat. Ezért nekiálltam dolgozni, és azt találtam ki, hogy félreteszek pénzt, és ha kialakul, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, már nem lesz gond kifizetni a tandíjat. Végigjártam a szokásos huszonéves köröket, több fast fashion üzletben is dolgoztam, mert így a divat közelében maradhattam, és abban bíztam, hogy az ihlet is megjön, hogy pontosan mit kellene terveznem.

És megjött?

Igen! Nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor jött az a kattanás, hogy bőrrel szeretnék foglalkozni, de végül is megjött. És ha már bőr, akkor táskák. Ez olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy a táskakészítésbe nem kell előre annyi pénzt invesztálni, mint mondjuk egy ruhakollekcióba. Visszagondolva már-már varázslatos eseménysorozat következett. Ahogy kitaláltam a táskázást, pont jött is egy lehetőség, hogy az Anna Amelie márkánál gyakornokként megtanulhattam a táskatervezés és készítés alapjait; szabtunk, varrtunk, ragasztottunk. Láttam, hogy készül el egy kollekció, de ami talán fontosabb, hogy az akkori showroomba ahol Oláh Anna, Jankovics Mariann és Daubner Anna egy helyen dolgozott, láttam az egymás és a szakma iránti lelkesedést és szeretetet. Ez, és a barátom segítsége nagy erőt és tudást adott, hogy belevágjak a saját márkámba.

Érdekel, hogy milyen egy 21. századi doktortáska?