Aki hallott már Murányi Kristófról, annak valószínűleg azzal sincs gondja, hogy elhelyezze a fiatal grafikust a hazai művészpalettán. Munkái annyira jellegzetesek, hogy szinte lehetetlen, hogy ne maradjon meg az emberben egy-két alkotása, miután találkozott velük. Már a témaválasztás sem mindennapi- gyerekkorának kedves tárgyait vonultatja fel fókuszba helyezve, határozott színválasztással. Két évvel ezelőtt valaki felfedezte magának és kitette a netre az addig inkább csak bizonyos körökben látott és ismert képeket. Felbolydult az ország, imádták az emberek! Hogy miért pont ehhez a témához nyúlt, vagy hogy milyen tárgyakat hiányol ma felnőttként a boldog gyerekkorból, többek között erről is szó esik a vele készített interjúban.

Hogy élted meg, amikor 2015-ben egyszercsak a “semmiből” felrobbantottad a magyar internetet?

A kollégák, barátok mondták, hogy kitapétázták a munkáimmal a tartalom-megosztó magyar oldalakat. Először nem is hittem el, persze nagyon jól esett.

Ha jól tudom, elzárkózol a nosztalgiázástól, és az amúgy 10 éve annyira felkapott retrótól? Adja magát a kérdés, hogy miért és honnan ez a jellegzetes téma választás és világ?

A nosztalgia vagy retró kifejezésekben érzek némi visszásságot. Rárakódott a jelentésükre egy édes máz, egyfajta "bezzeg régen" dac, ami sokakban kelt visszatetszést. Nem alaptalanul. Persze én sem tudok jobb megközelítést. Én egy siófoki panelből indultam, ahol szerettem élni. Bennem is munkál az önmeghatározás vágya. Nálam a propozíció a tárgyi környezet, ami még nyomokban most is körülvesz minket, de az Y generáció emlékeiben mindenképp jelen van.

Érdekel mi hiányzik legjobban Kristófnak abból az időszakból?

 Fotó: Szombat Éva

Sok fiatal lánynak lehet a példaképe Soós Nóra, aki egyszerre egyensúlyozik korunk különböző női szerepeiben. Festőművészként anyának és feleségnek lenni közel sem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ha van kitartás, erő és hit, mint ahogy a példa is mutatja, meg lehet teremteni azt az életet, amivel meg lehet élni a különböző szerepeket. Nórában egy céltudatos, határozott és bátor nő portréja jelenik meg előttünk. Ez az interjú is ezt bizonyítja.

Magyarországon festőnek lenni kicsit kockázatos vállakozás, nem? Ráadásul két képzőművész is van a szűk családotokban.

Festőművésznek lenni itthon furcsa helyzet. Egyszerre nagyon szabad, ami csábítóvá, vonzóvá teszi, ugyanakkor a társadalom többsége számára gyakorlatilag teljesen értelmezhetetlen létforma. Gyakorlatilag semmilyen viszonyulásuk nincs hozzá, egyszerűen nem érdekli őket a sztori. Festőként sokszor érezzük magunkat földönkívülinek, cserébe viszont ott a lehetőség, hogy más szemszögből szemlélhessük a dolgokat. Ez a kívülrekedtség megeddzi a lelket; a magad főnöke vagy, csak magadnak tartozol elszámolással. Bár az igazat megvallva, mi valamiféle burokban élhetünk, mert nagyon sok olyan ember keres és látogat meg, akik érdeklődnek a kortárs festészet iránt, és ezek nagyon felemelő helyzetek.

A férjeddel hogy egészítitek ki egymást? Hogy viszonyultok egymáshoz: az egyik a másik legjobb kritikusa?

A férjemmel gyakorlatilag együtt nőttünk fel, együtt váltunk festővé. Rengeteg küzdelem, megaláztatás, siker, vita és kompromisszum vezetett odáig, ahol ma tartunk. Közben megváltozott minden. Gyermekeink lettek, ma már igazi család vagyunk. Nehéz út volt, egyikünk sem jött gazdag családból. Amit elértünk magunknak és egymásnak köszönhetjük, erős szövetség a miénk. A kritika pedig nem más mint gondolkodás, és mivel a műtermünk közös, sokat beszélünk a festményekről. De ez természetes. A festészet folyamatos gondolkodás, agyalás a dolgokon.

Számodra mik a művészlétnek a legnehezebb és legszebb pillanatai?

A legfelemelőbb a festés maga. Leginkább az íráshoz hasonlítanám a folyamatot. A betűkből szavak, a szavakból mondatok, majd bekezdések, fejezetek és a végén ott egy regény, vagyis kész a Kép. Ez egy folyamatos párbeszéd magaddal, a képpel és a külvilággal. Semmihez sem hasonlítható dialógus, gyakorlatilag megszűnik az idő, igazi flow élmény. Egyben ez a legnehezebb is; az alkotásra fordítható idő megtalálása, beosztása. Anyaként ez sokszor szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, folyamatos küzdelem.

Érdekel, hol talált rá Nóra saját stílusára?

Múlt héten nyitott az Art Garden a Károlyi utcában. A pop up galéria december végéig folyamatosan megújuló készlettel várja azokat, akik nemcsak szívesen néznének szét a kortárs képzőművészek munkái között, de akár vásárolnának is belőlük. A kezdeményezés szervezőinek fő célja, hogy közelebb hozza az embereket a kortárs művészekhez, és lehetőséget adjon arra, hogy meglepően elérhető áron juthassanak hozzá képekhez.

A megjelenő művészek listája folyamatosan bővül december folyamán, így érdemes akár többször is benézni. A kiállítók közül most három tehetséges festőt mutatunk be. 

Az Art Garden szeptemberben nagy sikerrel indított. A művészet menedzsmenttel foglalkozó Máhr Annamáriát és Déri Zsófit, valamint a Proud és a Hellowood egyik tulajdonosát, Ráday Dávidot a festmények iránti rajongás hozta össze. Valószínűleg kevés olyan fiatal van ebben a városban, akik csillogó szemmel képesek akár órákon keresztül a magyar kortárs képzőművészetről beszélni. Az általuk létrehozott kezdeményezés nemcsak arról szól, hogy segítsék az amúgy sokszor anyagi gondokkal küszködő művészeket, hanem, hogy kicsit átformálják az újabb generációk gondolkodását ebben a rohanó világban; hogy érdemes pár percre megállni, és belefeledkezni egy vászonnyi sztoriba. A megnyitó előtt pár nappal beszélgettünk velük a még épülő galériában.

Tele van a város mindenféle design és művészeti eseménnyel. Mi az a hiány, amit az Art Garden tölt be?

Dávid: Én azt mondanám, hogy inkább a karácsonyi időszak van tele ilyen jellegű vásárral, eseménnyel, más időszakra annyira nem jellemző. Mi nyáron kezdtük, és az alapcélunk nem a karácsonyi időszak megcélozása volt, hanem egész évben szeretnénk művészeti piacokat tartani. Abban igazad van, hogy design események bőven vannak, de képzőművészeti vásárokkal ritkábban találkozunk. Ez valószínűleg azért is van így, mert a design termékek elérhetőbbek. Szerintem azzal sincs baj, ha több ilyen jellegű eseményt rendeznek, legalább annál többen ismerik meg a magyar művészeket, és annál többen vásárolnak tőlük.

Zsófi: Valószínűleg sokkal többen költenek design gyűrűre, táskára, ma még nem tartunk ott, hogy meglegyen a kultúrája annak, hogy az emberek képzőművészeti alkotásokat gyűjtsenek, sőt továbbmegyek, az sem annyira jellemző, hogy eljárjanak kiállításokra. Itt főleg a fiatalokról beszélek.

Jellemzően az van az emberek fejében, hogy elérhetetlen a képzőművészet. Ezt jól látom?

Zsófi: Igen, egyszerűen megijednek a galériáktól. Ez persze attól is lehet, hogy maguknak a helyeknek olyan a hangulatuk, hogy feszélyezik az embereket. Egyszerűen nem merik megkérdezni az alkotások árát.

Dávid: Mi pont ezért barátságos esemény szeretnénk lenni, és ez az árazásra is vonatkozik.

Érdekel, hogy lehetnél te is gyűjtő?

Babos Bertalan Zsili munkái annyira jellegzetesek, hogy le sem tagadhatná azokat a helyeket, amiket kialakított. A Szatyor, a Púder, a Wonderland vagy éppen a Circus mind magukon viselnek egyfajta nosztalgikus hangulatot, miközben egy modern többdimenziós montázsként működnek. A lenti interjúban többek között mesélt a tárgyakhoz való kötődéséről, egykori kedvenc piacáról, és arról, hogy mennyire szeret a barátaival együtt dolgozni.

Általában mennyire ragaszkodsz vagy kötődsz érzelmileg a tárgyakhoz?

Éppen nagy átalakulásban vagyok, régen nagyon nagy vonzódásom volt a tárgyak felé, és a mai napig ragaszkodom hozzájuk. Nekem azok a legérdekesebbek, amik a családomból vagy a régmúltból jöttek. A régi tárgyaknak van egy sajátos hangulata. Amúgy most már próbálok annyira nem ragaszkodni. Ez annyira tudatos, hogy sokáig nem is vettem tárgyakat, mert régen nagyon rá voltam csusszanva; gyűjtögettem, cserélgettem, jártam lomtalanításokra. Most már inkább már a meglévő gyűjteményemet szeretném igazgatni, rendszerezni, közhasznúvá tenni, kirakni, megmutatni, hogy ne dobozokban legyenek, mert akkor nincs értelme az egésznek.

Ezt hogy kell elképzelni, egyáltalán mennyi tárgyad van? Egy raktárnyi, egy szobányi?

Hát igen, vannak raktárak, szobák, sok tárgyam ismerősöknél van szerteszét, gyakran kölcsön is adom őket. Nagyon jó gyűjteni, csak eljön az a pont, amikor már annyira sok lesz, hogy elveszik a lényeg. Talán egy kerthez tudnám leginkább hasonlítani, amit már nem tudsz ápolni. Ha túl sok mindened, egyszercsak a figyelmedet már nem tudod annyifelé összpontosítani. Ilyenkor kell elgondolkodni, hogy miért csinálod, és hogy kellene folytatnod. Mert mondjuk ha van három nagyon jó fotód és azokat nézegeted, annak van szuggesztív ereje; de ha van 1000 darab, akkor nyilván a minőség rovására megy, fel fog hígulni az élmény. Sokkal inkább a személyesség felé próbálok közelíteni, úgy, hogy több és tartalmasabb időt töltsek el velük.

Ha megnézem azokat a helyeket, amiket csináltál, akkor az jut eszembe, hogy nagyon színesek, a stílus inkább vintage, mint retro, és nem is romkocsmák. Te hogy definiálnád a saját világodat, illetve a káoszban hol van a rendszer?

Ezek a helyek valóban nem romkocsmák, ez csak egy gyűjtőfogalom, mert könnyű egy kalap alá venni egycsomó dolgot. Például totál elitista helyeket is simán ebbe a kategóriába sorolják, mert jó felhangja van ennek a szónak. Én igazából mindig is a tobzódást szerettem mindenben; érzelmekben, színekben, a saját festészetemben és a szobraimban is. Sok dolog van benne, mégis van egy vezető elv, és mégis a rend felé mutat a sok őrület. Van egyfajta húzása, amitől összeáll, mégha csak egy pillanatra is. Nekem célom, hogy valahol létrejöjjön a harmónia. A világot is ilyennek láttam mindig is, ilyen családban nőttem fel, ilyennek látom a természetet is, hogy végtelen együttható dolog van. Ha mondjuk kifekszel a kertbe, akkor a hangulatát tudod megragadni a természetnek; nem látod az összes falevél egymáshoz verődését vagy a giliszták bujkálását ki-be, de mégis van valami összhangulatod. Nekem egy ilyen helyen ugyanez a helyzet: hogy rengeteg különféle dolgot látsz egy helyen, mégis olyan élményt akarok nyújtani, amiben megvan ez az egység. Sokszínű, természetes tiszta dologra törekszem. Bár nem biztos, hogy ez látszik, de azért remélem, hogy igen. (nevet) Ami tudatos, hogy kerülöm a hatásvadász dolgokat: szeretem, ha valami hat, azáltal, hogy erős szimbólumában, jelentésében, de a nagyon direkt dolgoktól ódzkodom. Inkább a komplementer dolgokkal, ellentétekkel szeretek játszani. Körülbelül úgy kell elképzelni, mint a jing és jangot. A helyeimnek, képeimnek ez az alapkoncepciója; van egy tiszta dolog és a másik felével azt csinálsz, amit akarsz, ott tényleg lehet tobzódni.

Olvasd el mi alapján csinálta Zsili Budapest menő helyeit!

Új időszámítás kezdődött a hazai divatéletben a The Velvet Chemistry megnyitásával. A Király utcai bulinegyedben található concept store megnyitóján mi is ott voltunk, hogy erősítsük a bolt által kitűzött célt, hogy a vásárlás igazi élmény legyen!

A The Velvet Chemistry-t olyan tervezők és prémium brandek erősítik, akik nemcsak itthon vívtak ki elismerést maguk számára, hanem nemzetközi szinten is megállják a helyüket.  

Az ABODI darabokat olyan nemzetközi művészek, zenészek hordják, mint Taylor Swift, Fergie vagy éppen Gwen Stefani, a REKAVAGO cipőket pedig egyre gyakrabban látni a vörös szőnyegen Hollywoodban és Cannes-ban. Az üzletben rajtuk kívül megtalálható a YLD by Dora Mojzes, a Je Suis Belle, a Maison Marquise, a Konsánszky, a Piroskanna, Vanda Ferencz, a NON+, Varga Fanni és a Notebookspecialista x Elysian. Az üzlet elsősorban magyar divatmárkákat és dizájnereket képvisel, de mellettük vannak még olyan nemzetközi brandek is, amik a divathoz kapcsolódnak. Ilyen a Jas M.B., aminek táskáit David Beckham, Jude Law és Sienna Miller is szereti, vagy a Moleskin.

 A dizájner termékek mellett maga a tér és az ott található részletgazdagság is sokat hozzátesz ahhoz, hogy új élményt nyújtson a hely a vásárlóknak. Ebben segített az Enterteam tervezőcsapata, akiknek a store-ban található bútorok köszönhetőek, valamint Babos Zsili és Vágó Szabolcs, képzőművészek. Babos Zsili elismert kocsma és rom-iroda látványtervező, Szabolcs pedig, aki egyébként Réka öccse, már többször fotózott és készített image filmet nővére márkája számára.

 „Olyan hangulatú üzletet szerettünk volna létrehozni, ahova betérve a vevő elfelejti, hogy hol is van valójában; ahol megszűnik a tér-idő kontinuum - ahogy azt Doki mondaná. Az a célunk, hogy ebben a térben izgalmas vizuális élményt kapjon a nézelődő, és így a magyar divatmárkák méltó helyen mutathassák meg magukat. Azt gondolom, ha jó egy helyszín hangulata, akkor a brandek is sokkal jobban bevésődnek. A bolt megvalósításában Abodi Dóra volt kreatív partnerünk, illetve a kialakítás folyamatához kollégám, Arany-Tóth András több mint 10 éves londoni tapasztalata adott még sokat hozzá. A magyar tervezők közül többel már dolgoztunk együtt a Ritz-Carltonban működtetett pop-up boltunkban, és nagyon pozitív élmény számunkra, hogy itt is megjelennek, az újonnan érkező márkák pedig tovább erősítenek minket. Az üzletünk hűséges törzsvásárlóinknak és a márka rajongóknak is új élményt nyújt majd, ebben biztos vagyok. Az utcáról betérő külföldieknek pedig remélhetőleg új dimenziót nyit, és új perspektívába helyezi az itthoni divatéletet.” - mesélt a koncepcióról Vágó Réka, az üzlet alapítója.

 A The Velvet Chemistry sokkal több, mint egy új tervezői üzlet. Amellett, hogy gondosan szelektált válogatást találunk nemzetközileg is elismert hazai tervezőktől, a hely minden egyes négyzetmétere művészetről, szépségről és kreativitásról mesél. Ezt mi is tapasztalhattuk a megnyitón, ahol koktélokkal és Absolut Elyx sarokkal is készültünk.

Nézd meg, hogy éreztük magunkat!

Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor lemegy egy bárba, leül a székre, és odalép hozzá a bartender. Néhány esetben odáig jut a történet, hogy az ember kikér egy italt, a bartender pedig kiszolgálja. Pedig ez sokkal többről szól! A bárkultúra lassan itthon is kiterjeszti szárnyait, egyre többen dolgoznak a pult túloldalán azért, hogy az itallal együtt élményt is adhassanak a vendégnek. Mi arra gondoltunk, hogy emeljük a tétet. Egynél már csak több kreatív ember izgalmasabb, úgyhogy összehoztunk pár találkozót, az pedig, hogy ezután mi történt, szereplőinken múlt.

Weiler Péter, képzőművész és performer a Barakához tartozó AKABP Bár bartenderével, Vilics Tamással találkozott. Ennek nemcsak egy személyre szabott koktél lett az eredménye, hanem egy izgalmas beszélgetés is. Mi érdekli a bartendert, ha szembe találja magát a művésszel, és milyen kérdések foglalkoztatják a művészt az italokkal kapcsolatban? Azonnal kiderül.

VODKA 

WP: Tomi, mesélj nekem a vodkáról légy szíves, máig nem tudom, hogy miből van.

VT:  Az Absolut búzából készül, és elég selymes, lágy íze van, főleg az Elyxnek.

WP: A vodkában az a jó, hogy tudod használni sokféle italhoz, mert valójában nem nagyon van íze, ugye?

VT: Igen, bár az általános tévhit, hogy nincs íze, mert ha például többféle vodkát megkóstolsz, és figyelsz, megtalálod a jellegzetes jegyeket. Az egyik kicsit csípősebb, a másik könnyebben csúszik és, van, amelyiknek kimondottan lágy, világos íze van, vagy éppen citrusos, ropogósabb. Hozzád milyen ízvilág áll közelebb, az édes vagy a savanykásabb?

WP: A vodkát csak keverve szeretem.

VT: A rövid vagy hosszabb italokat iszod inkább?

WP: Szeretem a hosszabbakat, mert azokban több a kreativitás, de az ügyes shotokat is értékelem.

Nézd meg mit készített Tamás Péter számára!

Olvasd el Anita versikéjét, amit a képhez írt!

Ha Budapest, akkor nem lehet elmenni Nemes Anita, grafikus mellett, hiszen amellett, hogy imád ebben a városban élni, munkáiban is gyakran visszaköszön a főváros. A Nemessis név alatt működő egyszemélyes grafikai stúdiót vezető Anita a tipográfia mellett tette le a voksát még pályája elején, de a betűk mellé felsorakoztak más grafikák és jellegzetes képei is. Utóbbiakra leginkább az életigenlés jellemző, és csakúgy árad belőlük, hogy az alkotó mély harmóniában él magával a várossal. Nemcsak a város iránti szeretetéről mesélt lelkesen, hanem beavatott minket néhány kulisszatitokba is.

Mit szoktak mondani a munkáidra, és szerinted ez hogy állja meg a helyét?

Amikor páran meglátják, hogy geometrikus formákat használok élénk színekkel, sokan meglepődnek, nem erre számítanak. Volt, aki mentális térképeknek nevezte, bár tudom, hogy az egy más műfaj, de valamilyen szinten így is nevezhetjük. A legkedvesebb, hogy egy műkedvelő barátunk szerint bizonyos szempontból értékmentést csinálok. A közvetlen ismerőseim azt mondják, hogy „anitásak”. Én persze örülök, ha egyedinek látják a munkáimat, de nem feltétlen gondolom ezt, csak kapom a behatásokat és csinálom, ami ezután jön.

Hogy kezdtek ennyire érdekelni a képek és a tipográfia?

Elsősorban a Képzőre szerettem volna menni, de míg az előkészítőre jártam, rájöttem arra, hogy nincs bennem az a folyamatos közléskényszer, ami egy képzőművészt mozgat. Kellett, hogy legyen valami miértje, muszáj egy feladathoz kapcsolni az adott munkát; egy könyv, egy fotóalbum, akár egy arculat formájában. A nyomdaipar is nagyon érdekelt, így a kiadványtervezés minden szegmensét lépésről lépére tanultam meg. A MOME Tipográfus képzésérére is már szakmai múlttal jártam – mint ott sokan közülünk. Talán még kicsit többet is kaptam ott, mint ami az elvárásaim között szerepelt. Ezekben az években a rajzolás erősen háttérbe szorult, de pár éve újra visszataláltam hozzá. Jelenleg sokkal szabadabban élem meg, mert a saját munkáimban nincs a megfelelni akarás kényszere.

Olvasd el Anita sztoriját és nézd meg a munkáit!

Egész áprilisban pörög a Nyitva Fesztivál azokkal a magyar tervezőkkel és képzőművészekkel, akik lehetőséget kaptak, hogy a városban magára hagyott üzlethelyiségekbe beköltözzenek, alkossanak, és megismertessék magukat egy jóval szélesebb közönséggel, mint amihez általában eljutnak.

A Paulay 19 alatti egykori Első Pécsi Bőrgyárnál nem is találhatnának a fiatal művészek jobb helyszínt. Már maga a tudat is inspirálólag hat, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar bőrüzemének az egyik műhelyében tölthetik ezt az egy hónapot. Jó látni, hogy a régi cégtábla új fényt kap ezekben a napokban.

A Nyitva Fesztivál apropójából négy kreatív csapat költözött be az első látásra kicsit rideg terembe; a Verkstaden, a Heinrich Alkotói Szint, a pakk_art és a Hurrikan Press.

Az újradizájnolt használtruhákkal operáló SecondGo márkát alapító Verkstaden lányokkal már megismerkedtünk, most itt az ideje, hogy a többiekről is kiderüljön, hogy mit csinálnak úgy általában és a Nyitva Fesztiválon, és hogy mennyire tartják múzsájuknak Budapestet.

Ismerd meg a Paulay19 csapatát!