Képzőművésznek lenni sosem volt könnyű. A hazai kortárs művészet társadalmi elfogadottsága még mindig gyerekcipőben jár. Ha úgy vesszük a 90-es évek óta van jelen itthon. Sokan még mindig nem értik mit jelent egy képbe fektetni, azt gondolják, hogy ez csak a felsőtízezer hóbortja. A kiállítás megnyitók iránt van érdeklődés, de a potenciális vásárlók száma elenyésző. A hazai művészek nagy része csak a külföldi gyűjtőknek köszönheti, hogy megél a művészetéből. Ennek ellenére egyre több a kezdeményezés, ahol akár elérhető áron is hozzájuthatunk egy-egy kortárs művész alkotásához. Ez is az edukáció része. A fellendülést igazolja, hogy egyre több galéria nyílik, és más csatornákon is jóval többször találkozunk a művészekkel. Csalár Bence vendégeivel a hazai kortársművészet helyzetét próbálta megfejteni, mi pedig összegeztünk pár fontos gondolatot.

Szereplők:

Meggyesházi Éda a Molnár Ani Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik, maga is művész; Musica Moralia egyszemélyes projectjével posztfolkos, experimentális zenét játszik. Több, mint tíz éve jelen van a zenei életben, játszott már Berlinben és Rotterdamban is. Ezáltal többféle nézőpontból is rálát a művészek lehetőségeire és tisztában van a hazai közönség művészethez való viszonyulásával.

Rechnitzer Zsófi szabadúszó kurátor, elismert művészeti tanácsadó, a The Bazin Project alapítója. Számos hazai és külföldi kutatással a háta mögött a kortárs művészeti piac egyik meghatározó szaktekintélye. PHD hallgatóként kutatási területe a kelet-európai műtárgypiac, ezen belül is a neoavantgárd művészek nemzetközi reprezentációja.

Olvass bele a beszélgetésbe!

Manapság egyre többen isszák a különböző zöldségleveket, így nem csoda, hogy a bartendereket is ihletet kaptak. Pető Lajos, a Bar Pharma bartendere olyan alap zöldésgeket választott koktélja hozzávalóiként, mint a zöldborsó vagy éppen a sárgarépa. 

Saját szavaival

Amikor kimarad egy fogás az aznapi ebédből...

Érdekel, hogy készül ez a koktél?

Finskitet még tinédzserként kapta el az elektronikus zene szeretete, de még várnia kellett, amíg valójában a DJ pult közelébe juthatott. 2010-es debütálás után el kellett telnie egy kis időnek, amíg megtalálta zeneileg is az útját. Azóta már több országot megjárt kissé elszállós tánczenéjével. Kicsit több, mint egy éve jelent meg első EP-je a német Emerald & Doreen Recordings gondozásában. Pénteken ő is ott játszik majd az újrainduló HOMERUN sorozat nyitóbuliján. 

Mesélnél azokról a pillanatokról az életedben, amik meghatározták a zenével való kapcsolatodat?

Nem ugranék vissza nagyon az időben, inkább azokról pillanatokról mesélek kicsit, amik hirtelen eszembe jutnak. 17 - 18 éves koromban az iskolának köszönhetően olyan barátaim lettek, akik akkor már “DJ”-ként játszottak különböző házibulikban. Aztán persze később saját, kisebb bulikat szerveztek mindenfelé. Ezekkel a srácokkal jártunk az akkor még létező Patexbe, később jött a Supersonic Technikum, hogy csak pár helyet említsek. Itt vonzott be az elektronikus zene igazán, mert addig elég vegyes stílusban hallgattam mindenféle zenét. Később szintén egy barátom révén kerültem road-ként egy zenekarhoz. Pár év alatt már beletanultam az egészbe és kisebb zenekarokat hangosítottam rendezvényeken. Itt kerültem közel az élő zenéhez és a színpadi dolgokhoz. Az egyetemi időszak alatt megint a fogyasztói oldalra kerültem vissza. 2010-től indult be nálam a “DJ” vonal és party szervezés az akkori Fogasház révén. Nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, nagyon szerettem ezt az időszakot. 2014-ben teljes ösztöndíjat nyertem az Improba (Impro School zenei producer képzés- a szerk.), és innen már nem volt megállás.

Mikor álltál először a DJ pultba? Milyen volt az első szetted és milyen érzések kavarogtak benned?

Volt pár vicces kezdeti próbálkozás, amit azért nem sorolnék ide. Az igazi elsők egyike, ha jól emlékszem 2010 körül az akkori Fogasházban volt. Egy barátommal együtt kezdtünk neki ennek az egésznek. Nagyon szerettünk volna egy bulit összehozni, és szerencsénkre adott volt hozzá minden. Eléggé izgatottak voltunk, hogy milyen lesz a fogadtatás, de a siker nem maradt el. Akkor még nem volt semmi koncepció, csak a kedvenc számainkat játszottuk, amiket egyébként is állandóan hallgattunk. Abban az időszakban elég aktív volt a társaságunk, sok fesztiválra meg mindenféle bulikba jártunk együtt, hasonló zenéket hallgattunk.

Érdekel, hogy milyen a travel-house?

Csalár Bence és csapata ismét jó hangulatú, és ami talán még ennél is fontosabb, motiváló beszélgetést szerevezett le a Hadikba. Az öntudatosság elengedhetetlen a sikerhez. Ahhoz, hogy elérjük álmainkat, és boldogan éljük mindennapjainkat, alkalmanként egy nagyobb váltással érhetjük el. Ez általban nem kockázatmentes, és nem is minden esetben kellemes, de mindenképpen szükséges. Nem hiába választották Bencéék ezt a témát pont az év végére, hiszen az újév közeledtével sokan átértékeljük az elmúlt 12 hónapot, számot vetve, hogy aztán tanuljunk hibáinkból, és továbblépjünk a fejlődés útján. Az este fő célja most leginkább az volt, hogy a szereplők történetein keresztül kapjunk inspirációt mindehhez.

Szereplők:

Pátkai Rozina jazz és bossa nova énekesnőként már bizonyított, ezt igazolják nemzetközi és hazai díjai és elismerései. Különlegese színfoltot képvisel a hazai zenei életben az olasz felmenőkkel is rendelkező dalszerző és előadó. Nemrég azonban egy új úton is elindult: új projektjével a Minkával verseket dolgoz fel, egy saját kiállítás után pedig jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, hogy egy új alkotói oldalát is felfedezze.

A Varga Erika és Varga Helena által vezetett Romani Design talán az egyik legbátrabb kezdeményezés a magyar divatéletben. A roma kultúrára és művészetre épülő márka olyan presztizst alakított ki magának az elmúlt időszakban, amilyet csak keveseknek sikerül. Közéleti szereplőket is felvonultató divatbemutatóikon a roma kultúra stílusjegyei teljesen új szintre emelkednek. Céljuk a divatélet felpezsdítése mellett a roma fiatalok segítése volt az induláskor 2010-ben, amin a mai napig kitartóan dolgoznak. A ruhákért felelős Erika ötvösként, a mintákat, egyedi táskákat és ékszereket tervező Helena pedig művelődésszervezőként indult annak idején.

Szerintünk ezek voltak a legjobb pillanatok!

Bácskai Andrást a legmeghatározóbb urban fotósok között tartják számon, annak ellenére, hogy sok társával ellentétben számára ez tényleg igazi hobbi projekt. Bár annak idején komolyabban is kacérkodott a szakmával, és dolgozott is fotósként, közben rájött, hogy az úgy olyan formában nem neki való. Végül visszatért a kezdetekhez, a városhoz, ami annak idején arra inspirálta, hogy nagyapjához hasonlóan ő is fényképezőgépet vegyen a kezébe. Sokan fotózzák manapság Budapestet, ami nem csoda, hiszen az ezerarcú város rengeteg lehetőséget rejt magában. András munkái viszont több szempontból is kitűnnek; ilyen a Müller Fannyval együtt létrehozott sorozat, az Urban Ballerina, ami annyira megkapó, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. A lenti interjúban a közös munkáról is mesélt nekünk.

Miért pont ezt a kreatvitási formát választottad?

Kisgyerek voltam, amikor a nagypapámmal még a laborjában hívtuk elő a hobbiból készített fekete-fehér fényképeit. Ahogy cseperedtem, egyszerűen rám ragadt, és középiskolás koromban nekem is lett egy tükörreflexes fényképezőgépem. Magamtól indultam el ezen az úton, nem erőltette ezt senki, egyszerűen belülről jött, mint egy intuíció.

Te még analóg technikával kezdted...

Valóban. Amikor az első digitális fényképezőgép a kezembe került, hiába volt az is tükörreflexes, óriási különbséget tapasztaltam az analóg technikához képest. Az, hogy azonnal láttam, hogy mit fényképeztem le, elképesztő erővel bírt. Lehetett korrigálni, ezáltal felgyorsult az egész folyamat. Sokkal dinamikusabb lett. Egy-egy fotóst nézve, látszik, hogy időszakről időszakra hogy változik és fejlődik a kidolgozási technikája.

A te technikád hogy változott?

Kezdetben nagyon szerettem túltolni a kidolgozást egy fényképen, erős kontrasztokat, színeket használtam. Aztán ahogy telt az idő, észrevettem, hogy egyre inkább finomodnak a képeim; egyre kevesebbet húzok bele a fotókba. Végül eljutottam odáig, hogy csak igen minimálisan nyúltam bele. Egy kis túlzással élve, a mai stílusom már-már közelít az analóg technika felé. Azt gondolom egyébként, hogy annak idején ebbe a hibába szinte mindenki beleesett. A kísérletezés része volt, amit egy új technika hozott.

Nézd meg András képeit!

Marokkó gasztronómiája messze földön hires, a jellegzetes színek, illatok és ízek sok mindenkit elkápráztatnak, és tesznek a közel-keleti konyha rajongójává. Szerencsére ma már nem kell felülnünk a repülőre, ha ilyen élményben szeretnénk részesülni. Na, de hogy jelenik meg mindez ital formájában? Pető Lajos a Bar Pharmában megmutatta nekünk.

Sajat szavaival:

Igazi keleti hangulatot idéző ital, ami tökéletes kezdetét adja egy kellemes estének. Az ital. különlegességét cask fokozza, hogy menta teát szolgálunk fel mellé. Ez egyrészt picit megzavarja az ital illatát, miután pedig megkóstoltuk a koktélt, nagyszerű harmóniában less a gőzölgő teával.

Nézd meg, hogy készül a marrakeshi álomital!

A Bar Pharma egy elvarázsolt kis világ a bulinegyed közepén. Ahogy belép az ember, hirtelen úgy érzi, mintha egy régi gyógyszertárba csöppenne, csakhogy a polcokon nem gyógyszeres üvegcsék, hanem a világ legjobb spiritjei sorakoznak. A nosztalgikus hangulatra rendesen rájátszottak a designnal is, viszont ami a legnagyobb különlegességét adja a dolognak, azok a különböző fűszer- és gyógynövényekből készült italok. Pető Lajos ebben a pici bárban készíti csapatával a koktélokat. A belvárosi éjszakában eltöltött évek után itt van lehetősége azzal is foglalkozni, amit a legjobban szeret, többek között különböző ételek italverzióit átültetni ital formájába. A lenti interjúban erről is mesélt nekünk.

Hogy kerültél a bárpultba, és milyen út vezetett ide a Bar Pharmába?

A családom egy része vendéglátózott, úgyhogy már nagyon fiatal korban kapcsolatba kerültem ezzel a világgal. Akkoriban egy vendégem kezdett el fűzni, hogy jöjjek a belvárosba, és dolgozzunk együtt. Szépen végigjártam a helyeket és a ranglétrát is. Amikor bekerültem a Minyonba, akkor ismerkedtem meg Petivel, a Pharma tulajdonosával. Ez 8 évvel ezelőtt volt, és már akkor brutális dolgokkal foglalkoztak a konyhában és a bárban is. Ekkor tetszett meg ez az egész igazán! A Minyon után voltam még pár helyen, aztán három éve megkeresett Peti, hogy csinál egy új helyet, van-e kedvem jönni. 2014 augusztusában nyitottunk.

A Bar Pharma névhez kapcsolódik egy sajátos design és hangulat. Ez hogy alakult ki?

Nagyon sokat köszönhetünk a Laki Eszti és Dobos Zsófi tervező és belsőépítész párosnak. Több alapkoncepció után végül azt tanácsolták, hogy egy patika legyen a kiindulópont. A PH eleve adott volt már az elején, erre több verziót is kitaláltunk; többek között a parfümériát is, de a Pharma talált be mindenkinél. A hely letisztult, a domináns szín a szürke.

Milyen a kínálat?

Közel 180 féle italunk van, de hétről hétre változik a kínálat. Ehhez igazítjuk az itallapot is. Van alapitallapunk, de nagyon rugalmasak vagyunk olyan szempontból, hogy mit szeretne inni a vendég. Ami nagyon jellegzetessé teszi a helyet, hogy a fali képeken látható gyógy- és fűszernövények nemcsak a design miatt vannak ott, a koktélkészítés során is gyakran előkerülnek, akár növény- akár bitter, egyéb kivonatok formájában.

Ezek szerint az italok kapcsán is nagyon rugalmasak voltatok a hely nyitása során, hiszen a hely hangulatához igazítottátok a koktélkínálatot.

Igen, de ez nem jelenti azt, hogy nem készítünk régi klasszikus koktélokat. Ha viszont valaki szívesen kísérletezik, és közel áll hozzá a Pharma világa, nagyon izgalmas dolgokat van lehetősége megkóstolni. Ehhez sokat kell ötletelni a konyhában, ezalatt értem azt, hogy sokszor akár különböző ételkülönlegességeket is átültetünk ital formájába.

Hogy kerül "tárkonyos raguleves" a pohárba?

Pap Márk bebizonyítja, hogy nem minden long drink unalmas. Jelenleg most ez az egyik legnépszerűbb ital a Yellowban. 

Saját szavaival:

Egy igazi klub hangulatú ital, amiben azért sokkal több minden rejlik, mint a szórakozóhelyeken megszokott long drinkekben. Különösen az őszi, téli időszakra terveztem, és jelenleg ez az egyik legpopulárisabb ital a Yellowban is, a mi saját verziónkban. Hosszú, gyümölcsös, fűszeres és különleges ízkombinációk egyvelege keveredik egy kevéske buborékkal ebben az amúgy könnyen érthető koktélban.

Nézd meg, hogy készül!

Rebák Tamás számára egyáltalán nem vezetett egyenes út oda, amivel most foglalkozik. Bár gyerekkorában sok társához hasonlóan szerette a rajzfilmeket és óvónéni anyukája révén gyakran elmerült a rajzolásban, sokáig csak feltöltődésként tekintett erre a tevékenységre. A tehetség viszont általában utat tör magának; ez történt az ő esetében is. Pár egyetemi szak és kerülőút után Tamás kikötött az animációnál. Az interjút olvasva pedig teljesen átjön, hogy ezzel kel és fekszik, legalább olyan fontos számára, mint a levegő.

Gyerekként mennyire voltál mesefüggő? Mik voltak a meghatározó dolgok abból a szempontból, ami most csinálsz?

Azt hiszem nem voltam nagyobb mesefüggő, mint egy átlagos gyerek. Kiskorunkban mindannyian imádjuk a rajzfilmeket, és rajzolni meg firkálgatni is szeretünk. Más kérdés, hogy később egyesek miért hagyják el, vagy épp miért viszik tovább magukkal ezt a dolgot. Egyébként az első mese, amire emlékszem az a Négy dínó New Yorkban volt. Rongyosra néztük a videokazettát a bátyámmal. Egyébként nemrég néztem újra, és meglepően okos és tanulságos sztori, tuti megmutatom majd a gyerekeimnek is. Annak idején persze csak a dínók miatt érdekelt. Az első magyar vonatkozású mese, ami rám hatással volt, a Hercegnő és a kobold, aminek a zenéje még ma is sokszor eszembe jut, de nem tudnék olyan mesét mondani, ami gyökeresen meghatározta azt, amit most csinálok. Inkább azt mondanám, hogy mindig is érdekeltek a sztorik, a kitalált történetek, és maga a mesélés, a fikció. Az egyik kedvenc játékunk bátyámmal például az volt, amit “Kinderes”-nek neveztünk el. Ez abból állt, hogy az összes Kindertojás figurából meg legoból felépítettünk egy várost a szobánk padlóján, és különböző sztorikat találtunk ki, amiket eljátszottunk a figurákkal. Akár napokig is pörgött a sztori, mint egy TV sorozat. Mivel anyukám óvónéni, talán az átlagnál többet is hallgattam mesét, és ceruzát többször nyomtak a kezembe, jobban figyeltek erre szüleim.

Mikor kezdett el komolyabban érdekelni az illusztráció és animációs filmkészítés? Mennyire vezetett egyenes út ehhez? 

Azt hiszem ennél kevésbé egyenes út nem is vezethetett volna ide. Gyakran frusztrál is, hogy ez ennyi ideig tartott. Mennyivel jobb lenne, ha már 5-10 évvel ezelőtt megtaláltam volna ezt az utat! Általános iskolában ötödiktől nyolcadikig volt otthon Nyírmadán egy képzőművészeti szakkör, amit a helyi rajztanárnő vezetett. Az egy nagyon pozitív, építő közeg volt, ahol linómetszéstől kezdve az olajfestésen át a szobrászatig mindent csináltunk. Sőt, rajzversenyekre is jártunk. Utoljára akkor tanultam rajzolni intézményes keretek között, és meg is maradt hobbinak egészen sokáig, egy kicsit mentsvárnak is azok mellett a dolgok mellett, amiket szintén elkezdtem, de nem igazán jöttek be. Tanultam sokáig klarinétozni meg szaxofonozni is, de ebből mára annyi maradt, hogy néha eljátszogatom otthon magamnak a “Minden ember macska nem lehet”-et a Macskaarisztokratákból. A gimi alatt matek szakos osztályba jártam, ahol kicsit feketebárány voltam, mert akkoriban író-költő-színész - szerűség akartam lenni, ezért mentem aztán érettségi után szabadbölcsészetre az ELTE BTK-ra, ahol végül film lett a fő szakirányom és magyar a minorom. Itt kezdett el érdekelni először komolyabban az animáció, Lichter Péternek volt egy kísérleti filmes kurzusa, ami elindított valamit bennem ebbe az irányba. A következő tanévben szintén az ELTE-n elkezdtem a pszichológiát is, mert mindig érdekelt, hogyan működik az ember, és gondoltam a későbbiekben is jól jöhet egy-egy karakter felépítésénél, motivációinak megalkotásánál. És persze akkor a szüleim is megörültek, hogy talán valami tisztességes hivatásom lesz! (nevet) De azért a félévek múltával egyre jobban éreztem, hogy a pszichológiával a BA után elválnak útjaim, de azért barátságban búcsúztunk el, már csak önismereti szempontokból is hasznos volt. Szóval miután végeztem a BTK-n is a filmszakon, akkor kellett eldöntenem, hogyan tovább. A BA évek alatt sok kisfilmet, filmetüdöt, gyakorlatokat csináltunk, amiket nagyon élveztem, és sokáig úgy hittem, hogy majd rendezni, vagy operatőrködni lenne jó a jövőben. De később rájöttem, mikor már elmentem egy-két csoporttársam nagyobb diplomafilmjébe segédkezni, hogy én nagyon nehezen bízom rá a dolgokat másokra, és a felelősséget is nehezen adom át másnak, így nem nagyon tudnám magam elképzelni rendezőként, ahol egy kis stáb esetén is több tucat embert kell koordinálni.

Ugorj fejest Tomi világába!

Kattints a képre, és fedezd fel szereplőinket és kedvenc budapesti helyszíneiket!

Az ABSOLUT. X PAINTER OF BUDAPEST kollaborációval elsősorban az volt a célunk, hogy feltegyük a koronát 2017-re. Sok izgalmas tehetséggel találkoztunk, és jó pár eseményen ott voltunk, hogy együtt ünnepeljünk kollekció debütálásokat, showroom és kiállítás megnyitókat vagy akár könyv megjelenéseket. A Szoboszlay András által elkészített rajzban ott van az idei évünk esszenciája. A panorámaképhez egy videó is készült, amivel kedvenc városunk előtt is szerettünk volna kicsit tisztelegni, hiszen Budapest, ami elsősorban összeköt minket szereplőinkkel és veled, aki ezeket a sorokat olvasod. 

 Kulisszatitkok, érdekességek a videó készítéséről, interjú az alkotókkal!