Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


TIPTON EYEWORKS LÁTVÁNYMŰHELY NYITÓBULI

Képes riport + interjú

2017. október 06. - absolut_hu

tgz_4850.jpg

Múlt héten megnyitotta látványműhelyét a világhírű szemüvegeket készítő Tipton Eyeworks. A Vinylize márkát olyan hírességek hordják, mint Michael Madsen, Elton John vagy Lenny Kravitz, de dolgoztak már együtt a Fletwood Mac alapítójával és a Pink Floyddal is. Az Irányi utcai showroomban ezentúl nemcsak válogathatunk a "bakelit" szemüvegek közül, hanem a kulisszák mögé is beleshetünk. Aki figyelemmel követi a márka fejlődését a kezdetektől, tudja, hogy az alapítónak, Zack Tiptonnak és csapatának mindig is fontos volt, hogy vásárlóik otthonos környezetben nézelődhessenek, a Belgrád rakparton lévő egykori bemutatóterem pedig híres volt a házibuli jellegű eventekről. Hogy mivel készülnek még jövőben, nem tudni, de az biztos, hogy a nyitóbuli simán hozta a régi jó hangulatot, amihez remélhetőleg az Absolut. is hozzátett. A Zackkel készült interjúban a márka történetét ismerhettétek meg, most pedig a szemüvegek dizájnere, Hukaya Simon mesél kihívásról, élményekről és kedvenc budapesti helyeiről.

INTERJÚ HUKAYA SIMONNAL, A TIPTON EYEWORKS DIZÁJNERÉVEL

Tokióban születtél, Budapesten jártál egyetemre, a MOME-n végeztél. Hogy tudod a munkád során a téged ért hatásokat integrálni?

A designer munka olyan, mint a nyelv. Az, hogy ki hogyan bánik a nyelvvel elárulja, hogy milyen ember, és ezáltal lesz felismerhető ikon, de ezt nem szándékosan prezentáljuk mi magunk sem. Én mindig tudatosan szoktam más utat választani mint a szakmabeliek, hiszen gondoljunk csak bele: az azonos kóddal felépített program könnyebben is törhető fel.

Hogy találtatok Zackkel egymásra?

Édesapám egy japán diákja által ismertem meg őt amikor ideköltöztem. Ő volt az, aki mielőtt elkezdte az egyemet, Zackkel együtt tanult magyarul, majd 2004-ben neki köszönhettem, hogy megismertük egymást.

Mi a legizgalmasabb rész a Tipton Eyeworksben betöltött feladataid közül?

Természetesen maga a szemüvegek tervezése. Az emberek vizuálisan érzékenyek az arcra, hiszen bármibe képesek vagyunk arcot látni. Illetve nagyon érdekes kérdés, hogy attól, hogy gyönyörű maga a tárgy, nem biztos, hogy jól is fog mutatni felvéve. A tárgy és az ember vizuális kapcsolatával foglalkozni izgalmas téma számomra.

Érdekel mi hiányozna Simonnak a városból?

Tovább

Keretbe foglalt zene - Interjú Zack Tiptonnal

zacktipton_portre_logozott.jpg

Zack Tipton neve nem ismeretlen a magyar design életben. A szakmai díjak mellett az üzletet is sikerre vitte. Vinylből készült szemüvegeit Milánótól Hawaii-ig árulják , és olyan világsztárok hordják, mint Elton John, Lenny Kravitz vagy Robbie Williams. Az elmúlt tizenöt évben végigment szinte mindenen, amin csak  lehetett; bejárta Európát vonattal, hogy viszonteladókat találjon, volt gyakornok az esztergomi szemüveggyárban, átélt rosszabb időszakokat, és dolgozhatott gyerekkori hőseivel. Most újabb szintet lép a Tipton Eyeworks, az Irányi utcában egy olyan üzletet nyílik hamarosan, aminek nemhogy itthon nincs párja, de külföldön is kevés példa van rá. 

Édesapád szobrász. Ez mennyire volt hatással rád?

Annak idején gyakran voltam vele a műhelyben, sokat segítettem neki, és valószínűleg sokat tanultam is tőle. Magyarországra is azért jutottam el annak idején, mert tolmácsoltam, amikor itt kapott megbízásokat. Nekem eleve a környezet volt a meghatározó; az a fajta hozzáállás, hogy magunk csináljuk meg, amit tudunk. A mindennapjaink részeként éltem meg, hogy terveztünk, építettünk különböző dolgokat.  

És akkor ebből az attitűdből jött, hogy mivel túl drágák voltak azok a szemüvegek, amik tetszettek, inkább készítettél magadnak egyet. A sok kísérletezgetés során emlékszel arra a pillanatra, amikor rátaláltál a vinyl-re?

Sok mindent kipróbáltam előtte. Ültem a garázsban, és végig teszteltem szépen sorban az anyagokat, amik számításba jöhettek; mindent, amit meg tudtam venni a barkácsboltban, vagy amire rátaláltam a szeméttelepen. Aztán egyszercsak ott álltam ebben a garázsműhelyben, ránéztem édesapán lemezgyűjteményére, és akkor elkezdtem tűnődni azon, hogy egy ilyen lemezből simán kijönne nemcsak egy, hanem akár három szemüveg is. Azt nem mondom, hogy heurika pillanat volt, egyszerűen ez maradt utoljára.

Érdekel, hogy melyik popsztár kapott Vinilyze boxot a Szigettől?

Tovább
süti beállítások módosítása