Metzker Viktória nem hiába lett az Absolut nagykövete, hiszen lassan tizenhárom éves múlttal a háta mögött az egyik legelismertebb DJ-k egyike. Ezt nemcsak a folyamatos meghívások, hanem több rangos szakmai elismerés is alátámasztja. Szinte az egész világot bejárta már, DJ-zett a legfelkapottabb klubokban, és olyan nagy nevek előtt játszhatott, mint David Guetta vagy Tiesto. Évek óta már inkább a hazai klubokra és fesztiválokra koncentrál, de egyáltalán nem bánja, ahogy rajongói sem, akikből elég komoly bázist épített ki magának az elmúlt évek alatt, ráadásul mindezt egyedül, kitartó, kemény munkával, ráadásul egy férfiak által dominált közegben. Viki kemény, tudatos csaj, imádja a zenét, van, hogy több bulit is lenyom egy nap, de mindig ügyel arra, hogy csak minőségi dolog legyen, amit a nevéhez kötnek. Mi most megtudtuk tőle, hogy melyik részét szereti legjobban a DJ létnek, hogy mi jár azzal, ha valaki önállóan járja az útját, mesélt a Dukai Reginával és Miss Mooddal készített új dalról, a Titokról és azt is elárulta, hogy mit szeret legjobban Budapesten csinálni.
Több, mint tizenkét éve DJ-zel. DJ Juniort szoktad mentorodként megemlíteni, más olyan nagy nevek mellett, mint például Bárány Attila. Mik voltak azok az alapok, amiket tőlük tanultál?
Junior és Bárány mellett Hamvaitól is nagyon sokat tanultam annak idején. Abból a korszakból jövök, amikor még valaki a közönség szórakoztatásának céljából lett DJ, és nem azért, hogy népszerű legyen, sok lájkot kapjon és sok pénzt keressen. Az egyik legfontosabb, amit megtanítottak, az alázat a kollégák és a közönség felé. Ha elmegyek zenélni, akkor nekem a közönség az első, és nem a saját zenei ízlésem. Nem magamnak, hanem nekik akarok zenélni. Régen sokkal inkább jellemzőbb volt ez a nézet, de én a mai napig szeretek így tekinteni erre az egészre. Nyilván van egy egészséges átmenet, amikor az ember megtalálja önmagát is ebben, és a világslágereket az ő stílusához közel álló remixekben tálalja az embereknek. Emellett minden olyan technikai tudást megkaptam, amire szükségem volt, hogyha beállok a DJ pultba, akkor ne hozzak szégyent sem rájuk, sem pedig magamra. És ott volt a lehetőség a gyakorlásra. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyszerűen jött magától, mert nem. Kezdőként a régi Rioban egy üres étteremben zenéltem ingyen két-három embernek ebédidőben. Évekbe telt, amíg megjöttek az igazi nagy lehetőségek a befektetett komoly munkának köszönhetően. És további évek hosszú munkafolyamata volt az, hogy ma már nagy színpadokon és komoly rendezvényeken játszom.
Elmondásod alapján is sokat változott a zenei világod ezalatt az idő alatt, ami nem meglepő, hiszen az embert rengeteg zenei hatás éli. Rád milyen stílusok hatottak, és kik vannak nagy hatással rád éppen?
Azt gondolom, hogy azok a DJ-k, akik folyamatosan fejlődni szeretnének, időről időre meg is újulnak. Ezalatt a tizenhárom év alatt három generáció váltás is volt, és adja magát, hogy nekem is haladnom kell a korral, de én ezt természetesnek veszem. Ez nemcsak a DJ-k feladata, szerintem minden szakmára igaz, hogy folyamatosan fejlődni kell. Követem a külföldi trendeket, hat-hét évig szinte csak külföldön léptem fel, nagyon komoly klubokban játszhattam a legnagyobb nevek előtt, hála ezért a menedzsmentemnek. Fantasztikus érzés volt például Las Vegasban a Taoban vagy Ibizán a Privilage-ben DJ-zni, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy mindig mindenhova visszahívtak. Játszhattam például a Swedish House Mafia, Tiesto vagy David Guetta előtt. Őket a mai napig figyelem, de most például nagyon tetszik a Skrillex, Diplo, DJ Snake féle vonal. Innen próbálok merítgetni, és próbálom ezt a hangulatot beleépíteni a saját szettjeimbe, ezáltal is erősíteni ezt a stílust itthon. A nem DJ-k közül pedig Madonna példa arra, hogy lehet folyamatosan megújulni, de Lady Gagát is nagyon jó előadónak tartom.