Ha fogalmazhatunk így, Isu, a magyar underground zene egyik fontos alapköve, akinek több, mint húsz éve célja, hogy megmutassa az elektronikus műfajok igényes, elgondolkodtató, vagy ahogy ő nevezi, a szép oldalát. A Dj Dorkkal létrehozott Technokunst sorozattal 2010-ben sikerült is annyira megemelni a techno műfaj ázsióját, hogy részben nekik is köszönhető, hogy az A38 felkerült a nemzetközi party térképre is. A kezdetek óta szervez is a DJ-zés mellett, szinte csak azt a pár órát nem éli a zenében, amikor alszik. A Lick the Click! tagjaként most éppen a Sunburst nappali sorozattal pörög legtöbbet, de a Kolorádón saját szettel is hallhatjuk majd. Keresi a friss dolgokat, de sosem ül fel egy hullámra csak azért, mert az jobban eladható, számára a hitelesség van első helyen. Valószínűleg ezért is van az, hogy a Kolorádón teljes színpaddal képviseli magát a Technokunst, ahova idén is igazi nagyágyukat hoztak el. Mi lemezboltjában, az AktRecordsban beszélgettünk vele, ahova hetente érzeknek az újdonságok és a különlegességek az elektronikus zene legjobbjaitól. És ha már ott voltunk, szóbakerült Roki Marci, a LÄRM, a Kiégő Izzók és a Nemzeti Galéria is.
Mik a Technokunst legfontosabb irányelvei, és minek a hatására született meg?
A Technokunst nem olyan régi dolog, 2010 óta létezik, de Dorkával (Berkes Dorka, Dj Dork – a szerk.) való közös munka viszont sokkal régebbre nyúlik vissza. A 2000-es években a techno kultúrának nagyon leesett a nívója, és nem azért, mert rosszak lettek volna a zenék, hanem inkább a megítélésével volt gond, mivel nagyrészt a drogozáshoz és egy proli közeghez kötötték a műfajt. Ezt a fajta megítélést akkor a hazai és külföldi szervezőknek is köszönhettük. Mivel Dorka egyrészt a fényfestés, másrészt a Frankhegy (A 90-es években szervezett kultikus elektro partyk a Frankhegyen.- a szerk.) kapcsán aktív részese volt a különböző művészeti megmozdulásoknak, jó ötletnek tűnt összeülni azzal a céllal, hogy kitaláljunk egy olyan kocepciót, ami megváltoztatja ezt a nézetet még akkor is, ha kicsit elitistának tűnik. Pont ezért szerettünk volna kicsit többet megmutatni belőle, hogy lássák, hogy ez nem egy egydimeneziós számítógépes zene, hanem komoly művészi értéket hordoz, és emberi tudás van mögötte. A Hajó (A38- a szerk.) látott benne fantáziát, úgyhogy ott kezdtük el a sorozatot. A cél azóta sem változott; rámutatni a műfaj szép oldalára úgy, hogy amellett, hogy ez tánczene, nem csupán egy segédeszköz a szórakozáshoz, hanem komplett művészeti ágakat átölelő rendszer.