Hlinka Zsolt szeme ösztönösen keresi a városban a gemoterikai formákat és a szimmetriát, így nem meglepő, hogy fotóin is gyakran megjelenik az ezekkel való játék. Egyik legismertebb sorozata az Urban Symmetry a Duna-parti épületeket mutatja be homogén ábrázolással, kiemelve azokat saját környezetükből. Hat évvel ezelőtt nyitotta meg a Focus Galleryt, ahol nemcsak képeit láthatjuk és vásárolhatjuk meg, hanem vele is találkozhatunk személyesen, és beszélgethetünk vele a fotók történetéről. Mi is itt látogattuk meg. Nekünk többek között arról mesélt, hogy talált rá a szálcsiszolt alumínium lemezre való nyomtatásra, milyen módon befolyásolta az elmúlt időszakban emberi kapcsolatait a social media, és azt is elárulta nekünk, hol szeret esti sétákat tenni a városban.
Számodra milyen egy érdekes fotótéma?
Nagyon régóta foglalkoztat a geometria, szeretek vele játszani a képeimen is. Kimondottan tud vonzani, ha mondjuk egy híd esetében meglátok egy párhuzamot vagy akár egy háromszöget. Ha az életben valami egyenes, azt a képen is szeretem egyenesnek láttatni. Vegyünk egy épületet; a valóságban nem dől, úgyhogy a fotókon is inkább úgy örökítem meg. Persze vannak kivételek; ilyen az Air Corridor sorozatom, ahol viszont adja magát a perspektíva torzulás. A geometrián kívül a szimmetria az, amivel szívesen játszom még. Általánosságban az emberek szeme is inkább a szimmetriát szereti. Lehet azt mondani erre, hogy egy idő után unalmas, de szerintem minden csak tálalás kérdése. A Fővám téri villamos képemen csak vonalak láthatóak, de ahogy ránézel, az agyad egyből összerakja, hogy valójában mit látsz.
Még ahhoz a generációhoz tartozol, akik annak idején az analóg fényképezőgéppel ismerkedtek meg a fotózással. Hogy élted meg a digitális gépek megjelenését?
Szinte a megjelenéssel egyidőben próbáltam ki a digitális fényképezőgépet. Emlékszem, még annyira kezdetlegesnek tűnt számomra. Nagyon furcsa érzés volt, hogy amikor lenyomtam az exponáló gombot, egész sok idő telt el, amíg sikerült elkattintani. Eleve a számítógép is elég friss élményt jelentett, úgyhogy nagyon élveztem, hogy a képeket fel lehetett tölteni rá. Nekem igazán ekkor kezdődött el az igazi próbálkozás, ott már sokat is lehetett fényképezni, azonnal meg lehetett nézni, és innentől kezdve rohamosan elindult bennem a fényképezés iránti vágy.
Gépmester szakember és nyomdavezető vagy. Hogy kapcsolódik ehhez a fotózás a történetedben?
Már egy ideje vittük a testvéremmel a nyomdánkat, és egyre inkább zavart, hogy milyen sok rossz minőségű fotóval találkozom a különböző kiadványokban. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy valószínűleg tudnék ezeknél jobbat csinálni. Valójában ez indított el bennem valamit, úgyhogy meg is vettem az első komolyabb fényképezőgépemet, és elkezdtem tanulmányozni, hogy mitől lesz igazán jó egy fotó. Akkor még nem fotóztak ilyen sokan, mint ma, és én is egy jó hobbiként tekintettem rá, amihez a környezetemből sem kell hozzá kiszakadnom, hiszen a városban elkészíthetem a képeket, utána pedig otthon válogatok, rendszerezek.
Egyáltalán nem átlagosak azok a technikák, amiken keresztül fizikai formát öltenek a képeid. Hogy találtál rájuk?
Egy külföldi galériában találkoztam először egy izgalmas keret nélküli képpel. Azonnal utána is jártam, és találtam Németországban egy céget, akik a gyártásával foglalkoznak. Rendeltem tőlük néhány darabot, köztük egy szálcsizolt alumínimumra nyomottat is, amit addig csak neten láttam. Teljesen leesett az állam a látványtól! És nemcsak nekem. Később bárki jött hozzám, mindenkit lázba hozott, hogy egyáltalán mi ez, hogy készül. Így született meg a galéria ötlete, aztán hat évvel ezelőtt belevágtam.