Fotó: Szombat Éva
Sok fiatal lánynak lehet a példaképe Soós Nóra, aki egyszerre egyensúlyozik korunk különböző női szerepeiben. Festőművészként anyának és feleségnek lenni közel sem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ha van kitartás, erő és hit, mint ahogy a példa is mutatja, meg lehet teremteni azt az életet, amivel meg lehet élni a különböző szerepeket. Nórában egy céltudatos, határozott és bátor nő portréja jelenik meg előttünk. Ez az interjú is ezt bizonyítja.
Magyarországon festőnek lenni kicsit kockázatos vállakozás, nem? Ráadásul két képzőművész is van a szűk családotokban.
Festőművésznek lenni itthon furcsa helyzet. Egyszerre nagyon szabad, ami csábítóvá, vonzóvá teszi, ugyanakkor a társadalom többsége számára gyakorlatilag teljesen értelmezhetetlen létforma. Gyakorlatilag semmilyen viszonyulásuk nincs hozzá, egyszerűen nem érdekli őket a sztori. Festőként sokszor érezzük magunkat földönkívülinek, cserébe viszont ott a lehetőség, hogy más szemszögből szemlélhessük a dolgokat. Ez a kívülrekedtség megeddzi a lelket; a magad főnöke vagy, csak magadnak tartozol elszámolással. Bár az igazat megvallva, mi valamiféle burokban élhetünk, mert nagyon sok olyan ember keres és látogat meg, akik érdeklődnek a kortárs festészet iránt, és ezek nagyon felemelő helyzetek.
A férjeddel hogy egészítitek ki egymást? Hogy viszonyultok egymáshoz: az egyik a másik legjobb kritikusa?
A férjemmel gyakorlatilag együtt nőttünk fel, együtt váltunk festővé. Rengeteg küzdelem, megaláztatás, siker, vita és kompromisszum vezetett odáig, ahol ma tartunk. Közben megváltozott minden. Gyermekeink lettek, ma már igazi család vagyunk. Nehéz út volt, egyikünk sem jött gazdag családból. Amit elértünk magunknak és egymásnak köszönhetjük, erős szövetség a miénk. A kritika pedig nem más mint gondolkodás, és mivel a műtermünk közös, sokat beszélünk a festményekről. De ez természetes. A festészet folyamatos gondolkodás, agyalás a dolgokon.
Számodra mik a művészlétnek a legnehezebb és legszebb pillanatai?
A legfelemelőbb a festés maga. Leginkább az íráshoz hasonlítanám a folyamatot. A betűkből szavak, a szavakból mondatok, majd bekezdések, fejezetek és a végén ott egy regény, vagyis kész a Kép. Ez egy folyamatos párbeszéd magaddal, a képpel és a külvilággal. Semmihez sem hasonlítható dialógus, gyakorlatilag megszűnik az idő, igazi flow élmény. Egyben ez a legnehezebb is; az alkotásra fordítható idő megtalálása, beosztása. Anyaként ez sokszor szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, folyamatos küzdelem.
Érdekel, hol talált rá Nóra saját stílusára?
Nagyon felismerhetőek a képeid, sajátos stílusod van. Volt olyan pillanat, amikor biztosan érezted, hogy rátaláltál a saját utadra?
Mindig is fontosnak tartottam egy valóban autentikus festészeti nyelv kidolgozását, amely csak az enyém. Festészetem lényege a transzparencia, az átláthatóság, az egymáson való áttetszés, áttűnés. Ezáltal az ábrázolt képi síkok megnyílnak, sok esetben átlényegülnek, lehetőséget teremtve újabb és újabb értelmezési lehetőségek mérlegelésére. Szeretem, ha a nézőnek dolgoznia kell a kép megfejtésével, hiszen semmi sem fekete vagy fehér körülöttünk, mindig is foglalkoztatott a különböző nézőpontok ütköztetésében rejlő feszültség. Egyébként igen, volt ilyen pillanat: a Képzőművészeti Egyetem epreskerti műtermében éreztem azt, hogy valami olyat festettem, ami a saját stílusom alapja lehet. Ez a kép máig ott lóg a hálószobámban, és talán az egyetlen olyan alkotásom, amitől semmi áron nem válnék meg.
Magukra hagyottak I. (2016)
Hova mész, ha inspirálódni szeretnél?
Rengeteget utaztunk egy időben, sokféle kiállításon voltunk már Európában. Most többnyire itthon vagyunk, itt pedig annyi a szürrealitás, a gyakorlatilag hihetetlen sztori, mely néha már szinte elviselhetetlennek is tűnik, hogy van itt mit megfesteni bőven. Persze azért jó néha eltávolodni is kicsit, más perspektívából szemlélni a saját kicsiségünket, ha tetszik kicsinyességünket. Amúgy régi gondolatom, hogy a festményeket nemcsak külső tényezők inspirálhatják. Ha valaki folyamatosan fest, egy saját belső monológot hoz létre, így az elkészült képek inspirálják a soron következőt. Azt hiszem ezt csak az érti, aki rendszeresen alkot.
2008-ban Prima Primissima Junior díjat kaptál, és nem ez az egyetlen komoly elismerés. Mit jelent neked egy díj?
A díjak valódi jelentősége mindig viszonylagos, de mint jól tudjuk, a díjakat amúgy sem kapni, hanem adni szokták. Természetesen alkotóként öröm, ha elismerik az embert, de a festészet nyelvében az igazi prioritások egészen máshol vannak. Ha igazán jól sikerül egy kép, és azt érzed valahol legbelül, az minden kitüntetésnél többet ér.
Magukra hagyottak IV. (2016)
Szeretsz társadalmi témákkal foglalkozni a művészetedben; ilyen a női szerepek változása. Te hogy éled meg magad képzőművészként, anyaként és feleségként a jelenlegi társadalomban?
Természetesnek gondolom, hogy festőként, anyaként érzékenyebben rezdülök, társadalmi, kisebbségi, szociológiai, a nők helyzetét érintő kérdésekre. Vannak problémák, ügyek melyek fölött nem szabad szemet hunynunk! Hiszem, hogy a művészet képes az érzékenyítésre, hogy ez adott esetben közelebb vihet egymáshoz, növelheti a nyitottságra való hajlandóság esélyeit. Szeretem festőként megkérdőjelezni a cáfolhatatlannak hitt igazságokat, kedvelem a humort, a játékot. A hatalom épp ettől retteg a leginkább, kerüli a transzparenciát, nem érdeke az átláthatóság. Én pedig összeszedem ezt a sokféle kockát, és építek belőle valami egészen mást, más struktúrák mentén. Nőként művészetet vinni nehezebb szerintem. A társadalmi sztereotípiák, berögzültségek még ma is nagyon kemények, túl sok a kötelező elvárás, klisészerű női szerep, nehéz megőrizni az ember függetlenségét, büszkeségét. Ezért is örülök, ha saját karrieremmel példaként szolgálhatok azoknak a fiatal lányoknak, akikkel épp most akarnák elhitetni, hogy a festészet valami férfi dolog, és azt tanácsolják nekik, hogy inkább hagyják a fenébe az egészet. Ne higgyetek nekik csajok! Küzdjetek az álmaitokért, álljatok ki magatokért!
A DORKO nemrég felkért egy közös munkára. Ez is azt mutatja, hogy talán már könnyebben eljut a magasművészet a nagytömegekhez is – persze bizonyos csatornákon keresztül. Hogy látod a magyar képzőművészet helyzetét? Hogy alakult az elmúlt években? Érzel komoly nyitást?
A Dorkoval való közös „játék”- ot nagyon szerettem. Én a képeimet és a nevemet adtam hozzá, ők végezték a tervezést, a gyártást, a forgalmazást. Többféle Soós Nóra festmény-póló készült, és nagyon népszerű lett a kezdeményezés. A folytatást még nem tudom, de igény, ötletek, nyitottság van a dologra, majd meglátjuk. Én amúgy is szeretem, ha a dolgok kialakulásában van valami spontaneitás, izgalom. A magyar képzőművészet helyzete itthon folyamatos válság és küzdelem. Rettenetesen erős a lokalitás, a köldöknézés, bizonyos megalkuvások. Persze azért vannak sikerek is. A fiatalabb generációk már sokkal szabadabban viszonyulnak Európához, röpködnek a világban, sokkal lazábbak és ez jó! Alapvetően azt gondolom, hogy az internet korszakában átalakultak bizonyos hierarchikus sarokpontok, több lett a lehetőség az érvényesülésre.
Transzparens világok (2014)
Jelenleg is részt veszel egy csoportos kiállításon.
Munkáim jelenleg a Faur Zsófi Galériában a Határvonalon Túl című év végi csoportos kiállításon láthatóak. Szerintem nagyon jó rendezés, érdemes megnézni.
Miről fog szólni a jövő éved?
Elsősorban a nemrég született második gyermekemről Sáriról, de nem igazán bírom ki festés nélkül, így folyamatosan dolgozom is!
Mit jelent számodra Budapest?
Vidéken születtem és éltem egészen a gimnázium végéig, úgyhogy nekem Budapest mindig az álmok városa marad! A legszebb városok egyike, minden nap rácsodálkozom milyen szépségei vannak. Van ritmusa, nem lehet benne unatkozni, a sokszínűsége mindig lenyűgöz. Azt hiszem, hogy előbb utóbb komoly európai központtá is válik, nem véletlen, hogy annyi külföldi szeret bele.
Mik a kedvenc helyeid?
Sok kedvenc helyem van Újlipótvárosban: kávézók, boltok, a Margitsziget, ami önmagában egy csoda szerintem, a színházak, de szeretem Pasarétet és a Városligetet is. Kedvenc helyeim az újlipóti Panini kávézó, a Katona József utcai teabolt, a Cirko-Gejzir mozi, a Margitsziget futóköre és bringó hintói, a Hajós uszoda, a városligeti Pecsa bolhapiac, ahol sok olyan dolgot találtam már, amiket rendszerint felhasználok a képeimhez, de újabban Pasarét egyes utcáiért vagyok oda! Imádok ott sétálni, olyan klassz hangulatuk van!
