Nagyfi Marcell - dob, Lőrinczi Tamás – basszusgitár, Szabó Márton - gitár, ének, Petróczi „Edi” Ádám - gitár Fotó: Pavel Bogolepov
A DLRM Should klipje lett a 2019-es Klipszemle Absolut különdíjasa. A kiválasztás során a fő szempont az volt, hogy a videó és a szám mondanivalója passzoljon a brand Create A Better Tomorrow, Tonight (Alkoss egy jobb holnapot, ma este!; magyarul- a szerk.) szlogenjéhez.A DLRM ösztönös zenéje hamar megtalálta a közönségét, és a srácok az elmúlt években több saját szervezésű külföldi turnét is végigcsináltak. A lenti interjúban többek között arról mesélnek, hogy milyen élményekkel gazdagodtak ezeken a bulikon, kiderül, hogy éppen milyen zenék pörögnek a turnébuszban, és hogy milyen spontán ötlettől vezérelve született meg a videoklip. A zenekar kedden, október 22-én az Akváriumban játszik.
A Suckerpunch méltó címéhez, egy jó odavágós, rock lemez lett. Az első albumhoz képest mi változott, akár a dalok, a mondanivaló vagy akár a felvételkészítés szempontjából?
Szabó Márton: Sok minden. Először is más a felállás, Tomi az első lemez után szállt be, Marci, a dobosunk pedig másfél éve van velünk. Azt az anyagot jóformán ketten írtuk Edivel, a Suckerpunch pedig már inkább azt mondanám, hogy négyünk közös munkájából született. Emberileg is változtunk az elmúlt időszakban, és talán ez az egyik legmeghatározóbb oka, hogy olyan lett ez az új lemez, amilyen. Ebben az is benne van, hogy más dolgokon jár az agyunk, más zenéket is hallgatunk, mint eddig. Nem az volt a cél, hogy egy odabaszós lemezt készítsünk, egyszerűen ilyen lett, mert ez jött belőlünk.
Petróczi „Edi” Ádám: Az volt még nagy hatással ránk, hogy a lemez megírását megelőző egy évben nagyon sokat játszottunk külföldön. Voltak olyan időszakaink, hogy akár hosszabb ideig turnéztunk kint, és ez a sok élmény, az emberek, akiket megismertünk, mind rányomták a bélyegüket a lemezre. Az Anthem for LeModjo számunkat például egy francia turnéállomás helyszíne inspirálta. Erre a helyre amúgy már többször visszahívtak minket.
Chris Lawyer kilenc év alatt komoly karriert épített DJ-ként. Sokáig nem is játszott különösen fontos szerepet mindennapjaiban a zene, legalább annyira foglalkoztatta, mint kortásrait. Egy zeneszerkesztő azonban mindent megváltoztatott; első megjelentetett trackjére azonnal felfigyeltek a promóterek, és rövid időn belül egy külföldi miniturnén találta magát, akkor még a Chris Lawyer & Thomy produkció tagjaként. Nyolc évvel ezelőtt kezdte el saját brandjét építeni. Bár hamar komoly ismertségre tett szert, számára mindig is az önkifejezés állt első helyen. Elmondása szerint a klasszikus értelemben vett siker csak másodlagos, de az első perctől kezdve fontosnak tartja a személyes kapcsolatot a közönséggel. A zene mellett fontos szerepet játszik nála, hogy vizuálisan is meg tudja osztani gondolatait, érzéseit. Bármit is ad ki kezei közül, biztos, hogy profi, stílusos és előremutató végeredményre számíthatunk, többek között ezért is lett Absolut nagykövet.
Még mindig van, aki azt hiszi, hogy külföldi DJ vagy. Ez két dologból adódhat; a zenéd és a videóid nemzetközi színvonalúak, illetve nem tolod magad annyira előtérbe. Te találkoztál már ezzel?
2011-ben kezdtem a szóló karrierem, addig Chris Lawyer & Thomy-ként Tomy Montanaval vittünk egy közös produkciót. Abban az időszakban főleg külföldön léptünk fel, ezért amikor külön váltunk, a saját kommunikációmat angolul vittem tovább. Valószínűleg ez is szerepet játszott ebben, másrészt magyar zeném sokáig nem is volt, és a bulikon sem szoktam mikrofonozni. Egyébként ebből adódott is egy-két vicces szituáció. Egyszer egy lányt kicsit megkavartam azzal, hogy a nagy hangzavarban először magyarul, aztán angolul szólaltam meg, valószínűleg azóta sem tudja, hogy egy kisebb átverés áldozata lett. (nevet)
A Next Level nemcsak egy profi elektronikus zenei bulisorozat, inkább életérzés. A fókusz főleg a basszusorientált műfajokon van, de minden esetben szempont, hogy az adott DJ, legyen magyar vagy éppen nemzetközi hírű, előremutató dolgot képviseljen. A csapat mindegyik tagja maga is rendszeresen áll bent a DJ pultban, ezzel még inkább erősítik brandjük hitelességét. A bulik egyik fő helyszínén, az Akváriumban találkoztunk velük, ahol kiderült, hogy nemcsak gondolkodásban vannak egy hullámhosszon, de megjelenésükben is. A domináns fekete szín miatt első ránézésre egy metalcore csapat látszatát keltik, ami elmondásuk szerint attitűdben és a mainstreamtől való elzárkózás miatt, nem is áll annyira messze attól, amit ők és közönségük képvisel. A Next Level amellett, hogy zenei élményt nyújt, a bulikra érkezők valami mást is kapnak; egy összetartó közösség részeivé válhatnak. Mitől pörög annyira a Next Level? Hogy találja meg a Tóth Gábor, Álmos Endre, Tóth Gergely, Baráti Zoltán, Szakács Ábel, Tenk Lőrinc a közös nevezőt? És mik voltak számukra az elmúlt évek legfontosabb pillanatai? A lenti interjúban megtudhatjátok.
Hogy állt össze a Next Level csapata, és aztán az évek alatt hova fejlődtetek?
Gábor: A Next Level öt évvel ezelőtt indult, amikor hárman, Gergő, Endre és én, kitaláltuk, hogy legyen egy hiánypótló, basszus-orientált bulisorozat, ami kitölti azt az űrt, ami akkoriban keletkezett a dubstep első hulláma és a trap között. Akkor még nem tudtuk, hogy pontosan merre fog orientálódni az elektronikus zene, de belevágtunk. A fő koncepció az volt, hogy külföldi fellépőket és fiatal, tehetséges magyar DJ-ket, producereket vonultassunk fel hónapról hónapra. Eleinte minden hónapban egy olyan bulit szerveztünk, ahol volt egy külföldi headliner, mint fő meghívott, és mellette magyar, feltörekvő, tehetséges dj-k és producerek.
Az volt a célotok, hogy nagyon előremutató dolgokat hozzatok. Ez viszont sokszor nem vonzza be a nagy tömegeket.Milyen nehézségekkel, kihívásokkal találkoztatok?
Endre: Szerintem a legfőbb nehézség mindig az, amikor egy olyan előadóról beszélgetünk, aki még nem futott be. Nehéz róla megmondani, hogy a magyar közönség érdeklődik-e iránta annyira, hogy megérje őt meghívni, vagy sem – és itt most nem csak az anyagiakra gondolok, hanem a vendégszámra is. Vannak viszont olyan fellépők is, akikről tudjuk, hogy a bulijuk valószínűleg ütni fog. Így meg lehet találni az egyensúlyt. Ehhez azért hozzátenném azt is, hogy mivel mindegyikünk dj-zik, nagyjából mérhető, hogy ha egy következő generációs előadó zenéjét játsszuk, akkor a közönség arra hogy reagál: szereti-e, bulizik-e rá, akarja-e újra hallani. Elsősorban ez mutat nekünk utat. Emellett az is, hogy például Amerikában mi az, ami fut, ez viszont nem mindig egyezik meg azzal, ami itthon van, mert vannak olyan előadók, akik itthon világsztárok, kint meg nem; és ugyanez fordítva is igaz. Amikor mi ezt az egészet kitaláltuk, egy prémium basszuszenei programot akartunk létrehozni, ahol nem adunk egy bizonyos szint alá; és ez igaz a fellépőkre, mind a klubokra, a technikára, mindenre. Ezért az szintén nehézség, hogy ezt évről évre folyamatosan fejlesszük. Összességében viszont fun az egész!
Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban; és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik. Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg kiderül.
5 dolog, amit érdemes tudnod a Wellhello-ról!1. A Wellhello 2014-es megalakulása előtt Fluor Tomi és Diaz is befutott már egy elég komoly karriert, előbbi a Mizu és Lájk számaival, utóbbi pedig olyan csapatokkal dolgozott együtt dalszerzőként, mint a Hősök, a Halott Pénz vagy Éder Krisztián.
2. Fluor Tomi és Diaz 2006-ban ismerkedtek meg Balatonalmádiban az Animal Cannibals táborban.
3. 2016-ban jelent meg a #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra, ami hat történette foglal magában. A független film azt a generációs életérzést ragadta meg, amit a Wellhellonak sikerült tökéletesen eltalálni szövegeivel.
4. Az Emlékszem, Sporonban a 2015-os Volt Fesztivál himnusza volt.
5. Az elmúlt évek nagy zúzása után az együttes idén kicsit visszavonulót fújt, mindössze 20 koncertet vállaltak csak be.
Metzker Viktória nem hiába lett az Absolut nagykövete, hiszen lassan tizenhárom éves múlttal a háta mögött az egyik legelismertebb DJ-k egyike. Ezt nemcsak a folyamatos meghívások, hanem több rangos szakmai elismerés is alátámasztja. Szinte az egész világot bejárta már, DJ-zett a legfelkapottabb klubokban, és olyan nagy nevek előtt játszhatott, mint David Guetta vagy Tiesto. Évek óta már inkább a hazai klubokra és fesztiválokra koncentrál, de egyáltalán nem bánja, ahogy rajongói sem, akikből elég komoly bázist épített ki magának az elmúlt évek alatt, ráadásul mindezt egyedül, kitartó, kemény munkával, ráadásul egy férfiak által dominált közegben. Viki kemény, tudatos csaj, imádja a zenét, van, hogy több bulit is lenyom egy nap, de mindig ügyel arra, hogy csak minőségi dolog legyen, amit a nevéhez kötnek. Mi most megtudtuk tőle, hogy melyik részét szereti legjobban a DJ létnek, hogy mi jár azzal, ha valaki önállóan járja az útját, mesélt a Dukai Reginával és Miss Mooddal készített új dalról, a Titokról és azt is elárulta, hogy mit szeret legjobban Budapesten csinálni.
Több, mint tizenkét éve DJ-zel. DJ Juniort szoktad mentorodként megemlíteni, más olyan nagy nevek mellett, mint például Bárány Attila. Mik voltak azok az alapok, amiket tőlük tanultál?
Junior és Bárány mellett Hamvaitól is nagyon sokat tanultam annak idején. Abból a korszakból jövök, amikor még valaki a közönség szórakoztatásának céljából lett DJ, és nem azért, hogy népszerű legyen, sok lájkot kapjon és sok pénzt keressen. Az egyik legfontosabb, amit megtanítottak, az alázat a kollégák és a közönség felé. Ha elmegyek zenélni, akkor nekem a közönség az első, és nem a saját zenei ízlésem. Nem magamnak, hanem nekik akarok zenélni. Régen sokkal inkább jellemzőbb volt ez a nézet, de én a mai napig szeretek így tekinteni erre az egészre. Nyilván van egy egészséges átmenet, amikor az ember megtalálja önmagát is ebben, és a világslágereket az ő stílusához közel álló remixekben tálalja az embereknek. Emellett minden olyan technikai tudást megkaptam, amire szükségem volt, hogyha beállok a DJ pultba, akkor ne hozzak szégyent sem rájuk, sem pedig magamra. És ott volt a lehetőség a gyakorlásra. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyszerűen jött magától, mert nem. Kezdőként a régi Rioban egy üres étteremben zenéltem ingyen két-három embernek ebédidőben. Évekbe telt, amíg megjöttek az igazi nagy lehetőségek a befektetett komoly munkának köszönhetően. És további évek hosszú munkafolyamata volt az, hogy ma már nagy színpadokon és komoly rendezvényeken játszom.
Elmondásod alapján is sokat változott a zenei világod ezalatt az idő alatt, ami nem meglepő, hiszen az embert rengeteg zenei hatás éli. Rád milyen stílusok hatottak, és kik vannak nagy hatással rád éppen?
Azt gondolom, hogy azok a DJ-k, akik folyamatosan fejlődni szeretnének, időről időre meg is újulnak. Ezalatt a tizenhárom év alatt három generáció váltás is volt, és adja magát, hogy nekem is haladnom kell a korral, de én ezt természetesnek veszem. Ez nemcsak a DJ-k feladata, szerintem minden szakmára igaz, hogy folyamatosan fejlődni kell. Követem a külföldi trendeket, hat-hét évig szinte csak külföldön léptem fel, nagyon komoly klubokban játszhattam a legnagyobb nevek előtt, hála ezért a menedzsmentemnek. Fantasztikus érzés volt például Las Vegasban a Taoban vagy Ibizán a Privilage-ben DJ-zni, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy mindig mindenhova visszahívtak. Játszhattam például a Swedish House Mafia, Tiesto vagy David Guetta előtt. Őket a mai napig figyelem, de most például nagyon tetszik a Skrillex, Diplo, DJ Snake féle vonal. Innen próbálok merítgetni, és próbálom ezt a hangulatot beleépíteni a saját szettjeimbe, ezáltal is erősíteni ezt a stílust itthon. A nem DJ-k közül pedig Madonna példa arra, hogy lehet folyamatosan megújulni, de Lady Gagát is nagyon jó előadónak tartom.
Ha fogalmazhatunk így, Isu, a magyar underground zene egyik fontos alapköve, akinek több, mint húsz éve célja, hogy megmutassa az elektronikus műfajok igényes, elgondolkodtató, vagy ahogy ő nevezi, a szép oldalát. A Dj Dorkkal létrehozott Technokunst sorozattal 2010-ben sikerült is annyira megemelni a techno műfaj ázsióját, hogy részben nekik is köszönhető, hogy az A38 felkerült a nemzetközi party térképre is. A kezdetek óta szervez is a DJ-zés mellett, szinte csak azt a pár órát nem éli a zenében, amikor alszik. A Lick the Click! tagjaként most éppen a Sunburst nappali sorozattal pörög legtöbbet, de a Kolorádón saját szettel is hallhatjuk majd. Keresi a friss dolgokat, de sosem ül fel egy hullámra csak azért, mert az jobban eladható, számára a hitelesség van első helyen. Valószínűleg ezért is van az, hogy a Kolorádón teljes színpaddal képviseli magát a Technokunst, ahova idén is igazi nagyágyukat hoztak el. Mi lemezboltjában, az AktRecordsban beszélgettünk vele, ahova hetente érzeknek az újdonságok és a különlegességek az elektronikus zene legjobbjaitól. És ha már ott voltunk, szóbakerült Roki Marci, a LÄRM, a Kiégő Izzók és a Nemzeti Galéria is.
Mik a Technokunst legfontosabb irányelvei, és minek a hatására született meg?
A Technokunst nem olyan régi dolog, 2010 óta létezik, de Dorkával (Berkes Dorka, Dj Dork – a szerk.) való közös munka viszont sokkal régebbre nyúlik vissza. A 2000-es években a techno kultúrának nagyon leesett a nívója, és nem azért, mert rosszak lettek volna a zenék, hanem inkább a megítélésével volt gond, mivel nagyrészt a drogozáshoz és egy proli közeghez kötötték a műfajt. Ezt a fajta megítélést akkor a hazai és külföldi szervezőknek is köszönhettük. Mivel Dorka egyrészt a fényfestés, másrészt a Frankhegy (A 90-es években szervezett kultikus elektro partyk a Frankhegyen.- a szerk.) kapcsán aktív részese volt a különböző művészeti megmozdulásoknak, jó ötletnek tűnt összeülni azzal a céllal, hogy kitaláljunk egy olyan kocepciót, ami megváltoztatja ezt a nézetet még akkor is, ha kicsit elitistának tűnik. Pont ezért szerettünk volna kicsit többet megmutatni belőle, hogy lássák, hogy ez nem egy egydimeneziós számítógépes zene, hanem komoly művészi értéket hordoz, és emberi tudás van mögötte. A Hajó (A38- a szerk.) látott benne fantáziát, úgyhogy ott kezdtük el a sorozatot. A cél azóta sem változott; rámutatni a műfaj szép oldalára úgy, hogy amellett, hogy ez tánczene, nem csupán egy segédeszköz a szórakozáshoz, hanem komplett művészeti ágakat átölelő rendszer.
Április 12-én az Absolut Arrivals 2019 bulisorozat keretén belül a VOLT Lokálban játszik La Fleur. A svéd származású DJ és producer jelenleg Berlinben él, ahol rezidens a Watergate klubban, saját kiadója van, és több neves DJ-vel dolgozott már együtt. Pénteken most legújabb EP-jéről is játszik majd. A lenti interjúban nemcsak az derül ki, hogy egykor The Cure és The Smith rajongó volt, hanem az is, hogy gyógyszerész hallgatóként hogy kötött ki a zenélésnél.
Milyen zenéken nőttél fel, mik a korai zenei élményeid?
A legkorábbi élményem, hogy klasszikus zenére táncolok egy balett órán, de az is nagyon megmaradt, amikor az anyukám a Suzanne Vega és The Pet Shop Boys kazettáit hallgatta a kocsiban. Később én is kiválaszthattam egy kazettát a lemezboltban: Michael Jackson B.A.D. albuma lett az. A legjobb barátnőmmel nagy hatással volt ránk a nővére zenei ízlése, ami inkább volt alternatívnak mondható; például nagyon szerettett egy svéd punk bandát, az Ebba Grön och Joakim Thåström-öt, de mi mellette nyugodt szívvel hallgattuk a Backstreet Boyst is. Közben pedig olyan nevek pörögtek nálam, mint a The Cure, a Sonic Youth, a The Smith és egy svéd banda, a Kent.
Jelenleg Berlinben élsz. Nehéz volt otthagyni Svédországot, vagy pont ellenkezőleg; olyan típus vagy, aki bárhol jól érzi magát a világban?
Soha nem volt probléma számomra felfedezni új helyeket, különösen fiatal éveimben. Egy svéd kisvárosban nőttem fel, és már nagyon korán elkezdtem azt érezni, hogy túl kicsi számomra az a hely. Persze ez nem jelenti azt, hogy rosszul éreztem magam ott, mert nagyon is élveztem ott élni gyerekként, és bármennyire is szeretem a mai napig, már egészen korán éreztem, hogy kicsit tágítanom kell a világomat. Először Uppsalaba költöztem, oda jártam egyetemre, ahol gyógyszerésznek tanultam. Amikor pedig befejeztem, Stockholmban éltem és dolgoztam gyógyszerészként. Itt már a DJ-zésre is sokkal több lehetőségem volt, és eljött az a pont is, amikor ott hagytam a gyógyszerész szakmát. A DJ-zés pedig végül Berlinbe vezetett, és bevallom, utána Párizsnak akartam venni az irányt, de valahogy itt ragadtam. (nevet) Végül is az utazási igényemet bőven kielégíti, hogy sokat vagyok úton, hiszen rengeteg országban játszom.
Sascha Braemer azok közé a DJ-k közé tartozik, akik a 90-es években nemcsak szemtanúi voltak az elektronikus zene térhódításának, hanem benne is voltak, és belülről látták az egész folyamatot. Elmondása szerint ezt a mai napig nagy szerencseként éli meg. Közel tíz évbe telt, amíg felépítette magát, de ez nem jelenti azt, hogy bármikor is megengedné magának, hogy nyugodtan hátradőljön. Február 16-án újra Budapesten játszik, és az eddigi fellépésekből kiindulva, most is nagy élményben lesz része annak, aki megnézi és meghallgatja az Akváriumban. Mi pedig, hogy kicsit ráhangolódjunk a szombatra, feltettünk neki pár kérdést.
Mit gondolsz, mitől annyira erős a német elektronikus zenei szubkultúra?
Németország nagyvárosaiban az elektronikus zene a megjelenése óta bármelyik irányból is nézzük, sikeresen fejlődött. Mivel mi trendeket teremtünk itt, a kiadók is tudnak építkezni, nőni. Berlin a producerek és DJ-k mekkája, ahol találkozhatnak, együtt játszanak, így hatnak is egymásra, sokszor lehetőségük van tapasztalatot cserélni egymással. De persze ez nemcsak Németországban van így. Nagyon jó producereket és DJ-ket találni világszerte. Sőt, annyit, hogy néha azt már nem is lehet követni. (nevet)
Mi adta annak idején a fő motivációt, hogy DJ legyél?
1990 óta vagyok jelen, mondhatni már a legelejétől. Fantasztikus volt akkor átélni ennek az egész szubkultúrának a születését; mindannyian azt éreztük, hogy valami igazán forradalmi dolognak vagyunk a részesei. A DJ-zésben mindig is az érdekelt legjobban, hogy tudom a saját számaimat összerakni. A 90-es évek elején még csak DJ-ztem, 2000 és 2005 között kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével, mint producer. Amikor a szabadidőmben lejártam a klubokban, mindig lenyűgözött, hogy egy DJ a saját szettjével egy egész sztorit oszt meg a közönséggel, miközben ott tart minket a táncparketten. Én is pont ezt szerettem volna elérni már a kezdetek kezdetén; jó pár hónapba telt, amíg ráéreztem, hogy kell ezt. A közönséggel való találkozás különleges élmény számomra, legyen az egy klubban vagy egy fesztiválon. Fantasztikus, amikor az emberekben megmarad a szetted, és még utána is arról beszélnek, hogy milyen jól érezték magukat. Számomra az nem DJ, aki csak egymás után személytelenül berak számokat. Mondd el a történetedet, és vezesd az embereket akár 2-3 órán keresztül!
Múlt év végén jelent meg legújabb EP-d a Universal Language. Mi a koncepció mögötte?
Ezzel az EP-vel váltottam, és új irányba indultam. Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor úgy érzi, hogy valaminek itt a vége, és egy új fejezet következik. Ilyenkor a hátad mögött hagyod a régi mintákat. Nekem ezt a lehetőséget Marc Romboy kiadója a Systematic adta meg, ami nagyon sokat jelent nekem. Személy szerint nem jelentett gondot azonosulni az EP-n lévő második és harmadik számmal, amik magam sem tudom miért, nagyon sikeresek lettek. A szettjeim során szeretem az embereket feldobni azzal a zenével, ami belőlem jön. A jövőben is ezt fogom szem előtt tartani. Ebben az évben pedig még nagyobb hangsúlyt fogok fektetni a nemzetközi jelenlétre, nagyon várom már!
Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?
Hogy még mindig itt vagyok, és ezt csinálom. És azt, hogy 2005 óta hivatalosan is ez a munkám.
Mi alapján választod ki, hogy kivel dolgozol együtt, mint producer?
Ha valakinek megtetszik a zenéje, ma már nagyon könnyen kapcsolatba léphetsz vele. Az új kiadóm a Hoito márciusban indul, és az első anyag, amit kihozunk, az egyik kedvenc producerem, BOg EP-je lesz.
Ki a legnagyobb kritikusod? Mi segít a fejlődésben?
Sajnos én vagyok saját magam legnagyobb kritkusa, ami sokszor nem könnyű. (nevet) És persze ott a barátnőm is. Folyamatosan figyelem más DJ-k munkásságát, sok zenét hallgatok, másoktól is játszom számokat, így tudok folyamatosan inspirálódni. A másik oldalon pedig ott a menedzsmentem, akik folyamatosan motiválnak, hogy elérjem az álmaimat.
Mi a legfontosabb lecke, amiket a zeneiparról tanultál?
A legfontosabb, hogy megtanultam hallgatni a megérzéseimre. Hogy vannak dolgok, amiket jobb, ha egyedül csinálsz, és te kontrollálsz. Ha valaki ezüst tálcán kínál mindent, elvesztíheted a rálátást a dolgaidra, és ezáltal elvesztíheted saját magadat is. A minőség megköveteli a jelenlétet!
Mennyire tartod fontosnak haladni a trendekkel?
Persze fontos, hogy friss maradj, ha ebben a világban akarsz maradni, folyamatosan fejlődnöd kell. Nincs idő, hogy hátradőlj. Ez persze nem azt jelenti, hogy a trendek irányítsanak, inkább folyamatosan lepd meg magad és másokat. Nincs recept, egyszerűen csak csinálni kell.
Már voltál nálunk. Mi tetszik a legjobba Budapestben?
Amellett, hogy gyönyörű város, tele van élettel. Az eddigi buliaim mind nagyon jó sikerültek, fantasztikus volt a közönség, nagyon várom ezt a mostanit!
December 15-én a Antifactory Vintage-ben egy közelsem szokványos bulival készült Stefánovits Fanni, a bolt tulajdonosa és arca és Mojzes Dóra, divattervező. Itt nem volt csúnya pulcsi, sem Last Christmas a WHAMtől, voltak viszont dizájner cuccok, vintage ruhák, egy kiállítás Várhegyi Dávid és Müller Karol képeiből összeválogatva, és természetesen Absolut long drinkek, miközben Nora Matisse, Alto Castello és Mr.Mstrs játszott az üzletben felállított DJ pulpituson. Mivel Nora Matisse-t már régóta szerettük volna kikérdezni, nem hagyhattuk ki a lehetőséget. A lenti interjúban kiderül, hogy milyen zenék inspirálják, hogy készül fel egy bulira, és azt is elárulta, hogy ő hova jár bulizni.
Mi volt, ami téged a DJ pultba vonzott? Mit jelent számodra a zene?
Kiskorom óta zenèlek, 8 éves korom óta csellózom. Kamasz éveim végén kezdtem el érdeklődni az elektronikus zene iránt, hamar felmértem, hogy elég befogadó a műfaj és elképesztö tempóban fog fejlődni. Eleinte nem tetszett maga a "gépzene" és a közegek sem, amiket vonzott, az első mixemet az inspirálta, hogy lehet ezt "máshogy" is, hisz igen csak nyitott müfajról beszélünk, mely képes adoptálni más műfajokat is az elektronikus hangzásba.. Poli barátom figyelt fel erre elsőként, nagyon sokat tanultam tőle, imádtam, hogy mindenhova lemezes táskával érkezik. Inenntől jött egyik buli jött a másik után.
Mennyire befolyásolják a zenei trendek a saját stílusodat?
A zenei trendeket illetően a pop és a mainstream elég tàvol állnak tőlem. A jazz, a 70-es évek progresszìv vonalai, valamint az etno zene is inspirál, de ezek nem feltétlen aktuális trendek jelenleg.
Nigel Stately tíz évvel ezelőtt promo mixein keresztül indult el azon az úton, ami mára a deep house legnépszerűbb hazai DJ-jévé tette. Számára az idei nyár egyik legfontosabb momentuma a Caramellel kihozott közös szám a Szabadesés volt, közben pedig hétről hétre pakolta a lemezeket Budapest legexkluzívabb klubjaiban. A tudatos és kitartó munka eredményeként a világ számos országában játszott már, de elmondása szerint igazán otthon csak itt, Budapesten érzi magát. Szeptember 7-én a Raqparton zárja a nyarat; ennek a bulinak az apropójából ültünk le vele beszélgetni a Lánchíd lábánál. Volt szó a hazai klubéletről, a Deep Café sikerének titkáról, és arról is, hogy a zenélés mellett mit szeret a legjobban csinálni.
Mi volt az az élményed, ami meghatározta a DJ karriered alapját?
Több, mint tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem készíteni a saját promo mixeimet, és ezzel egyidőben elkezdett kialakulni a saját stílusom, emlékszem, még IWIWen keresztül felkértek az első pár privát bulimra. Egyrészt ezek a négy-öt órás szettek voltak a nagyon meghatározóak, illetve, amikor bekerültem a Hajógyári Szigetre. Valójában ekkorra ért be a munka gyümölcse. Ez 2009-ben volt.
A pályád elején más DJ-k, akik segítettek, esetleg mentoráltak zeneileg?
Képzeld el, én hamarabb készítettem mixeket, minthogy tudtam volna zenélni. Az első privát bulimon két mixszel a hátam mögött még mindig nem tudtam, hogy kell lemezjátszóról zenét keverni. Kunz Henrik és Rácz Attila (Gabriel-A-Dawn) tanították meg nekem, hogy kell két zenét összerakni. Az első olyan bulimra, ahol már zenét is kevertem, három hónapot készültem, ami azt jelentette, hogy napi hat órákat gyakoroltam otthon a Gabrieltől kapott keverőkön, lejátszókon.
Jó, hogy említetted ezt a napi hat órás gyakorlást. Sokan azt gondolják, hogy a DJ semmit sem csinál, csak áll a pultban, amit bárki meg tud csinálni.
Ilyenkor mindig a következőt hozom fel: vegyünk három DJ-t, akik ugyanazt a tíz zenét kapják meg, amit lejátszanak abban a fél órában. Ekkor derül ki, hogy nem mindegy, ki hogy, milyen sorrendben játssza le a tíz tracket, hogy acapellázik rá, vagyis hogy adja el a közönségnek. Manapság már lehet olyan lemezjátszókat venni, amik segítségével szinte bárki össze tud keverni két zenét, de ez még nem elég. Neked érezned kell a közönséget, folyamatosan figyelned kell az emberek reakcióit. Nálam is előfordul, hogy mondjuk felrakom a hatodik zenét, és látom, hogy lankad a figyelem, akkor két percen belül váltok; na és olyankor kell tudnod, hogy merre indulj el, mi az ami felhúzza a hangulatot.
