Puskás Marcell kivételes tehetséggel rendelkezik. Egészen kiskorában beszippantotta a vizuális művészet, így történhetett, hogy már 10 évesen rajzfilmeket rajzolt, báb animációkat forgatott és 3d téranimációkat készített. Végül mégis más területen kezdett dolgozni, ami annak is köszönhető, hogy még általános iskola végén beleszeretett a divatba. Ennek hatása a mai napig érezhető a munkáin. Ma leginkább a modern kor társadalmi jelenségei érdeklik. De hogy kerülnek az önmagukat istenítő rapperek és az apostolok egy könyvbe, vagy milyen egy interaktív boldogságnapló Marcell olvasatában? A lenti interjúból kiderül, mint ahogy az is, hogy milyen helyeket szeret Budapesten.
A grafikában, designban elég sok lehetőség van. Mi az ami miatt a kiadványszerkesztés, ezáltal a tipográfia irányába fordultál?
Kalandos utat jártam be a grafikában. Gyerekkoromban nagyon szerettem a rajzfilmeket, szinte az összes klasszikust megnéztem a Disney aranykorából, még a Frozen előtti időkből. Mai szemmel cseppet sem PC-nek számító, de annál ikonikusabb darabokról beszélünk, amikor a rajzfilmekben még nem létezett női önmegvalósítás, Hófehérke és Csipkerózsika nem önmaguktól ébredtek fel, Jázmin hercegnő és Pöttöm Panna megmentésre szorult, és amikor a fekete oroszlán volt a gonosz karakter. Hát igen… Ma ezek már nem működnének. Én azonban imádtam őket. Ebből adódott, hogy 7 évesen még azt gondoltam, hogy rajzfilmekkel szeretnék foglalkozni. Számtalan kisebb lélegzetű rajzfilmet rajzoltam, hol kézzel, hol báb animációt forgattam. A szövegkönyvet és a forgatókönyvet is én írtam, valamint az elkészült mesterművekhez dvd borítót is terveztem. Ekkoriban a technológia őskorában jártunk a Windows’95 Painttel készítettem munkáimat. Leghosszabb alkotásom másfél perces lett, amelynek minden kockáját – és itt 2250 képről beszélünk - painttel rajzoltam. Ezek után egy kezdetleges szoftverrel 3d téranimációkat készítettem, valamint a klasszikus videofilm készítés is igencsak érdekelt. Ekkortájt 10 éves lehettem.
Aztán beleszerettél a divatba.
Kilencedik osztályos koromban kezdődött. Először klasszikus divatrajzokat készítettem, voltak „kollekcióim” lookjaim, setjeim is. Aztán a divatillusztráció nyújtotta számtalan lehetőség, kifejezésmód és sokszínűség fogott meg igazán. Kezdetekben saját stílusom nem volt, így a példaképem Laura Lain munkáit másoltam le. Az interneten körülbelül 100 munkája lelhető fel, ezeket tízszer hússzor is lemásoltam. A sok rajzolás következtében megtaláltam saját kifejezési stílusom, így a továbbiakban ebben alkottam. Végzősként elhatároztam, hogy divattervező szakra adom be a felvételi jelentkezésemet. Azonban a divattervezés kivitelezési fázisa sosem állt közel hozzám. Nem szerettem szabni, sem varrni inkább csak tervezni. Így végül tervezőgrafikusnak jelentkeztem. Ahogy a híres dal is tartja „you can’t always get what you want” , a felvételi nem sikerült. A felvételi listám második pontján a Gazdálkodás Menedzsment szak állt. Miért? „Mert elég menőn hangzik, fogalmam sincs mi lehet az, de biztos jó lesz, minden osztálytársam ennek tanul.” Fölvettek, de nem volt jó. Egy évig tanultam itt, majd ismét megpróbálkoztam a grafika felvételivel. A felvételi sikerült, innentől párhuzamosan végeztem a két iskolát. A divattervezés iránti szeretet ezután is megmaradt, imádtam a divatmagazinokat, úgyhogy továbbra is rengeteg divatillusztrációt készítettem. Egy alkalommal bekattant, hogy a meglévő illusztrációimból készíthetnék egy fiktív divatmagazint is és azon kaptam magam, hogy egy 200 oldalas magazint raktam össze. Ekkor szerettem bele a betűkbe.
Nézd meg mi köze Kanye Westnek Jézushoz!