Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Másfajta megközelítés - Interjú Szimon Ágnes Nórával a Zoe Phobic alapítójával

2017. február 17. - absolut_hu

zoephobic_logozott_portre.jpg

A Zoe Phobicot Szimon Ágnes Nóra 10 éve alapította. A ruhákból az évek alatt táskák lettek, és ma már a fiatal lányok egyik kedvenc hazai márkája. Többek között a siker oka, a Kinfolk – szerű letisztultság és finomság mellett, hogy sok más hazai designerrel ellentétben a Zoe Phobic táskákhoz elérhető áron lehet hozzájutni, így a 20-as éveiben járó fiatalok számára is megfizethetőek. Kíváncsiak voltunk arra az új szemléletmódra, amit Ágó képvisel.

A Zoe Phobic indie fashion labelként definiálja magát. Ebben az esetben ez mit jelent, és miért fontos hangsúlyozni?

Egy kicsit máshogy, úgy is mondhatni, hogy függetlenebbül kezelem a Zoe Phobicot a többi hazai márkától. Tudatosan kívülre helyezem magam hozzájuk képest. Egyáltalán nem folyok bele a hazai divatesemények történéseibe, és nem is vagyok jelen akítvan ebben a körben. A magam feje után megyek, a megérzéseim alapján építem a brandet.

Világszinten most van is egy tendencia. Sorra bukkannak fel azok a kis márkák, amiket csak online értékesítenek, az alapítók pedig sokszor nem is tervezők, hanem kreatív fiatalok, akik mindenféle printelt kollekciót hoznak létre a pólóktól, táskáktól egészen a lakásdekorig. Hozzájuk képest te hol vagy?

Mivel már évek óta építem a márkát, tőlük is elhatárolódnék, hiszen bejártam egy utat, amiből lehetett volna egy hagyományos értelembe vett márkaépítés is, de közben a tapasztalatok alapján másfele indultam el. Annyiból hasonlítok ezekehez a brandekhez, hogy a kommunikáció passzol ebbe a képbe.

Bár először színésznő szerettél volna lenni, mégis más irányba kanyarodtál. Miért?

Leginkább azért tetszett meg a tervezés, mert ezt a háttérből lehet csinálni. Szívesen megmutatom, hogy mi van bennem, de nem magamon keresztül, hanem annak segítségével, amit megtervezek és elkészítek.

Mesélj kérlek a Zoe Phobic evolúciójáról! Ruhákkal kezdted. Ráadásul nem is kevés elismeréssel, mégis a kiegészítőknél kötöttél ki.

Annak idején egyértelmű volt, hogy ruhákkal kezdek. Az egész a Divatrajz.hu oldallal indult. Ott rajzolgattam, jelentkeztem pályázatokra, nyertem is. Később olyan szakképzést választottam, ahol szintén ruhákkal foglalkoztunk. Ez adta magát. Bár az első dolog, amit készítettem, és el is adtam, az egy táska volt. Aztán amikor később elkezdtem táskákat gyártani, már akkor is mindenféle szőrös, érdekes darabokat csináltam, és láttam, hogy ez nagyon tetszik az embereknek. Ahogy egyre több táskára volt igény, úgy szépen lassan elmaradtak a ruhák. Jobban is élvezem ezt a vonalat. Talán azért, mert hamarabb lesz belőle látványos eredmény, ráadásul egyenként is megállják a helyüket. Számomra szerethetőbbek, mint a ruhadarabok.

Érdekel, miért olcsóbbak a Zoe Phobic darabok az átlag magyar design táskákhoz képest?

Tovább
süti beállítások módosítása