Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Urban Heroes kiállítás a Blitz Galériában

Művész interjúk 2. rész

2018. szeptember 20. - absolut_hu

20180906_192455.jpg 

JAKÓCS DORKA

Jakócs Dorka, mint művészetében, mint megjelenésében vad, zabolátlan energiákat közvetít. Rengeteg területen kipróbálta már magát: tervezett a BP Shopnak, jó párszor láthattuk festményeit kiállítva a budapesti galériákban, most pedig leginkább a tetoválás tölti ki mindennapjait. Kíváncsiak voltunk, hogy ő hogy látja magát, mennyit változott egy évtized alatt, emellett elárulta nekünk alkotási folyamatának módszerét, és azt is megtudtuk tőle, hogy már jóideje az underground jégkorszakát éljük.

Hogy írnád le az elmúlt 10 évet? Honnan hova jutott Jakócs Dorka?

Oda jutottam ahova hagytam, hogy sodorjanak azok a lehetőségek, amiket képes voltam bevonzani azáltal, hogy mindig is nyitott voltam az új lehetőségekre. Szeretek úszni ismeretlen mélyvizekben, új úszásnemeket tanulva, és ezeken a vizeken hajózva mindig volt egy távoli pont, amin tartottam a szemem, a szabad önkifejzés vilagító tornyán. Ha konkrétan kell megfogalmaznom, akkor a fejlődést, változást a következőképpen tudom leírni: graffitiből grafika, animációból ruhadesign, festészetből tetoválás. Óvodás koromban tudtam már, hogy rajzolni szeretek, és szeretnék is egész életemben, emelett szorosan kitartva haladtam előre. Jelenleg ott vagyok, ahol lennem kell, és mindig is ott voltam.

Melyik az a közösségi forum, amit a leginkább szeretsz használni arra, hogy át tudd adni a művészetedet?

Nincs kedvenc. Sőt, a social media használata sokszor kényszer, anakronisztikussá válik az ember, ha nem használja ezeket. Szavai süket fülekre találnak, ha nem ott beszél, ahol mások azt hallhatják.Viszont bekígyózik az ember tudatába, és a visszacsatolások miatt pozitív térnek érzi. Nem használom tudatosan, például nem hirdettem még. Alapvetően akkor leszünk boldogok, ha minél kevesebb az a körülmény, amitől függővé tesszük azt. De használok majdnem mindent, kaotikusan és őszintén.

Mennyire spontán a művészeted ( a tetoválást leszámítva)? Rákészülsz egy-egy munkára, vagy hagyod, hogy az érzéseid és a kezed vezessenek?

Klasszikus iskolát követek, vázlatokból lesznek a festmények. Maga az ötletskiccelés spontán és asszociatív: ha megragad a vázlataimban valami, akkor azt tovább emelem festmény szintjére. Mint az automatikus írásnál, ez automatikus képalkotás során is a tudattalan folyamatok kerülnek felszínre, így megláthatom magamat, magamon keresztül pedig a világot.

20180906_192606.jpg

Mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz ráállni a tetoválásra? Hogy fejlődött tovább a művészeted általa?

Mindig is nagyon vonzott a testmódosítás minden formája. Egy barátnőm húzott bele ebbe, amikor szalont alapított (Fatum Tattoo- a szerk.), ez akkor egy tökéletes és biztonságos közeg volt nekem a szakmai alapok elsajátításához. Tudni, hogy lényegében az egész nem is, vagy nem csak rólam szól. Segít tisztának, nyitottnak és hajlékonynak maradni.

Mesélnél a munkáidról, amiket a Blitzben láthatunk?

Mint a legtöbb munkám, ezek is a tudatossággal, jelenléttel, alapvető emberi érzésekkel és sérülésekkel foglalkoznak.A kettő kép közül az egyik pontosabban az érzelmeink által való gúsbakötöttségekről, a másik pedig a gyermekkori énünk kiszolgáltatottságát elemzi.

Most van valami aktuális projected a kiállításon kívül?

Jelenleg a tetoválás az, ami leginkább kiteszi a hétköznapjaimat, mellette fesztivál dekoráció is készítek, valamint egy önálló kiállítás előkészítésén dolgozom.

Mennyire van jelen Budapesten az underground 2018-ban? Sok kultikus hely bezárt, átalakult a város. Te hogy látod?

Sajnos ez a kérdés már a Kulti (Kultiplex, a 2000-es évek meghatározó underground klubja, a Tilos Rádió egykori otthona- a szerk.) bezárása idejében is későn érkezett volna. Underground jégkorszakot éltünk, talán egy kis kiolvadást most már lehet látni, de teljesen más ez, mint a klasszikus értelemben vett, vagy a mi generációnk által tapasztalt szerveződések. De azért akadnak törekvések, én pedig megpróbálok rendületlenül hinni a kamaszok energiáiban.

Milyen a kapcsolatod Budapesttel?

Olthatatlan és örök szerelem, koszos zugokba sodort szélfútta kis csodákkal.

Mitől Budapest Budapest?

Attól, hogy minden nap felkel felette a nap, és utána lenyugszik.

1779203_317322268470273_2361315729654832393_n.jpg

STARK ATTILA

Stark Attila igazi kultikus arc, a budapesti street art egyik legmeghatározóbb figurája, akinek jellegzetes figurális vicces kommentekkel kiegészített rajzai gyakran visszaköszöntek a város underground klubjaiban, romkocsmáiban matrica formájában, vagy falfestményként. Elmondása szerint nem szeret sokat gondolkodni, inkább hagyja, hogy a keze vezesse. Ma már a belváros nyüzsgése helyett inkább a zöld és természetközeli helyeket választja, de jó érzéssel gondol vissza a 2000-es évekbeli felhajtásra, ami a vele azonosított, de egyébként egy egész csapatot magában foglaló 1000% Csoportot vette körül. A lenti interjúban szó esik a kezdeti meghatározó művészeti élményekről, képregényekről és hogy most éppen ki hat rá leginkább.

Mi az első meghatározó élményed akár más művészetével, akár a saját művészeteddel kapcsolatban?



Állatos-növényes könyvek illusztrációi, de volt otthon sok művészeti album is, és apukám is rajzolt fiatal korában, amiket nagyon jó volt nézegetni.

Mi késztet az alkotásra? Hogy kell elképzelni a folyamatot- a gondolattól egészen a kész alkotásig? Te közben hogy éled meg?


A gondolat legtöbbször kép formájában bontakozik, és bár magamnak nagyjából meg tudom fogalmazni, hogy mi a terv, nehéz mondatokba önteni. Általában rengeteg vázlat készül, sokszor cél nélkül. Jó esetben a firkákból összeáll egy koncepció, ami gyűjtés, válogatás követ, és a kész munkáknál csak fel kell öltöztetni. Hogy élem meg? Nem tudom, munka, amit meg kell csinálni.

28379378_1621251417924854_7016923348632381477_n.jpg

Például sok zenész, ha visszahallgatja az általa elkészített lemezt, csak a hibákat hallja benne, nem is szereti hallgatni. Te hogy viszonyulsz a kész képeidhez?



Egy frissen elkészült munkánál furcsa lenne csak a hibákat látni, hiszen azon dolgozik az ember, h valami nagyon jót csináljon. Évekkel később kínos visszanézni egy rosszul sikerült melót, de akkor sem “hibákról” van szó, hanem rossz konceptről vagy attitűdről.

Mesélnél a Blitzben látható munkáidról? Miért pont ezek kerültek be? 



Ez egy laza válogatás az elmúlt pár évből – különböző sorozatok darabjai, pár visszatérő motívummal. Talán ezek közelebb állnak a koncepcióhoz.

Van most bármi,ami jelen pillanatban erősen hat rád? 



Például a Le Dernier Cri.

Még mindig rajzolsz képregényeket? 



Néha előfordul, de kevés időm van rá. Régen sem rajzoltam sokat, eléggé teljes embert kíván, inkább a formanyelvet szeretem használni.

Készítesz képeket megrendelésre? Mire mondasz igent és nemet?


Ritkán jön olyan kérés, megrendelés, ami nagyon elütne a dolgok menetétől. A tördelős-illusztrálós grafikáknál bele lehet fáradni a sok tologatásba, és ha végre eljutok odáig, hogy magamnak festek, akkor jobb nem hallgatni senkire.


Budapesttel milyen a kapcsolatod? A 2000-es években elég sokat alkották az utcán az 1000%-os srácokkal. Mennyit változtak azóta a dolgok?

Szép emlékek, de már elég régen volt, és tényleg sok minden megváltozott azóta. Sok hely, kezdeményezés akkoriban indult, ezekből jó pár megszűnt, mások túlnőtték magukat. A helyek sokkal személytelenebbek, a közeg felhígult, én öregebb lettem, és már kevés időt töltök a belvárosban. Kis szigetek maradtak csak, nekem pedig jóval többet kell utaznom, és sokszor a másik irányt választom, ki az erdőbe. A belvárosi lét után most sokkal izgalmasabb olyan helyeket felfedezni, ahol az ember rácsodálkozik, hogy Budapesten van, pedig mintha távoli vidék lenne.

Az Urban Heroes kiállítás szeptember 21-ig látható a Blitz Galériában

Urban Heroes kiállítás a Blitz Galériában

Művész interjúk 1. rész

40365448_1494807923997920_43692285690380288_o_1.jpg

Még a héten (szeptember 21-ig) látogatható a Blitz Galériában az Urban Heroes kiállítás, ami a hazai urban art legizgalmasabb művészeti gyűjtötte össze. Amíg Londonban már mindennapos, hogy a street art művészek bekerülnek a legfontosabb aukciósházakba, és kiemlekedően magas leütésekkel találnak gazdára munákik, addig itthon ezt a művészeti ágat, főleg a graffitit, sokan még mindig a vandalizmus egyik formájának tartják. Ez a kezdeményezés nemcsak azért fontos, mert legitimizálja az urban artot hanem azért is, mert így lehetőségük van az alkotóknak arra, hogy a műgyűjtő réteg elé kerüljenek munkáik. Mi most kiválasztottunk néhány művészt, akikkel most kicsit jobban megismerhedhettek.

gyarmati_portre_02jpg.jpg

GYARMATI ZSOLT

Gyarmati Zsolt több, mint húsz éve dolgozik képzőművészként. A kétezres évek elején kialakult pánikbetegsége kapcsán tapasztalta meg, hogy az „ecset”, azon túl, hogy önkifejezési eszköz, terápiás célra is használható. Korai képeire leginkább az aprólékos és bonyolult digitális tervezettség a jellemző, az idő múlásával azonban egyre inkább a minimalizmus felé mozdult. Londoni és berlini képviseletének köszönhetően egyre több képe talál otthonra külföldi magángyűjteményekben, de a magyar közgyűjteményekben is fellehetők alkotásai. A lenti interjúban többek között mesélt nekünk a rá jellemző alkotási folyamatról, a képei által kiváltott pillanatnyi megnyugvásról, és természetesen a Blitz Galéirában látható munkáiról is.

Számodra a művészet terápia, amit fel is vállalsz, nyíltan kommunikálsz. Úgy tudom, hogy mindennek a kezdete a pánikbetegséged volt. Hogy ismerted fel annak idején, hogy ezek a képek segítenek neked?

Valóban az alkotás folyamata segített nekem abban, hogy legyőzzem a démonjaimat, de ezek nem csupán a saját magam által kreált szörnyek, hanem mások félelméből is táplálkozó kinyilatkoztatások. A festményeimen megjelenő kétdimenzióba fagyott jelek tanulmányozhatóvá válnak azáltal, hogy belefagynak a kép terébe, így fokozatosan elveszítve félelmetes jellegüket.

A munkáidban ott a káosz, a társadalomkritika és a saját félelmeid; ezek keverednek egymással. Nádudvari Noémi azt mondja a rólad készült portréfilmben, hogy a képeidet látva őt kimondottan nyugalom tölti el. Célod a feloldozás?

Túltelítettségükben – egy tetszőleges ponton – ideiglenesen lefékezett pillanatoknak nevezném a munkáimat. Talán frissességük is ebből a látszólagos esetlegességből fakad. A képek gyakran korábbi alkotásokból nőnek tovább, nem ritkán éveken keresztül készülnek; rétegek rakódnak egyre az előző rétegekre. Genealógiájuk végül alig felfejthető, s mivel a folytathatóság illúzióját is keltik, elmondhatom, hogy ha egy horizontális időtengelyen próbálnám kijelölni a helyüket, origópontjuk behatárolhatatlan lenne, ahogy a sík másik végpontja is a végtelen felé mutatna. Szóval nem hiszem, hogy magukban hordoznák a feloldozás alapegységeit, de talán segítenek megragadni, megérteni a pillanatot ezáltal egy pillanatnyi megnyugvást adva.

Tovább

Városi hőseink - Interjú az Urban Heroes szervezőivel

urbanheroes.jpg

Valószínűleg sokan ámulattal nézték a színes tűzfalrajzokat tíz évvel ezelőtt, amikor az azóta életre kelt bulinegyed még csak bontogatta a szárnyait. Ma már egész évben pezseg az éjszakai élet, sajátos hangulat uralkodik a belső kerületekben. Az azóta szép számmal látható falfestmények pedig ennek a milliőnek a részévé váltak. A street art mindig is a nagyvárosok szerves része volt, még akkor is, ha a graffitik többségére legtöbben vandalizmus melléktermékeiként tekintenek. Igaz, a graffitik habár egy kor lenyomatai, mégiscsak az adott szubkultúrának szólnak, a laikusok sok esetben nem is tudják értelmezni azokat. Az urban art ennél jóval nagyon sprektumú utcai művészet. Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora pont tíz éve dolgozik azon, hogy legitimizálja a városi művészetet, a Blitz Galériával közösen pedig most be is viszik az aukciósház falai közé. Vele és a projekt vezetőjével, Novoszádek Péterrel beszélgettünk a szeptember 6-i Urban Heroes kiállítás kapcsán.

Kik ezek a városi hősök, és mit tesznek hozzá a mi Budapestünkhöz?

Noémi: Péterék megkerestek, hogy szeretnének egy street art témájú kiállítást. Aztán ahogy elkezdtünk róla beszélgetni, a javaslatomra inkább az urban art irányába indultunk. Én amúgy is jobban szeretem ezt a kifejezést, mert ez kinyitja a lehetőségeket, és kevesebb félreértésre is ad okot. A legtöbb esetben, ha valaki meghallja a szót, hogy street art, egyből a graffitire asszociál, ami valljuk be, még mindig sokak fejében egyenlő a vandalizmussal.

Pedig graffiti és graffiti között is van különbség?

Noémi: Persze, ugyanúgy vannak és lesznek korszakai, illetve stílusirányzatai. Noha még a klasszikus művészettörténet nehezen fogadja be, illetve értelmezi a graffitit, fontos lenyomatai az adott társadalomnak.  Akár ha csak a barlangrajzokat vesszük, jól látszik, hogy ez a fajta jel hagyási vágy  hosszú időre nyúlik vissza, egyszerűen kódolva van az emberbe. Nagyon régóta azon dolgozom, hogy az utcán való alkotást sikerüljön jobban kontextusba helyezni az emberek számára. Ez a célja a Színes Városnak is, értem ezalatt a tűzfalfestő fesztivált és a többi projektet, amiken az elmúlt években dolgoztam.  

Tovább