Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Belső horizont - Ahogy a művészek látják

Hertbert Aniko és Simon Márton Q&A

2019. január 29. - absolut_hu

aniko_marci.jpg

Múlt pénteken Simom Márton Herbert Aniko Belső horizont kiállításán olvasott fel a Dalok a magasföldszintről kötetéből, abból a verses kötetből, ami Anikot képei megfestésére inspirálta. A felolvasást Gyarmati Gábor karakteres, de mégsem tolakodó basszusgitárjátéka tett még izgalmasabbá, a teljes élményhez pedig az Absolut is hozzátett a welcome drinkekkel. Még utoljára végig nézhettük a Marci soraival kiegészült akvarell festményeket, ahol a színek különös harci táncot jártak egymással, ahogy már megszokhattuk Haniko munkái esetében. Az, hogy a képzőművész és a költő világa mennyire hasonló, már abban is megnyilvánul, hogy mindketten rajonganak a japán kultúráért. Ez egyébként érződik is alkotásaikon. Mi most arra voltunk kíváncsiak, hogy ők hogy látják egymást.

Fotók: Edőcs Kati

Tovább

Szavakra találni - Interjú Simon Mártonnal

 

simonma_rton_logo_zott.jpg

Újra menő a kortárs irodalom. Nem tudni, mi az oka, de az tény, hogy a fővárosban hétről hétre teltház előtt folynak az irodalmi estek, és egyre nagyobb figyelmet kapnak a fiatal költők és írók is. Simon Márton nem szereti ha piedesztára állítják, pedig jó páran megteszik. Nála nincs felvett póz, számára az, hogy verseket ír, teljesen természetes– ahogy ő mondja, eddigi 34 éve alatt nem talált még egy olyan izgalmas dolgot, mint az irodalom. Talán a japán kultúra kivételével; ugyanis azért is legalább annyira rajong. Marci ma este Herbert Aniko Belső horizont kiállításának záróeseményén olvas fel részleteket a Dalok a magaföldszintről kötetéből. Az Absolut is ott lesz. Addig pedig itt egy interjú vele, amiben mesél arról, hogy látja költészetének fejlődését, mi vonzotta a japán szakra és mennyire fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő szót.

Ha visszatekintesz a három megjelent kötetedre, hogy jellemeznéd azokat, illetve, mennyit változott az íráshoz való hozzáállásod?

Az első kötetemben a legrégebbi versek tizenkilenc éves koromból származnak, amikor az, vagyis a Dalok a magasföldszintről megjelent, a húszas éveim közepén jártam. És valószínűleg egy tanulási szakasz közepén is. Mint huszonpárévesen gyakran mindenki, én is azt hittem, hogy mindent tudok, minimum. Aztán nyilván kiderült, hogy mennyire nem, viszont legalább szép lassan elkezdett körvonalazódni, hogy mit kellene megtanulnom pl. az írásról. Először úgy gondoltam, egyféle verset érdemes írni: olyat, ami érzékletes képekben, vallomásosan, személyes hangon szólal meg. Viszont mire megjelent az első kötetem, rájöttem, hogy amit eddig hittem, az hülyeség. Ekkorra már elkezdtem a japán szakot, beleástam magam a japán irodalomba is, ami teljesen más volt, mint bármi, amivel előtte találkoztam. De az is közrejátszott, hogy közben felnőttem. És amikor megpróbáltam az addigi szempontok szerint verseket írni, egyáltalán nem sikerült. Muszáj volt elindulnom egy másik úton; végül ebből lett a Polaroidok.

Ami hatalmas siker lett!

Azt hiszem ennek a kötetnek ez az állandó díszítő jelzője. (nevet) Igen. Bár a lényeg az elmúlt öt-hat évben ettől függetlenül nem sok változott, lényegében egy állandósult tanulási folyamatként élem meg az írást. És bizonyos időközönként megpróbálom összeszedni egy verseskötetben azt, hogy éppen mit gondolok erről az egészről, mit érzek érvényes megszólalásnak.

Hogy viszonyulsz most a debütáló kötethez?

Kénytelen vagyok jól viszonyulni hozzá, mert a 2010-es megjelenés után 2014-ben újra kihozta a Libri/Jelenkor, és emiatt a mai napig folyamatos mozgásban és utánnyomásban van.

Egyáltalán szereted?

Egy részét nagyon. Azért már van pár szöveg, amiktől konkrétan elborzadok. De hát tudomásul kell vennem, hogy eltelt bő tíz év, ami alatt az ízlésem és a verssel kapcsolatos elképzeléseim is sokat változtak. Tulajdonképpen mázli, hogy van egy része, amit még mindig szeretek! Talán a kétharmadát. A többit meg betudom annak, hogy az első köteteknek megvannak a gyerekbetegségei.

Tovább