Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Csak elfogadás, semmi extra - A Humen Fesztiválon jártunk

2019. október 11. - absolut_hu

humen_tri_foto-bielik-istvan_1_k.jpg

A Senkit nem érdekel kiállítás egyik fotója Bielik Istvántól

Idén új saját programmal készültek a Humen Fesztivál szervezői október 11. és 15. között. Ez egy három témát felölelő fotókiállítás volt, a Ráday utcában található Art 9 Galériában. A kiállítás az elfogadás témájára épült, és legfontosabb üzenete az volt, hogy legyen valaki meleg, leszbikus, transz, roma vagy kerekesszékes, bizonyos szempontból mindenki ugyanolyan, miközben pedig mindenki különböző. Az LMBTQ emberek is a társadalom részei, ezt egyszerűen el kell fogadni. Sőt ez annyira természetes, hogy nem kellene külön témának lenni, hogy ki kit szeret.

A kiállítás első része ebből az aspektusból mutatott be embereket Bielik István lencséjén keresztül, és mesélt kicsit saját történetükről. A kiállítás második eleme a múltról szólt; a szervezők a rendszerváltás korából szerették volna bemutatni, hogy éltek akkor a magyar LMBT emberek; ez lett a Közel/Múlt a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület fotóarchívumának segítségével. A fotókiállítás harmadik része pedig a Rainbow Railroad egyesület közreműködésével jött létre, és olyan országokat mutatott be, ahol még büntetett a homoszexualitás.

„Ezekhez az országokhoz szerettünk volna valós történeteket is rendelni, és felhívni az emberek figyelmét, hogy a világ más részein, például a Közel-Keleten, Egyiptomban, Malajziában börtön vagy más helyeken akár halálbüntetés is jár azért, mert valaki vállalja a szexuális identitását. Szeretnénk a magyarok figyelmét felhívni arra, hogy hálásnak kell lenni azoknak az embereknek, szervezeteknek, akik évekkel ezelőtt kivívták azokat a jogokat nekünk, amelyekkel most a magyar LMBTQ társadalom rendelkezik. Ne vegyünk mindent olyan természetesnek.” – foglalta össze Erdei Zsolt a Humen Media Group vezetője és a Humen Fesztivál főszervezője az üzenetet.

Mi most két olyan embert mutatunk be, akik jelenleg tesznek mindezért; az egyik egy szociálisan érzékeny fotós, aki külső szemlélőként kapcsol minket össze ezzel a világgal, a másik pedig bennfentesként mesél nekünk a közösség tagjainak történetein keresztül szerelemről, kalandról, barátságról, örömről, vívódásról és bánatról.

Tovább

Ülj iskolapadba a Kolorádón!

Az ABSOLUT 5 kedvenc Erdei Iskola programja a Kolorádón

61751891_2387966161261939_1749080355614228480_o.jpg

Idén új helyszínnel bővül a Kolorádó Fesztivál. Az Erdei Iskola nem hiába szíve csücske Csete Manek Gábor, főszervezőnek, aki egyébként bővebben is mesélt róla nekünk ebben az interjúban. Utánanéztünk, hogy mik lesznek az idei programok, és kiválasztottunk ötöt, ami különösen izgalmasnak tűnik számunkra. (Bevalljuk, nem volt könnyű dolgunk, ugyanis nagyon erős programot hoztak össze a szervezők.) 

38697970_265934074012146_1095986516187938816_o.jpg

Forrás: Sound Hacking Workshop Facebook oldal

1. Sound Hacking Workshop

Június 22. szombat 14:00

Kik csinálják?

A Sound Hacking Workshop a Pécsi Tudományegyetem Elektronikus Zenei Médiaművészet szakának (EZMBA) oktatóiból és hallgatóiból álló társaság, akik elkötelezettek a technológia-központű médiaművészet különböző irányzatainak felfedezésében és prezentálásban. Változatos helyszíneken és szituációkban tartanak workshopokat, előadásokat és nyitott performance-okat.

Irányelveik:
1. Fedezzük fel az elektronikát! A multicégek drága vacakjai helyett építsd meg a saját eszközeidet.
2. Ne szemeteljünk!
A csináld-magad cuccok építésével a környezetet is védheted olcsóbb, energiatakarékosabb alkatrészek, megújuló energiával működő erőforrásokat és a régi, kidobásra ítélt eszközök segítségével.
3. Bulizzunk!
Az elkészített kütyüket közösen ki is próbáljátok, sőt, haza is viheted!

Mit csinálhatsz ott?

Többek között forraszthatsz, kontaktmikrofont készíthetsz, sampling tippeket és trükköket, sound-design módszereket leshetsz el, összerakhatod saját szintidet, amivel aztán ott zajonghatsz is.

Tovább

Amikor a csűrben dübörög a techno - Kolorádó interjú Csete Manek Gáborral

manek_02_logo_zott.jpg

Techno party a Csűrben, Kurt Vile a Székelykapu színpadon; szürreális, de igaz, és ez mind meg is történik a Kolorádó Fesztiválon. Egyértelműen érezhető a 20-as 30-as korosztályon, hogy vágyódik ki a természetbe, így nem csoda, hogy 2016-ban szinte felrobbant az internetet, amikor kijött a hír, hogy több napos buli lesz a budai hegyekben. Akkora volt az érdeklődés, hogy a szervező csapat hagyta magát sodorni az árral, és a tervezettnél nagyobb léptékűbb dologba vágtak bele. A fesztivál az elmúlt három év alatt sokat változott – például lettek külföldi fellépők-, de a kezdetben meghatározott értékekről nem hajlandóak lemondani. Idén egy új izgalmas ponttal bővül a helyszínek száma; az Erdei Iskola programjához többek között csatlakozott a MOME és az ENSZ is. A cél, hogy az emberek kicsit kiszakadjanak a megszokott világukból, és kihasználva a természet adta lehetőségeket, egyszerre szórakozzanak és épüljenek. Csete Manek Gábor nevéhez olyan helyek köthetők, mint a Toldi, Lärm vagy a Dobrumba. Számára a Kolorádó elindítása egyben egy új terület felfedezését jelentette, és ma már ennek a szervezése tölti ki idejének jelentős részét. Nekünk most arról mesélt, hogy ő hogy látja a fesztivál evolúcióját, milyen elvekből nem hajalndóak lemondani a számszerűsíthető sikerért, és hogy ő kiket vár a legjobban idén az amúgy nagyon komoly line-upból.

Három évvel ezelőtt, amikor elkezdődött a Kolorádó sztori, mi volt a víziótok, és ez hogy alakult az elmúlt három évben?

Amikor első körben leültünk Janóval és Verával (Vértes János Benjámin és Vida Vera, Manek jelenlegi és egykori szervezőtársai. - a szerk.), egy több napos, szabadtéri bulit szerettünk volna szervezni. A meglévő víziónkat egy branddé kellett átalakítanunk, amivel aztán meg tudunk jelenni online.   Volt egy alapvető filozófiánk, ez alapján elkezdtük keresni azokat a megfogalmazható érzéseket, amik hiányoznak az embereknek. Így jött a kiszakadás, az erdő, a szabadság megélése, amikben persze nincs semmi rendkívüli, viszont ezeket szerettük volna a magunk módján, a saját eszközeinkkel valahogy megjeleníteni. Először inkább a kommunikációban tudott kibontakozni, de most már úgy érezzük, hogy a helyszínen is sikerül teljes mértékben átadni ezt. Ez már nem csak arról szól, hogy egy elhagyatott helyen jól érzed magad, mára sikerült kreatív dolgokkal feltölteni.

A fesztivál koncepció eleve megvolt?

Már eleve fesztiválnak akartuk hívni, de nem a megszokott értelemben. Egy olyan bulit szerettünk volna, ahol a punk és a techno-s is jól tudja érezni magát akár egymás zenéire is. Úgy éreztük, hogy nagy igény van arra, hogy összemosódjanak ezek a határok. Voltak hasonló rendezvények, de nem ennek a közönségnek és nem ilyen értékrenddel. Emlékszem, azonnal felrobbant a Facebook a hatalmas érdeklődéstől. Először lesokkolódtunk, aztán arra jutottunk, hogy akkor ezt most kicsit komolyabban kell venni. Végül így lett már első évben három napos és három helyszínes a fesztivál. 

Tovább

Régi és új közösségek, Rákóczi Kartell és Rákócziterezés a Mindspace-szel - Interjú Vida Verával és Kobrizsa Ádámmal

mindspace_02.jpg

Gunther Dóri, Kobrizsa Ádám, Major Réka, Pusztai Lola, Vida Vera, a MIndspace csapatának egyrésze

Sok szempontból jó a VIII. kerület rehabilitációja, de azért van hátránya is; például teljes közösségek tűnhetnek el idővel. A Mindspace azért alakult tíz évvel ezelőtt, hogy hozzátegyen az élhető városhoz, de sokáig csak a körúton belső részeire koncentráltak. Aztán Vida Vera csatlakozásával egy sokkal nagyobb kihívásokkal és talán izgalmakkal is teli útra léptek, ezzel elindult a Csarnok-negyed értékeinek újra felfedezése. Vera az elmúlt közel tíz évben rengeteget tett Budapestért, többek között oszlopos tagja volt a Kolorádó Fesztivál szervezőbrigádjának, évekig szervezte a Toldit. A figyelme viszont egyre inkább a városközponttól a VIII. kerületre irányult. A Józsefvárosba járt általánosba és közel tíz éve ott is él. Mindig ez volt számára a legotthonosabb pontja Budapestnek. Nemrég 180 fokos fordulattal minden eddigi projektjéről levált, és egy ideje a Mindspace stratégájaként az alapítóval Kobrizsa Ádámmal és a mára szépen kibővült csapattal közösséget épít a Rákóczi tér környékén. Hogy miért fontos a dzsentrifikáció moderálása vagy, hogy miért költözik át egyre több fiatal a menőnek tartott budai kerületekből a Józsefvárosba? Ezekre is választ kaptunk. Mint ahogy arra is, hogy miért annyira különleges a VIII. kerület.

Sokan elvágyódnak a VIII. kerületből, Vera, te viszont itt érzed otthon magad. Mi az, amit ennyire tud Józsefváros?

Vera: Ez egyébként érdekes, mert innen elvágyódnak az emberek a budai kerületekbe, onnan pedig egyre többen költöznek ide be; szóval “senki nem azzal van, akivel szeretne lenni”, ahogy a Csaknekedkislány egyik dalszövegében is hallható. Mindenki a romantikát keresi. Annak, aki itt nőtt fel a Szigony utcában, nagy dolog, ha egy utcában fák vannak, azok pedig, akik ideköltöznek, nem mondom, hogy a katasztrófaturizmus miatt teszik, de az biztos, hogy valamiféle balkáni romantikát látnak benne. Lehet, hogy pont azt érzik, hogy azzal, hogy idejöttek a kreatív fiatalok, valami jó dolog van alakulóban, és ők ennek az első gólyái lehetnek. A Nagyvárad téren nőttem fel, a Diószegi utca és az Orczy kert sarkán volt a suli. Ezután tíz évig laktam falun, és pont a vidék dinaminkáját  látom a VIII. kerületben is. Egyértelműen az itteni játékszabályok szerint kell működni, és a Rákóczi térre ez kifejezetten igaz.

Mi az, amitől úgy érzed, hogy ez a te világod?

Vera: Sokkal sallangmentesebb minden. Udvariskodás még a körúton belül van, de itt már nem feltétlenül jellemzőek a tiszteletkörök és ez az én attitűdömhöz közel áll. Persze én is szeretek „fancyskedni”, az is hozzátartozik ahhoz, aki vagyok, de ha mondjuk választanom kell, akkor hiába van sok jó hely Nyugaton, ahova szeretek is járni, de valami miatt Albániát vagy Grúziát jobban kedvelem. Budapesten belül pedig a VIII. kerület a kelet számomra. Aztán még az teszi annyira érdekessé, hogy belső kerülethez képest nagyon diverz. Eddig a Nap utcában éltem, az egyik legszegényebb házban, mégis a Corvin Pláza mellett, ahol egy párhuzamos valóság alakult ki az évek alatt a radikális dzsentrifikáció következtében. Most pedig egy kertes házban lakom a VIII. kerület szélén, a Tisztviselőtelepen. Minden reggel, amikor felkelek, és főzök egy teát, ki tudok feküdni a függőágyba, ha pedig aszály van, locsolni kell a füvet, hogy ne égjen ki. De ott a kínai piac, megintcsak egy külön világ, vagy a Százados úti művésztelep, aminek a létezéséről sokan nem is tudnak, ahogy a Kolóniáéról  sem. (A MÁV Gépgyár kolónia, ami eredetileg 1908-ban épült a MÁV munkásainak és tisztségviselőinek, de itt működött a 90-es években a híres hírhedt Fekete Lyuk is. - a szerk.) Ezek mind különálló és megfogható városi közösségek, és sokukon, a városvezetésnek hála szó szerint végigmegy egy bulldózer. Ez a dzsentrifikáció a Corvin mozitól indul, és első körben a Füvészkert magasságáig tart majd, de aztán jön az Orczy Projekt, ami szintén egy irreálisan drasztikus beavatkozás lesz. Ezt megállítani semmiképpen nem lehet, csak moderálni.

Ádám, tudom, hogy a Lumen kapcsán neked is erős kötődésed van a kerülethez. Milyen érzésekkel vágtál bele a Rákóczi téri projektbe, amikor Vera errefele terelt benneteket?

Ádám: Friss lendülettel és kellő izgalommal. Valós kíhívásnak éreztem elhagyni a Palotanegyed már-már megszokott miliőjét. Mint egy rendes randevú, ahol kicsit hülyén érzed magad az elején.

Tovább

A Bauhaus nyomában - Interjú Klaniczay Jánossal, a Budapest100 egyik projektvezetőjével

budapest100.jpg

Hétvégén újra Budapest100, a program, ami évek óta magas színvonalon és igazi lélekkel ünnepli a várost. Idén a Bauhaus nyomába eredhetünk, és amellett, hogy izgalmas történeteknek lehetünk fültanúi, fantasztikus közösségi élményben is részünk lehet, ha nyitottak vagyunk rá. Klaniczay János annak idején még építészmérnök hallgatóként vett részt a Budapest 100-on, ami annyira megtetszett neki, hogy önkéntesként csatlakozott is a programhoz. Először városi sétákat vezetett a 2017-es rakpart tematikájú eseményen, és ma már az esemény egyik projektvezetőjeként mesélt nekünk a hétvégi programokról, a Budapest100-ról és persze Budapestről.

Budapest gyönyörű, még világviszonylatban is kiemelkedően szép. Mit tesznek hozzá a házak Budapesthez?

Nekem Budapest az egyik kedvenc városom! Már csak azért is, mert olyan fajta változatos építészetet lehet itt látni, ami kimeríthetetlen lehetőségeket ad arra, hogy beszéljünk magáról a városról és építészetéről. Az biztos, hogy bizonyos szempontból az épületek határozzák meg ezt a várost, emelett pedig ugyanolyan fontosak a lakók is. A Budapest 100 egyszerre koncentrál mindkettőre. Bár ott vannak a török korabeli fürdők, vagy a római kori emlékek, a belváros nagyrészt a XIX. század végén, a historizmus korában, majd a századfordulón épült ki olyanra, ahogy ma láthatjuk, akár a házakat, akár a városszrekezetet nézzük. Ezenkívül a 20-as és 30-as évek is meghatározóak voltak, így a Bauhaus nyomában nagyon izgalmas dolgokat fedezhetünk fel.

Ahogy a Budapest 100 nevében is benne van, amikor elkezdődött a programsorozat, 100 éves budapesti házak múltját kutatta és mutatta be a közönségnek. Ez azóta változott, színesedett. Hogy lett a Goldberger-ház kezdeményezéséből egy tematikus programsorozat?

Ez azért alakult így, mert amikor az OSA Archivum 2011-ben életre hívta a 100 éves házak ünnepét, nagy tömegével lehetett vizsgálni ezeket az épületeket. Előtte nem volt ehhez hasonló kezdeményezés, kutatás. Az I. Világháború következményeként csökkent az építési kedv a városban, és 2016-ban nem lett volna elég házunk, hiszen ez úgy megy, hogy ha például kétszáz házat keresünk meg, akkor nagyjából ötven fog csatlakozni. Éppen ezért témát váltottunk, és mivel 2016-ban volt a Nagykörút 120 éves, adta magát, hogy rá épüljön az esemény. Egy területi egységként kezelt városszerkezeti adottságot vizsgáltunk a Nagykörút kapcsán, és az ottani házakat nyitottuk meg azzal a metodológiával, amivel korábban is dolgoztunk a 100 éves épületek kapcsán. Következő évben jött a rakpart, ami szintén hasonló lineáris útvonalként tekinthető, tavaly pedig a városi tereket választottuk ki, amik ugyanúgy meghatározó egységként vannak jelen. Idén a 100 éves Bauhaus iskola apropójából járunk a Bauhaus nyomában, de a jövőben valószínűleg még vissza fogunk térni a 100 éves házak kutatásához.

Mennyiben volt más ez a kutatás? Futottatok esetleg nehézségbe?

Ha szigorúan vesszük azt, hogy mitől Bauhaus egy épület, akkor azok tartoznak ebbe a kategróriába, amiket vagy a Bauhaus iskolában végzett tervezők vagy az ott oktatók terveztek. Magyarországon nagyon kevés ilyen van; leginkább Molnár Farkas tervezett ilyen házakat Budapesten. Ha pedig kicsit tágabban értelmezzük ezt a kifejezést, és ezt talán száz év távlatából megengedhető, akkor a Bauhaus stílusjegyekről beszélünk, ami több épületen felfedezhető, és ez egyenértékűvé is vált Bauhaus stílusmegjelölésként a koramodern és az érett modern építészetnek a kategorizálásához. Ezért lett a cím is az, ami. Sokszor lehet érezni az olasz Novecento, a francia Le Corbusier vagy a Berlinben építészirodát fenntartó Peter Behrens hatását, de ezekben nagyon sokszor keverednek a funkcionalista, minimalista, tiszta szerkesztésű hozzáállások, amiket a Bauhaus iskolában is tanítottak. Szerintem ezt ennek a kontextusában érdemes vizsgálni. És itt érdemes még megemlíteni az Art Deco-t is, mert az is jellemző erre az időszakra, és sok esetben vegyül a Bauhaus stílusjegyekkel, felöltöztetve az épületeket.

Tovább

Szavakra találni - Interjú Simon Mártonnal

 

simonma_rton_logo_zott.jpg

Újra menő a kortárs irodalom. Nem tudni, mi az oka, de az tény, hogy a fővárosban hétről hétre teltház előtt folynak az irodalmi estek, és egyre nagyobb figyelmet kapnak a fiatal költők és írók is. Simon Márton nem szereti ha piedesztára állítják, pedig jó páran megteszik. Nála nincs felvett póz, számára az, hogy verseket ír, teljesen természetes– ahogy ő mondja, eddigi 34 éve alatt nem talált még egy olyan izgalmas dolgot, mint az irodalom. Talán a japán kultúra kivételével; ugyanis azért is legalább annyira rajong. Marci ma este Herbert Aniko Belső horizont kiállításának záróeseményén olvas fel részleteket a Dalok a magaföldszintről kötetéből. Az Absolut is ott lesz. Addig pedig itt egy interjú vele, amiben mesél arról, hogy látja költészetének fejlődését, mi vonzotta a japán szakra és mennyire fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő szót.

Ha visszatekintesz a három megjelent kötetedre, hogy jellemeznéd azokat, illetve, mennyit változott az íráshoz való hozzáállásod?

Az első kötetemben a legrégebbi versek tizenkilenc éves koromból származnak, amikor az, vagyis a Dalok a magasföldszintről megjelent, a húszas éveim közepén jártam. És valószínűleg egy tanulási szakasz közepén is. Mint huszonpárévesen gyakran mindenki, én is azt hittem, hogy mindent tudok, minimum. Aztán nyilván kiderült, hogy mennyire nem, viszont legalább szép lassan elkezdett körvonalazódni, hogy mit kellene megtanulnom pl. az írásról. Először úgy gondoltam, egyféle verset érdemes írni: olyat, ami érzékletes képekben, vallomásosan, személyes hangon szólal meg. Viszont mire megjelent az első kötetem, rájöttem, hogy amit eddig hittem, az hülyeség. Ekkorra már elkezdtem a japán szakot, beleástam magam a japán irodalomba is, ami teljesen más volt, mint bármi, amivel előtte találkoztam. De az is közrejátszott, hogy közben felnőttem. És amikor megpróbáltam az addigi szempontok szerint verseket írni, egyáltalán nem sikerült. Muszáj volt elindulnom egy másik úton; végül ebből lett a Polaroidok.

Ami hatalmas siker lett!

Azt hiszem ennek a kötetnek ez az állandó díszítő jelzője. (nevet) Igen. Bár a lényeg az elmúlt öt-hat évben ettől függetlenül nem sok változott, lényegében egy állandósult tanulási folyamatként élem meg az írást. És bizonyos időközönként megpróbálom összeszedni egy verseskötetben azt, hogy éppen mit gondolok erről az egészről, mit érzek érvényes megszólalásnak.

Hogy viszonyulsz most a debütáló kötethez?

Kénytelen vagyok jól viszonyulni hozzá, mert a 2010-es megjelenés után 2014-ben újra kihozta a Libri/Jelenkor, és emiatt a mai napig folyamatos mozgásban és utánnyomásban van.

Egyáltalán szereted?

Egy részét nagyon. Azért már van pár szöveg, amiktől konkrétan elborzadok. De hát tudomásul kell vennem, hogy eltelt bő tíz év, ami alatt az ízlésem és a verssel kapcsolatos elképzeléseim is sokat változtak. Tulajdonképpen mázli, hogy van egy része, amit még mindig szeretek! Talán a kétharmadát. A többit meg betudom annak, hogy az első köteteknek megvannak a gyerekbetegségei.

Tovább

Több évtizedes kultúrmisszió - Interjú Winkler Nórával

winklerno_ra_01.jpg

Winkler Nóra neve és arca összeforrt a kultúrával az elmúlt húsz évben; láthattuk TV-ben, hallhattuk rádióban, olvashattuk írásait különböző magazinokban, blogokon, - sőt, könyve is jelent meg - , és rengetegszer találkozhattunk vele pódiumbeszélgetéseken, művészeti eseményeken és aukciókon. Emellett ő a több, mint tíz éve futó Artmagazin társalapítója. Hihetetlen, hogy mekkora energiákat képes mozgatni! Azt mondja, hogy nincs ebben semmi különös, neki ez természetesen jön, hiszen azt csinálja, amit szeret. Most egy nem mindennapi aukció kapcsán ültünk le vele beszélgetni. A szombati ART LOVES DESIGN nem csak a legsztorisabb aukciónak ígérkezik, hiszen Nóra és Topor Tünde (az Artmagazin főszerkesztője- a szerk.) ezen az estén kedvenc történeteiket osztják meg velünk a művészet és a design találkozásának legizgalmasabb anekdotáiból, de az Absolut is jelen lesz welcome drinkjeivel. A lenti interjúban Nóra elmeséli, hogy mi alapján választotta ki az aukciós tárgyakat, kiderül, hogy látja a bölcsészettudományok szerepét a társadalomban, és elárulja, hogy mi adja a fő mozgatórugót a munkája során. 

Szinte beleszédül az ember abba, hogy mennyi mindent csináltál és csinálsz most is. Hogy bírsz ennyi mindent fejben tartani, hogy vagy képes folyamatosan ilyen kreatívan dolgozni, illetve hogy van időd arra, hogy mindenből naprakész legyél a művészet és a kultúra területén?

Szerencsére nagyon érdekelnek ezek a területek, szóval naprakésznek lenni inkább örömjellegű tevékenység. De azt is látom, hogy figyelni kell, óvni, vigyázni az ember képességét a kreatívitásra, ez a terület ugyanúgy ki tud fáradni, mint a láb a futástól. Szóval tudatosan rakok be ürességet, kikapcsolom a telefonom, erdőbe megyek nagy sétákra, nézem a fákat, vagy csak az eget – próbálok teret felszabadítani az agyamban. De néha magamat is meglepem, hogy a legkimerültebb napon is, egyszer csak elindul egy ötlet, és ahogy épül, hirtelen visszatér az erőm és alig várom, hogy megcsinálhassam.

A gazdaságtan helyett végül a bölcsészkart választottad, aminek sokan nem érzik a jelentősségét, pedig a bölcsészettudomány nagyon is fontos a társadalom számára. Te hogy látod ezt a kérdést?

Lehet hogy sokan azt hiszik, a bölcsészettudomány szuperspecialistákat képez, akik a világtól elzárt kis kuckókban valami nagyon partikuláris dolgon bindzsiznek? Holott a humán tudományok nagyon is az életről szólnak, kultúramenedzseléstől, oktatásig, urbanisztikáig, formakultúráig. Sok olyan megoldás jön innen, amit jó esetben észre sem veszünk, mert kényelmesen működik, figyelembe veszi az emberek igényeit. Persze a gazdaságtan sem csak számok és adatok özöne, abban is benne van az emberi működés, viselkedés, kultúra.

Tovább

A csajok, akik nem féltek fejest ugrani a budapesti undergroundba - Interjú Koltay Annával és Turán Eszterrel

bpunderground_logo_zott.jpg

Fotó: Cseke Dorka

Koltay Anna és Turán Eszter körülbelül három évvel ezelőtt egy koncert kellős közepén kezdett el ötletelni egy zenei szubkultúrákból álló sorozatról. Mindkettőjük fejében ott motoszkált régóta egy álom formájában, de a megvalósítás még váratott magára, egészen a szerencsés találkozásig. Végül megszületett a BP Underground, azóta pedig túl vannak két sikeres részen. Tavaly nyáron jött ki az első, ami a punk/hardcore szubkultúrát érinti, most pedig itt a második rész, a magyar hip-hop legfontosabb kulcsfiguráival. Hogy mennyire volt meredek ötlet nőként a férfiak által dominált világhoz nyúlniuk, vagy hogy mi motiválta őket a filmek készítése során; többek között erről is szó esik a lenti interjúban, mint ahogy arról is, hogy mit jelentett számukra a ’90-es 2000-es években ezekben a szubkultúrákban benne lenni.

Több budapesti szubkultúrában voltatok, vagytok benne. Ez miért volt fontos nektek, és mi maradt meg belőle?

Eszter: Nagyon érdekes, mert nekem ez nagyjából az anyatejjel jött. Fiatal értelmiségi szülők gyerekeként úgy nőttem fel, hogy otthon jelen volt az ellenkultúra. Az apukám folyton a Fiatal Művészek Klubjába járt az Andrássy-n és többek között olyan lemezek szóltak nálunk, mint az A. E. Bizottság. Egyébként hamar elkezdett érdekelni a zene. Nagyon izgalmas közegben voltam általános iskolás, már 11-12 évesen Cure-t , Depeche Mode-ot, meg mindenféle alter zenét hallgattunk a barátaimmal. Az is nagy hatással volt rám, hogy Óbudán nőttem fel, ami a punknak és a rock and rollnak az egyik fellegvára volt. A Zichy kastély mellett lógtak a skinheadek, a rockerek és a punkok, én pedig ott tátottam a szám. Innen pedig csak egy ugrás volt kicsit később a legendás Nyugati téri Totalcar, a Moszkva tér, a hardcore-punk közeg. Inkább kívülről néztem ezt a szcénát, hisz én egy orrbavalós rocker kiscsaj voltam, de közülük kerültek ki részben a  barátaim.

Mi vonzott téged leginkább ebben az egészben?

Eszter: Ha keresed önmagad, akkor nem feltétlenül a műanyag pop világ felé fordulsz. Szerintem mindenképp ez az öndefiniálás az, ami miatt az ember elkezd szélesebb zenei spektrumot hallgatni, nézni. És a közeg is hozzásegített ehhez; a szüleim, a baráti köröm, az egész óbudai milliő, aztán a Moszkva tér, vagy akár amikor elköltöztünk II. kerületbe. Még pont beleestem abba a korszakba, amikor nem volt internet; ez az az időszak volt, amikor utána kellett menni a dolgoknak. Egészen Bécsig kellett utazni, hogy beszerezz például egy bársony Martens bakancsot. Nekem ez egyébként egy organikus fejlődés volt; ami kezdődött az alter-korszakkal, aztán irgalmatlanul gyorsan belecsöppentem a rock szcénába, majd a barátom megalapította az egyik legmenőbb magyar hardcore zenekart, akkor nyilván értek ilyen hatások is, és amúgy is, a Totalcar-ban együtt szórakozott minden szubkultúra képviselője. Aztán külföldön tanultam, lett egy amerikai barátom, és ott jött a hip-hop. Ha lehet ilyet mondani, én inkább az intellektuálisabb, főleg keleti-parti hip-hopot kedvelem, komoly üzenettekkel és társadalmi problémákkal foglalkozó szövegekkel, jazzes alapokkal. Aztán egy csomó időnek el kellett telnie ahhoz, hogy újra visszataláljak a rock zenéhez, de végül is nyilván nagyon meghatározó miket hallgat az ember tizenévesen. Szerintem egyébként teljesen belefér az, ha valaki különböző korszakaiban más szubkultúrákhoz vonzódik kicsit jobban. Az biztos, hogy nekem a munkámban is nagyon meghatározó az, hogy a saját szubjektív szűrőmön szűröm meg azt, hogy mi a jó, ki a jó. Tizenkét éves koromtól kezdve ilyen vagyok. Szerintem nagyon sok mindent hordoz magával az ember a tizenéves énjéből.  Az, hogy mindenről tudni kell, mindenhol ott kell lenni, már nyilván megszűnt, nem tudok, és nem is akarok ott lenni mindenhol, de a koncertek fontosak most is. Jó új dolgokkal találkozni a mai napig. 

Anna, a te utad hogy alakult?

Anna: Hasonlít Eszteréhez, bár tíz évvel később indult. Édesapám a beat generáció tagja volt, az első filmjét az Illés zenekarról készítette. Otthon nálunk a Led Zeppelin, az AC/DC és a Rolling Stones szólt, folyamatosan koncertekre jártunk. Először magyar rockzenéket kezdtem el hallgatni, főleg a Tankcsapda, Junkies, Auróra, Black-Out vonalat. Aztán a 2000-es évek elején az ő előzenekaraik már a kicsit keményebb zenekarok lettek, az akkor futó metal, metalcore, hardcore bandák, mint az Insane, a Subscribe, az Idoru vagy a Bridge To Solace. A rockzene keményebb ágával így találkoztam először, és aztán egyből az lett az irányom. 

Tovább

Nyitottnak lenni jó - Interjú Miklós Melindával, a Nyitottak vagyunk egyik alapítójával

nyitottakvagyunk.jpg

Miklós Melinda számára mindig az volt a fontos, hogy a munka, amit végez valamilyen jó célt szolgáljon, és ha lehet, ne egymagának kelljen harcolnia, hanem egy összetartó és egymást inspiráló csapat tagjaként. Non-profit területen kezdte karrierjét, egy ideig PR szakértőként folytatta, most pedig a Nyitottak vagyunk egyik alapítótagjaként az esélyegyenlőség témájára fókuszál. A Prezi, az espell, és a Google által létrejött kezdeményezés azonnal hatalmas sikert aratott, az első két hétben négyszáz cég csatlakozott hozzájuk, ez az szám pedig még inkább nőtt az elmúlt években. Július 7-én hatodik alkalommal vonulnak a Pride-on olyan nevekkel, mint a Vodafone a Google, a Citi és természetesen az Absolut. Melinda mesélt nekünk az eddigi tapasztalataikról, az elfogadással kapcsolatos tendenciákról, és szóba került az ominózus kérdés is, hogy egyáltalán miért fontos a Pride.

Mi vezetett arra a területre, ahol most dolgozol?

Azt mondanám, hogy egész életemben olyan munkáim voltak, amikről az adott pillanatban azt gondoltam, hogy ezzel valahogy jól és érdekesen hatok. Tizenhét éves korom óta dolgozom; non-profit területen kezdtem, majd jött a for-profit, most pedig ismét non-profit, társadalmi vállalkozás. Az izgat, hogy az a tapasztalat, tudás, amit hozzá tudok tenni egy munkához, milyen lenyomatot hagy. Számomra az a fontos, hogy ez a lenyomat az én értékrendem és megítélésem szerint pozitív legyen, és lehetőleg ne egyedül, hanem egy csapattal, közösen érjük el. Ezekben a dolgokban szeretek benne lenni.

A Nyitottak Vagyunk három cég kezdeményezésével, illetve a te közreműködéseddel jött létre. Hogy indult az egész?

Igen, a Nyitottak Vagyunk három cég kezdeményezéséből született, a Prezi, az espell, és a Google talált egymásra ezzel az ötlettel öt évvel ezelőtt. Akkoriban a Google sajtóirodáját vezettem Magyarországon külsősként, így kerültem bele. Egy organikusan alakuló folyamat volt, és utólag elmesélve bármennyire is filmszerűen hangzik, valóban véletlenek összjátékán múlt, hogy pont ez a három cég, pont ezek az emberek találkoztak egy olyan ötlettel, ami aztán így meg tudott valósulni.

Mi volt az alapkoncepció és a cél, és ehhez képest hova jutottatok el?

Azt gondoltuk mindannyian, egymástól függetlenül, hogy egy vállalat, egy szervezet szempontjából fontos érték, hogy nyitottak legyünk, vagyis az, hogy mindenkit csak a tettei és a teljesítménye alapján ítéljenek meg, tekintet nélkül bármi másra. Azt gondoltuk, hogy ez fontos, így működni jó, helyes és egyébként meg is éri, és jó egy ilyen helyen dolgozni. Amikor összefutottunk néhány rendezvényen, felmerült, hogy valószínűleg nem csak mi hárman vagyunk ezen a véleményen, hanem nyilván sokkal többen gondolkoznak hasonlóan, akár cégek, közösségek, szervezetek. Végül arra jutottunk, hogy érdekes és jó lenne egy olyan teret teremteni, amiben ezek a cégek és szervezetek meg tudják mutatni mind befelé, a kollégáik felé, mind kifelé, a külvilágnak is, hogy ők nyitottak, és ezáltal inspirálhatnak is másokat. Azt gondoltuk és gondoljuk ma is, és szerencsére ezt számtalan kutatás is alátámasztja, hogy aki így működik, az sikeresebb, és jobb egy ilyen helyen létezni, dolgozni.

Tovább

Gerilla Grillparty a KIFOLYÓnál

betonwellness_09.jpg

Június 9-én a BETON csapata egy gerilla wellness party keretén belül ünnepelte meg a nemrég átadásra került KIFOLYÓt. A csapat tevékenységéről itt olvashattok egy interjút. Az ABSOLUT is ott volt a bulin, és ha már kint voltunk, Baróthy Annát, a BETON és az azt befogadó S39 Hybrid Design Manufacture alapítóját is kikérdeztük. A vele készített interjút lent találjátok, ahogy a wellness buliról készített képeket is, amiket Ludman Dani fotózott. 

A S39 Hybrid Design Manufacture alapítójaként mire vagy a legbüszkébb?

Amikor az egyetem után vállalkozni kezdtem, kizárólag az volt a célom, hogy megteremtsem magam számára a feltételeket ahhoz, hogy minél több időt tölthessek izgalmas furcsa dolgokon való agyalással, tervezéssel és azok megvalósításával. Nem akartam mellékállásban hobbiművész lenni. Miután közvetlenűl a diploma után egy fél évet dolgoztam eladóként egy design tárgyakat értékesítő boltban a West End-ben, ez az elhatározásom különösen fontossá vált. Hatalmas elszántsággal álltam neki a lehetőségek felkutatásának. Az erre szánt munka és figyelem meg is hozta a gyümölcsét, hamarosan megkaptam az első megbízásomat Bujdosó Ildi és Fejérdy Péter, építészektől. Büszke vagyok arra, hogy egy akkor még ki nem taposott úton kitartottam, és végül sikerült teremtenem egy saját kis világot az S39 Hybrid Designnal.

Az elmúlt években sok változáson ment keresztül Budapest – szinte kivirágzott. Te is így látod?

Igen. Budapest kivirágzott, és valóban minden ízében izgalmas hellyé vált Európa szívében. Egy vonzó turisztikai célpont let rövid időn belül.

A betonnal mikor lett szorosabb a kapcsolatod? Mi inspirált arra, hogy elindítsd a BETON workshopot?

Az egyetemi évek alatt kezdtem el betonnal foglalkozni, olyan befalazott üvegfelületek kapcsán, ahol arra törekedtem, hogy a transzparens részeket egy egyértelműen végleges és “megváltoztathatatlan” anyag vegye körül. A beton olcsó és számomra könnyen kezelhető anyag volt, emiatt választottam.

Mik a legfontosabb projektjeitek jelen pillanatban?

A KIFOLYÓ , A Graphisoft Park Fogadóépületének homlokzata, amit egyébként nemrég adtak át, a most gyártmánytervezés allatt lévő salgótarjáni tanösvény design elemei és egy hostel belsőépítészeti koncepciójának kialakítása.

Mit szeretsz legjobban Budapestben?

-Szeretem benne, amellett, hogy szép és a mindennapokban is izgalmas élettér, mégis minden élhető és szerethető módon van jelen. Az egzotikus Pécsett nőttem fel, Budapestre csak az egyetemi évek alatt kerültem, de hamar otthonossan mozogtam a vársosban, igazán minden megvan benne, ami egy boldog városlakónak kellhet.

Ha teljesülhetne három kívánságod a várossal kapcsolatban, mit kívánnál neki?

Több kiegyensúlyozott és boldog embert, felújított és jól működő korszerű kórházakat és iskolákat, több segítő lehetőséget a kisgyerekes családoknak és dolgozó édesanyáknak. Ápolt közparkokat, több bicikliutat.

Mik a kedvenc budapesti helyeid, és miért?

A KIFOLYÓ , mert nagyon őszinte és hiánypotló vagány hely lett, tele pozitív energiával. Az eredeti LUPA-tó, a maga autentikus bányató jellegével. Persze ez most már így nem érvényes. A harmadik pedig a Hajós Alfréd uszoda, mert imádok besétálni a Margit-szigeten át, úszni egy jót, utána pedig napozni. A Bazlika előtti tér, ahogy húz a látvány a maga komponáltságában, néha csak azért kanyarodok arra biciklivel, hogy megfürödjek ebben az érzésben. De mondhatnám a Rómait a kis Fellini Bistroval, a Kabint a Szúnyogsziget csücskében, a szentendrei Kacsakövet vagy a Kertemet a Városligetben. Sok-sok kedvenc helyem van most már, és mindig igyekszem újakat felfedezni.

Nézd meg a képeket is!

Tovább
süti beállítások módosítása