Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Önismeret és magabiztosság

Horányi Juli Till Attilát kérdezte

2018. szeptember 13. - absolut_hu

tilla_juli_01.jpg

Horányi Julit régóta foglalkoztatja a kritizálás témája. Gyerekkorától például saját bőrén is megtapasztalta, hogy milyen az, ha valaki nem tud az adott közösségbe beilleszkedni; esetleg furcsának tartják, mert például más érdekli, mint az átlagot. Ma pedig ismert énekesnőként gyakran kerül a kritika kereszttüzébe a közösségi médiában vagy egyéb online platformokon. Erről itt mesélt nekünk. A YOULI zenekar Better Than Me dalát egy olyan időszakában írta meg, amikor elege lett egy hozzá közelálló személy kritizálásából. Ez a szám adott neki erőt, hogy kiálljon magáért, és véget vessen az ördögi körnek. A dalra az Absolut és a Keyframe Production közreműködésével most egy videóklip is készült, amit itt tudtok megnézni. Juli szívesen beszélget másokkal is erről a témáról; most éppen Till Attilával tette ezt a Kioskban. A lent olvasható interjú sok tanulságot rejt.

Juli: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Mit szólt hozzá a környezeted?

Tilla: Akkor még nem volt semmi konkrétum. Inkább álmodozó típus voltam, akinek több minden tetszett egyszerre. Volt egyszer egy imádkozó sáskám, később pedig egy sünöm; ezekben az időszakokban arról ábrándoztam, hogy állatszelidítő leszek, de legalább is állatokkal fogok foglalkozni. Ha megnéztem egy western filmet, akkor elképzeltem, hogy milyen lehet cowboynak vagy indiánnak lenni, az Angyal sorozatot látva pedig Simon Templar nyűgözött le teljesen. Nagyon tetszettek a szép autók is, úgyhogy vonzott a gazdag, híres színészek és sportolók élete is. Mivel nyugis gyerekkorom volt, nem valami hiányérzet motivált, mint sokakat; nálam nem volt meg az az érzés, hogy ki kell törnöm. Szerencsére a szüleim biztos, nyugodt hátteret biztosítottak, nem ért semmi trauma, nincs semmiféle törés az életemben, ami miatt bele kellett volna menekülnöm valami nagy álomba. A hetvenes, nyolcvanas éveket teljesen a boldog békeidőkként éltem meg.

Juli: Biztos ért már annak idején is kritika. Ezeket hogy fogadtad?

Tilla: Kritika mindig éri az embert. Szerintem az sok mindent befolyásol, hogy milyen mértékű. Azt azért túlzás lenne elvárni az embertársainktól, hogy soha semmit ne tegyenek szóvá. Persze az én életemben is volt egy-két eset, ami nagyon megmaradt bennem. Például másodikos koromban megtetszett egy klumpa; ne kérdezd, miért, a gyerekek ilyenek, felnőttként már egészen máshogy látom. (nevet) Szóval megtetszett, és az édesanyám megvette nekem. Én pedig természetesen abban mentem másnap a suliba. Na, ez a klumpa annyira nem illet abba a közegbe, hogy a többiek nem értették, hogy mi az a lábamon. Emlékszem, nyolckor elkezdtek csúfolni, és kilenckor már éreztem, hogy soha többet nem fogom felvenni azt a klumpát, csak azt a napot éljem túl. Utólag nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lett volna, ha helyette elkezdenek dícsérni, vajon büszkén hordtam volna? Viszont nem ez történt, és soha az életben nem volt többet a lábamon.

Tovább

„Több nőt a zenébe!” - Interjú Horányi Julival

horanyi_juli_portre_logozott.jpg Horányi Juli nem szimplán énekesnő, inkább jelenségnek neveznénk; saját elmondása szerint kicsit harsány, de nekünk inkább határozott fiatal nőnek tűnik, aki amellett, hogy tudatos, valahogy ösztönösen tudja, hogy merre haladjon. Folyamatosan figyel, tanul, és szívja magába az életet, amiből aztán dalok születhetnek. Sokan az X Faktorból ismerik, pedig régóta a pályán van, három éve pedig a YOULÏ élén. Sokan nem tudják, de jelmeztervezőként is sikeres, több díjat tudhat magáénak, jelenleg viszont csak a zenére koncentrál. Különösen kellemes beszélgetőpartner, aki őszintén, lelkesen mesél magáról, eddigi tapasztalatiról és a zenéről.

Ha az ember végigpörgeti a közösségi média oldalaidat, feltűnik, hogy nagyon karakteres látványviláguk van. Mennyire van benne a te kezed a YOULÏ vizuáljában és képi világában?

Abszolút én határozom meg, igaz, vannak alkalmak, amikor együtt dolgozom másokkal. A március 8-i bulin például lesz egy VJ, Visnyovszky Janó, aki amúgy jó barátom. Nem ez az első közös munka vele, hiszen már több klipet is csináltunk együtt. A YOULÏ látványvilága az én ízlésemet tükrözi, és a kreatív tartalmakat is én csinálom. Ebbe beletartoznak a grafikák, a gifek és a plakátok is.

Ha már itt tartunk; milyen Horányi Juli világa?

Jó eklektikus! (nevet) Sok minden belefér, mert eleve sok minden tetszik. Mindig nagyon nehéz a saját alkotásaimról, főleg a vizuális tartalmakról beszélnem, mert nehéz szavakkal elmondani. Nagyon szeretem a nagyon modern, letisztult dolgokat, de közben imádom a reneszánszot és a barokkot is. Tanultam művészet- és viselettörténetet, ezáltal sok korszakot tanulmányoztam, és ezek mind benne vannak az én vizuális látásmódomban. És ott van mellette, amit a díszlet- és jelmeztervezésről tanultam. Eleve odavagyok a teátrális látványvilágért! Színházban nőttem fel, kicsi korom óta ez a közeg vesz körül, így ez az előadásmódomban és a vizuálban is erősen ott van. Szerintem ha akarnék sem tudnék valami realista dolgot kitalálni akár öltözködésben, akár színpadképben, mert a hatást szeretem. Azokat a dolgokat, amik megmozgatják az érzelmeket, a gondolatokat. Ez lehet egy erős smink, egy feltűnő szín, esetleg egy különleges forma.

Mekkora a különbség a színpadi és a mindennapi, rohangálós, ügyintézős éned között stílusilag?

Stílusilag nincs, arra viszont figyelek, hogy mentálisan különválasszam a színpadi énemet a mindennapitól. Fontos, hogy amikor hétköznap jövök-megyek, a színpadi szerepkört letegyem. Egyedül a színpadon van helye a színpadias viselkedésnek, a mindennapi életben ugyanolyannak kell lennem, mint bárki másnak. Néha ezt nehéz szétválasztani, és kicsit veszélye is ennek a szakmának, hogy ez a kettő könnyen összemosódik. Ha valaki lejön a színpadról, de nem tudja ott hagyni a színpadi énjét, akkor ebből lehetnek kisebb megőrülések, túlkapások. Amúgy én a hétköznapokban is feltűnő ember vagyok, annak ellenére, hogy nincs feltűnési viszketegségem; egyszerűen ez vagyok én. Éppen zsűrizem egy tehetségkutató versenyen, és akárhányszor megérkezem, a társaim sokszor mondják, hogy már messziről kiszúrnak, ha jövök. (nevet) Ez nem tudatos a részemről, csak valahogy az a sok minden, amit tanultam, és ami bennem van, látszik rajtam, ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy közöm van a művészetekhez és a szerepléshez. Egyébként maga a színpad számomra egy szent hely, és ünnepként élem meg, ha felléphetek. Ennek a különleges pillanatnak mindig próbálom megadni a módját. Ezt az öltözködéssel is szeretném kifejezni.

Érdekel mit jelent Juli számára a feminizmus?

Tovább