Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Vénusz (újjá)születése - Interjú Erdei Krisztinával

2019. március 23. - absolut_hu

erdei_krisztina_logo_zott.jpg

Erdei Krisztina olyan témával foglalkozik a Capa Központ - 8F Galériájában látható kiállítása kapcsán, ami sok ember számára lehet, hogy kényelmetlen, mégis nagyon fontos, hogy tudjunk róla. Fotósként még 2016-ban került kapcsolatba A város peremén csoporttal, akikkel az egykori Gubacsi és Illatos út sarkán lévő Dzsumbujból kilakoltatott emberek sorsát követték nyomon. Aztán a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj nyerteseként az egykor ott lakó fiatal lánnyal, Vénusszal jutott el a végkifejletig; ebből lett a Vénusz születése és más történetek fotósorozat. Hogy ez mennyire szólt Vénuszról vagy Krisztáról, az kiderül a lenti interjúban, ahogy az is, hogy a filozófia és politikaelmélet szakok elvégzése után miért döntött amellett, hogy a fotózásban próbálja ki magát.

Szegeden végeztél filozófia és politikaelmélet szakon, mellette mozgóelméletet és vizuális pedagógiát is hallgattál, ami gondolom jó alapot biztosított ahhoz, amit most csinálsz. Mindig is szociálisan érzékeny voltál, vagy egy bizonyos időszakban jelent meg ez a fajta érdeklődés az emberi sorsok?

Inkább úgy mondanám, hogy voltak bizonyos elméleti alapok, és amikor ezeket tanultam, egy ponton megijedtem attól, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól, hogy elvesznek benne a szerethető részletek. Amit te egységként fogalmaztál meg, számomra egyáltalán nem volt egyértelmű az elején. Az elmélettől kicsit megrettenve úgy döntöttem, hogy közelebb kell lépnem a hétköznapi dolgokhoz, az élethez. Ezen a csatornán keresztül aztán lehet, hogy majd eljutok egyszer az általánosabb állításokig, de akkor kellett hátrálnom pár lépést. Azt éreztem, hogy részt szeretnék venni a történésekben és empirista módon tapasztalatokat gyűjteni, nem kész általánosságok mentén közelíteni a világ problémáihoz, hanem egyedi szempontokon keresztül megnézegetni azokat. A filozófia szak után a fotó volt az eszköz, amivel tapasztalatokat gyűjtöttem, néhány év után pedig elkezdtem feldolgozni a látottakat. László Gergő barátom egy idő után mondogatta, hogy olyan mintha valami fontosat és jót csinálnék, de nem lehet látni belőle semmit. Ekkor belevágtam a szerkesztés folyamatába.

Mikor kezdted tudatosan használni a fényképezőgépet?

Nehéz belőni, hogy mikor volt az a pillanat. Azt tudom, hogy amikor már nemcsak dokumentáltam, és nem csak egy illusztratív elem volt egy fotó, hanem önmaga a tartalom, 2003 körül lehetett.

Az biztos, hogy képeid nemcsak dokumentálnak. Van benned segítőszándék a projektjeid kapcsán?

Biztos vagyok benne, hogy a világ, az emberek, bizonyos helyzetek megismerése vezethet valami jó felé, de nincsenek illúzióim. Az, amit most problémának nevezünk, nagyon összetett és semmiképpen sem szeretném sugallni, hogy én a projekjeimmel megoldást tudok találni, mert ez egyáltalán nem biztos. Az viszont fontos számomra, hogy amit mutatok, ne csak izgalmas, hanem valamilyen módon hasznos is legyen. A szépségfogalom folyamatosan változik, és én szeretnék egy kortárs szépségelképzelés mentén dolgozni, tényeken alapuló, de merész és zavarbaejtő állításokat tenni.

Tovább