Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Határok nélkül - Interjú Brückner Jánossal

2019. április 17. - absolut_hu

003_2_logo_zott.jpg

Brückner János folyamatosan gondolkodik, kutat; tanul a világról, és egyúttal önmagáról, vagy éppen fordítva. Körülötte sosincs állóvíz; hol polgárpukkasztó, hol messzemenőkig érzékeny, máskor pedig tárgyilagosan boncolgat témákat. Szerinte a művészetnek elsősorban a közösségnek kell szólnia, nem kizárólag művészettörténészeknek, kurátoroknak készül. Lehet, hogy ezért is keveri alkalmanként az egyéni alkotást a közösségivel. Például a két héttel ezelőtt Ludwig Múzeumban nagy port kavart közösségi színező kapcsán. Az Everybody Needs Art kiállítóterében április 6-án nyílt legújabb kiállítása, ahol az Absolut is jelen volt. A lenti interjúban nemcsak ezekről az új munkákról mesélt nekünk, hanem arról is, hogy mit jelent számára művésznek lenni, mi az a plusz, amit megtalált Berlinben (2016. óta a német fővárosban él.- a szerk.), és miért lett diplomamunkájának fő témája a fehér ember kiváltsága.

ja_nos_bru_ckner_stupid_things_ena_viewing_space_budapest_6.jpg

Stupid Things @ ENA Viewing Space, Budapest / kiállítás nézet

 

A nehezebb témák után most csupa “hülyeséggel” foglalkoztál; ennek az eredménye a Stupid Things/Hülyeségek kiállítás az ENA Viewing Space-en. Bencze Peti már elmondta a vele készített interjúban, hogy mit takar ez a név, de azért a te szemszögedből is érdekel minket.

Az elmúlt években tényleg alámerültem néhány nehéz témában, így aztán jött az ötlet, hogy jó lenne most egyszerűen csak hülyeségekkel foglalkozni. Végül mégsem lett annyira könnyed a mondanivaló. Mindig is szerettem úgy megkomponálni a kiállításokat, hogy ne legyenek egyoldalúak. Így aztán ahogy kezdett összeállni a kiállítás anyaga, felbukkantak olyan témák is, amik még mindig passzolnak a koncepcióba, de valami más is megmutatkozik bennük. Ahogy a kiállítás leírásában is írom, ez az a fajta hülyeség, amikor az ember elveti azt, ami a sikert, a társadalom által elfogadottat, elvártat, racionálisan helyeset jelenti, amikor ezeknek a szabályai felfüggesztésre kerülnek. Kétféle hülyeségről van itt szó: az egyik, amikor én állítom valamiről, hogy hülyeség, és én ezeket meg is festettem, a másik pedig egy installációban testesül meg, és olyan dolgokról szól, amikre a társadalom „józanesze” mondaná azt, hogy hülyeség. Számomra viszont értékes és emberi teljesítményekről szól. Ez pedig fontosabb is, mint az első felvetés, mert nagyon emberinek és inspirálónak érzem.

bru_ckner_ja_nos_haza_2019_akril_airbrush_48x61_cm.jpg

Brückner János: Haza (2019, akril,airbrush,vászon, 48x61 cm)

Mik ezek?

Az egyik fő inspiráció John Kilduff, festőművész, aki elképesztő figura. Többek között volt egy showja a TV-ben, ahol véghezvihetetlen feladatot állított maga elé: egyszerre edzett egy futópadon, festett csendéletet egy virágról, készített egy egészséges turmixot és közben fogadta a betelefonálók hívásait. Ebből egy csodálatos káosz alakult ki, amit én nagyon szép műnek tartok. Egyszer kint voltam az USA-ban, és meglátogattam Los Angelesben. Mutatott egy csomó képet, és beszélgettünk arról, hogy ő milyen festőket tart fontosnak. Megmutatta a házi könyvtárát, mesélt a West-Coast festészetéről, és akkor mondta, hogy ő is, ahogy a kedvenc albumaiban szereplő művészek, azt a pontot keresi, amikor el tudja vetni a konvenciókat és ki tudja mondani, hogy nem érdekli más véleménye – ahogy a kiállítás szövegében is olvasható: “Elérni a festészetben azt a pontot, amikor azt mondjuk, bassza meg, ez most így lesz és kész, nem érdekel.”. Az installációban olvasható lesz még Szent Valecza László néhány töredéke. Ő igazi ikon számomra! Ugyanitt szerepet kap a Taródi-vár is, amit Bolondvárnak is hívtak. Taródi István 50 éven keresztül egymaga építette fel, amihez a becslések szerint 150 vagonnyi követ használt fel. Már eleve a tény, hogy valaki az 50-es években nekiáll egy középkori vár megépítésének elég abszurd, ugyanakkor hatalmas emberi teljesítmény is egyben. Ennek az installációnak a címe azért lett a „Nehéz és drága”, mert ezek szó szerint és átvitt értelemben is nehéz és drága dolgok.

Tovább

Tégy jót magaddal és másokkal!

54727660_2260909204175820_6620794328480481280_o.jpg

Ma már nemhogy nem ciki használt ruhát venni és hordani, de sok esetben egyet jelent a tudatos vásárlással. Így tudjuk a ruhákat a körforgásban tartani. Ebből adódóan egyre népszerűbben a garázsvásárok, ahol sokszor igazi kincsekhez juthatunk. Április 14-én, vasárnap néhány feltörekvő, tehetséges grafikus részvételével délután 3-kor kezdődik a Jótett Vásár, ami különleges fúziója egy garászvásárnak és egy art marketnek. Aki aznap benéz a Montázs Art Caféba találkozhat olyan fiatal, tehetséges alkotókkal találkozhat, friss és új hangokat képviselnek a független grafikusok között. Gulyás Hanna Szász Zsófival együtt indította el ezt az önszerveződő közösséget, és Hanna most nekünk is mesélt arról, hogy mi a céljuk vele.

Mitől más ez a művészeti vásár, mint a többi?

A garázsvásár igényéből indult ki az ötlet, mivel mindőnknek van olyan ruhája amit már nem hord, de tökéletes állapotban van. Sokat hallani arról, milyen mennyiségű ruhaszemét keletkezik manapság, így fontosnak gondoljuk, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a szemlélet, hogy használt ruhát hordani nemhogy ciki, de igazán jófejség. Olyan fiatal, tehetséges alkotók lesznek jelen, akik karrierjük elején vannak, így friss új hangokat képviselnek a független grafikusok között. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a hasonló vásárokon eddig maximum egy két megjelenésük volt az itt árusítóknak, így ha valaki az újra vágyik, mindenképp jöjjön el.

screen_shot_2019-04-12_at_21_59_32.png

Szász Zsófi egyik alkotása

Egyre felkapottabb téma a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás. Hogy kapcsolódik ehhez az esemény, a garázsvásáron kívül?

A vásár összbevételének felét felajánljuk a Messzehangzó Tehetségek Alapítványnak. A fenntarthatóságban ez is benne van, hogy egy élhetőbb környezetet hagyunk a következő generációkra, és hogy segítünk nekik a saját lehetőségeinkkel, hogy egy nagyobb löketet kapjanak kezdésül. Ne halványuljon el a kreativitásuk, ne csalódjanak rögtön az elején a világban, csak azért mert esetleg rosszabb anyagi helyzetből indulnak. Ez az, aminek nem is szabadna számítania a művészeknél, de sajnos ez csak egy utópisztikus elgondolás, de úgy érezzük minden kicsi számít.

Tovább

Mindenkinek szüksége van művészetre – Interjú Bencze Péterrel

benczepe_ter_logo_zott.jpg

Sok esetben meglepődnek az emberek, amikor megjelenik Bencze Péter egy megbeszélésen; elmondásuk szerint inkább egy ötvenes, öltönyös, aranyórás urat várnak. Péter 22 évesen kezdte el misszióját, hogy közelebb hozza a kortárs művészetet az emberekhez, hét évvel később az Everybody Needs Art égisze alatt nemcsak a hazai piacon segít érvényesülni az alkotóknak, hanem folyamatosan építi a nemzetközi kapcsolatokat nagynevű intézményekkel és kurátoraikkal, közben pedig az Art Quater Budapest Project Space kiállítás programjáért felelős kurátora is egyben. Hosszútávra gondolkodik, és a hitelesség a fő szempont minden esetben. 2014 óta az év 365 napján ad otthont az általa létrehozott tetőt nélküli kiállítótér, az ENA Viewing Space a számára izgalmas művészeknek. A héten Brückner János legújabb, ezúttal lazább hangvételű kiállítása nyílik a Budafoki úton.

Mikor kerültél közel a művészetekhez?

2009-ben az érettségi után még az egyetem előtt szerettem volna világot látni, kimentem egy évre Londonba, ahol egyrészt nyelvet akartam tanulni, másrészt úgy terveztem, vízilabda edzősködésből fogom fenntartani magam. Minden a legjobban alakult, már a szerződést írtuk volna alá az ottani egyik élcsapattal, amivel biztosítottak volna nekem munkát és szállást is, de hirtelen csődbe ment a csapat. Bezárt az uszoda, én meg ott álltam vízilabda, munka és szállás nélkül. Egy hetem volt az újratervezésre. Végül a brit junior válogatott edzője segített munkát találni, és közben rátaláltam egy pakisztáni festőművész hirdetésére, aki lakótársat keresett. A hirdetés furcsa volt számomra; nem értettem, hogy akkor ő most miért lakik ott, ha amúgy a műteremében van az ideje nagy részében, de kíváncsi voltam, találkoztam vele, és beköltöztem. Mondhatnám, hogy a művészete hatására szerettem bele a kortárs művészetbe, de nem. Ilyen szempontból nem volt meghatározó számomra.

Ezek szerint előtte egyáltalán nem tudtál semmit erről a területről?

Mivel annak idején gimiben nem jártam be a művtöri órákra, osztályozó vizsgát kellett tennem. A tanárnő rettentő szigorú volt és az 5-ös osztályzatot sem szerette valamiért, nála még az eminens tanulók is csak sóvárogtak a jelesért. Ezek után amikor négyesre vizsgáztam, joggal lepődött meg mindenki. Akkor még nem tudtam, de ez volt az első meghatározó lépésem a művészet felé, igaz önkéntelenül. Londonban csak heti két napot dolgoztam, bőven volt időm feltérképezni a város vizuális kultúrával foglalkozó intézményeit. Hamar kiderült számomra, hogy a múltszázadok művészete annyira nem foglalkoztat, mint a jelenkor művészei. Inkább az érdekelt, hogyan működik az „art world”; hogy épül fel, kik a szereplői és mi lehet az én küldetésem ebben a világban. A legjobb helyen voltam ahhoz, hogy hamar rájöjjek: ezzel szeretnék foglalkozni egész életemben.

Hogy lett ebből Everybody Needs Art?

2009-ben, még az „MSN időkben” az egyik legjobb barátom felvetette, hogy ideje lenne a Facebookra is regisztrálni, mert az a jövő. Először nem volt hozzá túl sok kedvem, de aztán mégiscsak beadtam a derekam, a saját nevem helyett viszont az Everybody Needs Artot használtam. Ahogy egyre több ismerőst jelöltem be, folyamatosan megtalált a kérdés – mi ez a név? – nem voltam felkészülve a kérdésre, de hamar rájöttem ez egy tökéletes üzenet és „brandként” is jól cseng, szóval egy megvalósítandó projektként definiáltam a kíváncsi ismerősök felé. Tény, hogy mindenkinek szüksége van művészetre, legyen az képzőművészet, színház vagy zene. Ennek ellenére az Everybody Needs Art erősen a vizuális kultúrára fókuszál. Londonból hazatérve, a vízió meg volt egy új rendszert alkotni, ami közelebb hozza a kortárs művészetet az emberekhez. Úgy éreztem, a klasszikus „kőgaléria” nem passzol az elképzeléseimhez, túlságosan statikus és persze az is igaz, hogy a megfelelő mennyiségű anyagi forrás sem állt rendelkezésemre egy olyan művészeti tér létrehozására és üzemeltetésére, amit elképzeltem. 2013-ra rajzolódott ki az ENA rendszer, aminek főtevékenysége a művészetközvetítés, non-profit és for-profit téren egyaránt.

Tovább

Szinyova Gergő - Saját szavaival

Less be a képek mögé - No Abracadabra kiállítás megnyitó

szinyovagergo_megnyito_11.jpg

Február 8-án a Trafóban nyílt Szinyova Gergő legújabb kiállítása, a No Abracadabra, ahol az Absolut is jelen volt. A kiállításról és a cím mögötti koncepcióról a képzőművész a vele készített interjúban mesélt nekünk, ahogy arról is, hogy mennyire egyszerű vagy éppen nehéz érvényesülni ma Magyarországon. Festményeit számos hazai galéria is bemutatta az elmúlt években önálló kiállítások keretében, de külföldön is több helyen bemutatkozott már. A múlt pénteki megnyitó legjobb pillanatait most ti is megnézhetitek, de előtte jöjjön az ABSOLUT 5 kedvenc képünk Gergő tárlatvezetésével.

szinyova_gergo_01.jpg

Mi a festmény címe és mikor készült? Untitled (Purple Theater Curtain), 2018

Mikor és hol lehetett látni? Novemberben (2018) Brüsszelben, az 'Independent' mûvészeti vásáron.

Mi a fõ koncepció mögötte és milyen technikával dolgoztál? A képen látható formák 'idézetek' más festményeimbõl. Akril, vászon.

Mit szeretsz benne? Az elmek és a kompozíció adta harmónikus feszültséget.

Mi a legizgalmasabb/furcsább/megkapóbb/pozitív/negatív kritika, amit kaptál rá? Az elsõként eladott kép volt ebbõl az anyagból. 

Tovább

Szabadság keretek között - Interjú Csató Józseffel

csato_jo_zsef_portre.jpg

Csató József jó példa arra, hogy az emberek fejében élő bohém, káoszban élő festőművész képének sok esetben nincs köze a valósághoz. Ő például reggel kel, tízre már biztos a műteremben van, és délutánig dolgozik, ahogy mindenki más; annyi különbséggel, hogy színeket kever, vásznat fest, vág, ragaszt. Azt mondja, kellenek a keretek ahhoz, hogy az ember haladni, fejlődni tudjon; és ő már a kezdetek kezdetén kialakította magának a napi rutint, ami segít balanszban maradni. A ma nyíló Floral Centrepiece kiállításon tőle is láthatunk egy képet, addig pedig bevezetőnek itt egy interjú, amiből az is kiderül, hogy a festésen kívül mi érdekli még nagyon, vagy, hogy mi Budapesten a kedvenc reggeliző helye.

2004-ben költöztél be a műtermedbe, azóta több, mint tíz év eltelt. Mennyit változott a művészeted azóta, hol tartasz ahhoz képest, ami akkor a fejedben volt?

Az a 2004-es év amúgy is fontos, mert akkor voltam Nürnbergben is. 2005-ben végeztem volna Maurer Dóránál a Képzőn, de a kintlétem miatt csúszott egy évet a dolog, így végül 2006-ban diplomáztam. De ha tíz évvel ezelőttre tekintünk vissza, ott is történt egy fontos dolog, hiszen akkor született a kisfiam, és akkor egy fiatal apuka voltam, aki figurális képeket festett, most pedig egy idősebb apuka, akinek azóta lett egy kislánya is, és már nemcsak figurális festményeket készít. Akkoriban nem volt jellemző rám a nagyon tudatos építkezés, hanem hagytam, hogy történjenek a dolgok, és szerencsére csupa jó történt.

Említetted, hogy kicsit elkanyarodtál a figurális ábrázolástól. De ez nem végleges, ugye?

Az igazság az, hogy szeretem megtartani azt a szabadságot, hogy azt csinálok, amit akarok. Pont azért építettem le tudatosan egy időben a figurákat, hogy ne legyen az a pont, amit sokszor látok magam körül, hogy az embereket beskatulyázzák. Én például nem akartam életem végéig kaktuszokat festeni. Amikor azt érzem, hogy valami már rutinszerűbben megy, akkor szépen változtatok. Nekem fontos, hogy időről időre meglepjem magam, ehhez viszont lépni kell alkalmanként. A figurákat viszont nem hagytam el teljesen, csak kevesebb van belőlük.

Nálad hogy folyik le egy ilyen fajta váltás? Szenvedősen vagy pont, hogy lazán, természetesen?

Inkább a türelmetlen szót használnám. Általában addig dolgozom egy képen, amíg azt nem érzem, hogy most már inkább egy újat kezdenék. Emiatt van gördülékenysége az egésznek, így nem kell megvárnom semmit, mert mindig van új kép, amin tudok dolgozni. Viszont bizonyos dolgok nálam nem feltétlenül egymás után ismétlődnek, van úgy, hogy csak pár év elteltével veszek észre párhuzamot bizonyos munkák között. Ha jobban belegondolok, a váltások sem hirtelenek és direktek, viszonylag lassan csúsznak át a dolgok egymásba. Mivel elég sokat dolgozom, teljesen természetesek ezek az átcsúszások, és legtöbbször a visszajelzés is az, hogy ez lejön az embereknek.

Tovább

Highlights of Hungary – ABSOLUT KEDVENCEK #2

Horváth Lóczi Judit

screen_shot_2019-02-09_at_17_57_56.png

Fotók: Halász Jácint

A Highlights of Hungary 2013 óta keresi és díjazza az előző év legizgalmasabb, legnagyobb hatású hazai tartalmait, az embereket mozgató fontos ügyekeit, történeteit és projekteit egy szakmai kurátor csapat és közönségszavazás alapján. A projektet a Super Channel hívta életre, és az volt a fő céljuk vele, hogy egy olyan sorozatot indítsanak, ahol kategóriák nélkül tudnak színes képet adni a teljes hazai kreatív és civil szféráról. A kurátorok által nevezett csapatok, kreatívok vagy éppen civil szervezetek közül végül a közönség által választottak kerülnek be a díjazottak közé. Mi három olyan Absolut kedvencet mutatunk be nektek, akik még nem szerepeltek az oldalon.

Horváth Lóczi Judit művészete nem egykönnyen behatárolható, ami valószínűleg onnan ered, hogy tanulmányai során a képzőművészeten kívül több más területbe is belekóstolt, legyen az a tájépítészet, a grafika vagy éppen a művészeti menedzsment. A figurális ábrázolástól indulva jutott el a geometrikus absztrakcióig, miközben a szobrászat és a festészet határait feszegetve hozta létre egyedi vizuális nyelvezetét. A művész számára az alkotás egyfajta terápiaként működik, térbeli kiterjedésű festményei különböző problémaköröket dolgoznak fel. Nagy rajongója Budapestnek, így örömmel osztotta meg velünk kedvenc helyeit, miközben arról is mesélt, hogy mi ad neki motivációt évről évre, illetve azt is elárulta, hogy milyen általános iskolai élmény segített neki megtalálni a sajátos stílusát.

Tíz éve alkotsz hivatásszerűen. Mi az, ami újra és újra segít a művészeted fejlődésében?

Az elmúlt 10-12 évben több művészeti iskolát is elvégeztem, és a legtöbbjük nagyon sokat adott; fantasztikus mesterekkel találkoztam, akiknek köszönhetően új és új szeleteit ismertem meg a művészetnek, vagy a művészeti hozzáállásnak. Az iskolákban megszokott nyitottságot igyekszem megőrizni azokban az időkben is, amikor épp nem tanulok. Ha felfedezek egy újabb technikát vagy anyagot, azt sorozatokban vesézem ki, és a végén mindig jön valami újabb ötlet, vagy több is, ami mentén továbblépek, ami új lökést ad és egy újabb sorozat születhet belőle. Nyitott szemmel járok, igyekszem követni a körülöttem történő dolgokat a képzőművészetben, designban, divatban, építészetben, zenében és más művészeti ágakban.

Mik azok a személyes élmények, amik a 2019-es évben foglalkoztatnak a művészeted szintjén?

Tavaly nyár végén átköltöztem az otthoni műteremből egy új helyre, amely végre lehetőséget teremt arra, hogy több munkát is csináljak egy időben vagy, hogy nagyobb méretű munkákat is elkészítsek. A rendrakás még mindig tart, de alig várom, hogy ebben a nyugodt és rendezett térben alkossak idén. Ezen kívül konkretizálódott egy kiállítás ahol Márton Enikő és Bernáth Dániel képzőművészekkel, illetve Mártonffy Melinda kurátorral dolgozhatok együtt, mindezt egy fantasztikus galériában. Ez a következő nagy projekt, amin minden nap gondolkodom, dolgozom. A témákat illetően minden bizonnyal maradok a személyes történeteknél, és mintegy terápiaszerűen kidolgozom őket magamból.

Tovább

No Abracadabra – Interjú Szinyova Gergővel

 szinyovagergo.jpg

Fotó: Bodnár Dávid

Szinyova Gergő festményeit több budapesti galéria is bemutatta egyéni kiállítás keretén belül az elmúlt években, és külföldön is láthatóak voltak már a képei. Céltudatos, következetes művész, aki folyamatosan figyel, tanul és következtetéseket von le saját művészetével kapcsolatban is. Bár egyetemi tanulmányai alatt sokféle dolgot kipróbált, végül az absztrakt irányzat mellett kötött ki, ugyanis ezt érezte a legizgalmasabbnak. Február 8-án új kiállítása nyílik a Trafóban, ahol hét festményt láthatunk tőle. A No Abracadabra címre statementként is lehet tekinteni; akit érdekel, hogy kapcsolódik Gergő művészetéhez, a lenti interjúban megtudhatja, mint ahogy azt is, hogy mik azok a budapesti helyek, amik nélkül nem lenne az igazi a város a képzőművész szerint.

Túl vagy már jó pár komoly kiállításon. Ilyenkor mennyire jellemző rád, hogy izgulsz a fogadtatás miatt?

Nem jellemző, hogy izgulnék, maximum az installálás és részletfeladatok miatt, amik a kiállításhoz köthetőek; például a szövegek, sajtó és a szállítás. A képek miatt nincs bennem feszültség. Azt gondolom, hogy elsősorban a saját feladataimra kell, hogy koncentráljak és hogy ezekkel kapcsolatban megtegyem amit tudok. Azt nehéz megítélni, hogy a közönség, hogy fogadja majd a kiállítást, ezzel kapcsolatban bizakodó vagyok. A szakmai visszhanggal hasonlóan állok, nyitott vagyok az építő kritikára, legyen az pozitív vagy negatív.

Mikor került hozzád közel az absztrakt művészet?

A rajzolás és festés ismerete és az erre való nyitottság édesapámtól jött. Tőle örököltem ezt a készséget, és az érdeklődés is már egészen kiskoromban megvolt részemről. Olvasni sem tudtam még, de már öt éves korom körül forgattam művészeti könyveket. Mivel komolyan kezdett érdekelni, az általános iskola után művészeti iskolába, a Kisképzőbe kezdtem járni. Ösztönös volt és egyre inkább megerősödött bennem, ezzel szeretnék foglalkozni. Az, hogy az absztrakt irányzatot éreztem leginkább izgalmasnak, nem tudatos döntés volt. Az egyetemi évek alatt a művészet mindenféle formája és médiuma érdekelt. A szobrászattól a konceptuális művészeten át a performanszig, minden foglalkoztatott, legalább elméleti szinten. Nem akartam magamnak keretet szabni, így az öt év alatt ki is próbáltam mindent, amit tudtam. Nem siettettem magam azzal, hogy magamra erőltessek egy technikát vagy stílust. Kisérleteztem. A tervem annyi volt, hogy a diplomáig jó, ha kialakul bennem, hogy milyen irányban tudok építkezni. A diplomamunkám már három absztrakt képből állt. Végül ez volt az, ami leginkább közel állt hozzám. Ebben az időben kezdtem gyűjteni képeket az internetrő tárgykultúráról, építészetről, divatról, grafikáról és más vizuális műfajokról. Természtesen a figurális művészet is érdekelt, csak ezt, a nem narratív irányzatot éreztem annyira izgalmasnak, hogy egy hosszabb, folyamatban is láttam benne magam.

Tovább

Akik rendesen feltérképezték a várost - Interjú az Urban Sidewalker alapítóival

 urbansidewalker_portre.jpg

Egri Balázs és Rávay Máté régóta nagy rajongója Budapestnek. A város iránti szeretetük vezette őket, amikor elkezdték az Urban Sidewalkert, aminek fő ismertetőjegye az aprólékosan kivitelezett grafikai munka, Balázs keze által. És ezt szó szerint kell érteni. Minden egyes térkép, városrészlet, épületegyüttes kézi rajz, amiknek elkészítése akár hónapokba is telhet. A Károly körúton található kis üzletben beszélgettünk Balázzsal és Mátéval a budapesti ajándéktárgyak fejlődéséről, a monotonitást igénylő rajzolásról és az ösztönös márkaépítésről.

Ma már szerencsére egyre több minőségi Budapesttel kapcsolatos ajándéktárggyal találkozhatunk a belvárosban. Nektek mi adta a motivációt az Urban Sidewalker elindításához?

Balázs: Azóta, hogy elkezdtük az Urban Sidewalkert, elindult valami ezen a téren, és van jelentős elmozdulás a minőségi dolgok iránt.

Máté: Egyetértek azzal, hogy egyre több szép tárgyat lehet kapni, de sajnos még mindig a gagyi van többségben, és inkább koncentráltan lehet jó dolgokat találni a városban, úgyhogy van hova fejlődnünk. Valamennyire inspirált minket, hogy nem láttunk magunk körül sok szép dolgot, de inkább belső motiváció volt, ami miatt elkezdtük az egészet. Egyszerűen valami olyat szerettünk volna csinálni, ami nekünk is tetszik.

Balázs: Persze, ha nem tetszett volna az embereknek a legelső Budapest poszter, akkor nem ragadunk itt, és egy irodában ülnénk, és nem a saját brandünket építenénk.

Legyen az egy térkép vagy pár épület együttes, az Urban Sidewalker illusztrációk egytől egyig aprólékosan kidolgozottak. Ez elég sok türelmet igényelhet tőled, Balázs.

Balázs: Igen, van bennem jó adag monotóniatűrés, hiszen nem mindig egyszerű végigcsinálni egy ilyen grafikát. (nevet) Egyébként előtte egyáltalán nem rajzoltam városrajzokat. Ahogy elkezdtem készíteni ezeket a grafikákat, egyre inkább belejöttem, így bővültek a rajzok is.

Tovább

ABSOLUT ART 2.0

absolutcollection-1-e1532032639523.jpg

Keith Haring, Andy Warhol és Michel Roux az ABSOLUT HARING leleplezésének estéjén 

Michel Roux, az Absolut egykori kreatív igazgatója a 80-as évek közepén egy addig még teljesen új marketing stratégia mentén indult el a márkával; a kortársművészetet állította kampányai középpontjába. A pop-art ikonjaként számon tartott Andy Warhollal közösen megalkotta az ABSOLUT WARHOL-t, ami  nem csak a New York-i művész elit körében aratott osztatlan sikert. Innentől kezdve nem volt megállás, az Absolut számos művész zsenivel dolgozott és dolgozik együtt a mai napig, akik egyéni látásmódjukkal és tehetségükkel minden egyes kollaboráció során hozzátesznek valamit a márkához. 

kh-murlas-900x450-c.jpg

Keith Haring Forrás: Artspace.com

Keith Haring pop-art, graffiti művész, társadalmi aktivista, aki nagy hatással volt a 80-as évek New York utcai kultúrájára. Művészetén keresztül olyan témákat boncolgatott, mint a születés, a halál és a háborúk, gyakran bírálta az amerika fogyasztói társadalmat. Munkáiban a hatalom, az erőszak és a háború jelképeit kombinálta a gépvilág, az embertelen technika szimbólumaival. Képeinek szándékosan nem adott címet, mivel nem akarta megzavarni a nézőt a szabad véleményformálásban.

Alkotásainak egyes szereplői, figurái annyira meghatározóak voltak, ahogy önmagukban ikonokká váltak.  Ezek jelentek meg aztán a tömegtermelésre szánt termékeken, amiket többek között saját üzletében, a Pop Shopban árult.  A Sohoban található üzletre úgy tekintett, mint művészetének kiterjesztésére: az ott kapható pólókon, játékokon, jelvényeken vagy éppen mágneseken saját alkotásai voltak láthatóak, az üzlet hangulatát pedig absztrakt fekete-fehér festményei határozták meg, amit teljesen egyedi kereskedelmi környezetet teremtett. A Pop Shop küldetése leginkább az volt, hogy az emberek megismerjék művészetét, és a termékeken keresztül olcsón hozzá is juthassanak. A művészvilág nem hagyta szó nélkül Haring szokatlan műkereskedelmét, sok kritika érte a művészt.

Tovább

UnBound - The Unexpected Constellation

Interjú a művészekkel

44389174_10156739126578351_6483021183603179520_o.jpg

Fotó: Csudai Sándor

Folytatódik az Art Moments egyik kiemelt programjaként megvalósult UnBound - The Unexpected Constellation kiállításról szóló anyagunk.  A koncepcióról és a kurátori munkáról itt mesél Sárvári Zita, Barabás Zsófival készült interjúnkat pedig itt találjátok.  Papp Anna-Bella, Kiss Adrán és Bruno Baptistelli számára is volt pár kérdésünk, a velük készült beszélgetést most olvashatjátok. Aki nem volt ott a megnyitón, az október 30-ig még megtekintheti a HybridArt Space-ben, sőt aznap 18:30-től az egész csapattal találkozhat, akik tárlatvezetést tartanak. 

Tovább