Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Furcsa formák - Interjú Keresztes Zsófiával

2019. augusztus 17. - absolut_hu

670a2312_logo_zott.jpg

Keresztes Zsófiát mindig is a furcsa dolgok érdekelték; ő a groteszk, már-már morbidba forduló témákban is megtalálja a szépséget. Művészete megosztó, és eddig nehezen talált utat a hazai közönséghez. Tavaly azonban megkapta az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerést, legnagyobb meglepetésére, Esterházy díjas lett. Júliusban közös kiállítása nyílt Tom Volkaerttel. Az Everybody Needs Art kiállítóterasza a galériák sterilitásával ellentétben inkább kísérletezősebb helyszín, ahol mindkét művész szobrai jól érvényesültek. Zsófia nem most dolgozott együtt Bencze Péter kurátorral, több külföldi kiállításában is segített már az Everybody Needs Art alapítója. A Sunbaked Thirst with Love Finisszázsán az Absolut is ott volt.

Tom Volkaerttel volt már a kiállítás előtt is kapcsolódási pontod?

Igen, ez alapvetően egy online ismeretség volt, az Instagramon keresztül találkoztunk egymás munkáival először, majd ugyanaezen a platformon kezdtünk el chatelni. Többször szóba került, hogy mennyire szeretnénk egy közös kiállítást, és viccelődtünk is vele, hogy vajon mikor lesz egy olyan kurátor, aki lát fantáziát ebben a párosban, végül Peti lett az, és három év után teljesült a vágyunk. (nevet) Tom munkáiban is ugyanúgy megjelennek az elfolyó, szervekre utaló elemek. Első ránézésre absztrakt formavilágúak a munkái, de ha tovább vizsgálod, konkrét motívumokat is felfedezel benne, egy-egy groteszk arcot, testrészeket.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemre jártál, festő szakra. Hogy jutottál el oda, hogy egyszer csak elkezdtek lemászni a képek a falról, és átalakultak szobrokká?

Még a Kisképzőben kerámiaszakos voltam, onnan ered ez a fajta térbeli látásmódom. Azalatt az idő alatt szigorúan funkcionális tárgyakat készítettünk, nekem ez a hozzáállás akkoriban megpecsételte az agyaghoz való viszonyomat, és nem tudtam megregadni benne azt a fajta szabadságot amiről, azt gondoltam szükséges ahhoz, hogy a képzőművészet terepén ki tudjak teljesedni. Így jött a festészet. Úgy gondoltam, hogy festészeti eszközökkel jobban meg tudok majd valósítani egy-egy olyan koncepciót, amit elképzeltem. Ma már teljesen másképp látom, és egy ideje vágyom is arra, hogy újból agyaggal dolgozhassak. Valószínű ezért is tetszenek annyira Tom szobrai, mert abban ahogy ehhez az anyaghoz nyúl, benne van egy olyasfajta bátorság, amit én akkoriban, amikor előszőr volt rá esélyem, nem tudtam meglépni.

Tovább

Lelki lenyomatok - Interjú Tripoval

003_logo_zott.jpg

Tripsánszki Dávid művészetének mozgatórugója saját lelke és az élet adta helyzetek, amik hol gyötrik, hol pedig az egekbe emelik. Munkáira láthatóan nagy hatással van a pop kultúra és a street art, mégis sajátos a művészete. Képei, legyenek azok budapesti szórakozóhelyeken, műgyűjtők falán vagy éppen pólókon - Tripo kollaborált a Dorko-val is, – nagyon mélyen gyökerező gondolatokat, érzéseket közvetítenek. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy ki van az alkotások mögött, mi indítja be az alkotói ösztönt, és miért is annyira fontos számára szép dologokat teremteni a semmiből.

Nagyon karakteresek a képeid. Hogy alakult ki a stílusod?

A stílusom kialakulása magától történt. Nem erőltettem semmit, talán csak a legelején, mikor tudatosult bennem, hogy nem én vagyok a legjobb rajzos a földön. Tudod, ez az a kis düh, hogy nem te vagy a legfaszább. Biztos sokaknak ismerősek ezek a gyermekkori sóvárgások. Aztán beletörődtem, és ahogy a jellemem fejlődött, vonzotta a technikákat. Lépésről lépésre az élet maga alakította úgy ki a sorsom, hogy a stílusom maga az életszemléletemmé és életmódommá váljon. Nyíregyházáról indultam, gördeszkás voltam. Ha most nagyon röviden összegeznem kéne, hogyan jutottam idáig, csúnya szóval élnék; sokat szívtam. De úgy rendesen! Nem szeretek a múltban élni, nagyon hajlamos vagyok rá, ez sokszor rányomja a bélyegét arra, hogy érzem magam, de most jó kedvem van. Szóval sokat szenvedtem, nem volt egyszerű, most sem az, de itt vagyok. Most jó!

Szinte minden képedben van egy csavar, egy részlet, ami megbontja a harmóniát. Ez mennyire tudatos; előre tervezel vagy spontán alakítod ezeket?

Minden képem koncepcióját, térben való elhelyezkedését előre megtervezem; fekete – fehérben, Phototosopban, szinte papírmetszettként. Ez körülbelül olyan, mintha egy óvodás kisgyerek összevágna lapokból egy Kariajit anyunak. Eléggé rosszak. Látnod kellene néhány megrendelőm arcát, amikor megmutatom nekik! Szörnyű! (nevet) Többször gondoltam azt, hogy na, most fogják visszamondani a megrendést. Nem értik, hogy lesz ebből az, amit megbeszéltünk. A harmónia megbomlása akkor keletkezik be, mikor a megrendelő agyát, szívét, bizalmát elnyerem. Amikor elhiszi, hogy képes vagyok rá, és az élet azért vezette hozzám, hogy ahogy én mondom, egy szakrális energiapontot helyezzek el a lakásában vagy éppen a helyére. Amikor ez megvan, kezdődhet az alkotás maga. Nehéz folyamat ez, és súlyos lelki dolgok jönnek ki. Azért általában nem szép és kedves dolgok jönnek ki, és a végén mindig nagyon boldog mindenki. Sokszor előfordul, hogy kések egy képpel. Ennek az az oka, hogy emberek nem képeket vesznek tőlem, hanem egy adott életciklusom lelki lenyomatát. Talán ez adja azt a plusz csavart, amit említettél.

Tovább

Camera Lucida kiállítás képes beszámoló

Q&A Ember Sárival és Esterházy Marcellal

2019_06_22_camera_lucida_megnyito_mng_mu_ze_j_1.jpg

Tranker Kata, Schuller Judit Flóra, Puklus Péter, Mélyi József és Horváth Lili (b-j.) Fotó: Soltész Vince

Augusztus 25-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában a Camera Lucida pop-up kiállítás, aminek a megnyitóján mi is ott voltunk. Horváth Lili, kurátor itt mesélt arról, hogy kapcsolódik ez a jelenleg futó Fortenpan tárlathoz, és három kiemelkedően tehetséges fiatal művésztől; Puklus Pétertől, Schuller Judit Flórától és Tranker Katától megtudhattátok, hogy ők hogy kapcsolódnak a témához. Most a kiállítást megnyitó művészettörténész, Mélyi József személyes ajánlását olvashatjátok, valamint Esterházy Marcell és Ember Sári mesélnek arról, hogy az ő munkáikban és életükben milyen szerepet játszik a múló idő.

Mélyi József, művészettörténész pár gondolata a kiállításról: "Hosszú évek óta ugyanúgy foglalkoztat a személyes és kollektív emlékezet viszonya, mint számos magyar művészt. A legérdekesebb számomra a különböző korosztályokhoz tartozó alkotók eltérő megközelítésmódja, a művekből kiolvasható történelmi-társadalmi-művészettörténeti rétegek sora. És hogy miért érdemes megnézni a kiállítást? Mert ésszel összerakott. Mert ma ritkaságnak számít, hogy a kortárs képzőművészet hazai közegének legfontosabb alkotói közül öt együtt mutassa be közös gondolati szálra felfűzhető műveit. Mert a művek már valóban most megérdemelnék, hogy egy közgyűjteménybe kerüljenek."

Tovább

Magunkra hagyva az idővel - Camera Lucida pop-up kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

event_cover_final_jav.jpg

Június 22-én a Múzeumok Éjszakája keretén belül egy különösen izgalmas pop-up kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában a Fortepan tárlatra reflektálva. A Camera Lucida olyan kortárs képzőművészek munkáit mutatja be, akiknek alkotói gyakorlatában meghatározó szerepet tölt be a családi archívum kutatása, az emlékezet és a múltfeldolgozás folyamatának vizsgálata. A kiállított kortárs művek érdekessége, hogy az idő hagyományos, egy képi pillanatba sűrítése helyett nem csupán képi tartalmaik, hanem időbeliségük is önálló jelentéssel telítődik, mintha egy elképzelt idő-fenomenológiai kutatás rekvizitumaira bukkannánk a kiállítótérbe lépve. Akár egy Tarkovszkij-film: a tárlat megfosztja az időt a dramaturgiai objektivitástól, magára hagyva a nézőt az idővel. Horváth Lili, kurátor mesélt nekünk arról, hogy számára miért fontos ez a kiállítás, mit takar a cím, milyen lehetőségeket látott Budapest kulturális és művészeti életében miután hazaköltözött öt év németországi tartózkodás után, és három alkotójának nézőpontját is megismerhetitek a Camera Lucida kapcsán.

horvath_lili_portre.jpg

Nemrég költöztél vissza Budapestre. Milyen változást látsz öt évvel ezelőtthöz képest?

Úgy érzem, hogy a lényeges változás nema körülményekben következett be, hanem sokkal inkább bennem zajlott le. Master tanulmányaim megkezdése után elég hamar eldöntöttem, hogy Németországban szeretnék maradni ezért, már egyetem mellett elkezdtem dolgozni, és a másoddiplomám megszerzése után is néhány évet kint töltöttem. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy egyszer újra Budapesten éljek. Erről a pontról kiindulva aztán elég hosszú mentális utat jártam be odáig, hogy azt éreztem, haza kell jönnöm, mert nekem most itt van dolgom. A belső trip mellett persze külső hatások is értek, és bár döntésemet nem tudnám egyetlen élményre redukálni, mégis a mai napig élénken emlékszem Molnár Zsolt szuper szóló kiállítására, az Agro-Wave-re, amit tavaly márciusban a Kisteremben láttam, és ami időben nagyjából egybeesett azzal, hogy elhatároztam, hazatérek. Felismertem, hogy Budapest egy végtelenül izgalmas hely most, bázisa egy a maga nemében páratlan, pulzáló kortárs képzőművészeti közegnek, olyan fiatal, kvalitásos alkotókkal, akikből hasonló koncentrációban – tapasztalatom szerint – még a kortárs művészet nagy európai központjának számító Berlinben sem lehet találni. Úgy éreztem ezért az unikális adottságért tenni érdemes és tenni szeretnék, és ha rendszerszintű problémákat nem is tudok orvosolni, legalább a saját lehetőségeimhez mérten hozzájárhatnék egy működőképesebb intézményrendszer létrehozásához. Azt hiszem el kellett mennem ahhoz, hogy friss szemmel tudjak nézni rá, és igazán tudjam értékelni Budapestet s az itteni közeget.

Mit tudnak adni az általad kitalált pop up kiállítások a Magyar Nemzeti Galériának?

Bár a kiállítások ötletét részemről inkább a másik oldal, a kiállító művészeké motiválta, valamint az alapvető hiány, hogy a fiatal generáció, ritkán, és akkor is leginkább csak pályázatokhoz kapcsolódó beszámoló kiállítások formájában, kap bemutatkozási lehetőséget a patinás művészeti intézményekben. Mégis úgy gondolom, a sorozat által hozzásegítem a Nemzeti Galériát is azon folytonosság tényleges megteremtéséhez, ami intézményi funkciójából eredően feladata: a legfontosabb közgyűjteményként nyomon követni és dokumentálni a magyar képzőművészet alakulását. A nagy, időszaki tárlatokhoz kapcsolódó pop-up kiállítások hidat teremtenek a kurrens képzőművészeti törekvésekhez, friss tendenciákhoz, azáltal, hogy rendszeres platformot biztosítanak az azokat képviselő és alakító, fiatalabb alkotói generáció számára. Másrészt, az intézmény koordinátarendszerén belül, reményeim szerint, a frissesség, újdonság érzetét is adják látogatóinknak az épületnek mindig más-más részében installált pop-up tárlatok, amik afféle próbaüzemnek is tekinthetőek, vagy például terepnek a gondolati játékra, túlmutatva a múzeumi kiállítások hagyományos interpretációs eszközein.

Tovább

Intuitív mozdulatok összessége - Interjú Fekete Fruzsival

fekete_fruzsi.jpg

Fekete Fruzsi ékszerei az alkotás élményének visszatükröződései. Többek között a közte és tárgyai közötti intim kapcsolat adja azt a többlet értéket, ami ezeket a darabokat a műalkotás szintjére emeli. Esetében mindig egy gondolatiságból indul ki a tervezési folyamat. Nem gondolkodik klasszikus értelemben vett kollekciókban, de a kortárs ékszerek esetében ez egyáltalán nem ritka. A H6 csoport tagjaként elkötelezetten dolgozik azért, hogy az emberek elkezdjenek másként tekinteni ezekre a tárgyakra, az általuk szervezett Ékszerek éjszakájának is ez a fő célja. Veszprémi Gabriellával most egy különleges kiállításra készül; közös kollaborációjuk ereménye a LAYERS OF IMPRESSIONS, amit június 11-én bárki megtekinthet a FISE Galériában. Fruzsival nemrég beszélgettünk az intuíció és a tudatosság balanszáról, az alkotás szeretetéről és természetesen arról is, hogy folyt a közös munka Gabival.

Sokan nem tudják, hogy mi ékszer és ékszer között a különbség. A konceptuális ékszerek például nem feltétlenül öltöztetni akarnak, teljes más értéket képviselnek. Jól látom, hogy te pont a határmezsgyén mozogsz?

Ami számomra nagyon fontos, hogy mindig legyen egy gondolat a tárgyak mögött, amikor elkezdem megtervezni azokat. Ez lehet belülről jövő élmény, esemény vagy akár találkozás egy új anyaggal; ilyenkor ezt próbálom megfogalmazni az ékszeren keresztül. Nem a vásárlói igényből indulok ki, hanem reménykedem, hogy az általam készített ékszer másnak is tetszeni fog, érti, esetleg kellemes élményekre emlékezteti, és elkezd kötődni hozzá.

A tavalyi diplomamunkádban egy izgalmas témával foglalkoztál, amit művészként a saját bőrödön is megtapasztalsz. Mi volt ez pontosan?

Az egész koncepció onnan indult ki, hogy megtapasztaltam magamon, hogy egy intuitív mozdulat az, ami egyszer csak egy formát eredményez, és aztán azt tudatosan formálom tovább úgy ékszerré, hogy az hordható legyen. Az kezdett el foglalkoztatni, hogy az alkotói folyamatban ez milyen arányban van jelen, illetve, hogy melyik részében hagyatkozom inkább a tudatalattimra, és mikor érkezik el az a pont, amikor már tudatosan alkotok. A szakdolgozatom is erről a vizsgálatról szólt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az elkészült tárgyak a tudatos és tudatalatti alkotás dinamikus mozgását szimbolizálják. A fehér rész az intuíciót jelképezi, a keret pedig egyértelműen a tudatod. Nagyon fontos szerepet játszik a kereten belüliség vagy éppen kívüliség, ami egyértelműen jelenik meg az ékszereken.

Tovább

A téma, ami senkit nem hagy hidegen - Tolerance Poster Show Budapest

Magyar művészek Q&A

10.jpg

Forrás: Tolerance Posters hivatalos oldal

Június 7-én, pénteken az Anker’tben a Pride Nyitópartyján hivatalosan elindul Budapesten is a Pride hónap. Aki pedig csatlakozik hozzánk, egy különleges kiállításnak is szemtanúja lehet. A Tolerance Poster Show-t Mirko Ilic, világhírű grafikus és illusztrátor (A vele készített interjúnkat itt olvashatod.) hívta életre több, mint száz grafikussal együtt, ami most itt, Budapesten is hadat üzen a gyűlöletnek. Mivel magyar résztvevők is vannak a művészek között, akik ráadásul komoly múlttal rendelkező nagy pályát bejárt művészek, mi most megkerestük néhányukat, és nagy örömünkre meséltek a projekthez való kötődésükről, elárulták melyik a kedvenc plakátjuk a kiállításon, és kedvenc budapesti helyeiket is megtudtuk tőlük.

Ez jön most!

Tovább

Világutazó poster show a gyűlölet ellen - Interjú Mirko Ilić, világhírű grafikussal

mirkoilic.jpg

Mirko Ilić Boszniából indult világhódító útjára még a 80-as évek végén, és bár meglehetősen ambíciózus volt, lehet, hogy még ő sem gondolta, hogy a világ egyik legelismertebb grafikusa lesz. A hamar jött siker viszont közel sem volt a véletlen műve; inkább tudatos munka eredménye, amihez a művész egyéni látásmódja társult. Ez a kettő tette lehetővé, hogy az Egyesült Államokba érkezése után néhány héttel már olyan lapnak dolgozhatott, mint a New York Times. Élete egyik legfontosabb projektje azonban nem egy híres magazinhoz vagy napilaphoz tartozik, hanem egy általa tető alá hozott kiállításhoz. A Tolerance Poster Show, ami lassan már az egész világot bejárta az elmúlt évek alatt „türelemre szólítja aktuális közönségét mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai, nemzeti vagy épp szexuális hovatartozása iránt”. A lenti interjúban szó esik a június 4-én nyíló kiállítás miértjéről is, valamint arról is, hogy mi az oka, hogy egyből sikerült elcsípnie New York legmenőbb állásait, és még azt is megtudtuk, hogy mi a kedvenc magyar desszertje. Kitaláljátok?

Komoly történelmed van a képregények terén. Mik voltak a legelső hatásaid?

Mint sok más gyereknek, nekem is a mesekönyv illusztrációk voltak a legelső hatásaim. Aztán jöttek a képregények, és végül az utóbbinál kötöttem. Egyébként magam is rajzoltam mesekönyveket, annyira nem volt az én világom, bevallom, a rajzaim kicsit furcsák is voltak ahhoz.

bbfkm0w.jpg

Karrierje kezdetén

1986-ban meghoztál egy komoly döntést, és otthagytad Jugoszláviát. Nehéz volt az Egyesült Államokban megtalálni a saját utadat? Szerinted mi volt az, ami miatt felfigyeltek rád olyan lapoknál, mint New York Times vagy a Wall Street Journal?

1983-ra mindent elértem Jugoszláviában, amit lehetett, egyszerűen váltani akartam, erre volt szükségem. Pár évig dolgoztam szerte Európában, de valahogy mindenhol idegennek éreztem magam. Így a leglogikusabb lépésnek az tűnt, hogy kimegyek az Egyesült Államokba, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen lesz, hiszen sosem jártam ott, és az angolom sem volt még akkor túl erős. Elég sokszínű és komoly portfólióval érkeztem ki, mind grafikában, mind pedig illusztrációban, de akkor ott inkább az utóbbiban éreztem potenciált, a már említett nyelvi hiányosság miatt, illetve azért, mert akkor még a tervező programok is túl bonyolultak voltak számomra. Mivel mindig is a mindent vagy semmit elvet követtem, egyből a legnagyobbakat kerestem meg, így végül dolgozhattam a Time címlapján, két illusztrációm is bekerült a New York Timesba, már az itt tartózkodásom első 15 napján. Akkor még nem gondoltam, hogy öt év múlva a Time magazin külföldi kiadásainak az art directora leszek, egy évvel később pedig a New York Times editorial szerkesztője. Amellett, hogy mindig is keményen dolgoztam, az egyik nagy erősségem az volt, hogy kelet-európai vagyok. Azok a dolgok, amiket Kelet-Európában megéltem nagy mértékben meghatározták a munkáimat. Ott tanultam meg, hogy kell egy képhez több gondolatot társítani egy politikai témájú illusztrációkban. Abban az időben Jugoszláviában nem volt elég, ha jól rajzoltál, okosnak kellett lenned, az illusztrációk többértelműségével tudtad kritizálni a rendszert úgy, hogy ne kerülj bajba. Ez a fajta készség nagyon sokat ért akkor az USA-ban.

Tovább

Átszeltük a világot - The Great Globe kiállításmegnyitó beszámoló

61377287_2200236990054589_8287853431649992704_o.jpg

Fotó: Kiss Imre

Múlt szombaton a The Great Globe kiállítás megyitóján jártunk az Art Quater Budapestben. A kiállításról és a helyszínről itt olvashattok bővebben. A kiállító művészek mind a globalizmus témájával foglalkoztak, különböző médiumok által vizsgálva számos kérdést. A  nemzetközi, nagyszabású kiállítást Földes András, az Index újságírója nyitotta meg, a jó hangulatról pedig többek között az Absolut gondoskodott welcome drinkjeivel. Mielőtt megmutatnánk a legjobb pillantokat, Gadó Flóra és Heszky András, a két kurátor segítségével kicsit jobban megismerhetitek öt alkotás történetét, a kiállítás pedig egészen június 30-ig látogatható.

esterha_zy_marcell_marcell_the_end_of_the_long_march.jpg

Esterházy Marcell: A hosszú menetelés vége, 2011

Flóra: Esterházy Marcell munkája, noha szorosan kötődik a művész családi archívumát és múltját feldolgozó életművéhez, mégis, önállóan is értelmezhető. Célunk is volt, hogy a kiállítás globális kontextusán keresztül egy más perspektívába állítsuk. A különböző időbeli rétegek összekapcsolódása, azaz az egyidejűségek már-már misztikus kérdése áll a munka középpontjában.

Andris: A hosszú menetelés vége egy vadászat során elejtett, a talált fényképen látható szarvasbikára és Mao Ce-tungék visszavonulásának végére vonatkozik, amely események ugyanazon a napon történtek meg. Az űzött vad ősmagyar mítosza, a Kínai Népköztársaság legendáriumának főképe vetül egymásra. Mintha Marcell műve keresné a hozzáférést a történelem mélyebb összefüggéseihez, a XX. század kartográfiájához ahol ideológiai közösségek szervezték újra a Föld térképét. De Kínát Európával, így Magyarországgal összekötő új selyemút aktuális geopolitikai projektje is értelmezést adhat a képhez.

Tovább

Sörfőzdéből művészeti központ - Art Quarter Budapest interjú

aqb_logo_zott.jpg

Magyar Dorottya, Gadó Flóra és Heszky András (b-j.) Fotó: Bodnár Dávid

Az Art Quarter Budapestet Wolfgang Bartesch alapította, akinek célja egy olyan szabad gondolkodású művészeti központ létrehozása volt, ahol a külföldi és magyar művészek inspiráló környezeteben alkothatnak távol a város zajától. Az egykori Haggenmacher sörgyár épület ma a világ különböző országaiból fogad alkotókat külföldi rezidencia programján keresztül, emelett pedig otthont ad hazai alkotóknak, mindenféle kreatív kezdeményezésnek és művészeti eseménynek. Az ingatlanfejlesztésnek köszönhetően folyamatosan épül, szépül a telep, most szombaton megnyílik a Pavilon Kávézó, és az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer újra sörgyárként is üzemelni fog, ha nem is az egész épület, de legalább is egy része. Május 18-án egy nagyszabású nemzetközi kiállítás nyílik. A The Great Globe fő motívuma a glóbusszal való találkozás dramaturgiája, amit  az alkotások kortárs tapasztalatokon keresztül közvetítenek. Az esemény egyébként az AQB OPEN HOUSE minifesztivál része; amelynek keretében az egész épület szabadon bejárható, így érdemes jó korán érkezni. A napokban mi is kilátogattunk az AQB-ba, ahol Magyar Dorottya mesélt nekünk erről a nem mindennapi művészeti központról, a két kurátor Gadó Flóra és Heszky András pedig a kiállítás mögötti koncepcióról.

Az Art Quarter Budapest egy nagyon összetett művészeti komplexum, ráadásul független. Dóri, te hogy jellemeznéd?

Dóri: Az AQB attól tud ennyire szabadon szárnyalni, mert magánszemély tulajdonában van, és emiatt nincsenek megkötések. Szabadon azt csinálhatunk itt, amit csak szeretnénk, persze amennyiben biztosítani tudjuk hozzá a hátteret. A kreatívipari stúdiókon kívül közel harminc magyar művész bérel nálunk műtermet, emellett működtetünk egy nemzetközi rezidencia programot is. Tíz szobát tartunk fent számukra külön műtermekkel, így aki hozzánk érkezik egy-két hónapra megvalósíthatja az előre megtervezett projektjét. Gyakran pop up kiállítást és artist talkot is rendezünk a művészeknek, így a házban alkotók is megismerhetik, hogy mivel foglalkozott az, akit korábban csak a közösségi terekben csíptek el. Ezekből a beszélgetésekből olykor közös projektek is születnek, amikor szerencsésen érnek össze a szálak.

Ez mennyire egyedi Budapesten?

Dóri: A városban több olyan hely van, ahol egy-egy eleme fellelhető az AQB struktúrájának, hiszen nem mi foglalkozunk egyedül külföldi rezidencia programmal, és egyéb műteremházak is vannak Budapesten, de így egyben, ilyen konstrukcióban jelenleg nincs más. Viszont külföldön számos hasonló példa van erre a modellre, ami igazán megnyugtató.

Tovább

Túl a szivárványon - Interjú Wirth Abigaillel

wirthabigail.jpg

Nem hiába használja Wirth Abigail Instagram oldalán a fashionartist hashtaget; ő nem csak divattervező, vagy képzőművész, annál jóval több. Sajátos, színes világa senkit nem hagy érzelmek nélkül, képzelőereje a legkülönbözőbb médiumok segítségével tör utat magának. Legyen szó hímzésről, festményekről vagy ruhákról, abban biztosak lehetünk, hogy valami igazán sokszínű, kirívó, mégis elbűvölő dolognak leszünk szemtanúi. A tavalyi év nem mindennapi sikert hozott a fiatal művésznek; a világ legrangosabb szőrmeversenyén harmadik helyezést ért el. A zsűri elnöke és a program vezetője nem más volt, mint az olasz Vogue főszerkesztője. Abigail erről a különleges utazásról is mesélt nekünk, amikor meglátogattuk otthonában. És hogy mit keres a cica a fotón, és hogy kapcsolódik új munkáihoz? Ez is kiderül.

A szüleid grafikusok, tervezők. Hogyhogy nem ebbe az irányba indultál?

Bevallom, kicsit dacból fordultam a divattervezés és a képzőművészet felé. Persze anyuékat nem zavarta egyik sem, azt azért fontos itt megemlíteni. Szerintem azért gondolták, hogy a grafika jó ötlet, mert szerettem rajzolni, és mivel anyu is grafikus, ez már egy ismertebb út lett volna. Vicces, a nagymamám varrónő volt, és mindig azt mondta, hogy csak varrónő ne legyek. Engem persze nagyon érdekelt a varrás! (nevet) Mégsem volt meg bennem a konkrét vágy, hogy divattervező legyek, amellett, hogy szívesen tervezek ruhákat, és a nagymamám által tanított dolgok jó alapot biztosítottak később. Az az egy volt biztos, hogy olyan dologgal szeretnék foglalkozni, ami során valamit készítek a két kezemmel.

Az elejétől kezdve Waldorf iskolába jártál, ami nagyon meghatározó lehet a világlátásod szempontjából. Te hogy érzed?

Nem tudom összehasonlítani az állami iskolákkal. Lehet, hogy ha például a Kisképzőre jártam volna, az jobban felkészít szakmailag, de az tény, hogy a Waldorf sokat formált rajtam. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem tudok magázni; és nem azért, mert udvariatlan vagyok, hanem olyan iskolai környezetben nőttem fel, ahol partnerként kezeltek minket a tanárok, és nem volt alá-fölé rendelt viszony köztünk. Arra koncentráltak, ami ment az embernek, és nem arra, ami nem, és ez rengeteg motivációt adott.

Bár a pop zene nem áll hozzád közel, de pop kultúra hatása egyértelműen érződik a munkáidon. Mik voltak a legnagyobb hatásaid?

Tizennégy éves koromtól egészen tizennyolcig volt egy gót korszakom. A tanáraim kicsit aggódtak is értem. Aztán ez elmúlt, és átestem a ló másik oldalára. (nevet) Az, hogy benne voltam egy szubkultúrában, biztos, hogy formált. Egyébként az az érdekes, hogy még ott sem akartam beolvadni; a gótokra jellemző fekete ruhákat hordtam, sok csipkével, de valahogy mindig rám került valami oda nem illő részlet. Tudatalatt alakítottam ezt ki; egyrészt szerettem volna odatartozni, de közben jó volt kicsit különcködni még egy mások számára furának tűnő közösségben is. Egyébként nemrég pont el is tűnődtem, hogy szinte eltűntek a különböző szubkultúrák az öltözködés terén. Annyira összekavarodott minden, hogy már nem tudsz nem divatos lenni, hiszen mondhatni minden divat! A különböző ikonikus darabok jelentése is elveszett.

Tovább