Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Egyedi csillogás - Interjú az Ékszerek Éjszakája szervezőivel

2018. szeptember 19. - absolut_hu

e_kszerek_csoportfoto.jpg

Fotó: Piti Marcell

Az év elején a több éve működő Ékszerek Éjszakáját egy új csapat vette át. A FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület- a szerk.) által biztosított hátországgal a hat tagból álló H6 Contemporary Jewelry Group egyik legjelentősebb lépése az volt, hogy az eseményt nemzetközi szintre léptette, aminek fő célja a külföldi tehetséges ékszertervezők megismertetése itthon, egyúttal pedig a hazai designerek inspirálása, motiválása, a magyar színtér fellendítése. A rendezvény zárónapján, vasárnap kerül sor az Ékszerek Éjszakája egyik főprogramján, a 42+1 kiállításon résztvevő művészeket jutalmazó díjátadóra is, ahol az Absolut is ott lesz. A lányok Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra örömmel meséltek nekünk a változásokról, a hazai ékszertervezők lehetőségeiről és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit csinálnak külön-külön.

Anna: Négy évvel ezelőtt indult az Ékszerek Éjszakája a FISE kezdeményezésével; ezalatt az idő alatt a hét tervező Dés-Kertész Dóra, Kerékgyártó Szilvia, Besnyői Rita, Huber Kinga, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni működtették az eseményt. Mi 2018. elején kerültünk képbe, mert az előző szervezők azt érezték, csak úgy tud ez a rendezvény tovább fejlődni, ha bevonnak új csapattagokat a szervezésbe.

Vera: A legfontosabb változtatás az volt, hogy nemzetközi szintre emeltük az eseményt. Meghirdettünk egy nyílt pályázatot, ami a SZIMBIÓZIS nevet kapta. A pályázó művészeknek több, mint a fele más országból pályázott, ők a Klimt02 oldalról találtak meg minket, és a beérkezett munkákat szintén egy nemzetközi független zsűri bírált el.

Zsófi: Ők Gisbert Satch, Réka Lőrincz, művészek, utóbbi egyben az esemény fővédnöke is, Spengler Katalin, műgyűjtő, Dan Piersinaru, az Autor Magazin és Kortársékszer vásár alapítója, Horányi Attila, művészettörténész, Oltai Kata, művészettörténész, kurátor és Dr. Pandul Ildikó, a Magyar Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa. Direkt nemcsak designereket választottunk erre a feladatra. A bejutott tervezők munkáit egy kiállításon mutatjuk be a KÉK - Kortárs Építészeti Központban a rendezvény ideje alatt.

Nóri: A SZIMBIÓZIS mellett további 42 kiállítás nyílik majd szerte a fővárosban plusz egy Pécsett, ami tulajdonképpen az eddigi évek vonalát viszi tovább, aminek legfontosabb célkitűzése, hogy a hazai alkotók sokszínűségét bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel. Itt elsősorban magyar alkotókkal találkozhatunk, akik ugyanúgy pályázat útján kerültek a programba, ahogy a SZIMBIÓZIS esetében.

Tovább

Urban Heroes kiállítás a Blitz Galériában

Művész interjúk 1. rész

40365448_1494807923997920_43692285690380288_o_1.jpg

Még a héten (szeptember 21-ig) látogatható a Blitz Galériában az Urban Heroes kiállítás, ami a hazai urban art legizgalmasabb művészeti gyűjtötte össze. Amíg Londonban már mindennapos, hogy a street art művészek bekerülnek a legfontosabb aukciósházakba, és kiemlekedően magas leütésekkel találnak gazdára munákik, addig itthon ezt a művészeti ágat, főleg a graffitit, sokan még mindig a vandalizmus egyik formájának tartják. Ez a kezdeményezés nemcsak azért fontos, mert legitimizálja az urban artot hanem azért is, mert így lehetőségük van az alkotóknak arra, hogy a műgyűjtő réteg elé kerüljenek munkáik. Mi most kiválasztottunk néhány művészt, akikkel most kicsit jobban megismerhedhettek.

gyarmati_portre_02jpg.jpg

GYARMATI ZSOLT

Gyarmati Zsolt több, mint húsz éve dolgozik képzőművészként. A kétezres évek elején kialakult pánikbetegsége kapcsán tapasztalta meg, hogy az „ecset”, azon túl, hogy önkifejezési eszköz, terápiás célra is használható. Korai képeire leginkább az aprólékos és bonyolult digitális tervezettség a jellemző, az idő múlásával azonban egyre inkább a minimalizmus felé mozdult. Londoni és berlini képviseletének köszönhetően egyre több képe talál otthonra külföldi magángyűjteményekben, de a magyar közgyűjteményekben is fellehetők alkotásai. A lenti interjúban többek között mesélt nekünk a rá jellemző alkotási folyamatról, a képei által kiváltott pillanatnyi megnyugvásról, és természetesen a Blitz Galéirában látható munkáiról is.

Számodra a művészet terápia, amit fel is vállalsz, nyíltan kommunikálsz. Úgy tudom, hogy mindennek a kezdete a pánikbetegséged volt. Hogy ismerted fel annak idején, hogy ezek a képek segítenek neked?

Valóban az alkotás folyamata segített nekem abban, hogy legyőzzem a démonjaimat, de ezek nem csupán a saját magam által kreált szörnyek, hanem mások félelméből is táplálkozó kinyilatkoztatások. A festményeimen megjelenő kétdimenzióba fagyott jelek tanulmányozhatóvá válnak azáltal, hogy belefagynak a kép terébe, így fokozatosan elveszítve félelmetes jellegüket.

A munkáidban ott a káosz, a társadalomkritika és a saját félelmeid; ezek keverednek egymással. Nádudvari Noémi azt mondja a rólad készült portréfilmben, hogy a képeidet látva őt kimondottan nyugalom tölti el. Célod a feloldozás?

Túltelítettségükben – egy tetszőleges ponton – ideiglenesen lefékezett pillanatoknak nevezném a munkáimat. Talán frissességük is ebből a látszólagos esetlegességből fakad. A képek gyakran korábbi alkotásokból nőnek tovább, nem ritkán éveken keresztül készülnek; rétegek rakódnak egyre az előző rétegekre. Genealógiájuk végül alig felfejthető, s mivel a folytathatóság illúzióját is keltik, elmondhatom, hogy ha egy horizontális időtengelyen próbálnám kijelölni a helyüket, origópontjuk behatárolhatatlan lenne, ahogy a sík másik végpontja is a végtelen felé mutatna. Szóval nem hiszem, hogy magukban hordoznák a feloldozás alapegységeit, de talán segítenek megragadni, megérteni a pillanatot ezáltal egy pillanatnyi megnyugvást adva.

gyarmati_02.jpg

Hogy folyik nálad az alkotás? Változott ez az elmúlt 20 évben?

Munkamódszerem egyébként az egyik legszívósabb hagyományú művészeti hozzáállásból ered: saját koromat teljességre törekvő mértékben, és inkább intuitív módon igyekszem megismerni, majd a lehető legtöbb vonatkozásban utánozni. Konstrukcióim nem csak rögzített kompozíciók, hanem további lehetséges formák eredetét is magukban hordozzák. Óhatatlan, hogy ez egyfajta túlzsúfoltságot eredményez, de ez a túlzsúfoltság számomra nem cél, sokkal inkább szükségszerűség. A valós tér pixelezése persze érdekes kérdés. Gondolkodhatunk akár tízméteres, de tized-milliméternyi pixelekben is, ez csupán elhatározás kérdése. Ettől még az irányelv az adott, vagyis elsősorban pixelkre bontott figurákat festek. Korai képeim aprólékos és bonyolult digitális tervezettsége mára inkább a minimalizmus felé mozdult el: általában a figuráim frontális nézetet vesznek föl, és törekszem arra, hogy jellegzetes, pár kockából felismerhető ikonikus alakokat ábrázoljak. Ahogy a világunk az egyre teljesebb digitalizáltság felé tart, úgy adja át a lekerekített, naturalizáló formaadás is egyre inkább a képkockákból építkező véglegességnek a teret a festményeimen. Munkamódszerem, az alkotás folyamata tehát változik, alakul, csak a pixelek állandók.

Szívesen beszélsz a saját munkáidról, vagy inkább másokra hagyod?

Persze, nagyon szívesen beszélek a munkáimról, hiszen ilyenkor önmagamról is beszélek, a kettő egy és oszthatatlan, de nagyon fontos az interpretátorok, művészettörténészek, szakírók szerepe is a művészek életében, hiszen a művészi kánon nélkülük elképzelhetetlen.

Mennyire változó, hogy meddig készül egy festmény?

Teljes mértékben kiszámíthatatlan, vannak munkák, amik tíz évnél is hosszabb alkotói folyamat végén készülnek el. Egyszer Paksi Endre Lehel (művészettörténész- a szerk.) mondta egy megnyitómon, hogy csak azok a munkák „menekülnek meg”, amiket eladok, mert amíg a műtermemben vannak folyamatosan fennáll a veszélye annak, hogy átfestem őket.

gyarmati_01.jpg

Gyakran játszol a két és három dimenzióval. Mi ennek a jelentősége?

2009-ben Berlinben a CHB-ban volt egy önálló kiállításom a Pictoplasma Konferencia szervezésében. Létrehoztam egy olyan installációt, ahol betonkockák kötéllel csatlakoztak a festményekhez, olyan ikonográfiát alkalmazva, amelyek az információs zajt szülő és zajban élő világ bemutatását hivatottak elvégezni, a „veszélyes tematika” jegyében. A betonkocka a testet, a festmények a lelket az összekötő kötél pedig a szellemet volt hivatott prezentálni. A vizuális zajba kényszerítettség és az abból fakadó trauma és annak feldolgozása többszörösen hangsúlyosan jelentek meg a művekben, ennek az elemnek és az ebből eredő interpretációs lehetőségeknek a szerepe nagyon fontos volt akkor számomra. Igen, ezek 3D kiterjedésű művek voltak és valahol itt indult el a kiterjesztett valóság ábrázolhatóságának kérdése bennem. Persze idővel ez változott, de volt egy hosszabb időszak amikor szinte csak ilyen típusú műveket készítettem.

Milyen gyakran van szükséged arra, hogy megmutasd magad? Egy kiállítás után lezárod azt a szakaszt, és aztán “új lapot” kezdesz?

Ez nem szükségszerűség, hanem felkérések kérdése. Előfordul, hogy egy évben annyi felkérésem van, hogy egy idő után kicsit belefásulok, de egy művész mégis a kiállításokból, a pozitív visszacsatolásból töltekezik, ezért szükséges is bizonyos időközönként megmutatni az új munkákat. Arra, hogy milyen gyakran, nincs jó recept, egyszerűen vannak többet és kevésbé foglalkoztatott művészek. Azt sem gondolom, hogy a foglalkoztatottság művészi kvalitás függvénye lenne, egyszerűen csak megtörténnek a dolgok. A művészet nem fejlődik, a társadalom, a minket körülvevő környezet változik, és a művész által ezekre adott reflexiókat nem lehet két kiállítási ciklus közé beszuszakolni.

gyarmati_05.jpg

Van kialakult műgyűjtő köröd?

Elsősorban külföldi magángyűjteményekben munkáim, de több munkám fellelhető magyar közgyűjteményekben is. Jelenleg német nyelvterületen egy profi szakemberekből álló, nagyon lelkes berlini ügynökség képvisel, de Londonban és Párizsban is van ügynököm, ezek sokat segítenek az eladásokban. Természetesen vannak magyar gyűjtőim is, de mivel az általam képviselt vizuális textus igen partikuláris, ezért elsősorban külföldi kapcsolataim erősek.

Mit láthatunk tőled a Blitzben?

A képi formába öntött „zaj” egy-egy képi elembe való koncentrálódásának lehetünk szemtanúi a Blitz Galériában kiállított festmények kapcsán. Egy összekötő kapocs, hogy pixelekből építkeznek, és mindegyikkel a kifordult, abszurd értékrendre kívánok rámutatni, amely ma már evidenciává lett, pedig ez messze áll a kultúránk alapját képező krisztusi tanításoktól, a rajtuk látható nyers gesztusok itt egyfajta indusztriális jelleggel telítődve kapnak ellentétes előjeleket.

Budapest hogy hat a művészetedre?

A kortárs művészek gondolkodásának szerves része a személyes tapasztalat, a hétköznapi megfigyelések, így vagyok ezzel én is. Budapest abszolút hatással van rám, a mindennapjaimra, az életemre és ezzel együtt az általam kiábrázolt valóságra is.

screen_shot_2018-09-17_at_11_49_04.png

VOID GERGELY

A ’81-es születésű Void Gergely az X generáció tagjaként gyerekkorát még abban a világban élte meg, amit nem szippantott be teljesen a digitális forradalom; ahol nem voltak okostelefonok, tabletek, de sokáig még internet sem. A 90-es években a rendszerváltást követően jelentek meg a graffitik a különböző épületeken, vonatkocsikon. Gergőre nagy hatással volt ez a szabad és friss önkifejezési forma, így egy idő után, hogy ő is használni kezdte. A Színes Város egyik projektjeként a ,,Buda, vagy Pest?” falfestményt például három másik alkotóval (Petyka, Transone, Fork) készítette. Mi viszont nemcsak erre az alkotásra voltunk kíváncsiak, hanem arra, hogy jelen pillanatban mi inspirálja, hogy látja Budapest fejlődését, és mit láthatunk tőle a Blitz Galériában az Urban Heroes kiállításon.

Hogy találtál rá a graffitire, mint önkifejezési formára?

A 90-es évek elején láttam először itthon is graffitiket. Tetszett a műfaj szabad szelleme és újszerű megközelítése az önmegvalósításnak.

Mesélnél a Buda, vagy Pest? tűzfalfestményről? Milyen technikákkal dolgoztatok, mennyire terveztétek meg előre a koncepciót, hogy alakult a kép alkotás közben?

Diszperziós falfestékekkel és spray-festékekkel dolgoztunk a murálon. Volt előzetes tervezés, de tulajdonképpen mind a négyen a saját stílusunkban alkottunk. A kép a terveknek megfelelően alakult, kisebb eltérések voltak csak.

void_02.jpg

Amennyiben nem felkérésről van szó, számodra mi az ideális idő, amit egy-egy alkotásra szánsz?

Elég változó. Függ a mérettől és a témától. Van, ami pár perc alatt elkészül és van, hogy évek kellenek egy-egy vászon befejezéséhez.

Mi és kik inspirálnak éppen most?

Az emberek körülöttem és főleg a természet. Elég sok minden érdekel, ezért folyamatosan változik, hogy éppen mi inspirál.

Mesélnél a Blitzben látható munkáidról? Miért pont ezek kerültek be?

Ezeket a képeket az idei Törökbálinti Művésztelepen festettem, a legkisebb kivételével. Szeretek új munkákat vinni, ha meghívnak kiállítani, és ezek voltak a legfrissebbek.

Csapatban vagy egyedül szeretsz jobban alkotni?

Inkább egyedül, de szeretek kollaborálni is, főleg barátokkal, cimborákkal.

void.jpg

Hogy látod Budapestet? Jót tett neki a turizmus fellendülése vagy pont, kiveszett belőle valami, esetleg elveszítette kelet-európai, underground jellegét?

Ennek vannak pozitív és negatív oldalai. Én szeretem a változatos környezetet, és ebbe a turisták is beletartoznak. A kelet-európai jelleget nem lehet kiölni Budapestből, sem az emberekből.

Vannak személyes kedvenc helyeid a városban?

Mostanában a Hrabal és Bohémia cseh sörözőket szoktuk látogatni a barátaimmal.

Számodra mitől Budapest Budapest?

Ez túl összetett kérdés. Mindentől, ami itt van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tel Aviv Kiss by Karai Ákos

 dsc00894_web.jpg

A Mazel Tovba lépve az embert nemcsak a közel-keleti konyha jellegzetes ételeinek illata lengi körbe, de a hely varázsa is azonnal hatalmába keríti. A hely gasztronómiai élményéhez nemcsak a különleges fogások, hanem a hozzájuk illő italok is hozzátesznek. Kara Ákos bartender szívesen merít ihletet a Mazel Tov séfjeitől. A Tel Aviv Kiss méltó nevéhez; ugyanolyan izgalmas és intenzív, mint a város, amiről a nevét kapta.

Saját szavaival:

A TUBI 60 most az egyik legnépszerűbb bitter Izraelben, a tel avivi bárok és kávézók kultikus itala. Egyébként egy izraeli testvérpár start-up projektje. Én személy szerint nem igazán fogyasztom, de szívesen használom koktélokban, mert nagyon jól működik egyes spiritekkel.

Tovább

Önismeret és magabiztosság

Horányi Juli Till Attilát kérdezte

tilla_juli_01.jpg

Horányi Julit régóta foglalkoztatja a kritizálás témája. Gyerekkorától például saját bőrén is megtapasztalta, hogy milyen az, ha valaki nem tud az adott közösségbe beilleszkedni; esetleg furcsának tartják, mert például más érdekli, mint az átlagot. Ma pedig ismert énekesnőként gyakran kerül a kritika kereszttüzébe a közösségi médiában vagy egyéb online platformokon. Erről itt mesélt nekünk. A YOULI zenekar Better Than Me dalát egy olyan időszakában írta meg, amikor elege lett egy hozzá közelálló személy kritizálásából. Ez a szám adott neki erőt, hogy kiálljon magáért, és véget vessen az ördögi körnek. A dalra az Absolut és a Keyframe Production közreműködésével most egy videóklip is készült, amit itt tudtok megnézni. Juli szívesen beszélget másokkal is erről a témáról; most éppen Till Attilával tette ezt a Kioskban. A lent olvasható interjú sok tanulságot rejt.

Juli: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Mit szólt hozzá a környezeted?

Tilla: Akkor még nem volt semmi konkrétum. Inkább álmodozó típus voltam, akinek több minden tetszett egyszerre. Volt egyszer egy imádkozó sáskám, később pedig egy sünöm; ezekben az időszakokban arról ábrándoztam, hogy állatszelidítő leszek, de legalább is állatokkal fogok foglalkozni. Ha megnéztem egy western filmet, akkor elképzeltem, hogy milyen lehet cowboynak vagy indiánnak lenni, az Angyal sorozatot látva pedig Simon Templar nyűgözött le teljesen. Nagyon tetszettek a szép autók is, úgyhogy vonzott a gazdag, híres színészek és sportolók élete is. Mivel nyugis gyerekkorom volt, nem valami hiányérzet motivált, mint sokakat; nálam nem volt meg az az érzés, hogy ki kell törnöm. Szerencsére a szüleim biztos, nyugodt hátteret biztosítottak, nem ért semmi trauma, nincs semmiféle törés az életemben, ami miatt bele kellett volna menekülnöm valami nagy álomba. A hetvenes, nyolcvanas éveket teljesen a boldog békeidőkként éltem meg.

Juli: Biztos ért már annak idején is kritika. Ezeket hogy fogadtad?

Tilla: Kritika mindig éri az embert. Szerintem az sok mindent befolyásol, hogy milyen mértékű. Azt azért túlzás lenne elvárni az embertársainktól, hogy soha semmit ne tegyenek szóvá. Persze az én életemben is volt egy-két eset, ami nagyon megmaradt bennem. Például másodikos koromban megtetszett egy klumpa; ne kérdezd, miért, a gyerekek ilyenek, felnőttként már egészen máshogy látom. (nevet) Szóval megtetszett, és az édesanyám megvette nekem. Én pedig természetesen abban mentem másnap a suliba. Na, ez a klumpa annyira nem illet abba a közegbe, hogy a többiek nem értették, hogy mi az a lábamon. Emlékszem, nyolckor elkezdtek csúfolni, és kilenckor már éreztem, hogy soha többet nem fogom felvenni azt a klumpát, csak azt a napot éljem túl. Utólag nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lett volna, ha helyette elkezdenek dícsérni, vajon büszkén hordtam volna? Viszont nem ez történt, és soha az életben nem volt többet a lábamon.

Tovább

Éledező LMBTQ élet Budapesten - Interjú Erdei Zsolttal

erdeizsolt.jpg

A Humen Magazin 2011-es indulása óta sokat változott a meleg közösség megítélése Budapesten; úgy tűnik az emberek egyre nyitottabbak. Egy dolog viszont hiányzik; az a fajta pezsgő meleg közösségi élet, ami a 90-es években volt jellemző a városra. Erdei Zsolt, a Humen Media vezetője évek óta azon dolgozik, hogy ezt az űrt egyre inkább betöltse, valamint hogy minél több platformon lehetőséget nyújtson a párbeszédre a melegek és a heterók között. A héten zajló Humen Fesztivál apropójából ültünk le vele beszélgetni. Zsolt többek között arról mesélt nekünk, hogy látja ő az LMBTQ közösség jelenlegi megítélését, milyen űrt szeretne betölteni a város turisztikai életében, és honnan hova jutott el Humen Fesztivál az elmúlt három év alatt.

A Humen Magazin 2011-es indulása óta Budapest és a benne élő emberek is sokat változtak. Te mit tapasztaltál az elmúlt hét évben; miben fejlődött, miben lett más?

Az biztos, hogy hét év alatt rengeteg minden változott. Sokan mondják, hogy a 90-es években pezsgő meleg élet volt Budapesten, ami aztán egyre inkább lecsengett. Arra az időszakra nem emlékezhetek, hiszen még gyerek voltam, a napjaim nagy részét az töltötte ki, hogy suliba jártam (nevet), de ha visszagondolok, hogy mi volt a helyzet 2011-ben, amikor elindult a Humen, emlékszem, hogy sokkal több ilyen jellegű szórakozóhely és bár volt, mint most. Teljesen átalakult a meleg élet, viszont az emberek, és az emberek szemlélete az abszolút elindult a nyugat-európai irányba.

Te hogy látod, mennyire elfogadó a város az LMBTQ közösséggel?

Nekem személy szerint soha nem volt semmilyen problémám. Régen együtt laktam egy meleg párral, és amikor a szomszéd 50-60 körüli szomszéd hölgy egy véletlen folytán megtudta, hogy ők együtt vannak, egy pillanatra meglepődött, de következő nap is ugyanolyan kedvesen köszönt. Egyébként érdemes a régi társasházakat megnézni, ott nagyon vegyes a kör a lakókat illetően. Ezeken a helyeken senkinek nincs problémája a meleg közösséggel és az elfogadással. Alapvetően úgy gondolom, hogy Budapesten ezzel nincsen baj. Vidék azért más, bár az olvasóktól hozzánk eljutó információk alapján ott is elindult a változás. Szeged, Pécs és Győr kimondottan jön fel Budapest mellé, ami szerintem főleg abból adódik, hogy egyetemi városokról van szó.

Mit gondolsz, minek tudhatók be ezek a változások? 

Köszönhető egyrészt a generációváltásoknak, másrészt annak, hogy egyre több külföldi van Budapesten, és nem csak turistaként, hanem expatként is. Szerintem egészen addig nincsen gond, amíg az ember kizárja azt, amit a környezete – az ő véleményével egyébként ellentétesen – mondani akar neki, és kizárólag azzal foglalkozik, amit ő gondol. Sokszor ez probléma, mert az emberek befolyásolhatóak. Ezt szoktam is figyelni, akár ha egy tárgyalásra megyek, vagy ha beülök egy taxiba; szerencsére nem találkozom negatív reakciókkal. Hat-hét évvel ezelőtt egy ügyfélnek rengeteg dolgot el kellett magyarázni arról, hogy mi is ez az LMBTQ célcsoport, egyáltalán miért van szükség a magazinra, ma pedig odamész és tudja, sőt, természetes neki! Az emberek sokat utaznak, egyre többet látnak, illetve az is segít, ha valaki pár évet külföldön él vagy tanul teljesen más környezetben, ahol új dolgokat ismer meg. Ezek a tapasztalatok pedig nem csak minket érintően változtatták meg ezeknek az embereknek a világképét, a nézeteit, hanem minden másban is.

Tovább

Elmerülve a deep house világában - Interjú Nigel Statelyvel

nigel_stately.jpg

Nigel Stately tíz évvel ezelőtt promo mixein keresztül indult el azon az úton, ami mára a deep house legnépszerűbb hazai DJ-jévé tette. Számára az idei nyár egyik legfontosabb momentuma a Caramellel kihozott közös szám a Szabadesés volt, közben pedig hétről hétre pakolta a lemezeket Budapest legexkluzívabb klubjaiban. A tudatos és kitartó munka eredményeként a világ számos országában játszott már, de elmondása szerint igazán otthon csak itt, Budapesten érzi magát. Szeptember 7-én a Raqparton zárja a nyarat; ennek a bulinak az apropójából ültünk le vele beszélgetni a Lánchíd lábánál. Volt szó a hazai klubéletről, a Deep Café sikerének titkáról, és arról is, hogy a zenélés mellett mit szeret a legjobban csinálni.

Mi volt az az élményed, ami meghatározta a DJ karriered alapját?

Több, mint tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem készíteni a saját promo mixeimet, és ezzel egyidőben elkezdett kialakulni a saját stílusom, emlékszem, még IWIWen keresztül felkértek az első pár privát bulimra. Egyrészt ezek a négy-öt órás szettek voltak a nagyon meghatározóak, illetve, amikor bekerültem a Hajógyári Szigetre. Valójában ekkorra ért be a munka gyümölcse. Ez 2009-ben volt.

A pályád elején más DJ-k, akik segítettek, esetleg mentoráltak zeneileg?

Képzeld el, én hamarabb készítettem mixeket, minthogy tudtam volna zenélni. Az első privát bulimon két mixszel a hátam mögött még mindig nem tudtam, hogy kell lemezjátszóról zenét keverni. Kunz Henrik és Rácz Attila (Gabriel-A-Dawn) tanították meg nekem, hogy kell két zenét összerakni. Az első olyan bulimra, ahol már zenét is kevertem, három hónapot készültem, ami azt jelentette, hogy napi hat órákat gyakoroltam otthon a Gabrieltől kapott keverőkön, lejátszókon.

Jó, hogy említetted ezt a napi hat órás gyakorlást. Sokan azt gondolják, hogy a DJ semmit sem csinál, csak áll a pultban, amit bárki meg tud csinálni.

Ilyenkor mindig a következőt hozom fel: vegyünk három DJ-t, akik ugyanazt a tíz zenét kapják meg, amit lejátszanak abban a fél órában. Ekkor derül ki, hogy nem mindegy, ki hogy, milyen sorrendben játssza le a tíz tracket, hogy acapellázik rá, vagyis hogy adja el a közönségnek. Manapság már lehet olyan lemezjátszókat venni, amik segítségével szinte bárki össze tud keverni két zenét, de ez még nem elég. Neked érezned kell a közönséget, folyamatosan figyelned kell az emberek reakcióit. Nálam is előfordul, hogy mondjuk felrakom a hatodik zenét, és látom, hogy lankad a figyelem, akkor két percen belül váltok; na és olyankor kell tudnod, hogy merre indulj el, mi az ami felhúzza a hangulatot.

Tovább

Városi hőseink - Interjú az Urban Heroes szervezőivel

urbanheroes.jpg

Valószínűleg sokan ámulattal nézték a színes tűzfalrajzokat tíz évvel ezelőtt, amikor az azóta életre kelt bulinegyed még csak bontogatta a szárnyait. Ma már egész évben pezseg az éjszakai élet, sajátos hangulat uralkodik a belső kerületekben. Az azóta szép számmal látható falfestmények pedig ennek a milliőnek a részévé váltak. A street art mindig is a nagyvárosok szerves része volt, még akkor is, ha a graffitik többségére legtöbben vandalizmus melléktermékeiként tekintenek. Igaz, a graffitik habár egy kor lenyomatai, mégiscsak az adott szubkultúrának szólnak, a laikusok sok esetben nem is tudják értelmezni azokat. Az urban art ennél jóval nagyon sprektumú utcai művészet. Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora pont tíz éve dolgozik azon, hogy legitimizálja a városi művészetet, a Blitz Galériával közösen pedig most be is viszik az aukciósház falai közé. Vele és a projekt vezetőjével, Novoszádek Péterrel beszélgettünk a szeptember 6-i Urban Heroes kiállítás kapcsán.

Kik ezek a városi hősök, és mit tesznek hozzá a mi Budapestünkhöz?

Noémi: Péterék megkerestek, hogy szeretnének egy street art témájú kiállítást. Aztán ahogy elkezdtünk róla beszélgetni, a javaslatomra inkább az urban art irányába indultunk. Én amúgy is jobban szeretem ezt a kifejezést, mert ez kinyitja a lehetőségeket, és kevesebb félreértésre is ad okot. A legtöbb esetben, ha valaki meghallja a szót, hogy street art, egyből a graffitire asszociál, ami valljuk be, még mindig sokak fejében egyenlő a vandalizmussal.

Pedig graffiti és graffiti között is van különbség?

Noémi: Persze, ugyanúgy vannak és lesznek korszakai, illetve stílusirányzatai. Noha még a klasszikus művészettörténet nehezen fogadja be, illetve értelmezi a graffitit, fontos lenyomatai az adott társadalomnak.  Akár ha csak a barlangrajzokat vesszük, jól látszik, hogy ez a fajta jel hagyási vágy  hosszú időre nyúlik vissza, egyszerűen kódolva van az emberbe. Nagyon régóta azon dolgozom, hogy az utcán való alkotást sikerüljön jobban kontextusba helyezni az emberek számára. Ez a célja a Színes Városnak is, értem ezalatt a tűzfalfestő fesztivált és a többi projektet, amiken az elmúlt években dolgoztam.  

Tovább

Late Night Martini by Karai Ákos

 dsc00915_02.jpg

Karai Ákos, a Mazel Tov bartendere Espresso Martini twistjét Absolut Extrakttal készítette el nekünk; ehhez adott még egy különleges tequilla alapú csokilikőrt is, amit narancshéjjal infúzált, hogy még karakteresebb ízhatást kapjon.

Saját szavaival:

A koktél tetejére az egyik desszertünkhöz használt linzer-tészta alapú kardamom homokot szórtam. Úgy gondolom, nagyon jól kiegészíti ezt a finom desszertitalt.

Tovább

Hogy a vendéglátás ne szakma legyen, hanem hivatás - Interjú Karai Ákossal

a_kos_portre.jpg

Karai Ákos született vendéglátós. Azt mondja, hogy ő az emberekért van; hogy ne csak étellel, itallal jól lakottan, hanem élményekkel induljanak haza a Mazel Tovból az eltöltött pár óra után. A közel-keleti finomságairól híres étterem, ahol a XXI. századi kozmopolita milliő jól megfér a történelemmel átitatott kopott falak mellett folyamatos inspirációt nyújt Ákos számára, akit leginkább honvágya vezetett haza külföldről. Azt mondja, hogy most jó itt; szemtanúja Budapest fejlődésének, és még ha van is hova tovább, ő bízik abban, hogy ahogy a város képes lépésről lépésre egyre jobbá válni, a benne élők is követik ritmusát. A lenti interjúban beszélgettünk hazai vendéglátásról, szó esett sörös koktélokról, szakmai alázatról, és azt is megtudtuk, hogy milyen a bartender, ha édesszájú.

Mi vonzott téged a bárpulthoz és mi volt az, ami miatt a bartender hivatást választottad?

Öt évig felszolgáló voltam, aztán két évet külföldön töltöttem, és amikor visszajöttem, akkor gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen szeretem a vendéglátást, szeretek emberekkel foglalkozni. A felszolgálásban viszont hiányzott a produktum, hogy létrehozzak valamit, amivel boldoggá, elégedetté tudok tenni másokat. Nagyon tetszett már akkor is a bartenderség, a pult mögötti élet, a pörgés; jó volt nézni, ahogy dobálják az üvegeket. (nevet) Szerintem ez elég sok emberben elindítja a fantáziát, sokan ki is kipróbálják magukat a pult mögött. Nálam ez a pillanat 2014-ben jött el. Elvégeztem egy mixer-tanfolyamot a LAB oktatásában. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni pultban, még nagyon esetlen, tapasztalatlan voltam, próbáltam felhasználni azt, ami még a felszolgálásból rám ragadt. Szerencsére egy nagyon jó, inspiráló közegbe kerültem, ahol rövid idő alatt nagyon sokat tudtam fejlődni, tudásban is és gyakorlatban is. Aztán egyszerűen benne ragadtam, mert nagyon szeretem csinálni!

Ha te választhatod meg az alapanyagokat, akkor mivel dolgozol szívesen? Mik azok, amik a leginkább közel állnak hozzád?

Teljesen vendégfüggő. Én az emberismeretben látom az egésznek a kulcsát. Már amikor bejön egy vendég, akkor nagyjából be kell tudni határolni, hogy milyen ízeket szeret, utána pedig el kell tudni beszélgetni vele arról, hogy neki illetve nekem mi az elképzelésem. Elindul egy kis activity, és ebből próbáljuk kihozni a maximumot.

Személy szerint milyen ízvilág áll a legközelebb hozzád?

Nagyon édesszájú vagyok! Azt mondják, hogy az ízlésvilág a korral fejlődik; hát nálam nem! (nevet) Én megmaradtam teljes mértékben édesszájúnak, ami nem feltétlenül előny, de hátránynak sem mondanám a szakmában. Épp ezért az italaim nagy része is inkább ezt a világot képviseli, persze semmiképpen nem öncélúan. Azért a tapasztalatok alapján a legtöbb ember alapvetően szereti az édes ízt, csak meg kell találni, hogy milyen tálalásban.

Milyen összetevők azok, amikkel gyakran dolgozol?

Nagyon szeretek például tojásfehérjével dolgozni, mert nagyon jó textúrát ad az italnak. Lágy, krémes lesz tőle. Aztán ott a passió gyümölcs, a zeller vagy a koriander.

Tovább

Absolut StudioFlow #9 / Divat, design és művészet Győrben

Beszámoló

gyor1.jpg

Sokan jellemzik Győrt egy kis ékszerdobozként; ez pedig nemcsak a szépen fejlődő városkép miatt van, hanem azért is, mert az elmúlt években különösen felpezsdült a helyi művészeti és kulturális élet. Az pedig, hogy tavaly első alkalommal egy nagyon komoly programmal csatlakozott a Design Héthez, egyértelműen azt jelzi, hogy az eddig inkább csak burokban létező város újabb szintet lépett. A változást bizonyítja az augusztus 18-19-én megrendezett Stílusos ART Piknik, ahol a vidéki éttermek többségét összefogó SVÉT a Radó szigeten éttermek, gasztroműhelyek és cukrászdák részvételével egy különösen izgalmas eseményt hozott össze hagyományteremtés céljából. A gasztroélményeken kívül jó pár program várta az embereket, többek között a Studio Csalar által szervezett Absolut Studio Flow, ami ezúttal a divat, design és a művészet hármasa köré épült. A vendégekkel beszélgető Csalár Bencének azt bizonyították be vendégei, hogy a magyar divat és design nem áll meg a főváros határán.

A szereplők:

Balogh Petra, az Artep márka alapítója, aki brandjével mostanra a legtöbb hazai divatmagazinban szerepelt már, és olyan meghatározó szakmai eseményen is találkozhattunk ruháival, mint a #MarieClaireFashionDays. 2016-ban nyitotta meg design üzletét, a Lemon Store-t, ahol húsz magyar tervező darabjait kínálja az egyediségre vágyó győri közönség számára.

Tánczos Anita, a TANCZOS márka tervezője és alapítója. Anita ruháira leginkább a nőies, kifinomult nemesi elegancia és a részletes kidolgozottság jellemző. Alkotásai egyediséget képviselnek, fontos számára a folyamatos megújulás, ehhez különböző újító technológiákat vet be. Nevéhez fűződik az #EYOF formaruhájának tervezése, amit a nemzetközi sajtó is osztatlanul elismert. Stúdiójában a formaruhák mellett egyedi megrendelésekre is tervez és gyárt.

Fehér József, iparművész, szövöttanyag-tervező saját márkája megalapítása előtt többek között Zoób Katival és Anh Tuannal is dolgozott, valamint Brüsszelben és Bécsben tökéletesítette tudását. A textilek elkészítésénél a legkülönbözőbb anyagokat alkalmazza; a táskáihoz elsősorban bőrt és saját szövésű textilt használ, de tervez lakáskiegészítőket is. Szövöttanyag-terveinek jelentős részét festmények formájában tervezi meg.

Halmi-Horváth István, festőművész, akinek festészetében a geometrikus formavezetés találkozik egyedi nyelvezetű színkompozíciók optikai hatásával. A gazdag színélményt adó munkákban a festő fontos szerepet ad a fehér egyensúlyi szerepének. Motívumai eltérő formában, színben, tónusokban találkoznak egymással, így egy képen belül gazdag lehetőségeket teremtenek számára a különböző geometrikus struktúrák kialakítására.

Jöjjenek a legizgalmasabb témák!

Tovább