Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Tetkó dömping; jó ez nekünk? - Interjú Halász Mátyás tetoválóművésszel

2020. május 10. - absolut_hu

_zoa5240_web_logo_zott.jpg

Bár Halász Mátyás még csak a 30-as évei közepén jár, még a régi vágású tetoválók közé tartozik; amikor ha valaki tetoválni szeretett volna, két évig tetoválótanulóként dolgozott egy stúdióban. Ez nemcsak arra volt jó, hogy az illető elsajátítsa a technikai tudást, hanem szakmát és alázatot is tanult. Így mire végigjárta a ranglétrát, kellő magabiztossággal és fontos elvekkel kezdett bele saját imidzsének építésébe, arról nem is beszélve, hogy arra is volt ideje, hogy művészileg kiteljesedjen. Ma már úgy tűnik sok esetben fontosabb az imidzs és elveszett a kísérletezőkedv. A tetoválók egy stílusra koncentrálnak, és sokszor a közönség is ezt várja tőlük. Csiga, ahogy a legtöbben ismerik, egyből olyan helyeken kezdett, ahol nemcsak tudását tudta megalapozni, hanem igazi alkotóközösségben fejlődhetett. Ma saját stúdióját, a Frogbite-ot vezeti, és jó ideje neki is megvan a saját stílusa. Realisztikus referenciákon alapuló, geometrikus színezésű mintákat varr főleg, de szeret alkalmanként egy-egy kitérőt tenni. Mitől lesz valaki tetoválóművész a szó szoros értelmében, jó-e ha valaki csak egy stílusra koncentrál, és mi a különbség egy jó rajz és egy jó tetoválás között? Többek között erről is szó esik a lenti interjúban.

Minek hatására szippantott be a tetoválás világa?

Annak idején rajzos sulit végeztem, mert a rajzolás érdekelt, de nem volt a terveim között, hogy tetoválok majd. Egy biciklis balesetnek köszönhetem, hogy aktívabban elkezdtem rajzolni, ugyanis egy lábtörés miatt fél éven keresztül járni is alig bírtam, és nem tudtam jobban elütni az időt. Ebben az időben kísértem el az egyik haveromat tetováltatni Halász Norbihoz (Akkoriban övé volt Miskolcon az ország egyik ismert tetováló stúdiója.- a szerk.), akit már ismertem, és ő vetette fel akkor, hogy nem lenne-e kedvem tetoválni. Mivel a lábam miatt nem túl sok dolgot tudtam csinálni, arra gondoltam, hogy miért ne próbáljam ki.

A rajzos előképzettséged előnyt jelentett a kezdeteknél?

Az egy két éves OKJ képzés volt, így utólag, nem is valami erős, és én sem vagyok kiemelkedő rajzos, inkább ellötyögtünk, jó buliként fogtuk fel. Annyiból volt könnyebb nekem, hogy rögtön bekerültem Norbi stúdiójába, ahol irányított oktatást kaptam. Nagy része nem is maga a tetoválás volt, hanem mindenféle dolog, amit egy gyakornok el tud végezni és egy tetoválónak tudnia illene. A tervek rajzolása mellett sterilizáltam, takarítottam, ügyeket intéztem, tehát mindent, ami ahhoz kellett, hogy minden rendben menjen munka közben. Ez később sokat segített a saját stúdióm megnyitásánál, miután mindenbe beleláttam. Mellette visszatértem roadkodni is, így a hetem úgy nézett ki, hogy hétvégén a zenekarral mentem, majd a többi napot Miskolcon töltöttem, és Norbinál dolgoztam.

Valószínűleg minden tetováló más tempóban fejlődik, de ez inkább folyamatos vagy hektikus?

Sok embernél úgy látom, hogy egyszercsak meglépnek egy-egy nagyobb lépcsőfokot, tehát nem folyamatosan fejlődnek, hanem eljön egy pillanat, amikor valami átkattan. Ez változó, hogy kinek mikor érkezik el, és milyen behatásnak köszönhetően. Az is gyakori, hogy a tetováló egy munkánál valamit elcsíp, arra ráfagynak az emberek, és onnantól kezdve mást nem is kérnek tőle. Régebben ez más volt picit, akkor a tetoválóknak jónak kellett lenniük több stílusban is. Most ha az ember követ külföldi oldalakat, akkor látja, hogy például van, aki csak felvarrókat imitál tetkóban, nem is csinál mást, és ezen túl nem is látnak az emberek. Nekem fura, hogy ennyire beskatulyáznak egy tetoválót, és onnantól kezdve mondhatjuk, ugyanazt várják tőle.


polarbear01_web.jpg

Nem félő, hogy egy idő után unalmas lesz ez a művésznek? Mert akkor hol van itt a kihívás?

Az emberben ott a kíváncsiság, valami pluszt mindig szeretne adni, kipróbálni dolgokat. Nem tudom, meddig lehet ugyanazt csinálni felhőtlenül. Én is elég régóta ugyanarra a stílusra koncentrálok, még a Dark Artban (Magyarország egyik első tetováló stúdiója, ahonnan nagyon sok ma már nemzetközileg is elismert tetováló került ki. – a szerk.) kezdtem. Már egy ideje megvolt bennem a késztetés, hogy valami hasonlót csináljak, de nem mondanám azt, hogy ez teljesen tudatos választás eredménye. Mivel tisztában voltam vele, hogy nem vagyok kiemelkedő rajzos, ezért inkább reál alapú dolgokat készítettem, és végül ezeket bolondítottam meg kicsit ezzel a geometrikus színezéssel. Már Miskolcon készítettem egy ilyen tetkót, de akkor nem hozta lázba az embereket, majd pár évvel később a Dark Artban kipróbáltam megint, és akkor valahogy pont elcsíptem valamit, mert beütött, és azóta nagyrészt ezt csinálom. Mivel klasszik nevelést kaptam, mindenféle stílusban dolgoztam régen. Most egy kicsit ehhez találok vissza. Érdekes, hogy sokáig minden tetováló arra vágyik, hogy a saját stílusában dolgozhasson, de egy idő után eljön az a pont, amikor jól esik a változatosság. Én mindig is azt szerettem, ha bejön a vendég egy ötlettel, és abból csinálunk valamit, közösen dolgozunk rajta, aminek aztán ő és én is örülök. Ezért nincsenek flash-jeim sem. Persze jó, ha valakinek van jellegzetes stílusa, és az elmúlt évek tendenciái is ezt mutatták, de most éppen megint fordul egyet a világ, és úgy tűnik, hogy megint visszatérünk oda, hogy jó, ha sokrétű egy tetováló. Azt látom, hogy hiába embertelen profik sokan a saját stílusukban, mégsincs elég munkájuk. A szubkultúrából egyszercsak a pop kultúrában találtuk magunkat, és ha épp nem az a trendi amit csinálsz akkor eleg könnyen eltünhetnek a vendégeid.

Van szakadék a régi vonalas tetoválók és az újhullámosok között?

Igen, egyértelműen, és nem is kicsi. Nagyon megváltozott minden; most nem mondhatsz olyat senkinek, hogy ülj be, két évig tanuló leszel, addig jó esetben pénzt sem kapsz, de a tudást átadom, és aztán két év után teljes értékű tetováló leszel, és elkezdhetsz dolgozni azon, hogy mit is szeretnél képviselni a szakmán belül. Ma már szinte mindenki fél év után szupersztár akar lenni, saját üzlettel. Kevesen ismerik a régi arcokat és keveseket érdekelnek a klasszikus hagyományok és régi értékek. Engem annak idején hajtott, hogy kipróbáljak különbözö technikákat, örültünk egy újfajta tűnek, külföldi expókat látogattunk csak, hogy lássuk mások, hogy dolgoznak. Most azt látom, hogy a friss tetoválók szinte azonnal elzárkóznak, és csak az éppen aktuális trendre mennek rá. De idővel le fog tisztulni a szakma remélem. Sokan le fognak morzsolódni, és csak az elkötelezettebbek maradnak, akik tényleg fektetnek energiát a munkájukba. 
Számomra a legszomorúbb a szakmánk jelenében, hogy a tetoválás elvesztette a súlyát. Mindenkinek szüksege van rá, impulzusszerűen tetováltatnak, mindenféle átgondoltság nélkül. És a nemtörődöm (nemcsak) újhullámos tetoválók ezt a megnövekedett, de laikus tömeget mégcsak nem is próbálják meg a helyes irányba terelni, csak gátlastalanul kihasználják őket, és gyártják a sok ákom-bákomot ész nélkul.
 A másik pedig, hogy a tetoválók sem gondolkoznak és nem terveznek az adott testrészre. Vannak íratlan szabályok; például hogy kell kitölteni a rendelkezésünkre állo teret úgy, hogy az anatómiailag is megfeleljen, hogy a tetoválás harmonikus legyen a viselőjével, jó legyen ranézni. Teljesen más, hogy rajzolsz valamit, vagy készítesz egy tetoválás tervet.

_zoa5322_web_logo_zott.jpg

Akkor ezek szerint sok tetováló hiába tette bele az energiát évtizedekig abba, hogy edukálja az embereket arra, hogy tudjanak jól művészt választani, hogy a bőrükön tényleg művészet legyen?

Van egy érzékenyebb réteg, aki igényes a tetoválásaira, sőt, van, aki csak ugyanahhoz a kiválasztott tetoválóhoz hajlandó járni, de az emberek többsége vagy árérzékeny vagy az a fontos, hogy könnyen megközelíthető legyen a stúdió. Mi a belvárosban vagyunk, közel a Deák térhez, és sok külföldi úgy talált meg minket, hogy a hozzá legközelebb eső stúdiót kereste a Google Mapsen, és minket dobott ki. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember beugrik a legközelebbi fodrászhoz. Sőt, külföldi haverjaim mesélték, hogy egy olyan nagy városban, mint például London, egyre elterjedtebb, hogy egy tetováló egyszerre két helyen is dolgozik, mondjuk egy helyen Dél- Londonban, és egy másik stúdióban Kelet-Londonban, mert hiába csinál egyedi tetoválásokat, hiába profi, nem utaznak át egy fél várost érte. 


wowsleevedone2_web.jpg

A 2000-es években a tetováló expók nagyon népszerűek voltak, sokszor csak itt lehetett találkozni nemzetközi művészekkel. Ma már sokat jártok külföldre más stúdiókba vendégművészként, és egyre többen hanyagoljátok a kiállításokat. Ezek szerint leáldozott a kiállításoknak?

Az expók ma már annyira nem nevezhetőek hasznos platformnak, legalábbis csak kevés számottevő maradt. Ahogy mondtad, sokkal több lehetőség van ma már. Látogatók szempontjából sem népszerűek annyira. Ha tíz éve egy házibuliban azt mondtad, hogy tetoválsz, akkor mindenki sikítófrászt kapott, most meg már minden második ember tetovál. Ma már nem számít kuriózumnak, hogy elmész hétvégén egy rendezvényre, és ott tetoválnak. Ilyet mindenki lát, régen meg susmorogtak az üzlet előtt, hogy be merjenek-e jönni. Pedig én nem is vagyok olyan old school; mi lehetett a 90-es években? Nagyon megváltozott ez a világ. Én ma már keveset expózom, kiválasztottam azt az egy-kettőt, ami amellett, hogy profi, én is nagyon jól érzem magam, ilyen például a párizsi és a krakkói. Krakkó nagyon jó kis város, nekünk kelet-európaiaknak otthonos is. Összességében nem szeretek utazgatni annyit, már vendégművészként is csak ritkán dolgozom, jobban élvezem a családdal töltött időt otthon. 


freddie_web.jpg

Milyen helyekről szeretsz inspirálódni; érdekel a klasszikus képzőművészet vagy inkább a kortárs áll hozzád közel? Múzeumba jársz vagy művészeti albumokat gyűjtesz?

Sajnos nem járok sokat múzeumba, de albumokat elég gyakran vásárolok. Szívesen veszek printeket, eredeti festményeket kortársaktól, bár azt csak nagyon ritkán engedhetem meg magamnak. Inkább a kortárs vonal, ami most jobban érdekel.

Ha már kikapcsolódás, hogy találtál rá a downhill longboardingra? Mindig is deszkás srác voltál?

Annak idején vettem egy longboardot, hogy azzal járjak munkába, aztán kicsit tovább gondoltam. Mostanában egyre ritkábban csinálom, főleg szabadidő hiányában, de nagyon jó kis külföldi események vannak komoly hegyi utakkal, ott az igazi! Én azért már óvatosabban nyomom, örülök, hogy ilyenkor a rendezvény kedvéért lezárják az adott utat, nem kell számítani autóforgalomra. Ez számomra az igazi kikapcsolódás. Ilyenkor semmi másra nem figyelek csak, hogy egyben lejussak a hegyről. A félelem és az öröm furcsa elegye ez. (nevet)

62353094_2642070285821363_8142910560426524672_o_web.jpg

Budapestről mi a véleményed? Mit szeretsz benne?

Sokáig bent éltem, de most már Budakeszin lakunk a családdal. Inkább természetközelibb forma vagyok, de pár éve még nagyon is élveztem bent a sűrűjében élni. Az építészetét különösen szeretem. Az egyik kedvenc épületemet úgy tudom, éppen most bontják fent a Várban, ez a Villamos Teherelosztó, egy nagy “csúnya” 70-es évekbeli épület, de a Szervita téri parkolóházat is imádtam, szóval az indusztriál vonalat eléggé kedvelem. De korszakoktól függetlenül van pár kedvenc: ilyen a Gresham-palota, de nagyon tetszenek az art deco-s épületek is, sajnos nincs belőlük túl sok Budapesten.

Portré és stúdió fotók: Zoltai András, CK Photography