Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut kedvenc #2 - HIGHLIGHTS OF HUNGARY 2020

FILIP

2020. április 11. - absolut_hu

mi_foto_fu_zfa_pe_ter_filip.jpg

Tomi és Panni Fotó: Fűzfa Péter

Idén az Absolut is jelen volt a Highlights Of Hungary díjátadón, ahol legfőképpen a jó hangulatért felelt. Az idei esemény kapcsán már találkozhattatok itt a blogon a szervezőcsapattal, öt kurátorral és jelöltjeikkel. Mostantól néhány héten keresztül pedig a mi kedvenceinről olvashattok.

Két éve működik a Népszigeten a MAHART Zrt. hajójavító telepén egy 300 m2-es, egykor hajóbelsőket gyártó műhelytérben a Filip. A közösségi műhelyként is definiálható kezdeményezés a sokoldalú és sokak által ismert művésztől Budha Tomitól és az illusztrátor-grafikus Bodonyi Pannitól jön, de elmondásuk szerint közel sem lenne ennyire izgalmas, amit csinálnak, ha nem csatlakoznánakhozzájuk időről időre művész barátaik. Bár a csapat összetétele folyamatosan változik – mindig az ugrik be egy projektre, munkára, aki hozzá tud tenni valamit, – azért mégis van egy-két tag, akik mondhatni állandóak. Ilyen Vörös Krisztián „Piros” és Füredi Tamás, akiknek a név és a logó köszönhető, vagy Zakariás István, aki a bútorok és installációk kivitelezésének egyik kulcsfigurája. A Filipnél egész évben folyik a munka, mindig a körülményektől függ, hogy melyik oldalát domborítják ki, mindenesetre nagyobb nyüzsgés csak tavasz és ősz között van. Panni, aki egyébként a Filip vizuális megjelenéséért felel, ilyenkor különböző művészeti és kulturális programokat is szervez közösen Tomival. Hogy valójában miről szól ez a szerelem projekt, és miért fontos Tomiéknak, hogy megmaradjon a Népsziget vadromantikája, többek között erről is meséltek nekünk a lenti interjúban. 

A Facebook oldalatokon egy személyként mutatjátok be a Filipet. Hogy jött az ötlet, hogy a Népsziget közepén létrehozzatok egy saját közösséget?

Panni: Nagyon örülünk, hogy ez átjött, hogy személyként kommunikáljuk. Ennek az az oka, hogy már a kezdetektől azt szerettük volna, hogy az emberek közel érezzék magukat hozzá, hogy otthon érezzék magukat nála, mintha egy régi ismerőshöz mennének vendégségbe. Szerettünk volna kialakítani egy saját intim szférát. Nekünk ez a hely olyan, mint a második otthonunk.

Tomi: Ezt a hangulatot, ami sok apró, specifikus dologból tevődik össze, személyesíti meg Filip. A mi kis belső közösségünkben Filipnek már kialakult egyénisége van, a szókincsünkbe beépült a “filipes” jelző, és a “Filip-style” vagy “Filip hangulat”, aminek konkrét jellemzői vannak.

 Régi tervetek volt egy ilyen hely létrehozása?

Tomi: Teljesen véletlenül alakult így. Nekem már jó ideje itt volt a műtermem másokkal együtt;  a Colorbar, Trellay Levente és a gördeszkásokat tömörítő Rios Crewból páran itt béreltek ki maguknak helyet. Akkoriban Dániából hoztunk be bútorokat, amiket felújítottunk, és mivel akkor elég sok dekorációs munkát csináltam, arra gondoltam, hogy az iparművész haverjaimmal, akikkel amúgy is együtt dolgoztam, csinálhatnánk valamit közösen. Viszont nem akartam egy huszadik ugyanolyan művész kollektívát. Végül a bérlő csapat szétesett, ott maradtam a helyen, és tovább gondolkodtam, hogy mit lehetne ebből kihozni. Egy ideig úgy tűnt, hogy lesz befektető, de aztán kiderült, hogy nem teljesen egy nyelvet beszélünk, így Pannival megmaradtunk magunknak. (nevet) Már előtte is gyártottunk bútorokat. Közben rájöttünk, hogy sokkal jobban élvezzük, ha tervezünk, átalakítunk vagy felújítunk, jobb buli, mintha csak átvesszük, és tovább adjuk őket. Ráadásul így folyamatosan tudjuk magunkat fejleszteni, állandóan tanulunk valami újat.  

budhatomi-komo_d_foto_talabe_r_ge_za.jpg

Komód a Filiptől Fotó: Talabér Géza

Hogy kell elképzelni a csapatot?

Tomi: A csapat folyamatosan változik, ahogy már a tervben is volt, a művész barátaink jönnek-mennek, mindenki a munkának azon a fázisán dolgozik, amihez ért.  Ott van Zakariás István, aki képzőművész, mellette pedig irodalomból doktorált; ő például kitűnően tud hegeszteni a csapatban. (nevet) A lényeg, hogy nagyon különleges emberek és művészek dolgoznak velünk a különböző projekteken. Nagyon próbálunk közösségként működni, ami valahol nehéz, mert ez mégiscsak üzlet, nekem pedig az az alap nézetem, hogy ingyen nem dolgozhat senki. Az ember általában szívességből vagy hobbiból szívesen segít, de aztán egy idő után elfogy az energia és a kedv, ráadásul ilyen esetben nem is vagy annyira számon kérhető. Nem azt mondom, hogy nincsenek szívesség alapú munkák, de alapvetően fontosnak tartjuk, hogy mindenki kapjon fizetést. A közösségépítés érdekében viszont van pár dolog, ami már szokás nálunk; ilyen a közös étkezés, ami alatt azt értem, hogy azok számára ez jár, akik itt dolgoznak. Ilyenkor együtt ugyanazt esszük. Számunkra ez is a közösségi élményhez tartozik. És lehet, hogy nem mindig folyik komoly munka, de az fontos, hogy tudjunk mindig álmodozni kicsit, vagy hogy kitaláljunk új dolgokat. A munka mellett az értékes beszélgetések azok, amik visznek minket előre. Amikor elkezdtük ezt az egészet, rengeteg ötletünk volt, hogy hogyan kellene ezt csinálni, szerettük volna külsős rendezvényekre, fotózásokra, esküvőkre kiadni a helyet, mellette bútorokat gyártani, tűzfalakat festeni. A cél egy ütőképes, kreatív csapat kialakítása volt, hogy ha bármilyen munkával vagy projekttel megkeresnek minket, akkor ki tudjunk találni valami megoldást. Úgy érzem, ez teljesült.

filip_enterio_r1.JPG

A Filip belülről

Ha valaki megkérdezi, hogy mi a Filip valójában, megvan rá a válaszotok?

Tomi: Folyamatosan változik, jelenleg leginkább asztalos-lakatos műhelyként funkcionál. Elég sok bútort gyártunk megrendelésre, és a bemutatótérbe egyaránt. A jelenlegi járványhelyzet okozta korlátozások miatt most a rendezvények és programok háttérbe szorulnak, és a gyártási munkákkal foglalkozunk csak. Mindig próbálunk alkalmazkodni az adott helyzethez és a lehetőségek szerint aktívak maradni.

Egy nyári időszakban hány rendezvényetek szokott lenni?

Panni: Általában 3-4 nagyobb eseményt tartunk. Ez nekünk szerelemprojekt, nem ebből élünk, így a többi dolog mellett, erre van úgy energiánk, hogy szívesen és lelkesen csináljuk, nem válnak teherré az ezzel járó feladatok.  

Tomi: Egyébként a hely bérelhető, de az esküvőkkel kapcsolatban meggondoltuk magunkat. Megismertük a telepen dolgozó embereket és úgy döntöttünk, hogy nem akarunk belenyúlni az életükbe. Azt szeretnénk, hogy továbbra is békében tudják élni a mindennapjaikat. Ha pedig mégis van valami nagyobb szabású rendezvény, akkor próbáljuk úgy csinálni, hogy a lehető legkisebb fennakadást okozzuk a telepen, illetve valamit megpróbálunk mi is hozzátenni az itteni élethez. Amikor például összehoztunk a Prezi számára egy 300 fős vacsorát, amihez egy 90 méter hosszú asztalt gyártottunk, egyúttal felújítottuk a kommunális WC-ket, rendbe raktuk az egész udvart. Persze egy ilyen méretű rendezvény zökkenőmentes megvalósításához partnernek kell lenni a megrendelőnek. A Prezi rugalmas volt, elfogadták a szabályokat, például, hogy éjfélig minden vendégnek el kell hagynia a helyszínt, mi pedig különösen figyeltünk rá, hogy másnapra semmi szemetet ne hagyjunk magunk után. 

filip_prezi.jpg

Fotó: Demeter Dávid 

A Prezi eseménye a 90 méteres asztallal

Panni: Nagyon fontos számunkra, hogy mindenki jól érezze magát a telepen. Igyekszünk alkalmazkodni a már meglévő belső rendhez, és a mindennapi tevékenységeink során, illetve a rendezvények alkalmával is arra törekszünk, hogy ne akadályozzuk, inkább kölcsönösen segítsük egymást. A helyiek bizalma, amit az évek alatt sikerült kivívni, nagyon sokat jelent nekünk.  

Tomi: A Prezi-s eseményben is az volt még a jó, hogy olyan szépen megcsináltuk a helyet, hogy a munkások és a tulajdonos is elájult amikor meglátta, hogy milyen lett. Nem gondolták volna, hogy ebből ezt ki lehet hozni. Sokszor hallottuk ezt tőlük, és ez azért nagy szám, mert ők eleve, ha végeznek a munkával, alig várják, hogy elhúzzanak innen. Valakinek, aki egész nap daruval emeli ki a hajókat, ez csak egy telep. A legtöbben 20-30 éve itt dolgoznak, és sokszor nem értik, hogy mi mit akarhatunk ezen a helyen, de ettől még tisztelik a munkánkat. Egyébként velük is nagyon jókat szoktunk beszélgetni. Csináltunk egy újságot is a Népszigetről Téli kikötő címmel, most is tervben van egy hasonló dolog készítése; az itt dolgozó és környékbeli emberek számára szeretnénk összehozni egy „kisokost”, hogy az emberek megismerjék, mennyi különböző szakma található meg ezen a szigeten.

filip_u_jsa_g.jpg

A Téli kikötő fanzine

Sok helyről halljuk, hogy nyírbálják Budapest underground életét, zárnak be a klubok, szűnnek meg sorra kezdeményezések, egyesületek. Ti hogy látjátok és élitek meg ezt?

Panni: Szerintem azok, akik csinálni akarnak valamit, új helyeket és lehetőségeket keresnek. 

Tomi: Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, amikor megszülettek a kultikus klubok és helyek, olyan időszak volt, amikor könnyebben lehetett meglépni ezeket, mint most, amikor minden sokkal szabályozottabb. Ma például nem működhetne egy West Balkan, pedig a világ egyik legjobb dolga volt. De az embereket sem olyan könnyű már kirángatni a belvárosból, sokkal kényelmesebbek lettek. Akkoriban az origó a Liszt Ferenc téren volt, mégis sokan szívesen kimentek a Kopaszi-gátra. Abban az időben volt öt-hat hely, amik kultikussá váltak azóta, most tele van Budapest lehetőségekkel, szétaprózódott, a rengeteg turistáról ne is beszéljünk. Megváltoztak a szokások. A járvány okozta leállás előtt egyre inkább arra tendáltak a dolgok, hogy Budapest különböző kerületekre osztódik, és azokon belül vannak központi helyek.  Az underground mindig úgy tud életben maradni, hogy máshogy kell gondolkodni azoknak, akik benne vannak. Például az igazi underground helyek általában egy árva forintot nem kaptak. Szerintem olyan ötleteket kell megvalósítani, amik piaci alapon tudnak működni. A Gólya jó példa erre. Nem ismerem őket, de tudom, hogy mit csinálnak, és az a maga nemében nagyon jó. 

filip_koncert.jpg

Ilyen Filipnél a hangulat nyáron

A ti közönségetek kialakult az elmúlt két év alatt?  Esetleg van egy kemény mag, aki rendszeresen kijár?

Panni: Nagyon picik vagyunk, Tomival ketten szervezzük az eseményeket, ráadásul elég rendszertelenül, ami miatt nehezen tud kialakulni egy törzsközönség. Már eleve nehezítő tényező, hogy csak nyáron vagyunk aktívak ilyen szempontból, és ilyenkor sokan elutaznak, fesztiváloznak. Mire eljut a híre, hogy van egy ilyen hely a Népszigeten, addigra vége a szezonnak. (nevet) Persze vannak visszatérők.

Tomi: Az események jellegétől is függ, hogy hányan vannak; volt olyan program, amire eljöttek százötvenen, és olyan is, amire tizenketten. Egyébként ennek és annak is megvan a varázsa. Persze lehetne csinálni egy újabb szórakozóhelyet, de mi nem ebben a piacban gondolkodunk. Ezért sem lett állandó bárpultunk. Az már teljesen más szellemiségű dolog, ha a piából akarod kitermelni a pénzt. Mi nem akarunk ezzel foglalkozni, így azt a megoldást választottuk, hogy ha rendezvény van, akkor a Jurányi kávézója települ ki hozzánk. Hiszek benne, hogy akkor jó egy ilyen hely, ha nincs túljáratva. Mi pedig próbáljuk megtartani ezt a jó szokásunkat. 

Panni: Amúgy is annyi dolgot csinálunk egyszerre, hogy nem is lenne rá kapacitásunk.

Tomi: Csak ma délelőtt annyi dolgunk volt, ami egy napra is sok lenne. Vasért mentünk egy térelválasztófalhoz, ki kellett szállítanunk egy nyolcméteres könyvespolcot, ami nemrég készült el, közben asztalokat és komódokat gyártunk. Ezek mellett pedig mindig van valami új dolog is; Füredi Tamással például asztalos iskolába járunk, ahol új technikákat tanulhatunk. Közben Vörös Krisztiánnak, Pirosnak is van egy izgalmas projektje a Képbani; piacokon olyan festményeket árul, amiken gyümölcsök és zöldségek vannak, ráadásul akkorákat, amik pont beleférnek egy rekeszbe. Annak is nagyon örülünk, hogy nyílt mellettünk egy galéria, a Skurc, egy fiatal képzőművészekből álló csoport csinálja, és gyűlnek a műtermek is. Persze kérdés, hogy a válság után ki és mi marad, de most úgy tűnik, hogy egy miniváros épülget a Népszigeten. (nevet)

filip_kertmozi.JPG

Kertmozi a Népszigeten jó társaságban

Ti hogy látjátok Budapestet, mit szerettek benne?

Panni: Sokáig éltem Koppenhágában, és bár szerettem, hiányzott az a fajta pikáns kulturális élet, ami itt van Budapesten. Még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz végigvinni valamit, és nincsenek komoly támogatások az underground helyek vagy akár a független színházak számára. Mégis van minden, ráadásul nagyon jó minőségben. 

Tomi: Minél inkább idősödünk, annál jobban szeretnénk vidéken élni. A városi embernek van egy idillikus elképzelése a csendes vidéki életről, pedig ott is folyamatosan megy a flex, jár a traktor, berreg a fűnyíró. Eredetileg nem vagyok budapesti, tizenöt éve élek a fővárosban, de én azért szerettem mindig is, mert azt gondolom, hogy a lehetőségek városa. Olyan dolgokat tudsz véghez vinni, amit máshol nem biztos, hogy sikerülne. Persze, mi is megcsinálhattuk volna a Filipet Amszterdamban, akár állami segítséggel, de itt valahogy szembejönnek a lehetőségek, elkezded, és magától kialakul. Persze baromi sok művész, designer, grafikus és DJ van itthon, de mégsem konkurenciái vagyunk egymásnak, hanem  úgy érzem, hogy inkább erősítjük egymást. Mindenki ismer mindenkit, egy pici falu, de azért szól a fűrész, a kasza meg a traktor. (nevet)