Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Van akinek kacat, másnak otthona dísze – Interjú Baracsi Katival, az Artkraft alapítójával

2020. március 28. - absolut_hu

670a9609_logo_zott.jpg

Az Artkraft egy külön kis világ a XI.kerület rozsdaövezetében. Baracsi Kati, lakberendező és csapata itt hozta létre azt a bemutatóterem-iroda hibridet, aminek láttán valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne maradna tátva a szája. A csarnok úgy néz ki, mint egy rendezett bolhapiac, ahol nem elég egyszer körbemenni, mert folyamatosan felfedezel valami újdonságot. Kati persze elmondása szerint jól átlát a káoszon, ami csak látszólag az, ugyanis itt mindennek megvan a maga helye. De miért pont az indusztriális stílus mellett tette le a voksát a 2000-es évek második felében, amikor itthon nemhogy kereslet nem volt rá, de még a szakma is furcsán nézett a felszámolások során megszerzett, felújított bútorokra? És egyáltalán hogy sikerült felépíteni egy sikeres brandet akkor, amikor még nem volt számottevő a social media? Kik voltak első vásárlói, és végül hogy jutott el odáig, hogy ma már az ország különböző szegletéből érkeznek hozzá az érdeklődők? Miután körbevezetett minket, ezekről is mesélt, ahogy arról is, hogy miért nem vonzza egy belvárosi bemutatóterem lehetősége.

A 2000-es évek elejére talán már lecsengett a retro, a közepére kinyitottak az első romkocsmák, és lassan kedzett beszivárogni az ipari és vintage stílus. Te hogy találkoztál ezzel a vonallal, és hogy alakult vele a kapcsolatod párhuzamosan a lakberendezői munkáiddal?

A 20-as éveim végén végeztem el a lakberendezőiskolát, ahol volt egy feladatunk, ami kapcsán elkezdtem jobban belemélyedni abba, hogy rendeznék be egy álomotthont saját magam számára. Már egészen fiatalon tetszettek a különböző furcsa tárgyak és bútorok. A 2000-es évek második felében, az egész világon csak pár példaértékű ipari bútorokkal foglalkozó kereskedés létezett. Az egyik még ma is megtalálható Amerikában, a másik pedig talán Franciaországban működött. Én akkor ennek a két boltnak a kínálatából válogattam össze a berendezési tárgyakat a vizsgamunkámhoz, aminek láttán mindenkinek földbegyökerezett a lába, nem értették, hogy mi ez. Ekkor jöttem rá arra egyrészt, hogy az emberek ezt egyáltalán nem ismerik, ezért akár érdemes lenne vele foglalkozni, másrészt pedig, hogy ez vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem. Annak idején a lakberendezői munkám során nagyrészt leginkább az akkori trendeket követtem az igények szerint, közben pedig elkezdtem magamnak nagyon furcsa tárgyakat gyűjteni. Egy idő után csak lapjával tudtunk otthon közlekedni, így végül kibéreltem az egykori Dél-Budai Székgyár egyik 80 nm-es csarnokát. Ekkor kezdtem felépíteni az Artkraftot. Abban az időben én csináltam mindent; tisztítottam a lámpákat, vittem a villanyszerelőhöz kábeláthúzásra, fotóztam, csomagoltam és postáztam a bútorokat. Akkoriban még nem működtünk bemutatóteremként sem. Arra azonban rájöttem, hogy a felújítást nem fogom tudni egyedül elvégezni, így elkezdtem vállalkozókat keresni, úgyhogy elcincáltam a bútorokat különböző asztalos és lakatósműhelyekbe.

Nehéz volt velük megértetni ennek a lényegét?

Először mindenki újszerűen javította meg, újította fel a beadott tárgyakat, nem értették, miért jó meghagyni a régi jellegét még akkor is, ha az kopottnak tűnik. Pedig végül az idő is engem igazolt, hogy meg kell hagyni mindnek a patináját, az újnak tűnő darabokról a külföldi vásárlók nem hiszik el, hogy régiek. Sok asztalost megjártam, mire megtaláltam azokat a szakembereket, akik értik, hogy mit szeretnék kihozni ezekből a tárgyakból. Ezért is lett saját asztalos műhelyünk, állandó asztalosokkal. A 65 éves vidéki lakatosunk viszont egyből eltalálta, hogy mire van szükségünk, úgyhogy azóta is vele dolgozunk.

670a9636_logo_zott.jpg

Ebben az időben a social media épp megszületőben volt, nem volt olyan egyszerű a helyzete a kis márkáknak, vállalkozásoknak, mint most. Te mit csináltál?

Akkoriban az volt a legfontosabb, hogy legyen egy weboldalad, és ennek jelentősége azóta sem csökkent, a mai napig naponta frissítjük. Az Artkraft esetében érdemes volt egyből három nyelven indítani, mert közben rájöttem, hogy külföldön valószínűleg nagyobb kereslet lesz ezekre a fura bútorokra és tárgyakra. A megérzésem beigazolódott, az első három évben csak külföldiek vásároltak tőlünk. A legelső vásárlómra tisztán emlékszem, egy svájci bankár volt, én meg le voltam döbbenve, hogy vett tőlem két ipari lámpát. (nevet) Itthon annyira nem ismerte senki ezt a vonalat, hogy még szakmai körökben is idegenkedést váltott ki. Aztán megismerkedtem F. Kovács Attila, Kossuth-díjas építésszel, aki nagyon nyitott volt rá, és az ő hatására a magyar enteriőr szakma is felkapta ránk a fejét; így kerültünk be a magazinokba, és a blogok is elkezdtek írni rólunk. Külföldön ekkorra már voltak megjelenéseink, például a több millió példánnyal dolgozó Schöner-Wochnen magazinban.

Mikortól koncentráltál már csak az Artkraftra?

Kilenc évvel ezelőtt, amikor anya lettem, kiderült, hogy jól össze lehet hangolni a kettőt, ugyanis simán meg tudtam oldani, hogy hetente párszor annak a pár magyar érdeklődőnek megmutassam a bútorokat. Végül hat évvel ezelőtt jött egy újabb nagy lépés, amikor Barna kollégám csatlakozott hozzám, és onnantól kezdve teljes gőzzel csináltuk. Ekkorra már a magyarok is elkezdtek érdeklődni, bár sokan a mai napig nem értik, miért nem a vastelepen állnak ezek a dolgok.

670a9687_logo_zott.jpg

Kik voltak leginkább nyitottak?

Sok külföldi úgy talált meg, hogy megtetszett nekik a budapesti romkocsmák világa. Volt egy hihetetlen sztori; egyszer pár arab érdeklődő jelentkezett be hozzánk, akik szintén a Szimplában találkoztak ezekhez hasonló bútorokkal. Mivel nekik általában nem ez a stílusuk, már az nagy meglepetés volt, hogy érdeklődtek, hát még amikor két hét múlva leadták egy több száz négyzetméteres helynek a komplett berendezési igényét. Ezeken kívül voltak még külföldről nagyon fura, de egyben izgalmas megkeresések; például egy németországi McDonalds jelentkezett be azért, mert különleges dolgokra vadásztak az éttermükbe. A magyar vásárlók azután kezdtek el jönni, amikor már a hazai szakmai oldalak is írtak rólunk. Először inkább a kreatív szakmából érkeztek, de azóta már teljesen átlagos foglalkozású, de egyáltalán nem átlagos ízlésű érdeklődők is vannak.

Te miben látod a sikerét, a nyugat-európai emberek vonzódását a kelet-európai dolgok iránt?

Nyugat-Európában nagyon gyorsan leamortizálnak mindent. Svájcban nem látsz 50 éves csarnoklámpát egy gyárban. A jelenlegi 60 éves korosztály itthon, aki ezek mellett a tárgyak mellett élt és dolgozott, nem látja bennük az értéket, ráadásul nem mindig jó emlékeket kapcsolnak hozzájuk, számomra viszont már érdekesek annak ellenére, hogy gyerekkoromban én is láttam ilyeneket. A mai fiataloknak pedig mondhatjuk, hogy kuriózum számba mennek. Ráadásul amíg a 2000-es években először a mediterrán stílus jött be hozzánk, majd a 2010-es években a minimál, most ismét a nyugat-európai trendek hatására divatos lett az ipari stílus, így egyre többen keresik ezeket a bútorokat.

670a9682_logo_zott.jpg

Körülbelül milyen arányban vannak a felújított bútorok és azok, amikhez nem kell hozzányúlni?

A lámpáknak a felületét szinte mindig meghagyjuk eredeti állapotukban, a vezetékeket viszont kicseréljük. A fabútorok közül mondhatjuk, hogy az összes fel van újítva, egy-két kivételtől eltekintve. A vasbútoraink leginkább felszámolásokból jönnek, a kórházfehértől idegenkednek az emberek, így az egészségügyi intézményekből érkező darabokat átalakítjuk, újrafestjük. A dekorációs tárgyak nagyrészéhez egyáltalán nem nyúlunk. Egyébként EU-n belül is megoszlik az ízlés. Bár arra nagyon figyelek, hogy minden bútor felülete kezelt legyen, például ne húzza ki a ruhád szálát, sok olyan darab van, ami rozogának néz ki. A skandinávok direkt ezeket a bútorokat keresik. A svájciak viszont azt szeretik, ha minden precízen, szépen van felújítva. Pont ezért csináljuk így is úgy is, hogy mindenki találjon magának kedvére való darabot.

Sőt, ha jól tudom, úgymond upcyclinggal is foglalkoztok. Tehát egy adott bútorból elkészülhet akár egy teljes más funkciójú darab?

Van egy hatalmas raktárunk, ott gyűlnek a különböző tárgyak. Vannak, amik évekig állnak ott, amíg nem találjuk ki a mesteremberekkel, hogy tudnánk hasznosítani őket. Ilyenek például a belvárosi házaknak a gyönyörű liftajtói, fa spaletták vagy a retró gumimatracok. Utóbbiak anyagát már több alkalommal felhasználtuk bútorok kárpitozására. De van egy lovaskocsiülésből elkészített fotelünk is. Mellette pedig régi szekrények lábait is gyűjtögetjük, a régi olajos hordókból pedig kisasztalokat készítünk. Általában minden darab megtalálja végül a funkcióját. Ami még jó ezekben a tárgyakban, hogy ezek 80 éve is használhatóak voltak, és a következő 80-ban is azok lesznek valószínűleg. Nálunk kiemelten fontos, hogy legyen funkciója a tárgyaknak. Odafigyelünk rá, hogy a használati tárgyak azok is maradjanak.

670a9689_logo_zott.jpg

Kell még kutatnod források után, vagy van egy bejáratódott rendszer?

Szerencsére már nem kell keresnem új forrásokat, ha van valahol egy nagy bontás vagy kiürítés, egyből szólnak nekem. Szájhagyomány útján terjedt el, hogy ilyenkor engem kell keresni. Illetve vannak emberek Budapesttől távol az ország különböző régióiban, akik tudják, hogy mi érdekelhet engem. Ők összegyűjtik, mi pedig lemegyünk egy teherautóval, és elhozzuk. Az elején nagyon sokat foglalkoztam vele; elindultam, és ismeretlenül bementem helyekre érdeklődni. Kevés a nő ebben a közegben, így sokszor már csak emiatt is kedvesen fogadtak, és próbáltak segíteni.

Az Artkraft egyik fő jellegzetessége a személyesség; a mai napig sok időt töltesz itt, és szívesen körbevezeted az érdeklődőket. Miért annyira fontos ez számodra?

Nagyon szeretem a tárgyakat, és büszkeséggel tölt el, hogy a szakik borzasztó állapotból el tudják juttatni őket az itt látható állapotig. Emellett pedig szeretem elmesélni ezeknek a tárgyaknak a történetét. A vásárlóink pedig kíváncsiak is rá. Elég sok visszatérő van közöttük; az ő ízlésüket már ismerem, tudom, hogy milyen típusú bútorokat szeretnek, néhányukkal pedig már mondhatni baráti a kapcsolat. Végtelenül szeretek az emberekkel bútorokról és lakberendezésről beszélgetni. Más lakberendezőkkel is nagyon jó a kapcsolat, ilyenkor együtt válogatjuk össze az ügyfél számára a tárgyakat, de járnak hozzánk belsőépítészek is, és amióta bepörgött itthon a filmipar, azóta rendszeresen adunk bérbe is. Egyébként sokan nem gondolnák, de itt főleg férfiak vásárolnak, ugyanis a nálunk kapható markáns darabok inkább az ő ízlésükhöz állnak közelebb.

670a9700_logo_zott.jpg

A ti lakókörnyezeteteket mennyire határozzák meg a folyamatosan érkező bútorok? Szereted időnként átrendezni az otthonotokat?

Otthon próbálunk egyensúlyt teremteni az állandó és új darabok között. Maga az Artkraft is azért tud jól működni, mert beleszeretek a tárgyakba. Nálunk otthon az összes tárgy artkraftos szerelem, a design klasszikusok keverednek az ipari stílussal.

Alkalmanként kollázs workshopokat is tartasz. Mikor találtál rá erre a technikára?

Még a lakberendező iskolában ismerkedtem meg a kollázs technikájával. Ez arra jó, hogyha nem akarsz látványtervet készíteni, rajzolni, akkor ezt használod arra, hogy átadj egy hangulatot. Moodboardnak és montázsnak is hívják egyébként. Abban az időben még nem digitálisan készítettük, hanem teljesen analóg módon, ami úgy nézett ki, hogy elővettünk újságokat, és különböző hangulatokat állítottunk össze színekkel, mintákkal. Ez annyira megtetszett nekem, hogy egy idő után a saját szórakoztatásomra is készítettem kollázsokat, csak úgy a íróasztalfiókom számára. Aztán amikor lehetőségem volt, hogy részt vegyek itthon nemzetközi szinten  elismert külföldi kollázsművészek workshopjain, jelentkeztem, illetve megcsináltam pár online tanfolyamot is, mert szerettem volna ezt magas szinten művelni. Így ismerkedtem meg és barátkoztam össze Susanna Laknerrel, egy Németországban élő magyar kollázsművésszel, aki egyszer pont egy ilyen workshopot tartott Budapesten. Ő hívta fel a figyelmemet Kovács "Kurszán" Andreára, aki szintén  kollázsokat készít. Végül hárman összeültünk, és kitaláltuk, hogy tartunk együtt közösen egy workshopot Budapesten. Az Artkraft miatt nagy előny, hogy könnyen hozzájutok régi újságokhoz, plakátokhoz, térképekhez, textilekhez, így nem volt nehéz alapanyaghoz jutnunk. Aztán az első alkalom annyira jól sikerült, hogy azóta negyed évente tartunk egy nagyon jó hangulatú workshopot. A résztvevők között vannak  fiatalok, idősek, férfiak és nők vegyesen. A téma mindig változik; először az akkor éppen felújítás alatt álló Cirkó-Gekzírből kaptunk művészfilm plakátokat, azóta pedig készítettünk már mindenféle kollázst. Nem feltétlenül gondolkodunk mindig papírban és síkban, volt arra is példa már, hogy hulladékfára dolgoztunk, vagy hogy fadobozokba különböző objektumokat rendeztünk el tetszés szerint. 

Hogy kell elképzelni a workshopokat? 

Kollázsokat készíteni már csak azért is jó, mert az ember ilyenkor kikapcsolja az agyát, elmerül az alkotásban. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amikor annak idején a nők a fonóban dolgoztak. Ráadásul bárki tudja csinálni, mert nem kell hozzá művészi előképzettség. Az volt a cél, hogy itthon is jobban megismertessük az emberekkel ezt a művészeti ágat. Ebből pedig végül lett egy nagyon jó kis közösség, ami teljesen aktív egy zárt Facebook csoportnak köszönhetően, ahova mindenki bekerül, aki részt vett már valamelyik workshopunkon. Május 9-én van  a World Collage Day; ilyenkor az egész világon kollázs workshopokat tartanak különböző kiállításokhoz kapcsolódóan. Most pont Krakkóban lett volna egy hatalmas kiállítás, de sajnos elmarad a jelenlegi vírus helyzet miatt. Mi is készültünk külföldi művészekkel, valószínűleg mi sme tudjuk megtartani, de majd kiderül. Érdemes az Artkraft Facebook oldalát figyelni, mert egy hónappal a workshop előtt mindig posztolunk. Ilyenkor pedig ajánlatos hamar jelentkezni, mert a limitált férőhelyek miatt a várólista sem ritka.

 670a9706_logo_zott.jpg

Budapesttel milyen a kapcsolatod?

Engem minden Dél-Budához köt; a családom is itt él, ide jártam iskolába, itt a bemutatóterem. Néha jönnek érdekldődők, akik nem értik, hogy mit keresünk egy ilyen telepen, pedig mi ezt imádjuk! Ráadásul mi lehetne ennél hitelesebb helyszín, minden benne van, amiről az Artkraft szól. Örülök, hogy a kerület az elmúlt években ekkora fejlődésen ment keresztül, hogy most már a Bartók Béla út is tele van jó helyekkel, bármikor tudsz inni egy igazán finom kávét. Szeretem, hogy nagy területen felszik, ezért nagyon változatos. Például mi most a rozsdaövezetben vagyunk, ami nagyon jellegzetes, és közben ott a Bikás Park, ami teljesen más világ. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szívesen megyünk át Pestre jókat enni; ráadásul a kedvenc helyeink egy része innen van berendezve, és már csak ezért is jó érzés beülni.

Fotók: Bodnár Dávid