Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Absolut kedvenc #1 - HIGHLIGHTS OF HUNGARY 2020

Paradigma Ariadné

2020. március 15. - absolut_hu

037.jpeg

Idén az Absolut is jelen volt a Highlights Of Hungary díjátadón, ahol legfőképpen a jó hangulatért felelt. Az idei esemény kapcsán már találkozhattatok itt a blogon a szervezőcsapattal, öt kurátorral és jelöltjeikkel. Mostantól néhány héten keresztül pedig a mi kedvenceinről olvashattok.

Paradigma Ariadné

Kevés olyan építész iroda van itthon, akik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, és akik képesek olyan minőségi munkát kiadni a kezeik közül, amire európai viszonylatban is felkapják a fejüket a szakmában. A Paradigma Ariadné a fiatal építészekből álló iroda, pont ilyen. Fő missziójuk, hogy megváltoztassák a magyar építészet nemzetközi megítélését, és elérjék, hogy nem csak itthon tartsák őket számon. Úgy tűnik jó úton haladnak efelé, hiszen az elmúlt években több olyan megjelenésük is volt, ahol olyan nemzetközileg is elismert irodákkal szerepeltek egy gyűjtésben vagy kiállításon, akik közé céljuk volt bekerülni az alapítás idején. Persze ez nem öncélú vágy, az, hogy ma ügyfeleiknek magas szintű építészeti szolgáltatást tudnak nyújtani, pont ennek a víziónak köszönhető. Ráadásul így nemzetközi szintű láthatóságot is tudnak nekik biztosítani.

Kik ők?

A Paradigma Ariadnét három fiatal építész, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid alapították 2016-ban. A ma 8 fővel operáló építész iroda leginkább alkotó közösségként jellemezhető, és amíg az ötletek nagy százalékban az alapítóktól jönnek, a velük dolgozó kollégák is részt vesznek a kreatív folyamatokban.

„Persze közben céges rendszerben működünk, ami azt jelenti, hogy megvan a felelőse a HR, az ügyviteli és a kommunikációs tevékenységeinknek, amikre az elejétől nagy hangsúlyt fordítottunk. Most mozdul el a cég egy olyan irányba, hogy ezekre a tevékenységekre keressünk valakit, mert cégvezetőként már nem mindig bírunk vele, és az viszont jellemző ránk, hogy szeretnénk professzionálisan működni, ami nem engedi meg azt, hogy a cégvezetők leterheltsége miatt leálljanak bizonyos folyamatok az irodában.” – ecsetelte Dávid a Paradigma Ariadné működését.

670a9749_logo_zott.jpg

Hol tart ma Budapest?

Budapest sokat változott az elmúlt tíz évben minden téren, a városfejlesztéssel kapcsolatos szemlélet pedig folyamatosan átalakulóban van. Még ma is bevett szokás a külföldi példák kollázsszerű adaptálása, ahogy az a 90-es években elkezdődött, de egyre nagyobb a nyitottság az innovatív dolgok iránt. Így látja ezt a Paradigma Ariadné csapata is:

„Most úgy tűnik, hogy a nagy techcégek urbanisztikai térnyerésének, valamint a köztér reneszánszának köszönhetően politikai oldalaktól függetlenül kialakult egy nyitottság olyan urbanisztikai víziók megvalósítására, amelyek vállalnak rizikót akár a mobilitás, akár a köztérhasználat megreformálása terén. Bár látható az is, hogy az építészek szerepe globális szinten esett vissza a városfejlesztések esetében, ugyanis létrejött egy szakmai összesség amit leginkább városmenedzser szakmának nevezhetünk.”

 031.jpeg

A Francia Intézet számára tervezett utcabútorok néhány darabja

INSPIRÁCIÓ

„Mi a Paradigma Ariadnéban szisztematikusan foglalkozunk a háború utáni építészet szakmatörténetével és építészettörténetével. Ez mindhármunknak szívügye, amellyel az alapítás előtt is élénken foglalkoztunk, konferenciák, beszélgetések szervezésén keresztül. Ennek köszönhetően ma is nagyon jellemző, hogy az iroda tárgyalóasztalán, ha épp nem tárgyalás van, akkor egy nagy halom archív építészeti kiadvány hever, a legkülönbözőbb tematikákkal. Ez hatalmas muníció számunkra. Ezek a kiadványok persze vegyülnek a legfrissebb nemzetközi publikációkkal, amelyek szintén erősen meghatározzák mit és hogyan tervezünk. Illetve hazudnánk ha azt mondanánk, hogy a közösségi médiának és azon belül az Instagramnak ne lenne hatása ránk. Nagyon sok külföldi partnerünkkel tartjuk ott a kapcsolatot, és kölcsönösen osztjuk meg a legújabb ötleteinket, terveinket egymással.”

Face, Pool, Two Towers and Ruin from VIZIT on Vimeo.

SIKEREK

„Több olyan elismerésünk volt az elmúlt években, amelyekre büszkék vagyunk, ezek között persze ott van a Highlights of Hungary jelölés is, illetve egy Architecture is Only a Pretext című kiadvány, amely 30 feltörekvő európai építészpraxist mutat be, többek között minket is. Emellett nagyon örültünk annak, hogy kivehettük a részünket Veszprém Európa Kulturális Főváros pályázatának győzelméből. Veszprémet építészeti tanácsadóként és kultúraszervezőként támogattuk a győzelemben, és ez a sikeres együttműködés folytatódik Veszprémmel. Ezen túl persze, mint egy fiatal praxis, minden megépült munkánkat komoly sikerként éljük meg, különösen akkor ha azt érezzük, hogy az elkészült munka erősíti az irodáról kialakult brandet.”

oktober6_04.jpg

A Paradigma Ariadné egyik belsőépítészeti munkája

JÖVŐ

„Elég sok minden, amit akár évekkel ezelőtt kezdtünk el tervezni, most úgy tűnik, hogy ebben az évben talán végre megvalósul. Ez rámutat egyébként az építészeti tervezés egyik fontos természetére, hogy az építés előkészítése és a kapcsolódó már rajtunk kívül álló pénzügyi folyamatok malmai lassan őrölnek. Ehhez a szakmához türelem kell. Ezentúl Kovács Dániel vezetésével a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kurátori csapatának tagjai vagyunk, amely kapcsán egy széles közép - európai együttműködésben megvalósuló kiállítást mutatunk majd be. Ez egy nagyon fontos nemzetközi megjelenésünk lehet. Reméljük, hogy a kialakult járványügyi helyzet nem ragadja magával. Illetve nem mellékes az sem, hogy 2021-ben leszünk öt évesek, eddig egyszer sem tudtunk a szülinapjainkra koncentrálni, de az első öt évet most szeretnénk valahogy mégis összefoglalni, és ebbe a munkába 2020 második felében fogunk bele.

Bepillantás a csapat irodahelyiségébe:

670a9754_logo_zott.jpg

670a9765_logo_zott_1.jpg

670a9768_logo_zott_1.jpg

670a9784_logo_zott.jpg

Absolut Budapest fotók: Bodnár Dávid

süti beállítások módosítása