Koralevics Rita képzőművésznek készült, és nem gondolta volna pályája elején, hogy egyszer majd papírhulladékból készült lámpákat fog készíteni, amik meghódítják a fél világot. A Paper Up! megszületése valójában pont annak köszönhető, hogy babája érkezése miatt kicsit el kellett távolodnia az alkotástól. A kreativitás azonban utat tör magának, így történhetett, hogy egyszercsak elkezdett papírhulladékból kis tárgyakat készíteni, és a pozitív visszajelzések után már nem is volt kérdés, hogy ezen az úton halad tovább. Hogy ez pont akkor valósult meg, amikor egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság, csak külön pozitívum. Az, hogy a lakberendezési tárgyak újrahasznosított anyagból készülnek, egy cseppet sem vesz el az esztétikai értékükből. Ezt bizonyítják a folyamatos külföldi megkeresések, legyen szó magazin szereplésekről, egyetemi megkeresésekről vagy az egyre bővülő vevőkörről. Ritával műhelyében találkoztunk, ahol nemcsak lámpáit csodálhattuk meg, hanem kicsit beleshettünk az alkotási folyamatba is, és azt is megtudtuk, hogy mi lesz a Paper Up! sztori következő fejezete.
Igaz, hogy a Paper Up nem tudatos váltás döntése volt?
Szerencsére nem tudja az ember, hogy mi jön esetleg szembe vele, merre viszi az útja. Még engem is meglepett ez a fordulat. Az akkori önmagam úgy gondolta az egyetem elvégzése után, hogy képzőművészettel fogok foglalkozni. És úgy is tűnt, hogy ez az én pályám; egy V. kerületi menő galéria képviselt, voltak eladásaim és teljesen önazonosnak éreztem, amit csinálok. Csak éppen azzal nem számoltam, hogy 29 éves koromra anyuka leszek. Végül ez hozta a fordulatot. Aki képzőművészettel foglalkozik, intenzíven éli meg önmagát és a kívülről érkező hatásokat, de mivel nálam más került a fókuszba, és már nem én voltam a főszereplője az életemnek, kicsit eltávolodtam ettől a világtól. Az sem működött, hogy napokat töltsek a műhelyben, hiszen az a fajta alkotás is teljes embert kíván. Így a szitagépet felváltották más eszközök, amiket otthon is tudtam használni, illetve áttértem a számítógépes grafikákra. Három évig ez így ment, aztán elkezdtem papírral kísérletezni. Ez még akkor inkább képzőművészeti alkotási folyamat volt, egy tárgyat szerettem volna elkészíteni, de még nem tudtam, hogy melyik anyag lenne hozzá a legideálisabb. Már akkor is ezen a telepen voltam, és teljesen kézenfekvőnek tűnt a papír, ami hegyekben állt az itt működő nyomda miatt. Igaz, így is nagy meglepetés volt számomra, hogy egy maroknyi papírhulladékból mi lesz.
Mi volt az első tárgy, amit így készítettél?
Egymásba helyezett poharakat vontam be. Ezzel a decoupage technikával megkaptam a másolatukat, ami csak sejtetette azt, ami alattuk volt. Aztán a poharak, tányérok után jöttek a gyümölcsök és sok más dolog. Valójában amit csak tudtam, becsomagoltam. (nevet) Vittem haza a papírt, beáztattam, a botmixerrel összeaprítottam, és az ablakpárkányon megszárítottam a tárgyakat. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy mire fogom használni őket, úgyhogy végül kimentem velük a karácsonyi WAMPra, ahol hamar el is kapkodtak mindent. Ott találkoztam Torma Beatrix fotóssal, aki stylist is, és neki is adtam pár darabot egy enteriőr fotózáshoz az Otthon magazin számára. Utána már jött egyik lehetőség a másik után.
Az új életedet hátrahagyva belépve az újba, volt benned hezitálás?
Könnyen ment, mert elkapott a szele, és úgy éreztem, hogy egy végtelen út nyílt meg előttem, ebből az alapanyagból bármit el tudok készíteni. Láttam, hogy más anyagokkal, például fűrészreszelékkel, természetes anyagokkal vegyítve milyen sokféle lehetőség van benne, milyen izgalmas textúrákat és színeket tudok kihozni belőle. Mivel lendületbe hozott, nem volt bennem félelem.
Most milyen anyagmixeket használsz? Ezt meghatározza maga a tárgy?
Mára kiakalult a megfelelő aránya a papírnak és a cementnek, igaz, a kísérletezésnek folyamatosan helye van a műhelyben. Rám inkább az jellemző, hogy ösztönösen nyúlok a dolgokhoz, és érzésre keverem ki az alapanyagokat, de azáltal, hogy most gyakornokkal dolgozom, próbálom sokkal összeszedettebben irányítani a munkafolyamatokat. A színekkel lehet még variálni, és esetenként fűrészporral vagy homokkal egészítem ki a jól bevált mixet. Egyik vágyam, hogy a kendert is bevonjam a műveletbe. Mivel keményítő anyagként tud funkionálni, akár a cementet tudná is helyettesíteni.
Mekkora fizikai igénybevétellel jár, amit csinálsz?
Maga az alapanyag előkészítése megterhelő, de folyamatosan próbálok valahogy könnyíteni a munkafolyamatokon. A botmixert például felváltotta időközben egy dagasztógép, és mára már nem akarok feltétlenül mindent én magam csinálni. Sokáig ragaszkodtam hozzá, de végül el tudtam engedni. A gipsz negatívokat kerámikus gyártja nekem, és a papírt sem én aprítom, hanem eleve így jutok hozzá.
Nem kollekciókban gondolkodsz. Hogy választod ki a termékpalettát? Milyen arányban határozza meg a piac és a kreativitásra való igényed?
Eleve maga a lámpakészítést is a piac igénye szülte. Egyre több megkeresés érkezett irodák, belsőépítészek felől, ami annak is köszönhető, hogy tudok vásárlói igényekhez igazodni színben, méretben. A tárgyak stílusa viszont adott, ahhoz ragaszkodom, saját tervezés eredménye. A legújabb modellek, a drótvázas lámpák most pont nagyon a trendbe vágnak, bár ebben van egy nagy adag praktikum is, hiszen a drótvázzal könnyen meg lehet növelni a lámpák méretét anélkül, hogy túlságosan nehezek lennének. Tervben van, hogy kicsit elmozdulok a dekor felé, gondolok itt akár szoborszerű tárgyakra, vagy nagy falfelületre helyezhető elemekre. Egyszer már készítettem óceáni hangulatú falipanelt egy jógastúdió számára, jelenleg is ennek megvalósítási formáin gondolkozom. Rengeteg a lehetőség, főleg ez az, ami az elején is lelkesített.
Az, amit csinálsz egyértelműen a fenntarthatóságról szól. Ez véletlen vagy tudatos?
Nem volt tudatos, a vonzalom a természetes alapanyagok iránt teljesen ösztönös a részemről. Az is teljesen magától érthetődő számomra, hogy vigyázok a természetre, nem szemetelek, óvom a tárgyaimat, hogy minél tovább használhassam őket. Sokan viszont azért keresnek meg, mert számukra tudatos választás, hogy mit visznek be a lakóterükbe, és az milyen hatással van rájuk és a környezetre. Közben nekem meg fontossá vált, hogy én ebben részt vehetek.
Itt bent a műhelyben eléggé slow life hangulat van. Mennyire ragaszkodsz ahhoz a munkatempóhoz, ami most van?
El tudom képzelni, hogy 3-4 fős manufaktúraként működjünk, és ahhoz képest a termelést növeljük. Meg lehetne lépni ezt anélkül, hogy a feladat túlnőne rajtam, az, ami viszont fontos számomra, hogy részt vegyek a gyártásban, tervezésben, kapcsolattartásban egyaránt. A Paper Up!-nak két vonala van; a populárisabb, a már meglévő típusok sorozatgyártása, és a tervezői, ami az egyedi megrendelésekre koncentrál, az új ötleteket valósítja meg, és folyamatosan megújul. Néha könnyebb lenne csak az utóbbival foglalkozni, de az is biztos, hogy nekem nem lenne elég csak tervezni, szükségem van a műhelyben való alkotásra is, ettől teljes számomra ez az egész. Ráadásul ez olyan dolog, amit nem lehet csak fejben kitalálni, itt akkor van ihleted, miközben csinálod. Amolyan meditatív folyamat ez; akkor jönnek az új ötletek, amikor lecsendesedsz. A nagy pörgésben nem tudsz flow élményhez jutni.
Az már eleve siker, hogy kialakult a vásárlóköröd. Szakmai szempontból mik voltak a legfontosabb események, visszajelzések az elmúlt időszakban?
Már eleve meglepő számomra, hogy milyen távoli helyekről rám találnak az Instagram által. Folyamatosan érkeznek invitálások a világ minden tájáról, nemrég például egy kanadai magazin számára küldtem pár tárgyat, amiket elismert tervezők munkáival fotóztak be, ami nagyon elismerő számomra. Ezenkívül rendszeresen kapok meghívást különböző design versenyekre, illetve ebben az évben ott vagyok a Magyar Divat és Design Ügynökség mentoráltjai között. Ennek a keretén belül kezdtem el foglalkozni a falipanelek fejlesztésével, de nekik köszönhetem azt is, hogy a A S/alon kiállításon megjelenhettem, illetve külföldi design túrára is eljuthattam.
Milyen a kapcsolatod Budapesttel?
Nagyon kötődöm hozzá. Most kicsit kívül vagyok, de mégsem túl távol. A Városliget mellett lakom, és ez most pont ideális. Csak felülök a biciklire, és hamar beérek a belvárosba akár egyedül, akár a családdal. Nekem már az is bőven elég. Nagyon fiatalon benne voltam a pezsgésben, sokat bóklásztam egyedül is a városban, amíg felfedezni való hely volt, így minden utca eszembe juttat valamit. Az egyetemi évek időszaka nagyon zajos, pezsgő és izgalmas volt, de most már inkább úgy járok be, mintha turista lennék, de persze így is nagyon élvezhető.
Vannak kedvenc helyeid?
Nagyon szerettem annak idején a Vár körüli utcákban fel és le járkálni lépcsőkön, és ott van a Gellért-hegy, a Sas-hegy és a Güll Baba Türbéje, sorolhatnám, mind szuper hely. Pestet a kávézók, galériák, mozik miatt szeretem, a városligeti Kertem pedig tíz évig meghatározó része volt az életünknek.
Fotók: Bodnár Dávid