Fotó: Pavel Bogolepov
Mengyán Eszter neve időről időre felmerül a fenntartható divat kapcsán, az általa írt Holy Duck! pedig az egyik leginformatívabb és izgalmasabb blog ebben a témában. Sok évig dolgozott újságíróként és volt főszerkesztő is, 2019 márciusától pedig ismét szabadúszó: főállásban irányítja az emberek figyelmét a divatipar negatív hatásaira, úgy, hogy közben megpróbál opciókat ajánlani arra az esetre, ha valaki változtatna a vásárlási szokásain. De mégis mi vezetett idáig? Eszter, aki a 30-as fiatal nőkre jellemző habitussal követte a trendeket, 2016-ban látva a True Cost című dokumentumfilmet, eldöntötte, hogy három hónapig nem vásárol új ruhát. Pár hónap alatt aztán annyira hozzászokott ehhez az új állapothoz, hogy egy évre kiterjesztette fogadalmát. Ezalatt az idő alatt pedig folyamatosan szívta magába az információkat, ami azt eredményezte, hogy szinte észrevétlenül átalakult nemcsak a ruhákhoz való hozzáállása, de az egész élethez is. Blogján véleményének hangot adva, rengeteg emberhez eljutott üzenete, ami azt eredményezte, hogy ma már rendszeresen hívják előadásokra, kerekasztalbeszélgetésekre. Ma már keresett színtanácsadó, idén pedig elindította saját beszélgetős estjét. Ennek a helyszínén, a Van Borisban mesélt nekünk tapasztalatairól.
Arról már sokszor olvashattunk, hogy miért és hogy változtatta meg a gondolkodásodat és az életedet a True Cost. De milyen volt az az Eszter, aki akkor megnézte azt a dokumentumfilmet?
Mi elég gyakran turiztunk otthon, és az sem volt ritka, hogy a tesómmal vagy akár szomszédokkal ruhákat cseréltünk, így ez már a film előtt is az életem része volt. Ami arra az időszakra jellemző, hogy elkezdtem vágyni a színekre, de már akkor is a turkálókat jártam színek után kutatva, így jobban mertem kísérletezni is. Egy ideig Németországban éltem, és Münchenben találkoztam először a fast fashionnel, és akkor az egy izgalmas élmény volt, hiszen úgy éreztem, hogy majd abból a sokféle ruhából ki tudom választani, hogy mi passzol az én stílusomhoz. Persze ekkor még nem is volt saját stílusom. Ezt is azóta találtam meg. Viszont az már akkor sem tetszett, hogy szanaszét hevertek a földön a ruhák, ugyanis még abban a korban nőttem fel, amikor azt tanították nekünk, hogy a ruha érték, amire spórolunk. Egyébként a szelektív hulladékgyűjtési szokásokat is Németországból hoztam haza magammal, és nagyjából ezzel egyidőben kezdett bekúszni Magyarországra is ez a dolog. Később amikor főszerkesztő lettem, jól esett megvenni azokat a ruhákat, amikről azt gondoltam, hogy hozzám tesznek, és bár nem voltam nagy halmozó, sok felesleges darabom volt otthon. Aztán amikor megnéztem a True Costot, egyből mindent átbillentett bennem. Akkor ott összeállt a kép.
Fotó: Molnár Ancsa
Egy nagyon érdekes ponthoz érkezett a divat; már nem különülnek el a stílusok, évről évre kis különbséggel ugyanazokat a fazonokat, mintákat, színeket lehet megkapni az aktuális szezonban, egyszerre van jelen a 70-es, a 80-as, a 90-es és 2000-es évek, mondhatni nincs új a nap alatt.
Ez így van, ráadásul amióta elszakadtam attól, hogy érdekeljen, hogy mi a trend, sokkal szabadabban kezdtem el öltözködni. Én azt igyekszem átadni, hogy az öltözködésnek nem feltétlenül a divatról kellene szólnia, hanem a stílusról, aminek valljuk be, az önismeret az alapja, és ezt az önismereti utat jó lenne, ha minél többen bejárnák. Talán akkor az emberek nem vezetődnének meg a trendektől, és nem lenne az a nyomás, hogy azt érzik, hogy hetente kell venniük valamit, mert különben lemaradnak valamiről. Sokszor gondolkodom azon, hogy ez a hozzáállás vajon a korral jön? Vagy hogy ki lehet-e hagyni azt, hogy van egy kollektív élmény, amikor a barátnődnek és neked megvan az éppen aktuális trendi ruhadarab, mint amikor a mi generációnk lambada szoknyában járt? Amikor erről posztoltam az Instagramon, az egyik olvasóm írta kommentben hogy jó lenne, ha nem a divat kötné össze az egy korosztályba tartozó embereket, hanem más élmények. De ki mondta, hogy a ruhán keresztül megélt önkifejezés élménye nem helyes? Ez nagyon összetett kérdés, aminek a megválaszolásához hosszú évek kutatása után érkezhet el az ember. Amit viszont tudok, hogy az öltözködés nemcsak a ruhákról szól.
Ezt hogy érted?
Amikor színtanácsadásra jön hozzám valaki, már azzal elmegy rengeteg idő, hogy csak a színekről beszélünk; fazonokról, anyagokról szó sem eszik. Már ott kiderül, hogy egy-egy szín hogy fel tudja dobni valakinek a megjelenését. Hatalmas meglepetések érhetnek. Márpedig ha valaki jól néz ki, akkor jobban is érzi magát, ettől pedig magabiztosságot fog sugározni, és ez sok előnnyel járhat egy állásinterjún vagy akár a munkahelyen is. A ruhákat nem lehet semmibe venni, hiszen az emberiség történetének a részét képezik. A ruhákkal kommunikálunk. Aki pedig egy kicsit jobban utánanéz, fantasztikus összefüggéseket fedezhet fel; például hogy reflektál a divat a különböző társadalmi jelenségekre, egy korra vagy hogy kerül át az öltözködésbe az, amit egy korszak képvisel. Szerintem az is izgalmas, hogy a jelenlegi korszak utólag miről fog szólni, ha a jövőből visszatekintenek majd rá. Most itt ez a fenntarthatóság trend, az öltözködésben fókuszba került a használtruha, a vintage, már vannak olyan előrejelzések, hogy a használtruha piac nagyon meg fog erősödni, és az is látszik, hogy a vintage designer daraboknak mekkora presztízse van már most. A divat szerintem azért nagyon rossz szó, mert itt inkább öltözködéskultúráról van szó. A divat szó pejoratívvá vált azáltal, hogy azt kommunikálja, hogy folyamatosan vásárolnod kell, különben lemaradsz valamiről. Emiatt vannak már, akik azt is megkérdőjelezik, hogy magának a fenntartható divat kifejezésnek van-e létjogosultsága.
Most már évek óta tartasz előadásokat, meghívnak kerekasztalbeszélgetésekre. Van tapasztalatod arról, hogy mennyire edukálható az átlagember itthon?
Nem tudom, hogy átlagemberekkel találkozom-e. Akik a blogomat olvassák, őket eleve érdekli ez a téma, azt viszont látom, hogy egyre nő a száma azoknak az embereknek, akiket foglalkoztat a fenntarthatóság kérdése. És ez nem is feltétlenül a divattól indul, hiszen sok esetben a háztartásban kezdődik a változás. Egy családanya általában utoljára jut el a szekrényéig, előbb kezdődik a tudatosság a mindennapokban. És még akkor sem feltétlenül a divat oldaláról közelíti meg a témát, hanem lehet, hogy elmegy egy workshopra, ahol testközelből találkozik anyagokkal, és ott indul el egy gondolat benne, hogy vajon ki készítheti azt az anyagot, amivel ott dolgoznak. Nagyon érdekes utak vannak. Idén a Műanyagmentes Július során robbant valami Magyarországon, akkor több eseményen is részt vettem, és vezető online oldalak újságírói mondták, hogy látni, hogy hatalmas volt az érdeklődés. Pedig eddig is létezett, de mostanra jutottunk el itthon odáig, hogy top témának számított. Aztán hogy ez a tömeg mekkora, senki nem tudja pontosan. A fenntarthatóság ugye arról is szól, hogy nemcsak aszerint éled az életedet, hanem felemeled magad mellé az embereket.
Sokan azt mondják, hogy a fenntarthatóság luxus. De tényleg így van?
Ha az időt nézed, akkor az eleje igen, de onnantól hogy rutinná válik, már nem lesz az. Sokan nem gondolnák, de legtöbbször olcsóbban ki lehet jönni így, csak nagyon sok energiát igényel először, hogy begyűjtsd az infókat, megtaláld azokat a helyeket, amik ezt az életmódot ki tudják szolgálni.
Fotó: Molnár Ancsa
Kezd kiéleződni a bőr verzusz vegán bőr téma a mostanában. Mert egyre többször derül ki, hogy utóbbi sok esetben nem tartozik a fenntartható kategóriába, hiszen gyorsabban tönkremegy, mint az állati eredetű bőr.
Nem csak az vele a gond, hanem nagyon sokszor a műbőrt keresztelik át eco bőrré vagy vegán bőrré, a műbőr pedig műanyag, amelynek megint megvan a problematikája. A baj, hogy a vegán, nem vegán kérdés hatalmas vitákat képes generálni. Én teljesen mértékben tiszteletben tartom a vegánok döntését, hogy ideológiai okból nem vásárolnak igazi bőrből készült ruhákat, cipőket, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy az a darab biztosan jobb minőségű és sokáig használható, tehát kisebb az ökológiai lábnyoma. Én azt látom, teljesen mindegy, hogy vegán vagy nem vegán valami, egyelőre nincsenek tuti megoldások, amelyek egyszerre járnak kisebb környezeti terheléssel, biztosan tartósabbak, védik az állatokat és az embereket. A műbőr és vegán bőr kérdése pont ezért is nagyon nehéz. Úgy ahogy egy tervezői darab sem mindig jelent egyet a jó minőséggel. Ahogy azt is el kell fogadnunk, hogy ma már nem, vagy csak nagyon ritka eseteben készülnek örök darabok. Nekem az is dilemma sokszor, hogy támogassam a magyar tervezőket, vagy maradjak inkább a használt ruháknál; az előbbi esetben a magyar tervezőket támogatom, az utóbbi esetben tovább bent tartom a már legyártott ruhákat a körforgásban.
Ahogy már említetted, az ember előbb utóbb elkezd más területeken is odafigyelni. Te most hol tartasz ezen a téren?
Nekem most 2020-ra az a legnagyobb tervem, hogy otthon megreformáljam az étkezésünket, mert nekünk onnan jön a legtöbb hulladék. Nem könnyű a feladat, hiába figyelünk, még mindig szivárognak be műanyag zacskók is, a csomagolásról nem is beszélve. Nemrég például nem tudtam rendelni üveges fogkrémet, mert éppen nem lehetett kapni, így megvettem a hagyományos tubusost. Vagy mi van azokkal a dolgokkal, amit az ember ajándékba kap? Utasítsa vissza, esetleg megbántva azt, akitől kapja? Itt nincs olyan, hogy tökéletes, mindenkinek úgy kell kialakítania a saját életét, hogy az élhető maradjon. Mi eleve ketten vagyunk a háztartásban, és ez is rugalmasságot igényel. De ez így normális. Meg kell találni a közös pontokat, és hagyni kell, hogy mindenki a saját tempójában változzon. Vagy megengedni a másiknak, ha valamin nem szeretne változtatni. A mérleg nyelve meg pedig kiegyenlítődik azáltal, mert mondjuk kevesebb ruhát vásárol.
Fotó: Pavel Bogolepov
Mi a legfontosabb, amit megtanultál azalatt az idő alatt, amióta ezzel foglalkozol?
Az egyik, hogy nem nem lehet elégszer elmondani, hogy mindenkinek megvan a saját útja; máshonnan indulunk, nagyon fontos kommunikálni egymással, és toleránsnak kell lennünk. Már vannak olyan online csoportok, ahol én sem szívesen olvasgatok. Nem tud mindenki azonnal mindenen változtatni. Szerintem az üzenet akkor tud nagyon sok emberhez eljutni, ha nem fektetünk le nagyon kemény szabályokat. Itt sokkal fontosabb, hogy ha kis lépésekben is halad valaki, akkor is csinálja. A másik, hogy nincs olyan, hogy kész, hogy valami megvan. A ruhatárad darabjai kopnak, a stílusod, ízlésed változhat, mégha nem is olyan gyorsan, mint ahogy azt a fast fashion szeretné. Vagy vegyük azt, hogy korral együtt változik az alakunk, és lehet, hogy egy idő után már nem állnak jól ugyanazok a ruhák. De az is lehet, hogy változik az életmódod, vagy a munkád dress code-ot igényel. A kapszulagardróbbal is akadnak nehézségek, hiszen ha egy darab kiesik, mert elhasználódott, biztos, hogy tudod pótolni? Nekem egyébként azért is egyszerűbb út a használtruha, mert ott nem kell utánajárni, hogy biztos, hogy etikus-e az alapanyag és a ruha előállítása, hiszen az már jelen van a világban.
Idén elindítottad a Slow Talkot itt a Van Borisban.
Körülbelül hat éve lakom itt Zuglóban, és azt szerettem volna, hogy itt is történjen valami olyan, amire az emberek szívesen beülnek. És mivel amúgy is régóta mocorgott bennem, hogy szívesen találkoznék a blog olvasóival is személyesen, így ezzel tudok egy platformot biztosítani arra is. Azt vettem észre, hogy egy offline eseménynek mindig nagyobb ereje van, mert más hallani valamit élőben, mint olvasni róla. Más rétegeket érint, és sokszor pont azáltal kattan át valami. Mindenképpen szakemberekkel szerettem volna beszélgetni adott témákról. Úgy tervezem, hogy jövőre havonta megtartjuk. A helyszín ideális, családias a környezet, és erre pont szükség is van olyan témákhoz, amikkel foglalkozni szeretnék. Mert ezeknek a feszegetése egyáltalán nem mindennapos. Az embereknek is szükségük van arra, hogy kérdezhessenek, vagy olyan közegben legyenek, ahol vannak közös pontok. Nekem az a fő célom ezzel, hogy kialakuljon egy fórum arra, hogy bizonyos témákat át lehessen beszélni. Jövőre biztos foglalkozunk a mikroműanyag kérdésével, de szó lesz a zöld esküvőkről is; a divat mellett szeretnék nagyobb rálátással is foglalkozni a fenntarthatóság témájával.
