Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

A kalap, egy örök darab - Interjú Vecsei Zsófival

2019. december 02. - absolut_hu

006_logo_zott.jpg

Vecsei Zsófi mindig is tudta, hogy valami igazán kreatív dolgot szeretne csinálni az életben, aztán egy rövid kerülő után, amit a művészettörténet szak jelentette számára, szépen lassan megtalálta a hivatását a kalapkészítésben. Három éve indította el saját márkáját, a Vecsei Millinery-t, ami azonnal hatalmas siker lett szakmai körökben. Nemcsak a hazai divatmagazinok ünnepelték Zsófit, hanem időről időre a zenei színpadokon is fel-feltűnnik a brand hol klasszikusabb, hol pedig merészebb modelljei. A Vecsei Millinery sub brandjeként a héten debütál a TAU, ami egy jóval elérhetőbb árkategóriájú vonal lesz, persze úgy, hogy a Vecsei egyéniség és a magas minőség marad. December 4-én, szerdán a Margot Budapestben egy finom Absolut ital mellett ti is megnézhetitek testközelből a TAU kínálatát. Mi még az előkészületek kellős közepén csíptük el Zsófit műhelyében, ahol nemcsak megmutatta új brandjének darabjait, hanem beszélgettünk az angol versus magyar kalapviselési tradíciókról, a trendekről és arról is, hogy minek köszönhető, hogy ő annak idején beleszeretett a kalapokba.

Már többször hallhattunk arról, hogy mi vezetett a kalapkészítés mesterségéhez. Ilyenkor mindig szóbakerül Várhegyi Éva, akihez beprotezsáltak annak idején. És milyen jól tették! Benned mikor fordult komolyra a dolog?

Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett az ötlet, hogy valaki kalapokat készít, de nem tudtam, hogy ez mit jelent a valóságban. Emlékszem, hogy amikor először jártam Éva néninél, az volt bennem, hogy miért is ne nézném meg, hiszen nagyon izgalmasan hangzott. Ekkor éppen Bécsbe jártam művészettörténet szakra, így amikor az egyetemen szünet volt, egyből mentem Éva nénihez és aztán minden szabad időmet ott töltöttem. Ahhoz, hogy elkötelezzem magam a kalapkészítés mellett, kellett, hogy rendszeresen járjak és dolgozhassak ott.

Mi volt, ami ekkora hatással volt rád?

Magával ragadott Éva néni szalonja, a kalapok sokszínűsége, az, hogy mindent kézzel készítenek. Nagyon jól éreztem magamat ott és meg volt a kölcsönös szimpátia az elejétől kezdve. Így mindig szívesen jártam be, igyekeztem a monoton munkafolyamatokat is nyitottan befogadni és nagyon boldogan vettem részt különleges feladatokban. Nagy élmény volt, hogy nem csak a munkafolyamatokba kaptam betekintést, hanem a vásárlók kiszolgálásába is.

Angliában is dolgoztál. Náluk nagy hagyománya van a kalaphordásnak. Mi volt az a plusz, amit inspirációként hazahoztál magaddal?

A fejdíszeket tartom a legfőbb plusznak. Angliában hagyománya van annak, hogy ünnepi alkalmakkor az öltözéküket kalappal, vagy fejdísszel koronázzák, míg a hétköznapokban is sokkal bevállalósabban öltözködnek.

013_logo_zott.jpg

Ha össze kell hasonlítani az angol és magyar kalap viselési tradíciókat, te mit látsz legfőbb különbségnek?

Angliában nagy kultúrája van a kalaphordásnak, főleg II. Erzsébetnek köszönhetően. Itthon is rengeteg hagyományunk van, sokszor meglepően hasonlóak, azonban elvesztek ezek a szokások. Talán ebben van a legnagyobb különbség, hogy ott folyamatos tradíció, itthon pedig reméljük, hogy visszatér. Szerintem azért egyre többen szeretnének egy-egy alkalomra kalapot vagy fejdíszt felvenni, hogy ezzel még különlegesebbé tegyék az alkalmat.

Te hogy ötvözöd a tardicionális és újhullámos vonalat a saját kalapjaidnál?

A szakmában az a bevett szokás, hogy sokan egy dologra helyezik a hangsúlyt, vagy csak utcai kalapot, vagy csak fejdíszt és alkalmi kalapokat készítenek. Na, ez az, amit én nem tudok megtenni! (nevet) Nálam az egyik nem létezhet a másik nélkül. Mindkettőben látom a fantáziát és ötleteket, amiket szeretnék megvalósítani. Pont emiatt vágtam bele a TAU-ba, mert szeretném, hogy a mindennapokra is több kalapot tervezhessek. Ez a vonal kimondottan a az utcai viseletet és a funkciót helyezi előtérbe, miközben a Vecsei Millinery-ben továbbra is az egyedi és a különleges darabokon van a hangsúly.

004_logo_zott.jpg

A kalapok értéket képviselnek, és úgy készülnek, hogy az ember akár több évig viselje azokat. Így hogy változnak a kalaptrendek?

Ez a Vecsei Millinery esszenciája, melyet azért fogalmaztam meg, mert egy jó kalap, melyet nagy odafigyeléssel készítek és megfelelően hordanak, az tényleg több évre szól. Ez a felfogás a TAU-ban is nagy szerepet kap. Kalap trendek ettő függetlenül léteznek és az a vásárló döntése, hogy egy trendet követ-e vagy sem. Nem biztos, hogy az aktuális trend mindenkinek jól áll, nem kell hozzá feltétlenül ragaszkodni. A kiegészítők is minden szezonban megújulnak, és időszakosan ki is mennek a divatból bizonyos dolgok. Azonban a kalap funkcionális napsütésben, vagy egy sapka a hidegben; ezeket a dolgokat nem csak divatból hordjuk, hanem a mindennapjaink része. Ha megtaláljuk az arcunkhoz, a stílusunkhoz hozzánk illő sapkát vagy kalapot, azt mindannyian hosszú ideig tartjuk meg a ruhatárunkban.

Nehéz megtalálni, hogy kinek milyen kalap való?

Amikor valaki eljön hozzám kalapot vásárolni, akkor nekem fontos, hogy megtaláljuk a legjobbat, amit aztán boldogan viselhet. Szerintem nincs olyan, hogy valakinek egyáltalán nem állna jól a kalap, inkább még nem találta meg azt a kalapot, ami az övé. Színben és formában végtelen lehetőség van és próbálgatás során sokszor ráéreznek az emberek arra, hogy melyik való nekik.

Most mi a trend?

Még megtalálhatóak a nagy karimájú kalap nyáron, azonban egyre nagyobb teret nyer a bucket hat, a kis karimájú ’halász sapka’. Valamint az abszolút trendi fazon a cowboy kalap.

019_logo_zott.jpg

Nekem úgy tűnik, hogy amíg a művészettörténet nagyon elméleti dolog, addig a kalapkészítés pont, hogy gyakorlati. Te hogy kapcsolódsz ezekhez?

Eredetileg a MOME-ra készültem, és mivel nem vettek fel, elkezdtem a művészettörténetet. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ragaszkodtak ahhoz, hogy egyetemre járjak. Bár nem szívesen kezdtem, mert női szabó képzésre mentem volna, melyet később aztán elvégezhettem. Mindig is tetszett, hogy mennyire összefügg a történelemmel a művészettörténet. Viszont az elmélethez való hozzáállásom közelebb áll a művészéhez, mint a műkritikuséhoz, így nem láttam a jövőmet művészettörténészként. Azonban az egyetemen tanultakat a mai napig jól tudom hasznosítani. Például ennek köszönhetem, nagyon gyorsan tudok festményeket, művészeket kötni az inspirációimhoz.

Mivel készülsz a TAU bemutatkozó eseményére?

A TAU-val a streetwear és ready-to-wear vonalra koncentrálok, vagyis szezonálisan kollekciókat tervezek, melyek darabjai több méretben azonnal elérhetőek lesznek. A jelenleg trendi törtfehér és camel színek mellé a sötétkéket és a feketét választottam. A sötétkéket egy jó alternatívának tartom a feketével szemben, mert egy hasonlóan sötét és praktikus szín, mégsem ad olyan sötét árnyékot az arcnak. Négy különböző formából áll az első kollekció, melyek között egy cowboy jellegű fazon is helyez kapott. Mindegyik kalap karimája vágott, ami azt eredményezi, hogy lazább megjelenésű, puha kalapokról van szó. Ezeken kívül lesznek még barett sapkák és néhány csillogós hajpánt. A TAU lényege, hogy mindennapi fazonokat tervezzek, melyek nagyobb választékban azonnal elérhetőek, míg a Vecsei Millinery-nél pedig limitált kapszulakollekciókban és egyedi különleges kreációkban gondolkodom.

71835947_130211351731467_5652121504918274048_o.jpg

A TAU hogy kapcsolódik Budapesthez?

Számomra Budapest mindig is izgalmas téma volt, és én az elejétől kezdve azt éreztem, hogy a márkámhoz hozzátesz az, hogy itt dolgozom és alkotok. Mostanra pedig ez a város az egyik legizgalmasabb európai helyek egyike lett. A nemzetközi piacon is pozitívumként jelenik meg, hogy budapesti kötődésem van, én pedig nemcsak a márkám értékét szeretném emelni azzal, hogy ennek hangsúlyt adok, hanem városét is a brandem kapcsán. A TAU logójat az oroszlán, ami egy olyan szimbólum, ami régóta közel áll a szívemhez, másrészt ez Budapest egyik fő szimbóluma. Az oroszlán bátorsága köthető ahhoz, hogy egy új dologba fogtam bele, és azokhoz is, akik elég bátrak ahhoz, hogy kifejezzék saját egyéniségüket ezekkel a kalapokkal. Az oroszlán homlokán a V betű pedig utal a Vecsei Millinery-re, és azokra az értékekre, amit a kezdetek óta képviselek.

A TAU by Vecsei Millinery darabok szerdától megtalálhatóak a Margot-ban. 

süti beállítások módosítása