Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Ez lenne a valóság? - Interjú Biró Dávid, fotóművésszel

2019. november 15. - absolut_hu

670a8247-2_logo_zott.jpg

Biró Dávidot egészen korán elkezdte érdekelni a digitális technológia, és egy ideig úgy nézett ki, hogy az informatika területén helyezkedik el. Aztán mégis a fotóművészet felé kanyarodott el, ráadásul a konceptuális vonalon mozog, ami a legtöbb ember számára talán kicsit nehezebben is értelmezhető ág. Az évek alatt az egyetemi tanulmányoknak, külföldi tapasztalatoknak és a megtartó hazai művész közegnek köszönhetően munkái már egy saját, kiforrott látásmódot tükröznek. Bár a kezdetektől fogva az aprólékosan kitalált és berendezett kompozíciók készítése volt rá jellemző, művészete a digitális világra választ adó tendenciáknak köszönhetően kibővült a különböző installációk és más médiumok tárházával. Legújabb kiállítása valójában két sorozatának egyesítéséből jött létre, mindeközben új aspektusból megvilágítva a kérdéseket, amiket feszegettek külön-külön is. A megnyitó előtt beszélgettünk a fotográfia jövőjéről, a digitalizáció, a virtuális jelenlét hatásairól és a kritikus szemlélet fontosságáról.

Egyaránt jártál Kaposvárra és a MOME-ra fotós szakra. Éreztél bárminemű különbséget szemléletmódban a két hely között?

Nehéz a kettőt összehasonlítani, mert az egyik intézményben alap-, míg a másikban mesterképzésben vettem részt.  Bizonyos hiedelmekkel ellentétben a MOME mesterképzése nem is annyira alkalmazott fotográfiai irányultságú, hanem inkább a nemzetközi művészeti diskurzusba próbálja behelyezni a hallgatókat, és szerintem a sajátos kritikus látásmódra való neveléssel a kaposvári alapképzésnek is ugyanez a célkitűzése. Ami viszont különbség, hogy az utóbbinál sokkal több volt a kísérleti fotográfia, ami szerintem nagyon jól jön azoknak a művészeknek, akik konceptuális vonalon dolgoznak. Ezenkívül pedig a MOME-n nagyon erős az együttműködés más egyetemekkel, fesztiválokkal. Én ezt jól ki is tudtam használni; például fél évet töltöttem Belfastban Erasmus ösztöndíjjal.

Konceptuális fotóművészként dolgozol. Ez ösztönösen már a korai képeidnél is előjött, vagy csak később alakult ki?

Tinédzserként is távol állt tőlem a fotóriporteri hozzáállás, nem az érdekelt, hogy elkapjak egy-egy jó pillanatot. Már akkor szerettem beállított képeket készíteni, amikor amatőrként próbálkoztam a fotóval. Ez sokkal közelebb áll az attitűdömhöz, és akkor érzem igazán sajátomnak, ha a kép minden részletét én tervezem meg. Ez a hozzáállás vezetett a Flashback Stúdióba, ahol asszisztensként dolgoztam, és ez a stúdiós irány sokat segített technikailag a fejlődésben. Aztán az egyetemen ez a médiumreflektív  konceptuális gondolkodásmód jobban ki tudott teljesedni. Ezt még az is elősegíthette, hogy alapvetően van egy technológiai érdeklődésem, és azontúl, hogy szeretek technikailag jó képeket csinálni, az is érdekel, hogy az eszközöknek, amelyeket mindennap használunk, mi az igazi funkciójuk, mire valók, és kíváncsi vagyok rá, hogy azok az eszköztárak, amelyek rendelkezésünkre állnak, milyen kihívásokkal állítanak szembe minket. 

670a8194_logo_zott.jpg

A digitális technika és annak hatásai fontos szerepet játszanak a munkáidban. Hogy látod, milyen jövője lehet a fotográfiának ebben a digitális kultúrában?

Ha korban nem is teljesen, de mivel már korán megvolt az érdeklődésem a digitális technológiák iránt, mondhatjuk, hogy én is része vagyok az „always online” generációnak. Műszaki szakközépbe jártam, és az volt a tervem, hogy informatikus leszek, így ebbe a tendenciába hamarabb kapcsolódtam be, mint az átlag a saját generációmból. Azt gondolom, hogy a technológiai eszközöknek megvan a saját evolúciója, és már a kezdetektől beléjük van programozva, hogy mi az igazi funkciójuk. Amióta a fotográfia megszületett, az embernek az a célja, hogy rajta keresztül reprezentálja saját magát. Erről szól az is, amikor különböző fotókat mutogatunk egymásnak. Aztán ahogy az internet belépett a képbe, egyre könnyebben tudott érvényesülni ez az igény. Ezért szokták mondani, hogy ebből a szempontból a digitalizáció a halálát eredményezheti a fotónak, de ez szerintem így nem igaz, mert ha jobban belegondolunk, így jobban érvényesül az eredeti program. Inkább azt mondanám, hogy átvariálódik a saját pozíciója, ahogy bekerülnek más formátumok mint például a videó, a gif vagy az animáció. Ez számomra nagyon izgalmas folyamat. Ráadásul ugyanezek a jelenségek láthatóak a festészetben,vagy bármilyen más médiumnál is.

birodavid_frontend_01.jpg

Az, hogy a fotózás ilyen könnyen elérhető bárki számára, veszélyezteti a fotográfia presztízsét?

Szerintem minden fotóművész hallott már olyat, hogy „Ezt én is meg tudom csinálni, mi ebben a truváj?”. (nevet) Már csak emiatt is szeretem, hogy én konstruálom meg a képeimet. Ugyanis szeretem, ha megvan bennük ez a kis extraság. Ez a technokrata hozzáállás pedig olyan minőségig viszi el a dolgot, aminél egyértelmű, hogy ehhez tudás és gyakorlat kell. De közben persze megvan az a hátulütője is, hogy olyan tökéletesre vannak elkészítve a képek, hogy az emberek nem hiszik el, hogy fotográfia.

Nagyon jó példa erre az In Persona sorozatod, ahol utómunkával került rá a fotókra egy újabb réteg, ami ráadásul digitális utómunkának hat.

Az egy kísérletezős folyamat volt. A képek analóg filmre készültek, és ezeket a 35 mm-es képkockákat adtam oda a gyerekeknek, akik filccel rajzoltak bele a sziluettekbe, és azok lettek aztán visszaszkennelve. Mivel a filmek negatívok, a színek átfordulnak, emiatt nagyon élénk hatásúak, és van egy digitális esztétikája a sorozatnak. Számomra pont ezért annyira izgalmas a kísérletezés.

screen_shot_2019-11-15_at_11_39_29.png

Mire keresed a válaszokat az aktuális kiállításod kapcsán?

Ennek a kiállításnak az előtörténete még Belfastban kezdődött, de ott még az foglalkoztatott, hogy a valóságunkat hogy definiáljuk, milyen szabályokat találunk ki. Pont ebből adódóan kezdett el érdekelni az, hogy mi alapján működnek a mértékegységek, amik végül is a valóságunkat helyezik különböző rendszerekbe. Például a tenger szintjéhez mérjük a földrajzi magasságot, miközben az apálynak és a dagálynak köszönhetően folyamatosan változik ez a tengerszint. Ehhez hasonló fizikai jelenségeket fotóztam, közben pedig próbáltam megérteni, hogy működnek ezek a mértékegységek, és ezek alapján, hogy érzékeljük a valóságunkat. Aztán amikor elkezdtem foglalkozni párhuzamosan a digitalizációval és a virtuális jelenléttel, rájöttem, hogy ez a két téma kapcsolódik egymáshoz, mivel a számítógépes rendszerek ugyanezeket a szabályrendszereket alkalmazzák, és végül ezt a két sorozatot gyúrtam össze ebben a kiállításban. Így alakult ki egyfajta kommunikáció a két sorozat között, ami a két valóság közötti határvonalat próbálja definiálni, miközben azt is megmutatja, hogy a technológia hogyan lát minket, és mi hogy látjuk azt.      

logo_zott_4.jpg

November 23-ig láthatjátok Biró Dávid Front End kiállítását a FKSE galériájában, aminek Barkóczi Flóra, az Artpool Művészetkutató Központ munkatársa volt a kurátora. Kíváncsiak voltunk az ő szemszögéből is a kiállításra és a Dáviddal való közös munkára.

Mindkettőnk érdeklődésében fontos kérdést jelent, hogy miként lehetséges a művészet eszközeivel kritikusabban gondolkozni a technológia mindennapjainkra gyakorolt hatásáról. Ez azt jelenti, hogy alapvetően egyikünket sem a technológia újabb és újabb lehetőségeinek potenciáljai érdekelik, hanem az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a vizuális befogadókészségünk legalapvetőbb, primer szintjéhez, és hogyan változtatnak meg bennünk alapvető asszociációs-percepciós sémákat. Habár a a digitális médium formájában megvalósuló művek először csak virtuálisan léteznek, éppúgy a valóság megtapasztalására, egzisztenciális kérdéseinkre, vagy épp szubjektív érzésekre reflektálnak, ahogyan a klasszikus alkotói médiumok.” – mesélt a kiállítás koncepciójáról Flóra, aki művészettörténészként jelenleg egy kutatáson dolgozik, amelynek keretében képzőművészek 90-es évekbeli internet-alapú munkáit vizsgálja.

 

Hogy mire szeretne rávilágítani a kiállítás? Legfőképpen a valóság befogadásának, a vizuális érzékelésünknek a manipulálhatóságára és kifinomultságára. Dávid fotóival arra mutat rá, hogy milyen apró komponenseken múlik, hogy értelmezünk egy adott képet; virtuális vagy reális valóságként.

„A kiállításon a részleteiben már korábban is bemutatott Front End című sorozat új környezetben látható, ami tovább mélyíti ezt a kérdéskört: a virtuális térben töltött időnkre reflektáló adatvizualizációs installáció és a helyspecifikus fénytechnika együttes hatására a sorozat befogadása egy egészen új környezetben – a valóságérzékelés lehetőségeit tovább tágítva – válik lehetővé. A kiállítás ezért arra is rámutat, hogy sok esetben evidenciaként kezeljük, hogy manipulált képek vesznek minket körül. Célunk volt, hogy a kiállítás ideje alatt olyan programokat szervezzünk, ahol ezeket a kérdéseket jobban körbe lehet járni.” – Flóra kiemelte, hogy  ezért a kiállítást egy beszélgetés, egy performansz és egy tárlatvezetés is kíséri.

 

„Számomra nagyon izgalmas, ahogyan Dávid a valóságról gondolkozik. Minden munkájában a valósághoz való viszonyunkat, annak összetettségét és változékonyságát vizsgálja az általa elsődlegesen használt eszköz, a fotográfia lehetőségeit alkalmazva. A fotográfia Dávid számára nem csak a fényképezőgép használatát, de a fényről való gondolkodást, és a "valóság" jelentésének sokszor provokatív módon való megkérdőjelezését is jelenti. Érdekes volt végigkövetni azt a folyamatot, ahogyan Dávid az elkészült képeket továbbgondolva, az egyes képek tárgyszerűségét is hangsúlyozva, az installáció ötletének beemelésével egy további, térbeli elemekkel gazdagított réteget tudott adni ezeknek a munkáknak.” – foglalta össze Flóra, hogy mi az, ami miatt izgalmas számára a Dáviddal közös munka. 

_s7a4885.jpg

Számodra mit ad a fotózás; válaszokat?

A téma, ami érdekel, általában egy fotografikus probléma. Hogy mi a képek szerepe, hogyan változik a fotográfia a digitalizáció hatására, és hogy mennyire kulcsfontosságú tényező a fotó az információáramlásban és -szerzésben. Úgy érzem, hogy ez az a médium, amit arra tudok használni, hogy a bennem lévő kíváncsiságot kielégítsem. Egyébként egyre többször egészítem ki a munkáimat fény vagy egyéb installációkkal vagy más médiumokkal, ahogy más fotósok is teszik; most amúgy is van egy ilyen tendencia. Ennek az lehet az oka, amiről már szó esett, hogy a sok fotó miatt kezdünk kicsit kiégni, ezáltal immunisak lenni, és ezért valami extra dolgot is hozzá szeretnénk rakni a képeinkhez. Itt általában két megoldás van; vagy magából a fotóból lesz valami térbeli dolog, úgy, hogy például összegyűröd, vagy hozzáteszünk egy újabb médiumot a fotókhoz. Én nem szeretném a kép jellegét elvenni, ezért inkább a kiegészítést szoktam választani, úgy, hogy a fotókon maradjon a hangsúly. A jelenlegi kiállításon például oszlopdiagramokat idéző neon zöld oszlopok állnak a térben.

Mik a legfontosabb dolgok, amiket a mentoraidtól tanultál a szakmáddal kapcsolatban?

A legfontosabb a kritikus látásmód. Szerintem ez a legtöbb, amit egy oktatás adni tud. Az sem másodlagos, hogy kell bevilágítani egy portrét, vagy hogy kell egy jó képet készíteni, de ehhez nem szükséges felsőoktatási intézménybe járni. A kritikai látásmódhoz viszont komoly lexikális tudásra és tájékozottságra van szükség, amit szerintem csak egy mentor adhat meg. Amikor egy konzultáció során viszi az ember a témáit, sokkal nehezebb megtalálni azokat a referenciapontokat, ha nincs egy tájékozott mentorod, aki egyből tud reagálni. Amikor aztán elsajátítod magát a nyelvezetet, és kialakul egy saját látásmód, akkor az olyan saját vélemény lesz, amit aztán lehet alakítani a társadalmi berendezkedéshez vagy bármilyen szituációhoz.

670a8238_logo_zott.jpg

A munkáidat gyakran éri pozitív kritika; ezt bizonyítják a díjaid is. Te hogy viszonyulsz ehhez?

Egy díj több összetevős; ha valaki olyan dolgot csinál, ami egyrészt hiteles, mert saját érdeklődésből indul ki, másrészt pedig releváns, tehát reflektál az aktuális környezetünkre, és mindezek mellé szorgalmasan beleadja, amit kell, akkor általában elismerést is kap. Nem azt mondom, hogy a sikernek és a szakmai elismerésnek konkrét receptje van, de ha megvan ez a három alapfeltétel, akkor annak meglesz az eredménye. Én nem feltétlenül úgy tekintek ezekre a díjakra, amik feljebb emelnek engem, és pozícionálnak a többi művészhez képest, hanem inkább mérföldkövekként látom őket, amik abban segítenek, hogy tovább tudjak dolgozni. Akár úgy, hogy új lehetőségeket rejtenek magukban; esetleg egy együttműködés vagy közös munka egy-egy galériával vagy művésszel. Kicsit hasonló, mint amikor valaki egy multinál dolgozik, és előléptetik; ha szorgalmas, jó ötletei vannak, halad előre.

birodavid_frontend_12.jpg

Mit szeretsz Budapestben?

Szeretek itt élni, Budapesten élve a digitális technológiának köszönhetően simán benne tudsz lenni a nemzetközi vérkeringésben is. Innen könnyen el lehet utazni akárhova, közben pedig megvan az a pezsgés, tájékozottság és nyitottság, ami más nyugat-európai országokban is jelen van. Nem azt mondom, hogy nincs korlát, mert a művészet támogatottságának a hiánya sajnos érzékelhető, és ez sok mindent visszafog. Emellett pedig ott van az a hozzáállás, hogy az állam, mint mecénás vagy eltart, vagy nem, ez pedig meghatározza azt, hogyan lehet érvényesülni a magyar színtéren. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mégiscsak megvannak az izgalmas művészek, az összetartó közeg, a jó intézmények, amik segítenek az érvényesülésben.

Van kedvenc helyed a városban?

Többen bérlünk egy stúdiót a Madách téren, és az a pezsgés, amit látok, amikor kinézek az ablakon, vagy érzékelek, amikor beugrom a Telepre, a Központba vagy a Hivatalba, a munkámra is jó hatással van. 

Absolut Budapest fotók: Bodnár Dávid

És akkor jöjjenek a kiállítás legjobb pillanatai, ahol Absolut welcome drinkkel vártuk a vendégeket!

_s7a4291.jpg

_s7a4283.jpg

_s7a4211.jpg

_s7a4183.jpg

_s7a4323.jpg

_s7a4462.jpg

_s7a4385.jpg

_s7a4454.jpg

Event fotók: Bilák Krisztina