Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Magunkra hagyva az idővel - Camera Lucida pop-up kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

2019. június 22. - absolut_hu

event_cover_final_jav.jpg

Június 22-én a Múzeumok Éjszakája keretén belül egy különösen izgalmas pop-up kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában a Fortepan tárlatra reflektálva. A Camera Lucida olyan kortárs képzőművészek munkáit mutatja be, akiknek alkotói gyakorlatában meghatározó szerepet tölt be a családi archívum kutatása, az emlékezet és a múltfeldolgozás folyamatának vizsgálata. A kiállított kortárs művek érdekessége, hogy az idő hagyományos, egy képi pillanatba sűrítése helyett nem csupán képi tartalmaik, hanem időbeliségük is önálló jelentéssel telítődik, mintha egy elképzelt idő-fenomenológiai kutatás rekvizitumaira bukkannánk a kiállítótérbe lépve. Akár egy Tarkovszkij-film: a tárlat megfosztja az időt a dramaturgiai objektivitástól, magára hagyva a nézőt az idővel. Horváth Lili, kurátor mesélt nekünk arról, hogy számára miért fontos ez a kiállítás, mit takar a cím, milyen lehetőségeket látott Budapest kulturális és művészeti életében miután hazaköltözött öt év németországi tartózkodás után, és három alkotójának nézőpontját is megismerhetitek a Camera Lucida kapcsán.

horvath_lili_portre.jpg

Nemrég költöztél vissza Budapestre. Milyen változást látsz öt évvel ezelőtthöz képest?

Úgy érzem, hogy a lényeges változás nema körülményekben következett be, hanem sokkal inkább bennem zajlott le. Master tanulmányaim megkezdése után elég hamar eldöntöttem, hogy Németországban szeretnék maradni ezért, már egyetem mellett elkezdtem dolgozni, és a másoddiplomám megszerzése után is néhány évet kint töltöttem. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy egyszer újra Budapesten éljek. Erről a pontról kiindulva aztán elég hosszú mentális utat jártam be odáig, hogy azt éreztem, haza kell jönnöm, mert nekem most itt van dolgom. A belső trip mellett persze külső hatások is értek, és bár döntésemet nem tudnám egyetlen élményre redukálni, mégis a mai napig élénken emlékszem Molnár Zsolt szuper szóló kiállítására, az Agro-Wave-re, amit tavaly márciusban a Kisteremben láttam, és ami időben nagyjából egybeesett azzal, hogy elhatároztam, hazatérek. Felismertem, hogy Budapest egy végtelenül izgalmas hely most, bázisa egy a maga nemében páratlan, pulzáló kortárs képzőművészeti közegnek, olyan fiatal, kvalitásos alkotókkal, akikből hasonló koncentrációban – tapasztalatom szerint – még a kortárs művészet nagy európai központjának számító Berlinben sem lehet találni. Úgy éreztem ezért az unikális adottságért tenni érdemes és tenni szeretnék, és ha rendszerszintű problémákat nem is tudok orvosolni, legalább a saját lehetőségeimhez mérten hozzájárhatnék egy működőképesebb intézményrendszer létrehozásához. Azt hiszem el kellett mennem ahhoz, hogy friss szemmel tudjak nézni rá, és igazán tudjam értékelni Budapestet s az itteni közeget.

Mit tudnak adni az általad kitalált pop up kiállítások a Magyar Nemzeti Galériának?

Bár a kiállítások ötletét részemről inkább a másik oldal, a kiállító művészeké motiválta, valamint az alapvető hiány, hogy a fiatal generáció, ritkán, és akkor is leginkább csak pályázatokhoz kapcsolódó beszámoló kiállítások formájában, kap bemutatkozási lehetőséget a patinás művészeti intézményekben. Mégis úgy gondolom, a sorozat által hozzásegítem a Nemzeti Galériát is azon folytonosság tényleges megteremtéséhez, ami intézményi funkciójából eredően feladata: a legfontosabb közgyűjteményként nyomon követni és dokumentálni a magyar képzőművészet alakulását. A nagy, időszaki tárlatokhoz kapcsolódó pop-up kiállítások hidat teremtenek a kurrens képzőművészeti törekvésekhez, friss tendenciákhoz, azáltal, hogy rendszeres platformot biztosítanak az azokat képviselő és alakító, fiatalabb alkotói generáció számára. Másrészt, az intézmény koordinátarendszerén belül, reményeim szerint, a frissesség, újdonság érzetét is adják látogatóinknak az épületnek mindig más-más részében installált pop-up tárlatok, amik afféle próbaüzemnek is tekinthetőek, vagy például terepnek a gondolati játékra, túlmutatva a múzeumi kiállítások hagyományos interpretációs eszközein.

A Camera Lucida kiállítás hogy kapcsolódik a most futó Fortepan Minden múlt a múltam tárlathoz? Neked milyen a kapcsolatod a múlttal; milyen személyes érintettséged van ebben?

A fotó médiuma, az emlékezés és a kettő viszonyának vizsgálata adja a pop-up kiállítás egyik fő fókuszpontját is, akárcsak a Fortepan gyűjteményéből reprezentatív válogatást közlő időszaki tárlatunkét. A pop-up kiállítás terébe lépve azonban elég hamar kiderül a látogató számára, hogy nem a következő epizódját láthatja a nagy fényképregénynek, sőt, mitöbb, itt nincs semmiféle storytelling. A kollektív emlékezetkultúráról a szubjektív emlékezetre, a vizuális narrációról a szimbolitásra helyeződik a hangsúly. A múltba révedő, „meditatív” emlékezet helyett, amit a múlt idő pátoszával átitatott régi fotográfiák szinte instant kiváltanak belőlünk, a kortárs alkotói pozíciók az emlékezés konstruktív jellegére irányítják a figyelmet, és az emlékezést, mint megélt eseményemlékekből, intuíciókból és képzeleti képekből egyaránt építkező aktív, tudatos szerkesztői folyamatot tételezik. Érdekesnek tartom, hogy bár F.C. Bartlett már a ’30-as években tanulmányozta, és leírta az autobiografikus emlékezetnek ezt az alapvető természetét, mégis szinte napjainkig hierarchikusan rendszerben gondolkozunk a lelki működésről, negligálva az emlékezettel egyenrangú képzeletet. A kiállított munkák időkezelése valamennyire saját szemléletemet is tükrözi, amennyiben én magam is alapvetően egységben gondolkozom az időről, és a múltra nem egy velem szemben álló, független entitásként tekintek.

305979_fortepan.jpg

Minden múlt a múltam #huszadik század #privátfotó #Fortepan című kiállítás

A sokat sejtető cím mit takar pontosan?

A kiállítás címe többféle jelentésmezőt tömörít: a camera lucida, egy 19. század elején szabadalmaztatott optikai eszköz, ami a mai tükörreflexes kamerák elődjeként ismert, és a camera obscurától eltérően nem a valóság mechanikus leképezését volt hivatott segíteni, hanem a rajzolást, tehát egy alapvetően időben zajló folyamatot. A címválasztás tükrözi így a fényképezőgép által lehetővé tett, és egyben meg is szabott, gyors látás kritikai megközelítését, és maga a rajzolás vagy körberajzolás gesztusa konkrétan is megjelenik a kiállításon a különböző képgrafikai eljárásokat idéző, részben vektoros vagy műszaki rajzokon alapuló kortárs művek révén. Roland Barthes azonos című, 1979-ben megjelent, személyes hangvételű esszékötetére is referál, mivel a kiállítás a szerző emlékezet és fotográfia viszonyáról vallott elképzeléseit több ponton ellentételezi. Végül a világos karma, a kifejezés szó szerinti értelmében, utal a kiállításnak helyt adó tér sajátos kialakítására is, egy zártabb, sötét, kamra-szerű helyiségben torkolló téregység, aminek a karakteres citromsárga padlóburkolat segítségével sajátos fényerőt kölcsönöztünk.

Miért pont ezt az öt művészt választottad?

Alapvetően egyes műalkotásokban és nem személyekben gondolkozom. Választásom fő szempontjait minden esetben az adott téma és koncepció jelölik ki, és emellett meghatározó a sorozat gerincét adó generációs határ is. Törekszem továbbá válogatásommal a szcénára jellemző mediális sokszínűséget is reprezentálni, és különböző pályaképpel rendelkező alkotókat bemutatni. Szeretem, ha van a csoportos kiállításoknak egy belső inerciarendszere, és a jelentés nem csak szegmentáltan, egyes művek egymás mellé helyezése révén bomlik ki úgy, hogy minden alkotás más-más aspektusát világítja meg az adott témának, hanem párbeszédbe is lépnek egymással, támogatják vagy épp ellentételezik egymást a munkák. A Camera Lucida kiállításon résztvevő valamennyi művész alkotói gyakorlatában meghatározó szerepet tölt be a családi archívum kutatása, az emlékezet és a múltfeldolgozás folyamatának vizsgálata, ami nem a visszapillantás pátoszával vagy az idő hagyományos, egy képi pillanatba sűrítésének igényével, hanem egyfajta analitikus szemlélettel, megértés, a strukturálás törekvésével párosul.

Mi az öt legizgalmasabb kortárs művészeti helyszín Budapesten szerinted?

Az etablált helyek közül Magyarországon a porgramstruktúráját tekintve abszolút egyedülálló Trafót említeném elsőnek, ami őszintén remélem, hogy az ingadozó önkormányzati bázis ellenére még hosszú ideig hasonlóan magas színvonalon tud működni. Nagyon fontos fejleménynek tartom, hogy az utóbbi időben Budapesten is megjelentek olyan artist-run-space-ek, mint a MŰTŐ, Pince, Hidegszoba, Négyszoba Galéria. Az ilyen önszerveződő helyeknek komoly hagyománya van Berlinben, és eddig nagy hiány volt belőlük Budapesten. Mint ahogy az ISBN könyvesbolt és galéria is egy hatalmas hiányt pótol a szcénában. A hazai for-profit galériák közül a Glassyard hozott méretével, léptékével friss szelet. A budafoki volt Haggenmacher sörgyár gyönyörű, posztindusztriális tereiben működő art quarter budapest pedig immáron túllépett az inkubátor szerepen, és már nemcsak műtermeivel, de kiállítóhelyével is meghatározó szereplővé vált.

pukluspe_ter.jpg

Puklus Péter

Milyen alkotással csatlakoztál a Camera Lucida kiállításhoz? Hogy kapcsolódik a kiállításhoz? Mennyire könnyű volt ráhangolódnod a témájára?

Három fotóm a “Hős anya - avagy hogyan építsünk házat” című sorozatból és egy szobor az “Egy harcos epikus szerelmi története” című sorozatból szerepel a kiállításon. Mindegyik munka próbálja valamilyen módon megérteni és megismerni a múltat vagy annak egy darabját, hogy azon keresztül alakulhasson ki egy átgondoltabb jövőkép.

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a múlt?

A múlttal való foglalkozás és szembenézés ha nem is napi szinű elfoglaltság, de azért elég gyakran szóbakerül.

v_01_puklus_handbook_to_the_stars_installation.jpg

Kézikönyv a csillagokhoz könyvinstallációja 2017-ben a Ludwig Múzeum tulajdonába került Forrás: LM

Jelenleg mi az, ami leginkább inspirál?

A gyermekeim és a saját, elvégezni tervezett feladatok.

Mivel telik az idei nyarad munka szempontjából?

Kiállítások, előadások, workshopok és művésztelepek Európa-szerte, talán marad egy kis idő a műteremben való alkotásra is.

Mit szeretsz Budapestben?

Sok mindent, olyan ember-közeli a hangulata.

Mi a három kedvenc helyed, és miért ezek?

Kisüzem, Római-part, Tabán. Meg a műtermem Újbudán. Ezeken a helyeken tudok gondolkozni és jól érzem magam.

schuller_judit_flo_ra.jpg

Schuller Judit Flóra

Milyen alkotással csatlakoztál a Camera Lucida kiállításhoz? Hogy kapcsolódik a kiállításhoz? Mennyire könnyű volt ráhangolódnod a témájára?

A kiállításon az Archive Boxes (Void) című munkámból látható részlet. A sorozat eredeti formája egy kontakt másolat, ebből lesz látható néhány részlet kinagyítva. A képek egy nagyobb és jelenleg is tartó projekt és kutatás részei, amelyben a megörökölt családi archívumot dolgozom fel. Mivel évek óta tart ez a munkafolyamat és a kiállítás témája hasonló kérdéseket jár körbe, nem volt nehéz ráhangolódni a témára.

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a múlt?

Az archívum örökésének lenni nem egy könnyű teher, egyszerre kell megóvni és tiszteletben tartani a hagyatékot, ugyanakkor az utóbbi években próbálok a felejtés irányába menni és letenni az emlékezés kényszerét, örökségét.

Jelenleg mi az, ami leginkább inspirál?

Szeretek hosszan sétálni, ez egyfajta aktív semmit csinálás, sokféle gondolat ilyenkor szokott elindulni vagy összeállni bennem.

5a8f4673199afb0001c66554_schuller_judit_memory_theatre_mothes_2017.jpg

 

Mivel telik az idei nyarad munka szempontjából?

Június közepén nyílik egy egyéni kiállításom a prágai Gallerie Panel-ben, illetve részt veszek augusztusban a MODEM-ben két új munkával egy csoportos kiállításon, ami a család témáját járja körbe. Július végén pedig Ausztriában leszek a salzburgi nyári egyetem egy kéthetes kurzusán, amit már nagyon várok, és nagyon örülök hogy egy nemzetközi művészeti programban vehetek részt.

Mit szeretsz Budapestben?

Két évet éltem Helsinkiben és egy rövid ideig Berlinben, a visszaköltözés nekem nagyon nehéz és lassú folyamat volt. Újra kellett tanulnom Budapest megismerését, megszeretését. Több mint egy év ambivalens viszony után viszont újra otthonnak érzem.

Mi a három kedvenc helyed?

A Vár viszonylag turista mentes, Budai hegyekre néző oldala, innen nézve lenyugszik a város és van horizont. Normafa, ahol egyszerre lehet kicsit kivonulni és rétesezni, és Zugló, ami most a „bázis” nekem.

kata_portre_foto_biro_david_kicsi.jpg

Tranker Kata

Milyen alkotással csatlakoztál a Camera Lucida kiállításhoz? Hogy kapcsolódik a kiállításhoz? Mennyire könnyű volt ráhangolódnod a témájára?

Egy képekből álló fali installációval, amelyben az elmúlt két évből vannak vegyítve fotó és papír alapú munkák. A rendszerezés, a logikai kapcsolatok keresése jelenik meg rajtuk valamilyen formában, többnyire régi, családi fotók segítségével és emiatt kapcsolódnak a kiállításhoz. A témafelvetést nagyon magaménak éreztem, engem is sokat foglalkoztatott az, hogy a velünk történő eseményeket milyen tudatos és tudatalatti stratégiákkal lehet feldolgozni. Ráhangolódnom csak annyiban volt nehéz, hogy vissza kellett nyúlnom ehhez a témához, mivel egy ideje ez az érdeklődés kicsit másik irányba kanyarodott.

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a múlt?

Egy időben sokat olvastam a narratív identitás elméletről, amely szerint a velünk történt dolgokat, mindig máshogy meséljük el életünk különböző pontjain, annak érdekében, hogy egyetlen koherens, jelenbe vezető sztorit kapjunk. Ezt magamon is tapasztalom és pont emiatt a múlttal kapcsolatban számomra az az érdekes, hogy mindig változó. Ezt a változást szoktam figyelni.

image001.jpg

Jelenleg mi az, ami leginkább inspirál?

Régi könyvek, albumok, antikváriumok, különböző tudományterületek múzeumai. Szóval azok a tárgyak és helyek, amelyek a tudást próbálják nekünk átadni.

Mivel telik az idei nyarad munka szempontjából?

Július elején részt veszek egy csoportos kiállításon a Ybl Budai Kreatív Házban, aztán művésztelepen leszek a Luppa szigeten. Augusztusban pedig kiállításom nyílik a Magyar Zsidó Múzeumban, amire valószínűleg az utolsó pillanatig készülni fogok.

Mit szeretsz Budapestben?

Tizenkét éve lakom itt és még mindig meg tud lepni. Még mindig találok olyan városrészeket, utcákat, épületeket vagy tereket, amik kizökkentenek a hétköznapi Budapest-élményből.

Mi a három kedvenc helyed, és miért ezek?

Sokat sétálunk a Falk Miksa utcán a lányommal és nézzük a kirakatokban a nippeket és egyéb csecsebecséket. Ez annyira jó program, hogy egészen megszerettem ezt az utcát mostanában. Szeretem még azokat a kiskocsmákat, amik nem estek a buliturizmus vagy a dzsentrifikáció áldozatául, de ezeket szándékosan nem nevezem meg, nehogy elromoljanak. Attól jók, hogy nincs bennük semmi mesterkéltség. Harmadik kedvenc pedig a Duna. Csak persze jó lenne, ha több törődést kapna.

A kiállítás megtekinthető 2019. augusztus 25-ig a Fortepan-tárlatra váltott belépőjeggyel. A megnyitón az Absolut is ott lesz, ahol welcome drinkkel várjuk az érdeklődőket.