Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Világutazó poster show a gyűlölet ellen - Interjú Mirko Ilić, világhírű grafikussal

2019. május 31. - absolut_hu

mirkoilic.jpg

Mirko Ilić Boszniából indult világhódító útjára még a 80-as évek végén, és bár meglehetősen ambíciózus volt, lehet, hogy még ő sem gondolta, hogy a világ egyik legelismertebb grafikusa lesz. A hamar jött siker viszont közel sem volt a véletlen műve; inkább tudatos munka eredménye, amihez a művész egyéni látásmódja társult. Ez a kettő tette lehetővé, hogy az Egyesült Államokba érkezése után néhány héttel már olyan lapnak dolgozhatott, mint a New York Times. Élete egyik legfontosabb projektje azonban nem egy híres magazinhoz vagy napilaphoz tartozik, hanem egy általa tető alá hozott kiállításhoz. A Tolerance Poster Show, ami lassan már az egész világot bejárta az elmúlt évek alatt „türelemre szólítja aktuális közönségét mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai, nemzeti vagy épp szexuális hovatartozása iránt”. A lenti interjúban szó esik a június 4-én nyíló kiállítás miértjéről is, valamint arról is, hogy mi az oka, hogy egyből sikerült elcsípnie New York legmenőbb állásait, és még azt is megtudtuk, hogy mi a kedvenc magyar desszertje. Kitaláljátok?

Komoly történelmed van a képregények terén. Mik voltak a legelső hatásaid?

Mint sok más gyereknek, nekem is a mesekönyv illusztrációk voltak a legelső hatásaim. Aztán jöttek a képregények, és végül az utóbbinál kötöttem. Egyébként magam is rajzoltam mesekönyveket, annyira nem volt az én világom, bevallom, a rajzaim kicsit furcsák is voltak ahhoz.

bbfkm0w.jpg

Karrierje kezdetén

1986-ban meghoztál egy komoly döntést, és otthagytad Jugoszláviát. Nehéz volt az Egyesült Államokban megtalálni a saját utadat? Szerinted mi volt az, ami miatt felfigyeltek rád olyan lapoknál, mint New York Times vagy a Wall Street Journal?

1983-ra mindent elértem Jugoszláviában, amit lehetett, egyszerűen váltani akartam, erre volt szükségem. Pár évig dolgoztam szerte Európában, de valahogy mindenhol idegennek éreztem magam. Így a leglogikusabb lépésnek az tűnt, hogy kimegyek az Egyesült Államokba, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen lesz, hiszen sosem jártam ott, és az angolom sem volt még akkor túl erős. Elég sokszínű és komoly portfólióval érkeztem ki, mind grafikában, mind pedig illusztrációban, de akkor ott inkább az utóbbiban éreztem potenciált, a már említett nyelvi hiányosság miatt, illetve azért, mert akkor még a tervező programok is túl bonyolultak voltak számomra. Mivel mindig is a mindent vagy semmit elvet követtem, egyből a legnagyobbakat kerestem meg, így végül dolgozhattam a Time címlapján, két illusztrációm is bekerült a New York Timesba, már az itt tartózkodásom első 15 napján. Akkor még nem gondoltam, hogy öt év múlva a Time magazin külföldi kiadásainak az art directora leszek, egy évvel később pedig a New York Times editorial szerkesztője. Amellett, hogy mindig is keményen dolgoztam, az egyik nagy erősségem az volt, hogy kelet-európai vagyok. Azok a dolgok, amiket Kelet-Európában megéltem nagy mértékben meghatározták a munkáimat. Ott tanultam meg, hogy kell egy képhez több gondolatot társítani egy politikai témájú illusztrációkban. Abban az időben Jugoszláviában nem volt elég, ha jól rajzoltál, okosnak kellett lenned, az illusztrációk többértelműségével tudtad kritizálni a rendszert úgy, hogy ne kerülj bajba. Ez a fajta készség nagyon sokat ért akkor az USA-ban.

screen_shot_2019-05-29_at_17_38_52.png

Néhány címlap Mirko munkái közül

Mesébe illő pályát jártál be eddig. Van bármi, ami kimaradt?

A tündérmesék mindig csak a jó pillanatokra koncentrálnak, a rossz részeket bevonja a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” cukormáz. Pont ezért azt sem tudhatjuk, hogy esetleg Hamupipőkét nem hagyta-e ott a herceg három gyerekkel, pénz nélkül. Még az is lehet, hogy vissza kellett térnie a gonosz mostoha házába takarítani. Most már láthatod, miért nem maradtam a gyerekkönyveknél. Az elmúlt tíz évben arculatokat és grafikákat készítettem, és sajnálom, hogy nem tudtam az illusztrációkkal foglalkozni. Simán lehet, hogy visszatérek hozzá hamarosan. Ahhoz túlságosan szeretek rajzolni, hogy ne tegyem.

tolerance_03.png

Ízelítő a Tolerance Poster Showból

Mi miatt fordultál a tolerancia témájához?

Azt hiszem, az, aki abban az időben született Kelet-Európába, amikor én, vagy közömbös lesz vagy empatikus. Sosem értettem, hogy egyesek, hogy tudják egymást inzultálni, vagy egymás anyját szídni. Vagy, hogy miért kell csúfolni a melegeket anélkül, hogy akár csak egy pillanatra elgondolkodnának azon, hogy ez nem helyes. Ez nálunk teljesen természetes volt, arról nem is beszélve, hogy sokan hogy viszonyulnak a romákhoz. Gondolom, azt sem kell elmagyaráznom, hogy mi történt Boszniában, a szülőhazámban?! És hogy vezetett a tolerancia hiánya az etnikai tisztogatásig? Úgy tűnik, az ember nem tanul a hibáiból. Az elmúlt években elkezdtem érezni, hogy a dolgok ismét kezdenek rosszabbra fordulni; ez különösen igaz Európára. Valamit szerettem volna tenni, és elsősorban nem mint grafikus, hanem, mint állampolgár.

Hány ember dolgozik ezen a projekten, és hogy választjátok ki a művészeket?

Az elmúlt két évben az asszisztensem és én mindenféle anyagi segítség nélkül hoztuk össze ezt a kiállítást. Szerencsére a hírnevem és a jó cél meggyőzte a művészeket. Eddig 129-en készítettek plakátot, és két hetente újabb alkotóval bővülünk. Mindannyian vezető grafikusok a saját országukban, és elismert tagjai a helyi művész közösségnek. Nemrég létrehoztam a Tolerance Project non-pofit szervezetet és felkértem Milton Glasert, aki talán a világ legismertebb grafikusa, hogy készítse el a szervezet logóját. Egyből elvállalta, és már készen is van.

A kiállításon kívül mire fókuszálsz mostanában?

Az elmúlt években főleg az aktivizmus állt a középpontban, dolgoztam például az Auschwitz Instutite-nak is. Több esemény és fesztivál szervezésében is részt vettem; az egyik ilyen volt Ljubljanában a The House of Tolerance, egy éve pedig Milton Glasserrel együtt írtunk egy könyvet, a The Design of Descent-et. Ezzel kapcsolatban órákat is adok, ahogy előadást tartok évek óta a neo-nácik ikonográfiájáról is. Több gimnáziumban és egyetemen pedig arra tanítom a diákokat, hogy tudják grafikai tudásukat felhasználni a jó cél érdekében. És ha marad időm, megrendelésre is dolgozom különböző cégeknek.

Fiatal korodban eléggé benne voltál a zenei undergroundban. Még mindig fontos számodra a zene?

Igen, még mindig nagyon fontos számomra, nagyon a hatása alá tudok kerülni a mai napig. Lehet, hogy pont azért, mert munka közben sosem hallgatok zenét. Már nem tervezek semmit zenekaroknak, az utolsó nagy banda, akikkel dolgoztam, a Rage Against The Machine volt. Sőt, a C+C Music Factorynek én terveztem a logóját, tudtad? Ha már sokszínűségről beszéltünk. (nevet)

screen_shot_2019-05-29_at_17_38_36.png

A zenei szubkultúrák mindig nagy hatással voltak rá

Milyen tanácsot adnál az új generációnak?

Gondolkodj nyolc órát, és dolgozz kettőt! Lehet, hogy furán hangzik, de működik! A másik pedig, hogy ha eldöntötted, hogy csinálsz valamit, akkor ne várj vele. Sem a pénzbeli, sem pedig az időbeli hiány nem lehet kifogás. Csináld, amit szeretsz, mert megérzik az emberek, ha valami őszinte.

Voltál valaha Budapesten?

Igen, voltam párszor, igaz, csak rövid ideig, de minden alkalommal nagyon tetszett! Főleg az építészete. Egy kicsit a szülővárosomra, Zágrábra emlékeztet. Utoljára pedig ettem egy isteni gesztenyepürét, be is termeltem egyszerre 2-3 adagot. (nevet) Jó érv a visszatérésre!

Nézd meg június 7-én az Anker’tben a Tolerance Poster Show-t, és indítsd az Absoluttal a Pride hónapot a Pride Nyitópartyján! A belépő megvásárlásával a fesztivált támogatod, és ha benne vagy az első 500 érkező között, köszönetképpen vendégünk vagy egy Absolut long drinkre.