Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Sörfőzdéből művészeti központ - Art Quarter Budapest interjú

2019. május 17. - absolut_hu

aqb_logo_zott.jpg

Magyar Dorottya, Gadó Flóra és Heszky András (b-j.) Fotó: Bodnár Dávid

Az Art Quarter Budapestet Wolfgang Bartesch alapította, akinek célja egy olyan szabad gondolkodású művészeti központ létrehozása volt, ahol a külföldi és magyar művészek inspiráló környezeteben alkothatnak távol a város zajától. Az egykori Haggenmacher sörgyár épület ma a világ különböző országaiból fogad alkotókat külföldi rezidencia programján keresztül, emelett pedig otthont ad hazai alkotóknak, mindenféle kreatív kezdeményezésnek és művészeti eseménynek. Az ingatlanfejlesztésnek köszönhetően folyamatosan épül, szépül a telep, most szombaton megnyílik a Pavilon Kávézó, és az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer újra sörgyárként is üzemelni fog, ha nem is az egész épület, de legalább is egy része. Május 18-án egy nagyszabású nemzetközi kiállítás nyílik. A The Great Globe fő motívuma a glóbusszal való találkozás dramaturgiája, amit  az alkotások kortárs tapasztalatokon keresztül közvetítenek. Az esemény egyébként az AQB OPEN HOUSE minifesztivál része; amelynek keretében az egész épület szabadon bejárható, így érdemes jó korán érkezni. A napokban mi is kilátogattunk az AQB-ba, ahol Magyar Dorottya mesélt nekünk erről a nem mindennapi művészeti központról, a két kurátor Gadó Flóra és Heszky András pedig a kiállítás mögötti koncepcióról.

Az Art Quarter Budapest egy nagyon összetett művészeti komplexum, ráadásul független. Dóri, te hogy jellemeznéd?

Dóri: Az AQB attól tud ennyire szabadon szárnyalni, mert magánszemély tulajdonában van, és emiatt nincsenek megkötések. Szabadon azt csinálhatunk itt, amit csak szeretnénk, persze amennyiben biztosítani tudjuk hozzá a hátteret. A kreatívipari stúdiókon kívül közel harminc magyar művész bérel nálunk műtermet, emellett működtetünk egy nemzetközi rezidencia programot is. Tíz szobát tartunk fent számukra külön műtermekkel, így aki hozzánk érkezik egy-két hónapra megvalósíthatja az előre megtervezett projektjét. Gyakran pop up kiállítást és artist talkot is rendezünk a művészeknek, így a házban alkotók is megismerhetik, hogy mivel foglalkozott az, akit korábban csak a közösségi terekben csíptek el. Ezekből a beszélgetésekből olykor közös projektek is születnek, amikor szerencsésen érnek össze a szálak.

Ez mennyire egyedi Budapesten?

Dóri: A városban több olyan hely van, ahol egy-egy eleme fellelhető az AQB struktúrájának, hiszen nem mi foglalkozunk egyedül külföldi rezidencia programmal, és egyéb műteremházak is vannak Budapesten, de így egyben, ilyen konstrukcióban jelenleg nincs más. Viszont külföldön számos hasonló példa van erre a modellre, ami igazán megnyugtató.

screen_shot_2019-05-17_at_18_56_55.png

Az AQB épülete

Mit érdemes tudni Wolfgang Barteschről, az Art Quarter Budapest alapítójáról?

Dóri: Wolfgang orvostanhallgatóként került Budapestre, végül úgy alakult, hogy nem orvos lett belőle, de annyira beleszeretett a városba, hogy később visszatért és letelepedett a feleségével, aki egyébként festőművész. Azóta Budafokon élnek, és itt alapítottak családot. Az épület nem műteremházként indult, Wolfgang saját autókölcsönzőjének ideiglenes telephelye volt, aztán átgondolva az egész koncepciót, műteremházzá alakította. Aztán szépen kinőtte magát a dolog.

Annak, hogy az AQB ennyire kint van, milyen a járulékos hozadékai vannak? Nehéz ide kicsábítani az embereket?

Dóri: Kellett egy kis idő, mire kitapasztaltuk, hogy hogyan és mikorra érdemes programokat szervezni ide. A csütörtöki kiállításmegnyitókat például hanyagoljuk, hiszen a legtöbb galéria is ekkor tartja az eseményeit. Hétvégén viszont kimondottan szeretnek kimozdulni az emberek a városból illetve a városközpontból. Arra jöttünk rá, hogy az egész napos vagy akár teljes hétvégés programok sokkal jobban működnek, mintha csak egy esti kiállításmegnyitót szerveznénk. A mini fesztivál jelleg például bevált receptnek kezd tűnni, ilyenkor a műtermek is nyitva vannak, lehet beszélgetni a művészekkel, kötetlen, laza hangulatban, késő délután pedig megnyitjuk az aktuális kiállításunkat. Az eddigi beszámolók alapján egyébként a házi művészek kimondottan előnyként élik meg, hogy kint vagyunk a város szélén. Így nincs semmi zavaró tényező alkotás közben, nincs rá késztetésük, hogy leugorjanak a haverokkal egy sörre munka közben, ami a belvárosban biztosan lenne. Egy kis burokban tudnak összpontosítani a munkára.

Flóra, Andris, mi a The Great Globe kiállítás mögötti koncepció?

Andris: Nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozom Flórával. Annak, hogy kitől milyen ötlet származik, és utána hogy csiszolódik, van egy külön dinamikája köztünk. Az, hogy ez egy nagyszabású kiállítás legyen, csak idővel alakult ki; leginkább két éves perspektívából lehet ránézni. A koncepció egy történelmi eseményből indul ki, amivel évekkel ezelőtt találkoztam egy post-ban. Az 1851-es londoni világkiállítással egy időben megnyílt egy hatalmas és nagyon látványos Földgolyó egy jó nevű londoni kartográfus, James Wyld kezdeményezésére. Ennek egyrészt edukációs célja volt, másrészt pedig saját cégét szerette volna népszerűsítésíteni. Nagyon megtetszett a sztori, és a róla készült érzékletes metszet, ami végig ott volt a fejemben a következő években. Később még jobban foglalkoztatott Földhöz való kapcsolatunk, vagy a globalitás témája de csak jótékony általánosságában, mondjuk úgy a költői képzeleten keresztül, ahogy a Pangea-formák verseimben, vagy ahogy utazós-kutatós művészeti projektekben, Indonéziában vagy kritkákban foglalkoztam vele. Évekig gyűltek az impulzusok, és eközben találkoztam olyan alkotásokkal is, amiknek a gyűjtése az 1851-es kép kontextusában már előrajzolt egy lehetséges irányt. Ezen kezdtünk el Flórával dolgozni.

gettyimages-3295572-1024x1024.jpg

Wyld Nagy Földgömbje a londoni világkiállításon

Flóra: Számunkra fontos, hogy egy kiállításnak legyen történeti alapja, ami köré aztán szerveződik az anyag. Andris alapötletére én már tudtam regálni, és közösen gondoltuk tovább a koncepciót. Úgy érzem, hogy jól működő csapat vagyunk, amihez kellett az, hogy meglegyen köztünk a kommunikáció akkor is, amikor éppen a világ különböző pontján éltünk. Számomra nagyon inspiráló volt Andris történeteit hallgatni az indonéz körülményekről, helyzetekről, amikor ott élt. Aztán többek között ez is inspirált minket arra, hogy megfogalmazzuk a kiállítás témáját, ahol azzal foglalkozunk, hogy lehet a globális tapasztalatokat a saját szűrőnkön keresztül átadni. Mindkettőnknek célja volt, hogy beszéljünk a globalizáció kérdéséről; a különböző kapcsolatokról, áramlásokról, a kereskedelmi utakról vagy egyáltalán az internetről és a kibertérről, és mindezt személyes kapcsolódásokon keresztül közelítsük meg. Ezt az újfajta nézőpontot alapozza meg a már említett The Great Globe.

Andris: A kérdés, hogy milyen látványt adna a Föld ma, ha Wyld megépítené a georámáját. A válogatás végülis ezt az alapkérdést járja körül, de nem csupán földrajzi fókusszal. A kiállítás hibrid, de azért mert egy metaforaként veszi a történelmi eseményt. Ezért van benne antropocén, van amit Flóra említett, és van benne ezen kívül még más karakterű-tematikájú mű.

Dóri: Eredetileg arról volt szó, hogy lesz egy-egy este, amikor levetítünk pár videót és filmet, de aztán ahogy körvonalózott az egész, úgy éreztük, hogy ebből lehet egy nagyszabású kiállítás.

18209006_1299296453481985_6860064106110283916_o.jpg

Fotó: Egyedi Péter

Akkor ezek szerint jellemző, hogy akár évekig is érlelődik egy kiállítás, amíg végre megvalósul?

Flóra: A mostani kiállításon pont van egy argentin származású, de Svédországban született alkotó, Runo Lagomarsino, akinek a munkáit egy bécsi kiállításon láttam, még 2013-ban, és annyira megmaradt a videója, hogy egyből tudtam, hogy ő passzol a koncepciónkhoz. A művész nevére nem emlékeztem, csak abban voltam biztos, hogy mikor és hol láttam, így ez alapján kerestem meg őt.

Andris: Én Indonéziában találtam egy katalógust, ami egy kétezres évekbeli jakartai rezindencia programban szereplő művészek munkáit sorolta fel, és ott találtam egy izraeli alkotót. Csupán egy gyors mobilfotót készítettem az alkotásról. Csak az hónapokig tartott, amíg sikerült később az inaktív indonéz SIM kártyámról kimenteni a fotót, és kinyomozni, hogy ki is volt az. Ha nem is a volumen, az előkészületek időigénye miatt telik időbe a megvalósulás, vannak dolgok, amiknek ki kell várni az idejét.

A résztvevő magyar művészek hogy kapcsolódnak a témához?

Flóra: A kereskedelmi hálózatok és a kódrendszerek kapcsán egyből Gróf Ferenc ugrott be nekünk, hiszen neki az utóbbi időben több olyan kiállítása vagy projektje volt, ami ezzel a témával foglalkozott. Korábban pedig mint a Société Réaliste duó egyik tagja vizsgálta ezeket a kérdéseket. Mivel a kiállítás egy kulcsmotívuma a térkép és átvitt értelemben a határok átalakulása, mindenképpen olyan résztvevőket kerestünk, akik egyrészt tágabb értelemben is foglalkoznak a kérdéssel, de akár személyes érintettségük is lehet ebben.

Andris: Olyan alkotókat is szerettünk volna bevonni, akik az AQB-ban dolgoznak, és Borsos Lőrinccel már korábban is működtünk együtt. Egy nagyobb installációjának egy része kerül bemutatásra, ami új megközelítésbe helyezi az 1755-ös lisszaboni földrengés katasztrófáját. Esterházy Marcell esetében pedig teljesen új kontextust kapott a kiállított mű; ez is célunk volt, hogy olyan kiállítási szituációba emeljük, amelyben korábban nem feltétlenül szerepelt. Marcell munkája a családi archívumból kiemelt fotó. Egy leölt szarvasbika látható a kép előterében , amire szinte ránehezedik csillagos égbolt, ami valójában a negatívra rakódott penész pozitív képe. A kép címe A hosszú menetelés vége, ami arra utal, hogy ez a vadászat, amin nagyapja Esterházy Móric és a Habsburg József kormányzó vett részt Csákváron, pontosan egy napra esik Mao Ce-tung menetelésének záródátumával. Az űzött vad pedig valahogy kapcsolódik a magyarság eredetmítoszához is, és ez összeolvasódik a kommunista Kína hajnalának mitológikus eseményével. Persze csak áthallás, de mindenképpen izgalmas, és olyan pontokat húz meg terek és idősíkok között, ami összemontázsol különböző egymástól függetlennek tűnő történeti pontokat. Nekünk például ez a mű elsőként jutott eszünkbe, mint irányadó alkotás.

Flóra: A közös régiós fókusz is fontos volt, így van két cseh és egy lengyel művészünk is. Egyikük Pavel Sterec épp a mai Kínával és az Egy út, egy övezet beruházással foglalkozik.

47262834_1957509734327317_3849840265581821952_o.jpg

Szerdi Gábor műterme az egyik Open House eseményen

Milyen a kapcsolatotok Budapesttel?

Dóri: Nagyon szeretem azt a kulturális pezsgést, ami itt van. Ha összehasonlítjuk más nyugat-európai nagyvárosokkal, akkor ott nyilván nagyobb léptékű dolgokat tapasztalhatunk, de Budapest is szépen színesedik.

Flóra: Szinte már frusztráló, hogy annyi jó program van, hogy az ember nem jut el mindegyikre, de ez persze inkább pozitívum. Budapesten születtem, és sok helyhez szoros szálak fűznek, a Tabántól az Astorián át Óbudáig. Néha az ember érzi a szűkösségét, de ez nem igazán a városról szól. Nekem mindig tud újat mutatni. Ez a bázis, de persze fontos, hogy időről időre ki tudjunk lépni innen.

Dóri: Igen, szerintem mindannyiunknak fontos, hogy közben tudjunk utazni, világot látni. Nekem nagy szükségem van arra, hogy külföldön vagy vidéken töltődjek, vidékre egyre jobban.

Andris: Budapest a napi 4-6-os villamosozás és háromnapi, Duna-parti, romantikus naplementés futások feszültségében helyezkedik el. Ilyen is a kapcsolatom vele.

Mik a kedvenc helyeitek?

Dóri: Az AQB mindenképpen. (nevet) De a Lument és az Aurórát is nagyon szeretem. Egy ideje a VIII. kerületben lakom, és napi szinten tapasztalom, hogy milyen kis kultúrsziget épül ott. Amit a Mindspace csinál olyan érzéssel tölt el, mintha kis fűmagokat szórnának szét a kerületben, amiből aztán zseniális dolgok alakulhatnak ki, persze csak ha nem tapossa el valaki.

Flóra: Mostanában a Keletben találkoztunk Andrissal dolgozni, így azt emelném ki, ráadásul nagyon finom az ott kapható indonéz mogyorókrémes szendvics.