Fotó: Bodnár Dávid

Szinyova Gergő festményeit több budapesti galéria is bemutatta egyéni kiállítás keretén belül az elmúlt években, és külföldön is láthatóak voltak már a képei. Céltudatos, következetes művész, aki folyamatosan figyel, tanul és következtetéseket von le saját művészetével kapcsolatban is. Bár egyetemi tanulmányai alatt sokféle dolgot kipróbált, végül az absztrakt irányzat mellett kötött ki, ugyanis ezt érezte a legizgalmasabbnak. Február 8-án új kiállítása nyílik a Trafóban, ahol hét festményt láthatunk tőle. A No Abracadabra címre statementként is lehet tekinteni; akit érdekel, hogy kapcsolódik Gergő művészetéhez, a lenti interjúban megtudhatja, mint ahogy azt is, hogy mik azok a budapesti helyek, amik nélkül nem lenne az igazi a város a képzőművész szerint.

Túl vagy már jó pár komoly kiállításon. Ilyenkor mennyire jellemző rád, hogy izgulsz a fogadtatás miatt?

Nem jellemző, hogy izgulnék, maximum az installálás és részletfeladatok miatt, amik a kiállításhoz köthetőek; például a szövegek, sajtó és a szállítás. A képek miatt nincs bennem feszültség. Azt gondolom, hogy elsősorban a saját feladataimra kell, hogy koncentráljak és hogy ezekkel kapcsolatban megtegyem amit tudok. Azt nehéz megítélni, hogy a közönség, hogy fogadja majd a kiállítást, ezzel kapcsolatban bizakodó vagyok. A szakmai visszhanggal hasonlóan állok, nyitott vagyok az építő kritikára, legyen az pozitív vagy negatív.

Mikor került hozzád közel az absztrakt művészet?

A rajzolás és festés ismerete és az erre való nyitottság édesapámtól jött. Tőle örököltem ezt a készséget, és az érdeklődés is már egészen kiskoromban megvolt részemről. Olvasni sem tudtam még, de már öt éves korom körül forgattam művészeti könyveket. Mivel komolyan kezdett érdekelni, az általános iskola után művészeti iskolába, a Kisképzőbe kezdtem járni. Ösztönös volt és egyre inkább megerősödött bennem, ezzel szeretnék foglalkozni. Az, hogy az absztrakt irányzatot éreztem leginkább izgalmasnak, nem tudatos döntés volt. Az egyetemi évek alatt a művészet mindenféle formája és médiuma érdekelt. A szobrászattól a konceptuális művészeten át a performanszig, minden foglalkoztatott, legalább elméleti szinten. Nem akartam magamnak keretet szabni, így az öt év alatt ki is próbáltam mindent, amit tudtam. Nem siettettem magam azzal, hogy magamra erőltessek egy technikát vagy stílust. Kisérleteztem. A tervem annyi volt, hogy a diplomáig jó, ha kialakul bennem, hogy milyen irányban tudok építkezni. A diplomamunkám már három absztrakt képből állt. Végül ez volt az, ami leginkább közel állt hozzám. Ebben az időben kezdtem gyűjteni képeket az internetrő tárgykultúráról, építészetről, divatról, grafikáról és más vizuális műfajokról. Természtesen a figurális művészet is érdekelt, csak ezt, a nem narratív irányzatot éreztem annyira izgalmasnak, hogy egy hosszabb, folyamatban is láttam benne magam.

Fotó: Renato Ghiazza

A 2018-as munkáid feltűnően nagyon színesek.

A 2017-es évben csak fekete-fehér képeket készítettem. Azon sorozat mögött egy pontos, mondhatni kottaszerűen megírt koncepció volt. Ennek a lényege az volt, hogy különböző anyagú fekete festékekkel kísérleteztem. A sorozat elején tudtam, hogy 10-15 ilyen képet fogok festeni, amivel körbe tudom járni és be is tudom zárni a gondolatmenetet. Végül 2017 decemberében festettem az utolsó képet abból a sorozatból. 2018 januárjában pedig elkezdtem az új színes munkák festését, egy addigra új technikával, amit eddigre sikerült véglegesítenem. A tavalyi és az idei évben készült képeim is ezt a sorozatot folytatják. A fekete-fehér képeknél láttam, hogy milyen folyamaton megy végig az ötlet kibontása. Így most, nagyon izgalmas, hogy az új sorozatnak nem tervezek befejezést. Folytatólagos és organikus, állandóan formálódik, új elemekkel, ötletekkel.

Mi a most nyíló kiállítás mögött a koncepció?

A kiállítás címe 'No Abracadabra', és hét kép lesz látható. Ez egy részben önirónikus, részben a korábbi kiállításokra reflektáló cím. A korábbi kiállításokra jellemző volt, hogy installációkat, tárgyakat, szobrokat, videókat állított ki az intézmény. Ezen médiumok különbözéségéből következik, hogy a tér mindig más és más installálást és téri elrendezést igényelt. Így az állandóan változó, térbeli felosztás mindig különböző entitást kölcsönzött a kiállított műveknek. A 'No Abracadabra' egyrészt arra utal, hogy most semmi ilyenre nem volt szükség. Redukálni akartam a saját beavatkozásom, úgy álltam a kiállításhoz, hogy azzal számolok csak, amit a tér ad. 'No Abracadabra', mert a technika, amivel elkezdtem foglalkozni, hasonlít egy kártyatrükkhöz. Nem kifejezetten bonyolult vagy tudományos, de több szakmabeli is érdeklődött, hogy mi ez, hogy csinálom. Amikor egy bűvésztől megkérdezik, hogy mi a trükk, azért nem akarja elmondani, mert akkor megszűnik izgalmasnak lenni. Ez esetben is hasonló a helyzet. A harmadik szál a párhuzam, ami a képeken és az abrakadabra szóban is közös. Az ismétlés, a ritmus. A színbeli és formai ismétlődések, amik a munkákon is megfigyelhetőek.

Minden művész máshogy alkot. Te mennyire vagy tudatos?

Fontosnak tartom, hogy az ember következetes legyen, mind szakmai, mind pedig emberi szinten is. Nekem az a munkamódszerem, hogy folyamatosan tervezek. Következő képek, munkák, események. Elengedhetetlennek tartom, hogy a művész a kiállításokon túl a galériájával és a kurátorokkal is összehangolt munkát építsen ki. Több ez annál, mint hogy képeket festek és akasztok ki egy kiállításon.

Fotó: Renato Ghiazza

Milyen 2019-ben Magyarországon képzőművésznek lenni? Nehéz?

Azt gondolom, hogy minden kornak megvan a maga nehézsége. Folyamatosan változik minden. Ennek a kornak nagy előnye, hogy könnyebben láthatóvá tudsz válni. A különböző internetes felületkre gondolok elsősorban. Áttekinthetőbbé vált a szakma, elérhetőbbé váltak szakmai írások, kritikák és más beszámolók. Most sokkal könnyebben és gyorsabban elérhető az információ és itthon is egyre többen beszélünk idegen nyelveket, ami mindenképpen lehetőséget ad arra, hogy eljusson hozzánk sok minden. Az más kérdés, hogy sikerül kiszűrni azt, ami valóban színvonalas. Ez persze itt már egyéni kérdéssé válik. Szakmai ismeretre és nyitottságra van szükség. Nem feltétlenül könnyű kiigazodni, folyamatos odafigyelést és tanulást igényel ez a terület is, mint minden más. Lehet, hogy valami nagyon látványos, de nem biztos, hogy művészetileg is értékelhető vagy fontos. Magyarországon művésznek lenni sajátságos és nehéz dolog. Alapvetően optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy az emberek művészettel és kortársművészettel kapcsolatos ismereteik hiánya javítható, fejleszthető.

Több helyen is bemutatkoztál külföldön. Milyen különbségeket fedeztél fel?

Minden ország és város más. Ebből kifolyólag azok is akik ott élnek, így az is ahogy gondolkodnak. Ez persze közhely, de igaz. Az emberi hozzáállás is változó. Kiállítás szervezés, teendők ütemezése, mire fókuszálnak és mire nem, mit tartanak problémának és mit nem, vagy, hogy milyen részeken aprózódnak vagy pont, hogy nem aprózódnak el. Mindig más a kurátori hozzáállás, gyakorlat, művész attitűd és sokszor a financiális háttér is.  

Mennyire tekintesz a pályádra útként, vagy inkább a sikeres kiállítások határozzák meg azt, ahogy látod magad művészként?

Nem vagyok az a típus, aki egy fontos és építő szakmai pillanat után napokig, hetekig, hónapokig vagy akár évekig fürdőzik a sikerben. Állomások és pillanatok vannak, aztán jön a holnap. Újabb teendők és célok. Szeretem tisztán, reálisan látni magam. Levonom a tanulságot az adott időszakban, hogy mi hatott rám, milyen kritikákat kaptam, negatívat és pozitívat; majd ezeket elemezve, átgondolva megyek tovább. Állomásokban gondolkodom, melyben pályát építek és nemcsak szakaszokat. Persze ez nem valamiféle szakmai mazochizmust jelent, de ha kell, simán megkérdőjelezem magam. Például az egyik munkámat, amit erre a kiállításra készítettem, konkrétan megsemmisítettem és egy új képet festettem. Folyamatos önkritikát gyakorlok és tudom, hogy maximálisan őszintének kell lennem magammal.

Hogy hat rád Budapest?

Az emberek hajlamosak a világ más nagyvárosait kedvenceikként emlegetni úgy, hogy sokszor a sajátjuk a lista végén kullog. Nálam ez máshogy van; a legotthonosabban és a legjobban itt érzem magam. Nagyrészben a nyelv és a személyes kapcsolataim miatt. Külföldre is szeretek menni, de pár hét, maximum egy hónap után már hazavágyom, bármilyen jó is legyen máshol. Budapest sokat fejlődőtt az utóbbi időben. Az ismerősi körömben is rengeteg izgalmas projekt születik, zenei, vizuális és más területeken is. Számomra Pest és Buda egyformán fontos, bevallom e tekintetben sosem értettem a pro és kontra érveléseket. Budapest egy szó.

Mik azok a helyek, amik hiányoznának, ha nem lennének?

A Fricska Dob utcában, a Börze a Nádor utcában, a Csirke Csibész a Nagymezőben, a Csak a Jó Sör a Kertész utcában, a Rudas fürdő és minden más izgalmas és hiteles hely.