Veszprémi Gabriella, Rozgonyi Viktória, Zsigmond Dóra, Csalár Bence, Bódis Boglárka (b-j.) Fotók: Vaszil Ádám

Rengeteg a divattervező itthon – halljuk gyakran. Tíz kislányból három biztos arról álmodozik, hogy ruhákat fog tervezni. Aztán sokakat másfele visz az élet, és elfelejtik régi nagy vágyukat. Egy bizonyos százalék viszont belevág, elvégzi az iskolát, elkészíti diplomakollekcióját, ami általában megegyezik a márka első, debütáló kollekciójával. Igen, de mi jön ezután? Egy divatmárkát felépíteni és sikerre vinni rendkívül nehéz, és nemcsak itthon, hanem a világ minden pontján. Jelenleg Magyarországon több száz tervező van jelen a piacon, és hiába vannak meg a fórumok a bemutatkozásra, még mindig nehéz az embereket kicsábítani a plázákból, a fast fashion üzletekből, nincs igazán kultúrája a magyar design darabok viselésének. Mi van az első kollekción túl? Milyen buktatói vannak a tervezői szférának? Egyáltalán mik a lehetőségek itthon? Csalár Bence négy tervezővel tartott eszemcserét a legutóbbi Absolut StudioFlow-n.

A szereplők:

Zsigmond Dóra azon kevés divattervezők közé tartozik, akik férfi divattal foglalkoznak. A Dora Zsigmond menswear márkára jellemzőek a kimondottan merész darabok, de Dóra mindig figyel arra, hogy az is megtalálja számítását, aki a hétköznapokra keres, kényelmes, funkcionális, de mégis karakteres ruhákat. Kollekciói minden esetben jól átgondolt, szépen felépített tematikára épülnek, amik általában a divattervező gyökereiből és a magyar hagyományokból erednek, de mondanivalójukkal minden esetben a jövőbe tekintenek.

Bódis Boglárka az Elysian márka alapítója egy jól felépített karriert hagyott ott a tervezésért. Az, hogy 30-as évei elején vágott bele saját márkája építésébe, egyszerre állította kihívások elé, miközben élettapasztalata és közgazdász tanulmányai miatt sok fiatal tervezővel szemben előnyt élvezett. Az Elysian repertoárjában az elegáns alkalmi ruhák mellett megtalálható minden olyan darab, amire egy kifinomult nőnek szüksége lehet.

Rozgonyi Viktória idén diplomázott a Mod’Artban. Főleg alkalmi ruhákból álló diplomakollekciójában helyet kaptak a különleges szabásvonalak és a karakteres kiegészítők. Viktória szürreális álomvilágot idéző bridalwear kollekciójának darabjainak szokatlan sziluettje teljes mértékben eltér a hagyományos esküvői vonaltól, miközben az anyaghasználatukban és színeikben megmaradnak annál.

Veszprémi Gabriella 2017-ben diplomázott a MOME-n, de már tanulmányai alatt megalapította saját márkáját, a Gabriella Veszpremit. Főleg táskákat tervezett, például a Je Suis Belle-nek is, tavaly azonban egy teljesen új dologgal, egy extravagáns cipőkollekcióval hívta fel magára a figyelmet. A fenntarthatóság jegyében egy teljesen új technológiát kísérletezett ki, ami lehetővé teszi, hogy újrahasznosítsa a fel nem használt bőrt. A zerowaste filozófián alapuló diplomakollekciója, a Layers csak az első lépés, jövőbeli céljai között szerepel annak tovább gondolása.

Mi a siker?

Bogi: Bár mindannyiunknak megvannak a szépen megfogalmazott céljai, akár a nemzetközi piacralépésről, de ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor elmondhatjuk, hogy ez nagyon küzdelmes szakma; persze amellett, hogy csodás, szabad és kreatív. Sok türelem kell hozzá, ugyanis nagyon lassan tudsz növekedni. Sokan arról ábrándoznak, hogy megnyernek maguknak egy befektetőt, de azért azt fontos látni, hogy a kockázati tőke hatalmas felelősséggel jár; excel táblák és szerződések várják az embert, és onnantól kezdve nem a maga ura. Lehet erre vágyni, de nagyon észnél kell lenni. A sikert szerintem mindenki maga méri abban az értékrendben, amit ő fontosnak talál. Az enyém szerint siker az, hogy meg tudok ebből élni, valamint, hogy növekszik a márka. Közben pedig azt is sikerként élem meg, amikor valaki felveszi a ruhámat, és átfut egy boldog mosoly az arcán. A legnagyobb siker mégis csak az, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.

Gabi: A siker számomra megfoghatatlan dolog. Érdekes, hogy az ember hogy éli meg belülről, illetve az emberek, hogy látják kívülről. Nekik leginkább a hype tűnik fel. A diplomakollekciómmal elég sokan foglalkoztak, mégsem tudtam megítélni, hogy ez most elég-e. Nekem az egy két éves munka volt, aminek ez lett a kifutása. Kívülről úgy tűnhetett, hogy szinte a semmiből tűntem fel, pedig nem így volt.

Dóra: Számunkra nem az a siker általában, ami kívülről annak tűnik. Amikor egy bemutató után elhangzik az első gratuláció, a tervező már nem azzal a kollekcióval foglalkozik, hanem már a következőn dolgozik. Szerintem az igazi siker ott mutatkozik meg, hogy egy márka fent tud maradni, sőt, növekszik, és vannak visszatérő, elégedett vásárlói.

Viktória: A diplomakollekcióm bemutatóján az volt a legnagyobb sikerélményem, amikor kint állva a kifutó szélén végignéztem azt a négy percet, amíg a modellek végig vonultak a ruháimban. Az nagyon megható volt! Nekem a siker egyet jelent az elismeréssel. Arról a bemutatóról többen is posztoltak, és kezdő divattervezőként ez fantasztikus érzés! Érdekes módon az évfolyamunkból szinte mindenki másfele indult el az életben, én maradtam egyedül a tervezésnél, és már meg is van az első menyasszonyi ruha rendelésem, ami szintén nagy siker számomra.

Új kollekció – az első lépés

Dóra: Nálam a tenni akarás érzés indítja be a tervezést; amikor az előző kollekciónál látom, hogy mit csinálnék máshogy. Az alaptéma kitalálásához mindig haza utaznom, és az a másfél órás út oda és vissza mindig meghozza, hogy mit is szeretnék kibontani az új kollekció kapcsán. Utána jön a kreatív folyamat, ami során nagyon tudatosan figyelek arra, hogy a ruhák megőrizzék funkciójukat is, tehát hordhatóak legyenek. Az inspiráció minden esetben nagyon fontos, elengedhetetlen, hogy mély gyökerei legyenek annak, amit át szeretnék adni, így minden esetben kutatómunka előzi meg a tényleges tervezést. Ilyenkor van, hogy elég, ha megnézek egy filmet, máskor hosszabb időt töltök a könyvtárban, de volt olyan kollekcióm, amit a nagymamám menekülése inspirált, akkor vele beszélgettem sokat.

Bogi: Én a klasszikus hozzáállást képviselem; a tervzési folyamatom úgy néz ki, ahogy azt megtanították az iskolában. Többek között azt is megtanultam ott, hogy amíg nincs inspiráció, addig nincs miről beszélni. Ez gyakorlatilag bármi lehet: egy film, egy régi ruhadarab, egy festmény vagy akár egy épület. Az úgy érinti meg az ember lelkét, hogy egyből megérzi, hogy megtalálta. Én ilyenkor elmélyülök a gondolataimban, és egyszercsak kimondom a férjemnek, hogy „Megvan!”, ezután pedig indul a munka. Először kibontom a témát, utána jön a textilek kiválasztása, majd a tervek megrajzolása.  

Gabi: A cipőtervezés során sokkal jobban figyelembe kell venni a funkcionalitást, mint a ruháknál. Ott van egy kaptafa, amin nem tudsz alakítani, maximum kifelé tudsz terjeszkedni. Nálam az inspiráció és a hangulat mellett mindig ott van egy problémakör, amire egy technológiai megoldást keresek, és az bontakozik ki.

Viktória: A Mod’Artban is azt tanították, hogy az inspirációval kezdődik minden. Körülbelül 100 mappányi képet kellett gyűjtenünk ilyenkor. Azt szűkítettük le témakörökre, csoportokra, végül pedig ezekből elkészítettük a moodboardokat. Mi nem rajzoltunk, hanem Photoshopban kollázsoltunk, amit nagyon élveztem!

Fenntartható divat

Gabi: Már jó ideje megvan az a szokásom, hogy nem dobok ki semmit, ezért nagyon sok bőrhulladék felhalmozódott a műhelyben. Így kezdtem el azon gondolkodni, hogy tudnám ezeket felhasználni, és valami értékes dolgot készíteni belőlük. Ennek lett az eredménye a diplomakollekcióm.

Dóra: Nagyon nehéz úgy hozzányúlni régi anyagokhoz, hogy ne társuljon hozzá az a dohos, poros érzet. Én is használtam 50, 60 éve szőtt vásznakat. Táskák, pólók és ingek is készültek belőlük. Mi úgy oldottuk meg ezt a feladatot, hogy növényi festéssel frissítettük fel azokat.

Bogi: Egy módon tudok a fenntarthatósághoz hozzájárulni, ami valójában abból is fakad, hogy egy kis magyar márka nem tud akkora mennyiségű textilt berendelni, így minidg kis tételben vásárolom az anyagokat pontosan kiszámolva, hogy mire fogom azokat felhasználni. Ebből adódik, hogy nem halmozok fel nagy mennyiségben textíliákat. Van egy szokásom; ha megtetszik egy valami, megveszem akkor is, ha csak pár méter maradt belőle. Ilyenkor elrakom a szekrénybe, és eljön a pillanat, amikor előveszem, és felhasználom egy egyedi rendeléshez. Mivel drága anyagokkal dolgozunk, adja magát, hogy a szabás során is úgy próbáljuk felhasználni a textileket, hogy minél kevesebb hulladék maradjon.

A jó márka imidzs

Bogi: Szerintem attól jó egy márka imidzs, ha egyértelmű, felismerhető, és egy tervező nem akar minden szezonban teljesen más lenni, ami előtte volt. Rálép egy útra stílusban, hangulatban, esztétikumban, akár anyaghasználatban, és ahhoz hű tud maradni.

Viktória: Nekem az a fontos, hogy egy márka legyen minőségi, emelett pedig esztétikus. Ha egy vásárló eljön hozzám, akkor azt szeretném, hogy elégedetten távozzon, és térjen vissza hozzám.

Dóra: Szerintem egy jó márka DNS-e az, ha nem tudod egy másikkal összekeverni. Illetve ha tud egy olyan erős üzenetet közvetíteni, ami mindenki számára érthető. Ezután pedig mindenki el tudja dönteni, hogy neki az mennyire szimpatikus, és szívesen hordaná-e a márka darabjait. Amíg valaki egyedül dolgozik a saját brandjén, addig nagyon meghatározó az, hogy ő maga milyen, az én márkám is ilyen. Nálam például megjelenik a vidéken töltött gyermekkor, ami például visszatükröződhet az anyaghasználatnál vagy a témaválasztásban.

Gabi: Most, hogy rátaláltam erre a technológiára, ebben próbálok több lehetőséget kiaknázni. Jelenleg olyan együttműködésen dolgozom, ami új funkciót adhat neki. Ezzel egy kicsit ki is adom a kontrollt, de ez nagyon izgalmas folyamat. Nagyon fontos közben, hogy tudj azonosulni teljes mértékben a márkáddal, így nagyon nehéz megtalálni azokat az embereket, akikkel kreatívan lehet dolgozni. Pont ezért jók a kollaborációk; mert ott két teljesen különböző szemlélet ütközik, mégis mindennek megvan a helye.

Ma folytatódik az Absolut StudoFlow a Hadikban, ahol Csalár Bence Tóth verával, Vass Virággal, Miller Dávid Zoltánnal és Huzella Júliával beszélget a karácsonyi ünnepekről és a 2018-as évükről.