Hámori Gabriella, Ullmann Mónika, Horányi Juli, Csemer Boglárka, Csalár Bence (b-j.) Fotó: Bogi Bognár Photography
Körülbelül egy évvel ezelőtt éppen arról beszélgettünk Horányi Julival, hogy több nő kellene a zenébe. A zene és filmiparban fennálló egyenlőtlenség hatására még mindig sok esetben hátrányt élveznek a nők; a szexizmus, a hatalommal való visszaélés rendszeresen felüti a fejét. Elég csak Madonna 2016-os Billboard Women in Music gáláján tartott beszédére vagy a nemrég kirobbant Weinstein botrányra gondolni. A legutóbbi AbsolutStudio Flow vendégei egytől egyik meghatározó női művészek, akik kemény munkájukkal, kitartásukkal, bátorságukkal sikerre vitték tehetségüket.
A szereplők:
Ullmann Mónika gyerekszínékből lett Magyarország egyik legismertebb színésznője. Nyolc évesen már a Nemzeti Színházban játszott, és ő énekli a 80-as évek egyik siker gyerekdalát a Moncsicsit. Miután elvégezte az Állami Balettintézetet, jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is. A 90-es évek elején táncosként és színésznőként is látható volt a színpadon. Sok éves TV-s és filmes karrier áll mögötte, jelenleg pedig több darabban láthatjuk a Belvárosi Színházban és a Rózsavölgyi Szalonban.
Horányi Juli már három évesen saját maga által költött dalokat énekelt, nemsokkal ezután pedig megkezdte zenei képzését is, mégis jelmeztervezőként diplomázott 2009-ben. 2012-ben az Év Jelmeztervezője díjjal ismerte el munkáját a szakma. Végül újra a zenéhez fordult, és Mïus zenekarával szép sikereket ért el. 2014-ben az X Faktor énekeseként tűnt fel. Jelenleg a YOULI élén láthatjuk, idén nyáron pedig az Absolut közreműködésével készült el a zenekar legújabb klipje, a Better Than Me. Tavaly Dénes Viktor rendezővel létrehozta a Boldogság… előadást, ahol Cserháti Zsuzsának állítanak méltó emléket.
Hámori Gabriellát az Állítsátok meg Terézanyut film kapcsán ismerte meg az egész ország 2004-ben. A színésznő azóta számos filmben és színdarabban bizonyította tehetségét, amit több esetben is jutalmaztak itthon és külföldön; 2007-ben pedig megkapta az egyik legrangosabb hazai elismerést, a Jászai Mari-díjat. 2014-ben jelent meg lemeze, ahol a szerzemények szövegének egyrészét ő maga írta. Jelenleg a Gyarmati Fanni naplója című monodrámában láthatja a közönség itthon és külföldön egyaránt.
BOGGIE öt évvel ezelőtt robbant be a köztudatba Parfüm klipjével, ami nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy sikerrel futott, 2015-ben pedig már ő képviselte Magyarországot az Eurovízió döntőn. Zenei karrierje viszont pár évvel azelőtt indult, 2009-ben, amikor megalapította a Csemer Boglárka Quartettet, amivel már következő évben a Művészetek Palotájában lépett fel. Az elmúlt négy évben többször turnézott az USA-ban és Nyugat-Európában, második lemezét pedig Fonogram díjjal jutalmazták 2015-ben.
Fontos állomások
Juli: A Budapesti Énekes Iskola így utólag nagyon meghatározó volt számomra, hiszen ekkor ismertem meg Bubnő Lőrincet, aki a YOULI gitárosa és dalszerzője is. Már akkor nagyon jóban voltunk, pedig még szó sem volt közös zenekarról. Eltelt pár év, aztán ahogy ő mondja mindig, visszaszivárgott az életembe. Jó érzés, hogy így felnőtt korunkban is ugyanúgy megtaláltuk a közös hangot. Egy másik mérföldkő egyértelműen a Mïus volt; itt rengeteget tanultam arról, hogy kell számokat írni, és itt tapasztaltam meg mindent, ami a zenekari létezéssel jár, beleértve a klubozást és a brand építést. Nagyon fontos tapasztalás volt az X Faktor is, minden hátrányával és nehézségével együtt. Rutint szereztem a TV-zésben; hogy kell felöltözni, kisminkelni magam, hogy átjöjjön a képernyőn, és itt éltem át igazán, hogy milyen jó érzés kiállni, és elmesélni a dalommal egy történetet. Az ottani fantasztikus énektanáromnak köszönhetően énekesnőként is rengeteget fejlődtem. Egy elképesztő gyorstalpaló volt az nekem. És végül, de nem utolsó sorban, a zenekarom a YOULI megszületése is fontos mérföldkőnek számít.
Gabi: Vannak látszólagos és vannak életrajzi fontosságú mérföldkövek. Azok a pillanatok különösen jelentősek, amikor az ember közelebb kerül magához, motiválttá válik. Ezeket nagyon nehéz körbeírni, de egy jó példa erre, amikor találkozol egy mesterrel. Én nagyon sokkal találkoztam. Már túl vagyok a negyvenen; ilyenkor a nők el szoktak keseredni, de én máshogy élem meg. Azt látom, hogy milyen nagy utat tettem meg. Több kudarc is ért, és volt, hogy azt éreztem, hogy a saját nívóm alá mentem, vagy, hogy nem sikerült lépnem valami irányába. Az ember idővel megpróbál minél őszintébbé válni az élet minden területén. Az például egy fontos állomás, amikor már nem akarsz más képet festeni magadról, mint aki vagy. Nekem az a tapasztalatom, hogy az embereket is ez érdekli a legjobban.
Móni: Elmesélek egy fontos mérföldkövet az életemből. Ez egy nagyon intim, kívülről nem érzékelhető pillanat volt. A Miskolci Nemzeti Színházban volt egy nagyon jó alkotó közeg, ahol négy évet töltöttem. Nagyon nyugodt műhelymunka folyt ott, de a végére valami megváltozott bennem, nem tudtam mi az. Rájöttem, hogy hiányzik az otthonom, a barátaim, nem tudtam teljesen kinyílni. Visszajöttem. Nem is volt ez olyan régen egyébként. Azt már tudtam, hogy a színház szórakoztató része, amit korábban Budapesten csináltam, már nem érdekelt. Nem tudtam, hogy találok-e olyan közeget, mint Miskolcon, ahol lehetőségem lesz fejlődni. Volt másfél év, amikor nem játszottam színházban. Gyerekkorom óta a színház közelében voltam, mellette filmeztem; kíváncsi voltam, hogy fog-e egyáltalán hiányozni. Egyszercsak nagyon elkedzett fájni a hiánya. Ez volt az a mérföldkő, amikor rádöbbentem, hogy hiába vannak nyűgös pillanatok, amikor szívesebben tölteném az estémet a családommal, amikor már sokadszorra teszem fel ugyanazt a sminket - de ha ez nincs, akkor én sem létezem. Színésznő vagyok, és ez a felismerés nagyon boldoggá tett. Rájöttem, hogy nem véletlenül csinálom ezt már több évtizede.
BOGGIE: Amikor eldöntöttem, hogy énekesnő szeretnék lenni, akkor ezt úgy képzeltem, hogy majd jön egy nagybetűs menedzser, én nekem meg csak énekelnem kell. Aztán amikor beiratkoztam a Kőbányai Zenei Stúdióba a húszas éveim elején, három év után sem felkérést, sem pedig meghívást nem kaptam. Akkor kezdtem tudatosan körbenézni a szakmában, hogy ki hogy csinálja. Zenekart alapítottam, és elkezdtem körbehívni a klubokat, ahol koncerteket szerveztek. Mindent én raktam össze; a számokat, a zenekart, a sajtóanyagot. A jazzről öt évvel ezelőtt váltottam, akkor történt a névváltás is. Ezt az öt évet ünnepeltem az A38-on egy születésnapi koncerttel. Egyébként ez volt az első olyan koncert, amire komoly sajtókampányt is építettük, amire nagyon büszke vagyok. Mert énekesnőnek lenni nemcsak azt jelenti, hogy énekelsz, sok esetben komoly stratégiai, esetlegesen menedzseri munka is áll a háttérben. Én egyébként jelenleg nem dolgozom menedzserrel. Egy filmes producer, gyártásvezető most a munkatársam, akivel már gimi óta ismerjük egymást.
Izgulni jó (?)
Gabi: Az ember minél idősebb, annál nagyobb az elvárás felé. Amikor valaki eljön, hogy megnézzen egy darabban, ez neki egy kitüntetett pillanat, te pedig nem biztos, hogy mindig azt érzed, hogy aznap is rá tudsz szolgálni, főleg úgy, hogy most más színésztársammal együtt nem ritka, hogy egy hónapban harminc előadásunk is van. Persze ha izgulsz, az hozzád is tud tenni, ezért nem is kell feltétlenül küzdeni ellene. Igaz, belülről szörnyű megélni, de ha meg nincs, akkor meg az zavar, hogy miért nincs. Elég sok monodrámát játszom, és olyankor csak magamra számíthatok; van, hogy a közönségnek átjön, én viszont egyáltalán nem érzem ezt. Számomra az izgalom összeköttetésben van azzal a spirituális működéssel, hogy az embernek a hétköznapi állapotból át kell kerülnie egy transzhoz közelibe. Tehát valójában ez egy hajtóerő.
Móni: Egy átlagos darabban a partnereddel tartod a kapcsolatot, de egy monodráma az más, ott megjelenik a közönség is. Borbély Alexandrával most játszom is egyben; ez az Élet.történetek.hu: Pira-Bella. Mi a premieren rendkívül izgultunk, és azt mondtuk, hogy nem bírjuk, hazamegyünk. (nevet) Amúgy én úgy működöm, hogy minden darabban megtalálok egy pillanatot, amiért izgulhatok, hogy az jól sikerüljön. Ha már túl komfortosnak érzem, akkor keresek egy másikat. Amikor az ember játszik, akkor le kell vetkőznie a hétköznapokat, egy teljesen más emberként kell kiállnia. Ez nem megy nyugodt lélekkel. Nagyon furcsa állapot, de nagyon szeretem.
Juli: Nekem sokat segített ebben, amit Beyonce-ról olvastam egyszer. Azt mondta, hogy neki van egy avatarja, egy színpadi énje, ami bármire képes, amire ő, Beyonce Knowles nem biztos, hogy képes lenne. Elgondolkoztam ezen, és azóta én is kifejlesztettem a sajátomat; mondhatjuk, hogy ez YOULI. Olyan dolgokat is megteszek a színpadon, amire később visszagondolva, szinte nem is ismerek magamra. Egyébként nekem nagyon fontos koncert előtt, hogy legyen időm magammal, ezért már egy órával előtte ott vagyok a helyszínen, kisminkelek, és nyugodtan, felkészülve várom harcidíszben a fellépést. A ruha eleve sokat segít, sőt, továbbmegyek; minden egyes koncertre kitalálok egy újabb imidzset, és olyankor nem a szende Horányi Juli vagyok. Ez segít abban, hogy ne arra gondoljak, hogy egy privát emberként akár egy több ezres közönségnek kell énekelnem. Mindig arra gondolok, hogy a színház és a zene is a pillanat művészete; élményt szeretnék adni az embereknek, akik az előadás, a koncert után arról beszélnek, amit láttak, hallottak.
BOGGIE: Érdekes, nekem pont az a fontos, hogy a valóságot hozzam. Nálam mindig akkor következik be a nagy fejlődés, amikor magam merek lenni. Akkor érzem úgy, hogy jól sikerült egy koncert, ha még meztelenebbre tudtam magam vetkőztetni, mint azelőtt. Mivel a saját érzéseimről, legféltettebb gondolataimról énekelek, nagyon fontosnak tartom, hogy minél többet meg tudjak mutatni a közönségnek. Értem, ha valaki ezt egy avatar mögé bújva teszi, de én nem érezném úgy jól magam. Egyébként klipforgatásnál jól jön, ha az ember tud színészkedni. Az számomra mindig kihívás.
Nemzetközi sikerek
Gabi: Nekem van arról egy elméletem, hogy itthonról miért nehéz befutni külföldön. Éltem egy ideig Los Angelesben és New Yorkban. Akkoriban volt menedzserem, úgyhogy volt bizonyos hátterem is arra, hogy elinduljon valami. Aztán szembetaláltam magam olyan kritériumokkal, amiknek nem akartam megfelelni; például nem akartam odaköltözni és állandóan castingokra járni. Olyankor ez az életed; nem is találkozol a közönséggel, ráadásul Los Angeles nagyon hiú város, egészen furcsa emberekkel, és hiába tetszett a sajátos hangulata, egyúttal meg is ijesztett. Így inkább Berlinbe mentem, ahol aztán jól éreztem magam, de az Örkény Színház és a családom hazavárt. Biztos fogok még próbálkozni, mert jó dolgokat is hozott számomra, például megtanultam két nyelven játszani, de inkább már csak a kaland kedvéért mennék. Azt láttam, hogy azoknak a színészeknek működik külföld, akik mögött van bázis, producerek, egy komolyabb filmipar, mint akár a dán, ami eszméletlen nagy erővel tört fel a 2000-es évek elején. Most a magyar film éppen feljövőben van, de ha így is halad tovább, még legalább tíz év kell ahhoz, hogy kint egyáltalán meglássák ezeknek a filmeknek a főszereplőiben a potenciált. Engem ez már valószínűleg nem fog érinteni, de mindig nagyon örülök, amikor egy fiatal elkezd hasítani.
Móni: Engem színésznőként sosem érdekelt a külföldi érvényesülés. A Balettintézetben néptáncszakon végeztem, és négy évig a Honvéd Táncegyüttes tagjaként bejártam a világot. A legszebb helyeken léptem fel, ahol sokszor állva tapsoltak nekünk. Imádtam, de nekem az fontos volt, hogy ott egy stáb mögöttem, biztonságot nyújtott. Szeretem azt, hogy láttak az Égigérő fűben öt évesen, és azt is, hogy gyerekkorom óta sokan ismernek. Ezt sehol máshol nem éltem volna meg. Sosem vágytam egyéni nemzetközi karrierre, mert én élvezem, hogy itthon minden belátható.
Juli: Már otthon azon szocializálódtam, hogy a pop zene nyelve az angol, ahogy például az operának az olasz. Emiatt nekem alapból az jött, hogy angol nyelven írtam a dalaimat. Ugyanakkor magyar dalszövegeim is vannak, és akár jobban is esik megírni azokat, mert ez az anyanyelvem. Mivel a nyugati pop kultúrán szocializálódtam, ezért megvan a vágy bennem, hogy az ország határain kívül is sikereket érjek el. Azt viszont tudom, hogy ott még több a tehetség, akik mögött profi menedzsment, nagy tőke, megfelelő infrastruktúra áll. Itthon az van, hogy csinálod, belerakod a pénzed, és tíz év múlva kiderül, hogy megérte-e. A külföldi befutás még ennél is sokkal nehezebb, már elérhetetlen kategóriának tűnik. Az ad némi reményt, hogy az online felületek nemzetköziek, így megvan az esély, hogy egyszercsak valaki felfedez.
BOGGIE: A Parfüm klipem egy nagyon nagy utat járt be annak idején; az összes földrészre eljutott, de ez csupán online siker. Az utána szervezett európa és amerikai turnéhoz nem az adta az alapot, az ottani promótereken múlt, hogy éppen mennyien voltak a koncerteken. Ezt inkább közönségépítésként kell felfogni. Nagyon büszke vagyok erre a történetre, de az igazi átütő sikerhez sok pénz kell. Amikor valaki befut a „semmiből”, nem amiatt van, mert annyira jók a dalai, hanem olyan méretű TV-s és rádiós rotációs csomagot vásárolnak neki, hogy a csapból is ő folyik. A Parfüm jól működött, mint gerilla marketing fogás, de ahhoz, hogy igazán befusson, az kellett volna, hogy egy nagy kiadó teljes vállszélességgel és rengeteg pénzzel mögé álljon, és nem itthon, hanem világszinten. Szerintem nem is kell Rihanna méretű sikerben gondolkodni, az már bőven siker, ha valaki elmegy egy európa turnéra, és minden este 300-an elmennek rá. Ez elérhető szint. A MÜPA-ban sok ilyen szintű külföldi előadóval lehet találkozni, pedig egyiküket sem játsszák a hazai rádiók. Erre viszont inkább a világzene alkalmas, azt hiszem. Több ilyen magyar zenekarunk is van, a pop zene világa ennél sokkal keményebb.
Deecember 3-án az év utolsó Absolut StudioFlowjára várunk benneteket a Hadikba finom Absolut italokkal és egy újabb izgalmas beszélgetéssel.
