Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Szemet gyönyörködtető szimmetria - Interjú Hlinka Zsolttal

2018. november 09. - absolut_hu

hlinka_zsolt_portre.jpg

Hlinka Zsolt szeme ösztönösen keresi a városban a gemoterikai formákat és a szimmetriát, így nem meglepő, hogy fotóin is gyakran megjelenik az ezekkel való játék. Egyik legismertebb sorozata az Urban Symmetry a Duna-parti épületeket mutatja be homogén ábrázolással, kiemelve azokat saját környezetükből. Hat évvel ezelőtt nyitotta meg a Focus Galleryt, ahol nemcsak képeit láthatjuk és vásárolhatjuk meg, hanem vele is találkozhatunk személyesen, és beszélgethetünk vele a fotók történetéről. Mi is itt látogattuk meg. Nekünk többek között arról mesélt, hogy talált rá a szálcsiszolt alumínium lemezre való nyomtatásra, milyen módon befolyásolta az elmúlt időszakban emberi kapcsolatait a social media, és azt is elárulta nekünk, hol szeret esti sétákat tenni a városban.

Számodra milyen egy érdekes fotótéma?

Nagyon régóta foglalkoztat a geometria, szeretek vele játszani a képeimen is. Kimondottan tud vonzani, ha  mondjuk egy híd esetében meglátok egy párhuzamot vagy akár egy háromszöget. Ha az életben valami egyenes, azt a képen is szeretem egyenesnek láttatni. Vegyünk egy épületet; a valóságban nem dől, úgyhogy a fotókon is inkább úgy örökítem meg. Persze vannak kivételek; ilyen az Air Corridor sorozatom, ahol viszont adja magát a perspektíva torzulás. A geometrián kívül a szimmetria az, amivel szívesen játszom még. Általánosságban az emberek szeme is inkább a szimmetriát szereti. Lehet azt mondani erre, hogy egy idő után unalmas, de szerintem minden csak tálalás kérdése. A Fővám téri villamos képemen csak vonalak láthatóak, de ahogy ránézel, az agyad egyből összerakja, hogy valójában mit látsz. 

Még ahhoz a generációhoz tartozol, akik annak idején az analóg fényképezőgéppel ismerkedtek meg a fotózással. Hogy élted meg a digitális gépek megjelenését?

Szinte a megjelenéssel egyidőben próbáltam ki a digitális fényképezőgépet. Emlékszem, még annyira kezdetlegesnek tűnt számomra. Nagyon furcsa érzés volt, hogy amikor lenyomtam az exponáló gombot, egész sok idő telt el, amíg sikerült elkattintani. Eleve a számítógép is elég friss élményt jelentett, úgyhogy nagyon élveztem, hogy a képeket fel lehetett tölteni rá. Nekem igazán ekkor kezdődött el az igazi próbálkozás, ott már sokat is lehetett fényképezni, azonnal meg lehetett nézni, és innentől kezdve rohamosan elindult bennem a fényképezés iránti vágy.

Gépmester szakember és nyomdavezető vagy. Hogy kapcsolódik ehhez a fotózás a történetedben? 

Már egy ideje vittük a testvéremmel a nyomdánkat, és egyre inkább zavart, hogy milyen sok rossz minőségű fotóval találkozom a különböző kiadványokban. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy valószínűleg tudnék ezeknél jobbat csinálni. Valójában ez indított el bennem valamit, úgyhogy meg is vettem az első komolyabb fényképezőgépemet, és elkezdtem tanulmányozni, hogy mitől lesz igazán jó egy fotó. Akkor még nem fotóztak ilyen sokan, mint ma, és én is egy jó hobbiként tekintettem rá,  amihez a környezetemből sem kell hozzá kiszakadnom, hiszen a városban elkészíthetem a képeket, utána pedig otthon válogatok, rendszerezek. 

Egyáltalán nem átlagosak azok a technikák, amiken keresztül fizikai formát öltenek a képeid. Hogy találtál rájuk?

Egy külföldi galériában találkoztam először egy izgalmas keret nélküli képpel. Azonnal utána is jártam, és találtam Németországban egy céget, akik a gyártásával foglalkoznak. Rendeltem tőlük néhány darabot, köztük egy szálcsizolt alumínimumra nyomottat is, amit addig csak neten láttam. Teljesen leesett az állam a látványtól!  És nemcsak nekem. Később bárki jött hozzám, mindenkit lázba hozott, hogy egyáltalán mi ez, hogy készül. Így született meg a galéria ötlete, aztán hat évvel ezelőtt belevágtam.

A Focus Gallery mottójában benne van, hogy nem képeket, hanem élményt ad.

Ha valaki ide bejön, akkor a képeken kívül kap valami pluszt. Nagyon szeretek mesélni arról, hogy mi hol és hogy készült. Azt látom az embereken, hogy nekik ez fontos. Van egy kép bent a Bokodi-tóról, ami mostanra elég felkapott fotós hely lett, de a mai napig sokan azt hiszik, hogy egy egzotikus szigeten készítettem.

hlinka_backstage.jpg

A Focus Gallery - Zsolt az Air Corridor képről mesél éppen

Mit tud hozzáadni az alumíniumra nyomott elkészítési technika a fotóidhoz? 

Mindenképpen egy különleges, egyedi, nem mindennapi látványt nyújt. Az alapanyagon ahol festék kerül rá, ott matt lesz a felület, ahol pedig nincs rajta nyomat, ott a fém kicsillan. Tényleg páratlan élményt nyújt, de igazából erről csak személyesen lehet meggyőződni, mégpedig a galériámban.

Elég komoly követőbázisod van az Instán

Igen, pedig csak idén januárban kezdtem el vele komolyabban foglalkozni. Azóta posztolok rendszeresen. Valójában kimerítehetetlen anyag áll a rendelkezésemre, és sok esetben felhasználom a régi fotóimat is. Az pedig, hogy ennyire megugrott a követőbázisom szerintem annak is köszönhető, hogy minden nap posztolok. Azt gondolom, hogyha valamit folyamatosan csinál az ember, akkor annak egy idő után eredménye lesz, én erre törekszem, bármiről is legyen szó. A social medianak viszont van még egy nagyon fontos hozadéka számomra; rengeteg fotóst ismertem meg általa. Aminek pedig különösen örülök, hogy ezek az ismerettségek nem korlátozódnak a digitális világra. Sokan azt mondják, hogy az online tér elidegeníti az embereket egymástól. Nekem pont más tapasztalatom van ezen a téren. Egy nagyon jó brigád jött össze ezáltal, találkozunk, sőt, van, együtt járjuk a várost, és fotózunk.  

Mi segít abban, hogy motivált maradj?

Nincs annál jobb érzés, mint amikor rendelésre, fizikailag is elkészül egy kép. Emlékszem, hogy milyen fantasztikus érzés volt összerakni a galériához az első bemutató darabokat. A social media jó eszköz arra, hogy megtaláljam azokat, akik pont ilyen képeket szeretnének látni az otthonukban vagy az irodájukban. És itt jön vissza a személyes élmény, amiről már beszéltünk. Semmiképpen nem egy képgyárat szeretnék itt létrehozni, pont emiatt mindent csak limitált számban lehet megvásárolni. 

3635ed_a81b886f58424eb2a720301a2197b1aamv2.jpg

A Reflection of Emotion sorozat egyik képe / Forrás: Hlinka Zsolt hivatalos oldal

Volt már olyan, hogy a napi rohanás közben rátaláltál egy izgalmas helyszínre, és később visszamentél?

Nem igazán jellemző rám. Azt gondolom, hogy bőven van jó fotótéma a városban. Eleve szeretem a Budapestet, szeretem, ahogy kinéz, és ezzel együtt jár az, hogy fotós szemmel is próbálom meglátni az érdekes helyszíneket, részleteket. 

Mennyire vagy felszerelve technikailag?

Régebben igen nagy aparátot, sok objektívet használtam, míg kipróbáltam szinte a teljes palettát, amiből is ki tudtam választani azokat, amik számomra a leginkább megfelelnek. Ma már a legmagasabb minőségű fényképezőgépet és objektíveket használom annak érdekében, hogy az elkészült fájlokból prémium minőségű printek is készülhessenek.

Mennyi idő alatt készül el egy sorozat?

Bár vannak olyan sorozataim, amiket még mindig nem fejeztem be, de inkább az a jellemző, hogy rövid határidőn belül, akár néhány héten belül elkészítem.  Az Urban Symmetry-t egy délután alatt fotóztam be, egy-két ház kivételével. Persze az utómunka jóval tovább tartott. Ilyenkor ott az az érzés bennem, hogy a legjobbat hozzam ki a képekből.

20150918-430241.jpg

Az Urban Symmetry egyik fotója / Forrás Hlinka Zsolt hivatalos oldal

Vannak Budapesten kedvenc helyeid?

Idén nyáron a nagy favoritunk a feleségemmel a Károlyi-kert melletti kiülős hely, a Csendes Társ volt, a kis francia hangulatú teraszával. Mivel a Gellért téren lakunk, kézenfekvő, hogy rengeteget sétálunk a városban. A Szabadság-hidat is nagyon szeretjük; nincs is jobb, mint egy nyári estén átsétálni rajta, és nézni a turistáktól hemzsegő sétahajókat. Nem hiába ülnek ott a fiatalok sem, fantasztikus a látvány, szuper a hely, úgy, hogy közben cseppet sem erőltetett vagy giccses. A Dunai rész alapból nagy kedvenc, bringázni is hatalmas élmény arrafele. De szeretünk bemenni a Kecskeméti utcába is, vagy a Deák környékére. Vannak megszokott nyomvonalak, amik mentén sétálunk, de ha hétvégén van időnk, akkor szívesen becsatlakozunk városi túrákba is. Így az izgalmas történetek mellett olyan utcákba is eljutok, ahova amúgy sosem jutnék el.