Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Több évtizedes kultúrmisszió - Interjú Winkler Nórával

2018. október 12. - absolut_hu

winklerno_ra_01.jpg

Winkler Nóra neve és arca összeforrt a kultúrával az elmúlt húsz évben; láthattuk TV-ben, hallhattuk rádióban, olvashattuk írásait különböző magazinokban, blogokon, - sőt, könyve is jelent meg - , és rengetegszer találkozhattunk vele pódiumbeszélgetéseken, művészeti eseményeken és aukciókon. Emellett ő a több, mint tíz éve futó Artmagazin társalapítója. Hihetetlen, hogy mekkora energiákat képes mozgatni! Azt mondja, hogy nincs ebben semmi különös, neki ez természetesen jön, hiszen azt csinálja, amit szeret. Most egy nem mindennapi aukció kapcsán ültünk le vele beszélgetni. A szombati ART LOVES DESIGN nem csak a legsztorisabb aukciónak ígérkezik, hiszen Nóra és Topor Tünde (az Artmagazin főszerkesztője- a szerk.) ezen az estén kedvenc történeteiket osztják meg velünk a művészet és a design találkozásának legizgalmasabb anekdotáiból, de az Absolut is jelen lesz welcome drinkjeivel. A lenti interjúban Nóra elmeséli, hogy mi alapján választotta ki az aukciós tárgyakat, kiderül, hogy látja a bölcsészettudományok szerepét a társadalomban, és elárulja, hogy mi adja a fő mozgatórugót a munkája során. 

Szinte beleszédül az ember abba, hogy mennyi mindent csináltál és csinálsz most is. Hogy bírsz ennyi mindent fejben tartani, hogy vagy képes folyamatosan ilyen kreatívan dolgozni, illetve hogy van időd arra, hogy mindenből naprakész legyél a művészet és a kultúra területén?

Szerencsére nagyon érdekelnek ezek a területek, szóval naprakésznek lenni inkább örömjellegű tevékenység. De azt is látom, hogy figyelni kell, óvni, vigyázni az ember képességét a kreatívitásra, ez a terület ugyanúgy ki tud fáradni, mint a láb a futástól. Szóval tudatosan rakok be ürességet, kikapcsolom a telefonom, erdőbe megyek nagy sétákra, nézem a fákat, vagy csak az eget – próbálok teret felszabadítani az agyamban. De néha magamat is meglepem, hogy a legkimerültebb napon is, egyszer csak elindul egy ötlet, és ahogy épül, hirtelen visszatér az erőm és alig várom, hogy megcsinálhassam.

A gazdaságtan helyett végül a bölcsészkart választottad, aminek sokan nem érzik a jelentősségét, pedig a bölcsészettudomány nagyon is fontos a társadalom számára. Te hogy látod ezt a kérdést?

Lehet hogy sokan azt hiszik, a bölcsészettudomány szuperspecialistákat képez, akik a világtól elzárt kis kuckókban valami nagyon partikuláris dolgon bindzsiznek? Holott a humán tudományok nagyon is az életről szólnak, kultúramenedzseléstől, oktatásig, urbanisztikáig, formakultúráig. Sok olyan megoldás jön innen, amit jó esetben észre sem veszünk, mert kényelmesen működik, figyelembe veszi az emberek igényeit. Persze a gazdaságtan sem csak számok és adatok özöne, abban is benne van az emberi működés, viselkedés, kultúra.

winkler_no_ra_02.jpg

Már azelőtt brandet építettél magadból, mielőtt a self-branding trend lett volna. Visszanézve, mennyire volt ez ösztönös a részedről?

Ösztönös volt. Korán megéreztem, hogy mi érdekel, tudatos annyiban voltam, hogy merjek felé menni, merjek akkor is, ha nem tudom megnevezni, mi lesz pontosan a névjegykártyámon, mert csak a területet érzem, és majd meglátjuk, mi vagy mik lesznek ott a dolgaim. Nem éreztem, hogy brandet építek, hanem hogy haladok ezen az érdekes nagy kulturális-művészeti mezőn, és azt komolyan veszem, hogy amikor a közönségnek – nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak - beszámolok az élményekről, akkor azt a számukra legkönnyebben befogadhatóan tegyem. Abban voltam tudatos, hogy a kapcsolatot meg kell teremteni, és sose szabad azt hinni, hogy mindenkinek minden világos. Az a munkám lényege, hogy amit mondok, az egyszerre legyen személyes, és totálisan nyitott, követhető, élvezetes, szórakoztató, mert így fognak az emberek kedvet kapni. Ha feladatok elé állítjuk őket, akkor kibírják, hogy nem néznek meg egy kiállítást, de ha sikerül jól hozzájuk szólni, akkor örülni fognak egy váratlanul jó élménynek.

Mi a fő mozgatórugó számodra abban, amit csinálsz?

A megosztás. Elmesélni, megmutatni, megnyitni dolgokat az emberek felé, megismertetni velük is az összefüggéseket, amiket megtalálok festmények, tárgyak, szövegek, emberek, korok, formák között.

Mennyire fontosak számodra a szakmai elismerések, gondolok itt főleg a díjakra? Ezek nélkül is ugyanolyan magabiztos lettél volna magadban? Mennyire van jelen az életedben, hogy megfelelj másoknak?

Fontosak a visszajelzések. A díjak is, és gyakran megélem, hogy sikerülnek a dolgok, mert a munkáim nagy része közönség előtti, ott pontosan lehet tudni, létrejött-e, magvalósult-e, ahogy szerettem volna. A megfelelést lassan hagyja el az ember, mert a saját késztetésen túl ez is hajtóerő, de van egy pont ahol elhiszed, lehetsz magad, mert hosszú távon csak az lesz jó. Nekem mindenem jobban sikerült, ha mertem magam belerakni, a személyesség fontos, az ad hitelt, attól érzik úgy, hogy a te véleményedet szeretnék hallgatni, pedig sok más érdekes hang is van.

Rengeteget írsz, ráadásul sok különböző helyre. Ez sokszor komoly elmélyülést kíván, miközben ezer másik dolgon pörögsz egyszerre. Milyen körülményekre van ehhez szükséged?

Ebben szigorú vagyok, ha írnom kell, akkor csend van és csak azt az egyet csinálom. Itt is talán bátrabb lettem abban, hogy beletegyem, ami megérint. A művészeti írásban is az van, hogy a tényanyag is izgalmasabb ha érzed, hogy ezt valaki meséli el neked. Kedvenc példám erre Gombrich-tól A művészet története. Tényeket mesél, de mesél, és személyes, s ettől jó olvasni.

winkler_no_ra_04.jpg

Nóra Nádas Péterrel Fotó: Csiszér Goti

Úgy tűnik, hogy divatba jött a kortárs; hatalmas az érdeklődés a kortárs irodalom iránt, előtérbe került a magyar design, a hazai tervezők. Mi a helyzet a kortárs képzőművészettel? Hol helyezkedik el az előző kettőhöz képest?

Értem a mindenkori idegenkedést a kortárstól, mert a biztonság alapvető igényünk, és mindig biztosabb a klasszikus, amit már megítéltek az évtizedek –századok, mint a jelen sok kérdést felvető művei. Nyáron volt egy Artmagazin különszámunk, fókuszban a gyerekekkel, és tele olyan múzeumi gyakorlattal, ami kifejezetten arról szól, hogyan segítik a látogatóknak megérteni egy egy titokzatosabb kortárs művet. Minél előbb lesznek ebben jó élményei valakinek, annál inkább jön majd vissza szívesen.

Mi volt az első műalkotás, ami a birtokodba került, és akkor nagyon büszke voltál rá?

Egy japán szobrásznak volt itthon az ACB Galériában kiállítása, jópár éve, és tőle vettem egy nőt ábrázoló szobrot, hatvan centi magas, fából van, és a fiatal nő tele van energiával, határozottsággal, van egyfajta szexuális magabiztossága, nagyon megtetszett.

Lassan húsz éve vezetsz aukciókat. Érnek még meglepetések? Felszedett rutinnal, tapasztalattal be lehet belőni azt, hogy mennyire lesz sikeres egy árverés?

Sokat kell előkészíteni, mire jó lesz egy aukció, de vannak meglepetéseim abszolút! Néha szinte megfejthetetlenül szeret bele a közönség egy tételbe, és szép hosszú licitmeccsek mennek érte.

A szombati anyagát mi alapján válogattad össze?

Műveket és designdarabokat kerestem, amikben mindkét terület megjelenik. Van egy tál, ami teljesen Fehér László festményeit idézi, egy gyönyörű ciklámenes fülbevaló, ami csodálatos párt alkot egy kirobbanó Vasarely képpel. Választottam művészeket idéző használati tárgyakat, vázákat, tányérokat, poharakat, és olyan jó kortársakat, akinek a fejemben már összeért a története. Ezeket mind elmeséljük Topor Tündével, akivel közösen csinálunk sok mindent. Pénteken este és szombaton is az aukció előtt.

Milyen a kapcsolatod Budapesttel? Hogy inspirál a város?

Szeretem Budapestet, látom milyen gyönyörű, amikor külföldi barátainkat viszem benne és néha haragszom rá, mert nem lehet benne közlekedni és parkolni se. Nagyon szeretem a Pozsonyi út környékét, a Bauhaus házakat, egyáltalán annak a környéknek a kozmopolita tempóját. A nyolcadik kerületet, ahogy egymás mellé kerül és összekapcsolódik a régi otthagyottság és a friss, nagyvilágias helyek, éttermek, galériák, butikok. Nyugizásra meg a Normafa a kedvencem, többórás sétákkal, de ha nincs ennyim, akkor a Gellérthegyen a Filozófusok kertje, meg a környező utcák grandeur villái nagyon jókedvre derítenek!