Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Egyedi csillogás - Interjú az Ékszerek Éjszakája szervezőivel

2018. szeptember 19. - absolut_hu

e_kszerek_csop.jpg

Fotó: Piti Marcell

Az év elején a több éve működő Ékszerek Éjszakáját egy új csapat vette át. A FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület- a szerk.) által biztosított hátországgal a hat tagból álló H6 Contemporary Jewelry Group egyik legjelentősebb lépése az volt, hogy az eseményt nemzetközi szintre léptette, aminek fő célja a külföldi tehetséges ékszertervezők megismertetése itthon, egyúttal pedig a hazai designerek inspirálása, motiválása, a magyar színtér fellendítése. A rendezvény zárónapján, vasárnap kerül sor az Ékszerek Éjszakája egyik főprogramján, a 42+1 kiállításon résztvevő művészeket jutalmazó díjátadóra is, ahol az Absolut is ott lesz. A lányok Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra örömmel meséltek nekünk a változásokról, a hazai ékszertervezők lehetőségeiről és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit csinálnak külön-külön.

Anna: Négy évvel ezelőtt indult az Ékszerek Éjszakája a FISE kezdeményezésével; ezalatt az idő alatt a hét tervező Dés-Kertész Dóra, Kerékgyártó Szilvia, Besnyői Rita, Huber Kinga, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni működtették az eseményt. Mi 2018. elején kerültünk képbe, mert az előző szervezők azt érezték, csak úgy tud ez a rendezvény tovább fejlődni, ha bevonnak új csapattagokat a szervezésbe.

Vera: A legfontosabb változtatás az volt, hogy nemzetközi szintre emeltük az eseményt. Meghirdettünk egy nyílt pályázatot, ami a SZIMBIÓZIS nevet kapta. A pályázó művészeknek több, mint a fele más országból pályázott, ők a Klimt02 oldalról találtak meg minket, és a beérkezett munkákat szintén egy nemzetközi független zsűri bírált el.

Zsófi: Ők Gisbert Satch, Réka Lőrincz, művészek, utóbbi egyben az esemény fővédnöke is, Spengler Katalin, műgyűjtő, Dan Piersinaru, az Autor Magazin és Kortársékszer vásár alapítója, Horányi Attila, művészettörténész, Oltai Kata, művészettörténész, kurátor és Dr. Pandul Ildikó, a Magyar Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa. Direkt nemcsak designereket választottunk erre a feladatra. A bejutott tervezők munkáit egy kiállításon mutatjuk be a KÉK - Kortárs Építészeti Központban a rendezvény ideje alatt.

Nóri: A SZIMBIÓZIS mellett további 42 kiállítás nyílik majd szerte a fővárosban plusz egy Pécsett, ami tulajdonképpen az eddigi évek vonalát viszi tovább, aminek legfontosabb célkitűzése, hogy a hazai alkotók sokszínűségét bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel. Itt elsősorban magyar alkotókkal találkozhatunk, akik ugyanúgy pályázat útján kerültek a programba, ahogy a SZIMBIÓZIS esetében.

e_kszerek_e_jszaka_ja_csapat_02.jpg

A SZIMBIÓZIS zsűrizése során az egyes munkákat nézte, vagy mást is figyelembe vett a zsűri?

Kinga: Elsősorban a tárgyakat nézték. Nem tettek különbséget a nagyobb nevű és a kezdő művészek között. Egyébként a fiatalok számára, és itt a középiskolásokról van szó, volt egy másik pályázat, a Bábel tornya, Anna ötlete alapján.

Fruzsi: Ennek főleg edukációs célja volt; hogy ők is megtapasztalhassák, hogy folyik egy pályázás, megtanulják az egész folyamatot.

Lesz workshop is...

Nóri: Egy kétnapos workshopot tart a neves alkotó, a 2018-as Schmuck kiállítás kurátora, Hans Stofer. Tizenkét résztvevővel dolgozik majd együtt. Ez már csak azért is nagyon izgalmas, mert egy teljesen más szemléletet tud bemutatni a tervezőknek. A hazai egyetemi képzés elsősorban a design szemléletű tervezésre helyezi a hangsúlyt. Ez most kicsit más. A workshop menete rendhagyó lesz; a résztvevők szemét bekötik, és csak a taktilis érzékelés alapján tudnak majd dolgozni. A workshop végére pedig több hordható tárgy készül majd el.

Zsófi: Ő egyébként előadást is tart Melanie Isverdinggel, az asszisztensével és Péter Vladimirrel, a MOME fémműves szakának egyik megreformálójával. Péter Vladimir azért is nagyon fontos alakja a hazai ékszer design színtérnek, mert több évtizedes tapasztalattal bír az oktatás és a gyakorló alkotás területén, és ma is kortárs tárgyak kerülnek ki a kezei közül.

Említettétek, hogy a nemzetközi pályázattal a hazai színtérnek is inspirációt, motivációt szeretnétek biztosítani. Most milyen itthon a helyzet?

Vera: Nagy szükség van rá, hogy kicsit felpezsdüljön ez a terület. A nemzetközi nyitással segíteni szeretnénk az amúgy nagyon aktív fiatal hazai ékszertervezőknek. Látszik, hogy érdekli őket az egész és szívesen vennének részt hasonló eseményeken külföldön is. Tulajdonképpen egyfajta rutin megszerzéséhez szeretnénk hozzájuttatni őket.

Anna: Fontos, hogy lássák, hogy hova futhat ki ez az egész. Ehhez el kell indulni a kommunikációnak, ami nemcsak szakmán belül fontos, a potenciális viselőknek is meg kell mutatni a lehetőségeket. Meg kell értetni velük, hogy miért különleges az egyedi ékszer, mitől lesz más érzés viselni, mint egy olyan darabot, amit a plázákban kaphatnak meg.

e_kszerek_e_jszaka_ja_e_kszerek_02.jpg

Általánosságban nézve az ékszertervezőknek könnyebb dolguk van, mint a ruhatervezőknek?

Vera: Kívülről úgy tűnhet, hogy könnyebb dolguk van, de ha jobban belegondolunk, akkor a ruha alapvetően szükséges viselet az ember számára, az ékszer viszont már valami plusz, ami amúgy sok mindent elárul a viselőjéről. Egyediséget visz a megjelenésébe. Az a tapasztalat, hogy sokkal előbb kiad pénzt valaki egy kortárs ruhára, az ékszer esetében még nem értik, hogy az ár nemcsak az anyagra, megmunkálásra vonatkozik, hanem arra, hogy mit kap azáltal, hogy egy egyedi darabot visel. Számomra az mindig nagyon megható élmény, amikor látom, hogy amikor valaki egyedileg terveztet például jegygyűrűt, milyen kitüntetett szeretettel viseli azt. Ilyen szempontból egy ilyen darab bármilyen ruhán túltesz.

Nóri: Egy ruhatervező kollekciókban gondolkodik, melyek szezonálisan cserélődnek, hat hónap az aktualitása egy-egy sorozatnak. Egy márkát működtető ékszertervező is tematikusan készít új darabokat, kollekciókat, de ez nem köthető ilyen szorosan a divatból ismert tavasz-nyár, ősz-tél körforgásához. Egy egyedi igények szerint készült ékszert pedig akár több évtizedig is viselnek az emberek, hiszen legtöbbször emocionális viszony alakul ki viselő és tárgy között. Ezáltal az emberek máshogy is viszonyulnak hozzájuk; amíg egy ruhát simán lecserélnek egy bizonyos idő után, mert mondjuk megunták vagy túllépett rajta a divat, addig az ékszernek még mindig megvan az az imázsa, hogy értéket képvisel.

Kinga: Alapvetően azért is született az Ékszerek Éjszakája, hogy az emberek lássák, hogy mit kínál ez a terület, és legyen lehetőségük választani. Mert lehet, hogy ezek után egy bizonyos százalék ugyanúgy az olcsóbb bizsu üzletekben vásárol, de lesz, aki megkeres egy tervezőt, és saját igényeihez mérten készíttet egy-egy különleges darabot. Fontos megjegyezni, hogy egyedi ékszer tervezése és készítése nem tartozik a luxus kategóriájába, a középréteg számára is elérhető szolgáltatás.

e_kszerek_e_jszaka_ja_e_kszerek_03.jpg

Ki miket csinál?

Anna: Mindig nagy kollekciókban gondolkozom, voltak már páncél ékszereim, de készítettem mindenféle összekapcsolható darabokat is. A legújabb kollekcióm is ahogy a többi, egy hosszú folyamat eredménye, WC ülőkékből tervezek olyan darabokat, amiken nem látszik, hogy miből vannak. Ezek a formát ünneplik meg. Mindig elmondom, hogy mert mi más álma lehet egy WC ülőkének, minthogy ő is ékszerré váljon? (nevet)

Vera: Nekem elég tág érdeklődési köröm van. A határterületek érdekelnek főleg, és nagyon foglalkoztat még a vizualitás is. A diplomamunkám egy fényjelenségekre reagáló ékszercsalád volt, egy performansz, aminek a középpontjában a performatív ékszer, a színház atmoszférája és ezeknek a kapcsolata állt. Imádok kísérletezni, például papírral; olyan kérdések foglalkoztatnak, hogy ha ez igaz, akkor még mi igaz, és ha nem?

Nóri: Jó ideje, pontosan öt éve dolgozom merevített láncszemekkel, és valahogy mindig visszatérek ehhez a vonalhoz. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy szakaszokban lemerevítem a láncszemeket, és különböző struktúrákat, geometriai és szögletes formákat hozok létre belőlük. Mivel alapból a lánc nem ilyen, először az illúziókeltés volt számomra az izgalmas ebben, most pedig az, ha különböző anyaggal kombinálom, sőt, funkciót adva ennek az anyagnak. Legújabb munkáimban kőfoglalással kísérletezem.

Fruzsi: Egy idő után belső késztetést éreztem arra, hogy a megszokott eszközök használata mellett tárgyat, tárgyakat formáljak közvetlenül a kezemmel. Olyan anyagokat használok, amik puhák, gyúrhatók, megőrzik az alkotás élményét és a kezem lenyomatát. Az ékszereim az alkotás örömének és szeretetének lenyomatai. Az anyagban megmutatkozik az alkotó és tárgy közötti intim viszony. Ékszereimre jellemző még az ösztönös formakialakítás és az, hogy gondolkodás nélkül soroljam az ujjaim által megformált elemeket. Az ösztönös késztetésből ösztönösen gyúrt formák véletlenszerű sorai lesznek. Az ékszereimet legtöbbször ezüstből készítem. A legutóbbi kollekcióm olyan brosskollekció, amiben az alkotás folyamatában fellépő tudatos és intuitív mozzanatok egymáshoz való viszonya és ellentétes működése olvasható ki. A két mechanizmus egymással dinamikus, folyton változó kapcsolatban van. Ezt a viszonyt kíséri végig az általam tervezett tárgysorozat. Az elkészült ékszerkollekció a saját alkotói folyamatot reprezentálja. Ennél a kollekciónál is képlékeny anyagot használtam, ami szintén megőrzi a különböző kézzel végzett gesztusok lenyomatait.

Kinga: Eddigi munkáim közös jegye a sokszínűség és a színekkel való kísérletezés. Ez nem azt jelenti, hogy nem vonzódnék a visszafogottabb, monokróm világ felé, de a színek és textúrák kombinálása szinte mindig előnyt élvezett a kísérletezés során. Készítettem már színes plexiből leesztergált gombokat, amik fény hatására színt kevernek, vagy több színben lézervágott, perszonalizálható szalagékszert (Wavy), és a jelenlegi kollekcióm is alapvetően a színek és a textúrák játékán alapul. Ennek a szériának a neve: IKIIKI, ami japánul „élénk, élettel teli”-t jelent. Az ékszerek fémhabból készülnek és a többfázisú megmunkálás után egy vizuálisan vibráló hatás jön létre, egyrészt a térbeli kialakítás, másrészt a színek közötti kontraszt miatt.

Zsófi: Utóbbi időben a virtuális technológiák és az ékszer médiumának összekötése az, ami leginkább foglalkoztat. Diplomamunkaként is egy hordással erodálódó, webélmény tartalmú ékszerkollekciót készítettem. Alapvetően az esemény/hely/idő specifkus ékszerek azok, amiket előnyben részesítek, ez az experimentális oldalam. Emellett pedig nagy élvezettel készítek olyan ékszereket is, amik a viselő díszévé válnak; ezek a mindennapokon viselhető, a divattal összehangolt megfizethető kollekciók.

e_kszerek_e_jszaka_ja_e_kszerek_01.jpg

Budapesttel milyen a kapcsolatotok? Mik a kedvenc helyeitek?

Anna: Nekem hatalmas szerelem! Mindig találok valami újdonságot. Volt olyan időszak, amikor elvágyódtam innen. Hat hónapot töltöttem Spanyolországban Erasmuson keresztül, és amikor hazajöttem, akkor értettem meg, hogy mennyire sokat jelent nekem, hogy magyar földön lehetek. Azóta nem is gondolok arra, hogy máshol jobb lenne, csak Budapest létezik számomra, mint élettér. Egyébként Szombathelyen dolgozom, heti rendszerességgel járok oda, és mindig nagyon jó hazaérkezni. Én ugyanúgy rácsodálkozom a Várra, a Parlamentre, mint a Hunyadi Várra, de a legnagyobb élményt mégis az jelenti, ha fölülről ránézhetek a városra a Normafán. A kulturális élet is mellette szól, minden nap van valami izgalmas esemény, akár színházi program, táncelőadás. Jó ennek a pezsgésnek a részévé válni.

Vera: Szeretem Budapestet, bár nagyon vonz külföld, de nagyon sok minden köt ide, és emiatt nem adnám fel az itteni életemet. Emlékszem, amikor a MOME-ra (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem- a szerk.) felvételiztem, volt egy kérdés, ami úgy hangzott, hogy melyik a kedvenc épületem Budapesten. Annával mindketten a MÜPAt mondtuk. Azóta már több kedvenc van. Aztán nagyon szeretem a VIII. és XIX. kerületet is, egyes részeknek tiszta Barcelona hangulata van, de ugyanúgy szeretem a letisztult budai oldalt is. Az a legjobb benne, hogy mindig mást látsz.

Nóri: Elég sok viszonyítási alapom van; egyrészt egri vagyok, másrészt négy évig éltem külföldön. Megmondom őszintén, egyre inkább azt érzem, hogy nincs terem itt. Ami igazán hiányzik, az a levegő és a zöld. Bár egyre jobban vonz a vidék, egyelőre nem gondolkodom azon, hogy elköltözöm innen. A VIII. kerületben lakom, és nagyon szeretem az épületekkel határolt belső udvarok eldugott zöld kertjeit. Ezek mindig nagyon meg tudnak lepni, és akkor örül a szívem, hogy zöldet lát. A kulturális életet én is élvezem, és valamennyire ki is használom. Sok barátunk alkotó, így mindig van valakinek kiállítása, ha pedig nem kiállításra, akkor az A38-ra.

Kinga: Budapesten töltöttem életem eddigi legnagyobb részét. Ugyan többször voltam külföldön munka, ösztöndíj, vagy családi, baráti utazások miatt, amik nagyon feltöltöttek, aztán hazatérve mindig azzal szembesültem, hogy milyen fantasztikus városban élek. Pár éve költöztem a XI. kerületből a VIII. kerületbe, így közvetlenül is van szerencsém megtapasztalni Budapest sokszínűségét. Ahogy gyerekkoromat a budai hegyekben való családi kirándulások határozták meg, úgy jelenlegi életemet a kulturálisan pezsgő belvárosi esték és baráti találkozások teszik teljessé. Arról nem is beszélve, hogy a város jelentős gasztronómiai fejlődésen ment keresztül, ezért Anthony Bourdain Budapestre vonatkozó megjegyzésével zárnám mondandóm: „Building Porn”.

Zsófi: Én alapvetően esztergominak vallom magam, habár már tizenegy éve élek Budapesten. Ez a város pont olyan, mint egy társ; ha rossz hangulatban úszom, felvidít, partner bármilyen érdeklődési körben, néha egy kicsit büdös, de mindig meg tudja mutatni a jól ismert arcát teljesen más fényben. Amikor elutazom, nem hiányolom, de rengeteget mesélek róla, és amikor visszatérek, boldog nyugodtsággal eltelve érkezem meg.

Fruzsi: Nórihoz hasonlóan én is vidékről jöttem a nagyvárosba, igaz, én egy kis faluból. Budapest számomra gyönyörű város. A Duna partján nőttem fel, így számomra Budapest hídjai és a rakpartja lenyűgöző. Nagyon szeretek átmenni a hidakon és körbenézni. Bár már régóta élek itt, de nem tudok hozzászokni a látványhoz, és mindig rácsodálkozom milyen szép a város.  A nővérem Kaliforniában él, évente jön Magyarországra három hétre, olyankor mindig újra és újra turistának érezhetem magam, ezek azok az alkalmak, amikor még inkább van időm rácsodálkozni az épületek szépségére is. Az ő kedvence a Lánchíd, így amikor itt van, sokszor csak körbe körbe megyünk a Lánchídon. Nem unjuk meg soha.