Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

ART MOMENTS 2017 - ENTRÉE kiállítás beszámoló

2017. október 13. - absolut_hu

entree_08.jpg

2010-ben azzal a céllal indult útjára az ART MOMENTS, hogy a klasszikus kiállítóterekből kilépve minél több ember számára elérhetővé, érthetővé és szerethetővé tegye a kortárs képzőművészetet. Azóta a rendezvény jellege és összetétele is sokat változott, de lényege ugyanaz maradt: arra szeretne rámutatni, hogy a művészet mennyiféle módon van jelen és határozza meg életünket, csak észre kell vennünk.

Az ART MOMENTS az idei évben is egy válogatáskiállítás keretében mutatja be a hazai művészeti egyetemeken frissen végzett hallgatók munkáit.  A résztvevő iskolák a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, az Egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete, a Szegedi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara és a Budapesti Metropolitan Egyetem.  Több mint száz idén diplomázott hallgató, mintegy száztíz műve kerül bemutatásra; festmények, szobrok, grafikák, fotók, térinstallációk és kerámiák. 

Mi most három művészt szeretnénk bemutatni nektek, hogy kedved hozzunk a kiállításhoz, ami október 22-ig látogatható a Budai Várnegyed–Mikve kiállítótermében, a Palota út 1. alatt keddtől vasárnapig 12-től 17 óráig.

 

tunde_portre.png

Kárándi Tünde (Képzőművészeti Egyetem - Festő szak)

 

Hogy írnád le a művészetedet? Van missziód? Mi az, amit át szeretnél adni?

Az alkotófolyamat során átélt tudatállapotok és azok folyamatos változása foglalkoztat. A tapasztalat kibővítése, a határfeszegetés a célom, ami leggyakrabban egyfajta koncentrációs gyakorlatban nyilvánul meg, de ez persze nem törvényszerű.

Mit jelent számodra az alkotás és képzőművésznek lenni?

Alkotóként az ötlet megtalálása mozgat a leginkább, aminek “legyártása” egy olyan folyamat, amely során önmagamat is próbára teszem. Az elmélyült koncentráció következtében megélhető feloldódást keresem. Megteremteni a kapcsolatot a saját, befelé forduló vizsgálódásom és a befogadó között szintén egy nagyon izgalmas kihívás.

karanditunde.jpg

DIPLOMAMUNKA

Mi volt az első munkád, amiről azt gondoltad, hogy igen, ez már művészet?
Az első sütemény, amit gyerekkoromban készítettem. Ehetetlen volt, de én nagyon büszke voltam rá.

Mi az, ami a legjobban megfogja az embereket a munkáidban?

Talán a többnyire egyszerű és letisztult formavilág, ami könnyen értelmezhető, mégis sok asszociációs lehetőséget hordoz magában. Amellett, hogy a megvalósításuk vizuális igényű, ezek sokszor „fejben hazavihető” munkák.

Mit láthatunk tőled az ENTRÉE 2017 kiállításon?

A kiálltáson a Levitáció című olaj-vászon képem szerepel, ami a lét és a semmi fogalmak viszonyával foglalkozó képeim egyik darabja.

Mi jut eszedbe Budapestről? Milyennek látod a várost? Vannak kedvenc helyeid? Budapestet egy lehetőségekkel és energával teli városnak látom, ami sosem áll meg, csak színek és a fények változnak. Az én egyik kedvenc helyem a Feneketlen tó, ahová feltöltődni járok, ha kicsit ki szeretnék szakadni ebből a nyüzsgésből.

További művészek és képes riport a megnyitóról!

 botondportre.png

Kiss Botond (Magyar Képzőművészeti Egyetem - Grafika tanszék)

 

Hogy írnád le a művészetedet? Van missziód? Mi az, amit át szeretnél adni?

Azt a transzcendens oldalt megtalálni, amit még sokszor én sem ismerek, és csak művekkel lehet feltárni. Az alkotás számomra keresések és rátalálások folyamata. Egyik munkám vezet a másikhoz, nem feltétlenül lineáris módon, de ezekből egy lépőkő útvonal rajzolódik ki. Mindig más foglalkoztat. A gyermeki lelkesedés, az új észlelése, az egyszerű mögött megbújó tartalom kibontása, rengeteg szövegtöredék, képzőművészeti mű, zene, információ és élmény egyéni módon történő személyes hálózattá szövése és annak valamiféle kivonatolt ábrázolása a célom.

Mit jelent számodra az alkotás és képzőművésznek lenni?

Az alkotás elengedhetetlen része életemnek. Munka, pihenés, gondolkozás, az, amit bármikor csinálnék. Olyan szemüvegé vált a művészi hozzáállás, ami nélkül már nem nagyon tudom elképzelni a világot.

Mi volt az első munkád, amiről azt gondoltad, hogy igen, ez már művészet?

Ez nehéz kérdés, mindig az utolsó elkészült munka az, amire az ember a legbüszkébb és azt gondolja, hogy ez már igazi mű. És van olyan, amit annak gondoltam valamikor, de most már nem állítanám ki. Az pedig még nehezebb kérdés, hogy utólag mi fog annak számítani.

ryoanji_kertek_2_kissbotond.jpg

 RYOANJI KERTEK 2

Mi az, ami a legjobban megfogja az embereket a munkáidban?

Ezt nem biztos, hogy nekem kellene megválaszolnom. Szerintem ez nagyon eltérő. Sokszor van, hogy olyan tartalmat vesznek észre, amire eredetileg nem is gondoltam. Ez nem belemagyarázásnak veszem, hanem bővítésnek, ami onnantól már a mű része. Azt szeretem a legjobban, mikor olyan asszociációkat váltok ki, amitől a mű összekapcsolódik a néző saját élményeinek és emlékeinek világával.

Mit láthatunk tőled az ENTRÉE 2017 kiállításon?

A Ryoanyi kertek című három részes grafikai sorozatom látható az ENTRÉE 2017 kiállításon. Tizenöt eltérő méretű apró aquatinta technikával készült korong nyomata jelenik meg a lapokon. Minden korong egy apró, sérülékeny univerzum, egy személyes világmodell, mely vibrál, kavarog és mindenre reagál. A papír által kijelölt fehér szellemi térben vonzzák és taszítják egymást, hatnak egymásra. Úgy sodródnak, alkotnak mintázatokat, mint a kavicsok egy nagy folyóban. Az első nyomaton a lemezek véletlen elhelyezéséből létrejövő kép látható. Terveztem melléjük egy, a tökéletes harmóniát bemutató verziót is. A megfelelő elrendezést keresve jutottam el a zen szárazkertek térbeli műalkotásainak formáihoz, a tusfestmények visszafogott stílusához. A kert minden elemében szimbolikus jelentéseket tömörít, így alakul egy letisztult és harmonikus világmodellé.

Mi jut eszedbe Budapestről? Milyennek látod a várost? Vannak kedvenc helyeid?

Budapest élőhely, kifogyhatatlan inspirációs forrás és érdekes művészeti téma is számomra. Saját helyeim, emlékeim és élményeim hálózata. Egy város, amit így, csak én ismerek. Múzeumkerti beszélgetések, epreskerti borozások, kis eldugott galériák megnyitói, zegzugos belsőudvarok felfedezései, piciny parkokat övező romos házak fotózásai, bensőségesen megbúvó kávészagú műhelyekben és műtermekben való munka. Ezek ugranak be, ahogy saját térképem felfejtegetem. Budapest kiismerhetetlen és folyton változó.

balazs_portre.png 

Fromm Balázs ( Moholy Nagy Művészeti Egyetem MOME - Fotográfia tanszék)

 

Hogy írnád le a művészetedet? Van missziód? Mi az, amit át szeretnél adni?

Fotográfiával foglalkozom, de nem feltétlenül tudok alkalmazkodni a médium megszokott keretrendszeréhez. Amennyiben elfogadjuk, hogy bármilyen vizuális tartalom létrehozása egy több lépcsős folyamatot feltételez, úgy a fényképezés is egy nem kizárólagos eszköz a számomra, amit felhasználok a munkáim létrehozása során. Amint valaki fotográfusként hivatkozik önmagára, úgy szinte azonnal egy élesen és világosan határolt rendszerben kezd el gondolkozni, ami leszűkítheti az alkotó személyes eszköztárát. Igyekszem ezért abba az irányba terelni magamat, hogy azok az eszközök, amik a rendelkezésemre állnak, csupán mankóként szolgáljanak egy ötlet megvalósítása során, legyen szó a szobrászattól kölcsönzött gesztusoktól, digitális kollázsról, vagy éppen egy síkfilmes műszaki kameráról.

Mit jelent számodra az alkotás és képzőművésznek lenni?
Napról napra nagyobb kihívás összeegyeztetni a hasonlóságokat és eredetiségeket a valós és a digitális térben létező képek, szövegek és egyéb tartalmak között, ami persze nem csak a kortárs alkotókra jellemző nehézség, hanem többnyire mindenkit érintő kérdés. Ha valóban a post-truth korszakban élünk, és az egyes információknak- adatoknak folyamatosan megkérdőjelezzük a hitelességét, úgy ma képzőművésznek annyit jelent lenni, hogy valaki törekszik a valós részletek összegzésére, és azok hiteles és közérthető tolmácsolására a befogadóközönség felé.

Mi volt az első munkád, amiről azt gondoltad, hogy igen, ez már művészet?
Nem hiszem, hogy volt ilyen munkám.

Mi az, ami a legjobban megfogja az embereket a munkáidban?
Sajnos nem tudok a kérdésre elfogulatlanul válaszolni.

flower.jpg

FLOWER

Mit láthatunk tőled az ENTRÉE 2017 kiállításon?
A Journey to Cosmos című anyagomból képeket, mely egyrészről egy fiktív szovjet űrprogrammal foglalkozik, másrészről pedig a szocialista kollektív emlékezet paneljait és zsánereit vizsgálja, melyet az űrverseny lezárásával a keleti blokk egy sajátos nosztalgiával írt felül.

Mi jut eszedbe Budapestről? Milyennek látod a várost? Vannak kedvenc helyeid?
Szerintem Budapest egy szuper izgalmas és kulturálisan is dinamikusan fejlődő város, tele rengeteg egyéni, de még feldolgozatlan történettel. A Kissvábhegy valamint a Római part személyes kedvencem, de nehezen tudok végleges listát felállítani, a fővárost a legtöbb hiányossága ellenére egy végtelenül sokoldalú városnak látom.

A kiállításmegnyitón az ABSOLUT. is ott volt. Képes riport az estéről:

Fotók: Oliver Sin 

entree_04.jpg

entree_06.jpg

entree_07.jpg

entree_02.jpg

entree_09.jpg

entree_10.jpg

entree_11.jpg

entree_12.jpg

entree_13.jpg

entree_14.jpg

 

 

süti beállítások módosítása