Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Awesomniac csodálatos világa – Interjú Pápai Gáborral

2017. augusztus 18. - absolut_hu

 

awseomniac_absolut_budapest_blog_big_copy.jpg

Pápai Gábor azok közé tartozik, akik balanszt tudnak teremteni az olyan társadalmi elvárások, mint a biztos karrier és egzisztencia, és a művészi kiteljesülés között. Két éve jelent meg a köztudatban Awesomniac, amire egyfajta szuperhős alteregóként is tekinthetünk. Világának fő inspirációs forrásai a képregények és a street art, de sok minden hatással van rá, amit a városban tapasztal. Gábor személyében egy agilis, de alázatos fiatal művészt ismerhettünk meg, aki a legjobb példa arra, hogy ha valaki tesz az álmaiért, akkor akár még rétegművészetekben is lehet sikeres. A lenti interjúban nemcsak Gábor munkáiról, hanem a hazai képregénykultúráról és a Budapest iránti lelkesedéséről is szó esik.

Sok művészhez hasonlóan nálad is két részre osztható az alkotás; az alkalmazottra és az önmegvalósító művészetre?

Ennél komplexebb egy kicsit: van egy polgári állásom, mellette szabadúszó grafikusként is dolgozom, és ezen felül jönnek még a művészeti projektek, amiket létrehozok vagy ahova csatlakozom. Szerencsére nincs igényem a sok alvásra, így minden belefér a 24 órába. Maga a név is innen jön. Szerettem volna a sajátomnál valami fantáziadúsabbat használni, így jött ez a mozaikszó.

Elég sokrétű a művészeted. Stílusilag be tudod magadat határolni?

Talán úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, hogy az urbánus életvitelnek a vizuális megjelenése, ami meghatározza a stílusomat. A két legerősebb láb, amin állok, az a képregénykultúra és a street art. Már nagyon korán megjelent mindkettő az életemben, a baráti köröm is hasonló érdeklődésű volt, aztán amikor elkezdtem aktívan rajzolni, organikusan kialakult az a vonal, ami a mai napig meghatározza a munkáimat.

Milyen hamar jelent meg a rajz az életedben?

Szerintem előbb rajzoltam, mint jártam. Anyukám festőnő, ő amellett, hogy nagyon inspirált, már kimondottan korán a kezembe adta az ecsetet és a ceruzát. Az egyik első emlékképem is ezzel kapcsolatos: még nem járok, ülök az ülőkében, előttem egy rajzlap, és firkálok. Ami viszont vicces, hogy óvodában kifejezetten rosszul rajzoltam, de a sok-sok gyakorlás során kialakult a dolog.

Sokan irigykednek azokra, akik szépen rajzolnak, pedig azt mondják, hogy sok gyakorlással ez a készség teljesen elsajátítható. Akkor ezek szerint te is így látod?

Azt gondolom, hogy a technikai oldal bárki számára teljes mértékben elsajátítható, akinek van szem-kéz koordinációja, utána pedig kiderül, hogy ehhez társul-e egyéniség, vagy, hogy mennyire tudsz benne feloldódni, ami hozza magával azt, hogy mániáddá válik. Ha ez nincs meg, akkor nem rajzolsz magadtól minden nap órákat, ami viszont szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudj.

Nézd meg mitől annyira egyedi Awesomniac világa!

 

Az Awesomniac jelenségnek mi az egyedisége?

Ezen már sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy mivel elég sokrétű vagyok én magam is, ez sem igazán kézzel fogható. Eleve szeretek új technikákat vagy médiumokat kipróbálni. Van egy alapvető érzés, hogy milyen a felfogásom bizonyos dolgokról, illetve hogy élem az életem, és ez csapódik le a munkáimon. Úgy is mondhatom, hogy az Awesomniac világa inkább ösztönös, a brandépítés része pedig elég minimális.

Mi volt legutóbb az a médium vagy technika, amit kipróbáltál és nagyon bejött?

Longboardra és gördeszkára rajzoltam, és sok év után újra szitázgattam. Sokáig dolgoztam az alkalmazott grafika területén, és a kézzel rajzolást elhanyagoltam, de a tavalyi Inktober kapcsán újra elkeztem, és annyira rákattantam, hogy azóta mondhatni, hogy minden nap elkészül egy új rajz, mert azóta ezt tudatosan beépítettem a napomba. (Gábor októberben minden nap kirakott a Facebook oldalára egy rajzot, amit egy adott szó ihletett.- a szerk.)

caferacerposzter.jpg

Cafe Racer poszter

Számodra a képregénymánia nem ér végett az olvasásnál. Eddig hány képregényed jelent meg?

A legutóbbi egy olyan antológiában jelent meg, ahol a macskák voltak középpontban. Aztán ott a Café Racer, ami egy motoros szubkultúráról szól és leginkább a Mad Max világára hasonlít. One-shot képregénynek indult, de végül lesz folytatása. Tavaly volt a Szépirodalmi Figyelőben egy hat oldalas képregényem az Amerikai Egyesült Államok történelméről, amit egy vicces gyerektörténetbe ágyaztam be. Ezek mellett pedig egy-egy oldal feltűnik itt-ott, de azoknak nem is tudom a pontos számát. (nevet) Ez kimondottan időigényes műfaj, félévekben, években kell gondolkodni.

Mind a három teljesen más témát érint...

És nemcsak témájukban különböznek, hanem technikájukban is. Ezen a vonalon is próbálgatom magam új stílusokban. Most még annyira az elején járok, hogy tesztelem, hogy nekem melyik vonal fekszik legjobban.

Hogy működsz, ha az alkotást vesszük?

Szinte bármiből tudok inspirálódni vagy motiválódni. Legyen az egy pályatárs, egy beszélgetés vagy egy koncert, amire elmegyek. Nálam elég gyors maga a folyamat is, mert az adott inspiráció nagyon hamar kibontakozik történetileg, ha már átültetődik vizuálisan egy forgatókönyvvé. Onnan már nincs megállás.

Vannak hőseid?

Megvannak a kedvencek, talán a képregény világából tudok a legegyszerűbben kiemelni művészeket; a British Invasion mozgalom, ami angolszász írókat tömörít magába az egyik kedvencem. Ha például Alan Moore-tól, Warren Ellistől vagy Grant Morrisontól olvasok valamit, akkor az tuti betalál. Egyébként az egyik tavalyi kiadványomban meg is emlékeztem róluk, mint fontos pontokról.

Milyen itthon a képregénykultúra?

A külföldi képregényekhez inkább online jutok hozzá. Amúgy meg rájöttem, hogy a több ezres gyűjteményt is jóval egyszerűbb egy IPaden hordozni magammal, úgyhogy teljesen átálltam a digitális vásárlásra. Persze van itthon képregényes közösség, még akkor is, ha nagyon pici. Azt viszont szertem benne, hogy családias és összetartó. Szinte mindenki dolgozott már mindenkivel, segítjük és motiváljuk egymást. Maga a piaca nagyon kicsi, a 2000-es évek erős időszaka után eléggé visszaesett az érdeklődés, de most újra feljövőben van. Egyre pezsgőbb kezd lenni.

Mi volt az oka a visszaesésnek?

Egyértelműen a generációváltás hozta magával. Azok, akik addig képregényeket készítettek elkezdtek dolgozni, storyboard artistok lettek vagy grafikai stúdióban dolgoznak, mások pedig külföldre teljesítenek megbízásokat. Emellett már nincs idejük a képregényekre. Az új generáció, akik az ő dolgaikon nőttek fel, viszont már mozgolódik.

thewalkingdead.jpg

The Walking Dead tribute

A saját munkáid mind szerzői kiadásban jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy itthon meg lehet teremteni a lehetőséget az érvényesülésre, ha az ember nagyon akarja?

Én szerzői kiadás párti vagyok, és nyilván ilyenkor a példányszám nem olyan magas, viszont ez jó lehetőség a kezdő alkotóknak, hogy minimális anyagi rizikóval kipróbálják magukat. Megjelenési lehetőségek is vannak, ott a Hungarocomix, ami az éves nagy képregény fesztivál, ami kimondottan a magyar alkotókra fókuszál. Én is kint vagyok minden évben, és idén egy új különleges képregénnyel készülök. Ott lehet standot bérelni, és akár 100 példányszámmal megjelenni, ami nagy valószínűséggel el is fogy aznap, ha jó a kiadvány. Az első képregényemet nekem például többször újra kellett nyomnom, és a macskás antológiával is ez a helyzet. Persze anyagi szempontból még mindig mostohakörülmények jellemzőek, de egy ilyen kicsi piacnál nem is lehetnek az embernek irreális elvárásai. Ha mindenképpen ebből szeretne megélni, akkor külföld felé kell orientálódni, amit sokan is csinálnak.

Melyik projektjeidre vagy a legbüszkébb az elmúlt évekből?

A macskás antológiára nagyon büszke vagyok, mert kiemelkedően minőségi kiadvány lett, és elég komoly munka lehetett 13 szerzőt koordinálni, úgyhogy innen is pacsi a kitalálóknak. Régóta szerettem volna ruhára tervezni, és nemrég ez meg is valósult egy jó barátommal. A West Coast County Shoppal közösen létrehoztunk egy kapszulakollekciót. Az Inktober kapcsán kollaborálok majd az Exoned Stickersszel, ami úgy néz majd ki, hogy minden nap együtt rajzolunk bent a városban különböző helyszíneken, amiről élő feed is lesz. Nagyon szívesen vállalok egyedi grafika megbízásokat is, és szeretem azt az érzést, amikor át tudom adni az illetőnek a kész munkát. A karitatív dolgok is közel állnak hozzám, szívesen rajzolok olyanoknak, akik nem tehetik meg, hogy vásároljanak egyedi rajzokat. Nem kell mindig nagy horderejű dolgokban gondolkodni, jó, amikor valakinek egyszerűen csak boldoggá teszed a napját.

Látszik az Instagram oldaladon is, hogy nagyon élsz a városban, illetve, hogy aktívan reagálsz bizonyos történésekre, legyen az vidám vagy szomorú esemény. Ehhez tartozik, hogy gyakran tisztelegsz valami aktualitás kapcsán nagy művészek előtt.

A homage dolgok közel állnak hozzám. Aki ma vagyok, azt nagyban befolyásolta az, hogy mikkel találkoztam a művészet terén, így nem tudok elmenni amellett, amikor valami nagy dolog történik. Szeretek tisztelegni azok előtt, akikről azt érzem, hogy sokat adtak nekem. Olyan dolgokra is gyakran reagálok, amikor mondjuk egy fórumon folyik egy beszélgetés, és valaki elejt egy fél mondatot. Ilyenkor abból inspirálódva simán elkészül egy rajz. Decemberben elindítottam egy #shelfie játékot; itt az embereknek a könyves- vagy képregénypolcukkal kellett fotózkodni. Ez az ötlet onnan jött, hogy az ember simán büszke lehet a könyvespolcára legalább annyira, mint egy 6-packre (kockáshas- a szerk.). Cserébe az első tíz posztolónak megrajzoltam a kedvenc karakterét.

somlo.jpg

Somló Tamás homage

Úgy tűnik, hogy szeretsz Budapesten élni...

Balatoni gyerekként néha a Balaton hiányzik, de mindent összevetve számomra nagyon élhető Budapest, akár még azokkal a városokkal is összehasonlítva, ahol eddig megfordultam. Van egy szép nagy múltja, tele gyönyörű helyszínekkel, épületekkel, és mellette egész jó kulturális olvasztótégely, ráadásul más nagyvárosokhoz viszonyítva családias is. Ott az az érzés, hogy bárhova mész le szórakozni, valami ismerősbe biztos, hogy belefutsz. Nagyon szeretem, hogy mindig van valami történés, legyen szó művészeti projektekről vagy szakmai eseményekről. Minden szempontból olyan város, ahol jó élni.

Hova mész, ha fel akarsz töltődni?

Sokáig éltem a pesti oldalon, és szépen lassan átköltöztem Budára. Most a II. kerületben lakom, ami már eleve meghozta a változást, hogyha túl nagy a nyüzsgés, akkor tudom, hogyha átmegyek a hídon, akkor minden sokkal nyugodtabb. Szeretek a Duna-parton futni, vagy a Margitszigeten pihenni, és gyakran bringázom. És ha nagyon nem bírom már, akkor irány a Balaton.

Mi az a három hely vagy tevékenység, amit ajánlanál Budapesten?

Kimenni a Filozófusok Kertjébe, enni egy balkán burgert a Kertemben és végig sétálni a 2-es villamos vonalán.

Van saját mottód?

Többet csinálni, mint beszélni róla!