Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Irodalom nékül lehet élni, csak nem érdemes - Interjú a Hadik kreatív csapatával

2017. május 05. - absolut_hu

hadik_03.jpg

Kevés olyan nagy múltú hely van Budapesten, ami képes volt úgy megtartani a misszióját, hogy közben nagyon jól idomult a fiatal generáció igényeihez is. A Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria pont ilyen. Nagy íróink, költőink kedvenc találkozási pontját Bosznai Tibor nyitotta újra, Ott Anna személyében pedig olyan munkatársra talált, aki segített neki egy olyan irodalmi központot létrehozni, ahova már nemcsak a könyvfanatikusok járnak irodalmi eseményekre. Ahogy a lenti interjúból is kiderül, a törődés, a szorgalom és a hit mindig meghozza gyümölcsét.

Ahogy itt ülünk bent, nehéz nem észrevenni, hogy mennyire sokszínű a két hely közönsége. Nehéz úgy alkalmazkodni a jelenlegi modern, pezsgő Budapesthez, hogy közben ott a felelősségérzet, hogy két nagy múltú és kultikus hely éledt újjá? Ezt hogy élitek meg a mindennapokban?

Tibor: Hat éve nyílt újra a Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria. Hatalmas élmény volt, de közben éreztük a súlyát is a dolognak. Ráadásul azt a segítséget választottuk a hely koncepciójának kialakításához, hogy elmentünk a Vendéglátó Múzeumba, és megkérdeztünk olyan embereket, akik kávéház- vagy irodalomtörténettel foglalkoznak, hogy a Hadik és a Szatyor milyen szerepet töltött be a II. Világháború előtt. Ebben nagy segítségünkre volt Saly Noémi és Zeke Gyula. Közben pedig végig tudtuk, hogy ahogy megnyitunk, nagy nyilvánosságot kapunk, és ha már vállalkozók vagyunk, úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a kihívást, és minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Hogy folyt a rekonstruálás?

Tibor: A hosszas kutatás során szerencsére nagyon sok forrás állt rendelkezésünkre mindkét helyről. Vegyük csak Karinthyt, Móriczot, Kosztolányit vagy Rejtő Jenőt, akik kapcsán sok dolgot megtudtunk. Amit örömmel vettünk, hogy ez a két hely már akkor sem volt egységes, mindkettőnek sajátos hangulata és funkciója volt. A Hadikot egy decensebb, kávéházi hangulat jellemezte itt a földszinten. A Szatyorban pedig jóval progresszívabb és durvább hangulat uralkodott. Itt el tudtak bújni az akkori művészek, bohémek, celebek; szólt a jazz, és jó pár anekdota fent is maradt azokról a bulikról. Amúgy a 30-as években nyílt meg a pincében, és Karinthy nevezte el az akkori kárpit után, ami a korabeli cekkerek anyagához hasonlított. Amikor ezekkel az infókkal szembesültünk, nagyon megörültünk, mert így fel tudtuk használni ezt a kettősséget; a Hadik megkapta ezt a klasszikus enteriőrt, a Szatyornál pedig a romkocsma kultúrából inspirálódtunk. Babos Zsili vezetésével rengeteg művész dolgozott a hely dizájnján. (A Zsilivel készített interjúnkat itt olvashatjátok.)

Szereted az irodalmat?

Anna megjelenésével pedig az élet is beindult nálatok...

Tibor: Igen, neki nagy szerepe van abban, hogy öt éve elteltével a missziónkat még inkább ki tudtuk teljesíteni különböző aktivitásokban. Két személyes kreatív csapatként dolgozunk úgy, hogy mellettünk még sokan mások segítenek a programok lebonyolításában. Örülök, hogy a Hadikot sikerült kimozdítani abból a kissé múzeumi, merevebb hangulatból, amivel kezdtünk, mert valószínű, hogy Karinthy is jobban érezné magát a jelenlegi Hadikban.

Mi alapján indultál ki három évvel ezelőtt, amikor idekerültél?

Anna: Frissen jöttem ki az egyetemről, és nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy itt dolgozhatok. Az első, ami feltűnt, hogy nagyon kevés korombeli fiatal jár a Hadikba, és ezen változtatni szerettem volna. A kiindulási pont az volt, hogy a kávéháznak azt a funkcióját hozzuk vissza, gondoljuk újra, amit Karinthyék idejében jelentett. Ez viszont nem attól valósul meg, hogy ugyanazt a selyemdrapériát imitáljuk, ami akkor borította a falakat, hanem, hogy egy olyan teret teremtünk, ahol az emberek dolgozhatnak, alkothatnak, társasági vagy családi életet élhetnek. Ez azt hiszem meg is valósult.

Tibor: Voltak generációk, akiket kimondottan taszított, hogy túl decens volt az enteriőr és ezáltal a hangulat is. Pedig egy kávéház, bármennyire is elcsépelt, egy közösségi tér.

hadik_02.jpg

Anna és Tibor

Az irodalommal sokkal nehezebb megfogni az embereket, mint a zenével vagy más művészeti ágakkal. Milyen ma itthon a kortárs irodalom megítélése?

Anna: A Juhász Anna által vezetett Hadik Irodalmi Szalon a legjobb példa arra, hogy van szükség rá. Szerintem nincs a városban még egy olyan irodalmi eseménysorozat, ami hét éve töretlenül minden hónapban képes megújulni. Azt persze észrevettük, hogy az emberek igényelnek új és másfajta programokat, így amikor tavaly átalakítottuk a belső teret, tervbe vettünk olyan események szervezését is, amik más célközönséget is megszólítanak és számukra is könnyen fogyaszthatóak és érdekesek. Egyik ilyen nagy dobásunk a Hadik Irodalmi Brunch. Ez egy olyan szombat délelőtti program, ami közben a vendégek a meghívott író által összeállított vagy akár elkészített menüt ehetik a beszélgetés alatt. Most, a második szezonban már duplázunk, két generációból választunk vendégeket, így legutóbb Nádasdy Ádám mellett Závada Peti beszélt a műfordítás kulisszatitkairól, Vágvölgyi B. András mellé pedig Fehér Renátót hívtuk meg. Azt gondolom, hogy ez hasonló kurátori munka, mint a képzőművészet esetében. Azon is nagyban múlik a program sikere, hogy kit ki mellé ültetsz le, és milyen téma mentén folyik a beszélgetés.

Mi az, amire most készültök?

Anna: Nagyon várjuk már a dalszövegírásra fókuszáló programunkat, ahol Tariska Szabolcs és Fluor Tomi lesznek a vendégeink. Szabolcs inkább szöveget ír, de legtöbb esetben nem ő adja elő ezeket a dalokat, Tomi azonban mindkettőben elég otthonosan mozog. (nevet) 2016-ban sokak meglepetésére és felháborodására, Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat, így aktuális a téma. Az érdekel leginkább, hogy van-e recept a slágergyártásra, mi alapján választanak üzenetet és mitől függ, hogy egy szöveg egy egész generációt meg tud szólítani. A következő program pedig a Hadik Irodalmi Brunch lesz, melynek vendégei Závada Pál és Török Ferenc filmrendező lesznek. Závada Egy piaci nap című regénye és a most debütáló 1945 című Török film ugyanazt a korszakot, ugyanazokat a szereplőket és problémákat mutatja be, az egyik írásban, a másik filmen. Ezt fogjuk kivesézni egy finom reggeli mellet.

012.jpg

Életkép - Hadik

Van rátok bármilyen befolyása annak, hogy kezdenek a városban túlburjánzani a programok?

Tibor: Én visszakanyarodnék oda, hogy egy ilyen nem túl populáris művészeti ággal mennyire nehéz dolgozni. Kicsit ellentmondásos a véleményem. Több helyen is foglalkozom ezzel a kultúra és vendéglátás kombóval, és mindenhol az a cél, hogy több művészeti ágból integráljunk programokat. Már csak azért is, mert ezek a külön ágak és közönségük nem nagyon ismeri egymást, mert aki irodalommal foglalkozik, nem igazán jár kiállításokra, és a jazz őrült sem feltétlenül ül be irodalmi estekre. Tudva ezt, jól lehet mozgósítani az energiákat. Másfelől viszont mi is látjuk, hogy mennyi rendezvény és fesztivál van a városban, és sok ezek közül jó is. Nem tudunk mást csinálni, csak azt, hogy nyomjuk, ahogy a csövön kifér.

Anna: Ebből a szempontból inkább én pánikolok jobban. Tibi 20 éve van a pályán, neki teljesen természetes, hogy naponta nyílnak új helyek, indulnak új programsorozatok, amiktől én általában elsőre megriadok. Azt kimondottan előnynek érzem, hogy nem a belvárosban, mindennek a sűrűjében vagyunk, ahol minden sarkon van egy hely, ahova be lehet ülni. Hozzánk általában céllal, nem randomszerűen jönnek az emberek. A Hadik szellemisége pedig kimondottan húzóerő nemcsak a magyar, hanem a külföldi vendégeink számára is. Művészt sem nagyon tudtam még úgy felhívni, hogy ne tudta volna, hogy mi ez a hely, és ne érezte volna megtisztelve magát. A Hadik név hitelt ad, ezt pedig nem szabad eljátszanunk. Múlt héten például a Quimby tartotta nálunk a DVD bemutatóját, ők is kihangsúlyozták, milyen fontos nekik, hogy Karinthy egykori törzshelyén tarthatták az eseményt. (nevet)

Tibor: Az idő igazolta, hogy jó a lokáció, de azt nem mondom, hogy nem aggódtunk az elején, hogy van-e valami oka, esetleg az, hogy mindenki Pestre jár, hogy ezen a részen egy kultikus hely sincs. A budai lokáció valamilyen mértékben meghatározza a célcsoportot is, és nem kell ezer másik hellyel versenyeznünk abban, hogy ki tud jobban alámenni árban a másiknak. Amúgy én is alá tudom támasztani azt, amit Anna mondott arról, hogy viszonyulnak általában a megkeresett vendégek vagy partnerek a Hadikhoz, mert amikor 2009-ben még a nyitás előtt felkerestem a Petőfi Irodalmi Múzeumot, egyből nyitottak voltak. Ugyanez vonatkozik a Szépirodalmi Figyelőre, a Kortársra vagy éppen a József Attila Körre. Mindenki szívesen bábáskodott ennek az új Hadiknak a születése felett.

Hogy egészítitek ki egymást?

Tibor: Ok, hogy ketten vagyunk a kreatív agyai ennek a két helynek, de azt fontos kiemelnem, hogy egy nagy csapat munkája ez az egész. Nagy könnyebbség számunkra, hogy nekünk elég csak a programszervezésre és a kommunikációra fókuszálni, a gazdasági részlegtől kezdve a grafikuson át a Juhász Anna féle Hadik Irodalmi Szalonig mindenki keze benne van abban, hogy így működik a történet. Ha viszont visszakanyarodunk kettőnkhöz, akkor az a jelentős életkorbeli különbség, ami köztünk van mindenképpen pozitívan befolyásolja a munkát. Anna progresszívabb, teljesen képben van, hogy mire érdemes éppen odafigyelni Budapesten, én pedig két gyerekes családapaként megint mást tudok beletenni a közös kalapba. Ha az egyetemen egy évfolyamra jártunk volna, szerintem jóban lettünk volna. (nevet) Nagyon fontos, hogy az emberi része jól működik.

Anna: Tibi tapasztaltsága nekem nagy biztonságot ad, egyfajta védőháló alattam. Nagy szabadságot kapok a munkám során, amiért nagyon hálás vagyok neki és a többieknek. Még nem nagyon volt olyan ötletem, amire azt mondták volna, hogy nem csinálhatom meg. Másrészről még mindig óriási élmény, olyan emberekkel dolgozni, akiket olvasok, hallgatok, nézek, akikért gyerekkorom óta rajongok. És persze ezt is Tibihez kötöm, hiszen ő teszi lehetővé.

Tibor: Ez volt az egyik mézes madzag! (nevet)

Anna: Tényleg! Az állásinterjúmon azt mondtam, hogy én addig szeretnék itt dolgozni, amíg meg nem ismerem a Quimby minden tagját. (nevet) Itt az idő új kihívások elé nézni.

017-2.jpg

Életkép - Szatyor

Kinek honnan jön az irodalom iránti szeretet?

Tibor: Általános iskolában nem olvastam, aztán gimibe az Eötvösbe kerültem, és ott a magyar tanárom hatására szerettem meg az irodalmat olyan regények kapcsán, mint például a Bűn és bűnhődés. Lassan olvasok, az a tipikus visszalapozós fajta vagyok, aki szereti megemészteni a történetet. Már rég kilőttem a TV-t az életemből, így a sorozatok terén jó nagy hátránnyal is indulok jó pár beszélgetésben, de ez van. Nekem ez természetes szükséglet, ahogy a feleségemnek is, aki magyar szakos is volt.

Anna: Szentendrén nőttem fel, így természetes élményem a művészetek közelsége. A legközelebb mégis az irodalom áll hozzám, mániákus olvasó vagyok, és durván rajongó típus. Ez talán azzal magyarázható, hogy mint elvált szülők egyke gyereke mindig az irodalom volt a társam. Teljesen be tud szippantani egy történet akár hetekre is, és meg sem merem már számolni, hogy mennyi pénzt költök könyvekre. (nevet) Az pedig óriási jutalom számomra, hogy a munkám során olyan szerzőkkel beszélgethetek, akiknek a munkája hatással volt rám.

Tibor: Nálam új jelenség, hogy leteszem azt a könyvet, ami nem megy.

Hogy érzitek magatokat Budapesten?

Tibor: Budapest számomra pozitív jelenség, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy nálam a legrosszabb passzban is félig tele a pohár. Szeretem azt, amikor biciklivel jövök be, és a kerületeken átgurulva sorra találkozom ismerősökkel. Jó érzés, hogy minden sarkot, követ ismerek itt.

Anna: Máig rácsodálkozom minden nap. Az egyik legszebb város. Sokat utazom, de nagyon szeretek visszatérni ide. Az viszont még mindig rutin, hogy minden héten legalább egyszer visszamegyek Szentendrére akár csak egy kávéra vagy kutyát sétáltatni.

 Ha csak egy könyvet ajánlhatnátok valakinek, mi lenne az?

Tibor: Tavaly olvastam a Háború és békét, és komoly katarzisokat okozott hétköznapi és mélyebb fronton is. Már régen szemezgettem vele, és egy influenza alkalmával álltam neki, gondoltam, végre van rá bőven időm. És tényleg jó alaposan elolvastam, még a neten is utánanéztem pár dolognak, legyen az egyenruha vagy a könyvben említett zenék.

Anna: Nekem az elmúlt félév legnagyobb könyvélménye Nabokov Nevetés a sötétben-je volt, de ha a mai hangulatom alapján kellene ajánlanom, akkor biztos, hogy líra lenne, méghozzá Peer Krisztián új kötete, a 42. Minden benne van, ami egy emberrel megtörténhet az életben.