Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Életre kelt festővászon – Interjú Töttös Kata festőművésszel

2017. április 11. - absolut_hu

tottos_kata_portre_logozott.jpg

Aki ismeri Töttös Kata munkáit, egyből érteni fogja, hogy miért tartozik a hiperrealista stílust követő képzőművészek közé. Festményei annyira élethűek, hogy első látásra simán fotónak tűnnek. Sokunk számára elképzelhetetlen, hogy lehet ilyet alkotni. Vannak viszont emberek, akik egyszerűen megkapják ezt a tehetséget, amihez mindenképpen párosul nagy adag szorgalom is. Közel húsz éve láthatjuk munkái által a szépség különböző arcait, és ennek a kutatásnak megkoronázása április 13-án, csütörtökön nyíló kiállítása a kArton Galériában. Kata viszont nemcsak munkáival emelkedik ki a magyar kortárs művészek közül, tipikusan az a nő, akire felkapja az ember a fejét; egyfajta misztikum lengi körül. Mi most megpróbáltuk megtörni kicsit páncélját, és legnagyobb örömünkre, a beszélgetésnek egy különösen személyes interjú lett az eredménye.

A művészetedben központi szerepet kapnak a média által istenített tökéletes nők, akiket sokszor elég ironikusan ábrázolsz, ha jól tudom, ezáltal is szót emelve a nők által megélt megfelelési vágy ellen...

Azt azért nem mondanám, hogy nincs bennem az az érzés, hogy meg kell feleljek különböző kritériumoknak. Fontos számomra is, hogy szép és jó feleség legyek, hogy rendben legyen otthon a ház. Persze a lehetőségekhez mérten. Ha már mindenképpen az okát keressük annak, hogy miért pont ezek a tökéletes megjelenésű nők a modelljeim, a tinédzserkorom nagy inspirációjához, a szecesszióhoz kell nyúlnunk. A szecesszió valójában ugyanazt csinálta, mint most a média: az idealizált nőket helyezte előtérbe. Akkoriban a művészek a táncos- és arisztokratanőket tették a plakátjaikra, és most is ez van, ha megnézed az óriásplakátokat. Nem változott a világ. Nálam ez teljesen ösztönösen jött, egyszerűen ilyen szép nőket szerettem volna megfesteni.

Ugorj fejest Töttös Kata világába!

lanyszobatitkai_2011.jpg

Lányszoba titkai, 2011

Egyáltalán mikor kezdtél el rajzolni? Milyen volt a tinédzser Kata?

Mint a legtöbben, én is divattervező szerettem volna lenni, így rengeteget rajzoltam. A Kisképzőben egy évig a játék szakra jártam, de nagyon nem feküdt nekem, hogy kisvonatot meg puzzle-t kell tervezni és készíteni. Valójában csalódás volt számomra, mert teljesen máshogy hirdették. Animációt, grafikát, festészetet ígértek, de a valóságban nem így volt, így mentem tovább az akkor mostohagyereknek számító festőszakra. Amúgy is úgy éreztem, hogy amíg a játék készítés az emberek számára teljesen értelmezhetetlen szakma, addig azt jó érzés kimondani, hogy festőművész vagyok. Szerencsére otthon is támogattak ebben, már eleve rajztagozatra jártam általánosban is, mindig is a művészet érdekelt.

A macskák iránti szereteted már akkor is megvolt? (Kata előszeretettel festi le házi kedvenceit is- a szerk.)

Igen! (nevet) Mindig is volt cicám. Jól megvagyok velük. Velük egyszerűbb az élet, mint egy kutyával; azzal kapcsolatban is van tapasztalatom. A macskák önálló lények, nem kell folyamatosan rájuk figyelni. Ha jól emlékszem 2013-ban örökítettem meg az első sziámimat.

20170217_123803_resized.jpg

Maszkos macska, 2017

Körülbelül húsz éve vannak folyamatosan egyéni és csoportos kiállításaid. Ezzel a komoly tapasztalattal a hátad mögött hogy látod a képzőművészethez való viszonyulását az embereknek?

Érdekes, mert pont 2003-tól, amibe beleesett a gazdasági válság is, volt egy olyan időszak, amikor könnyű volt eladni festményeket. Azóta eltűnt az a réteg, aki akkor vásárolt, és ma már inkább csak a gyűjtők veszik a képeket.

Milyen ma itthon ez a réteg?

Furcsa, mert az ember azt gondolná, hogy a felsőtízezer, de nem így van. Inkább az értelmiségi réteg nyitott rá. Már gondolkodtam én is azon, hogy be tudnám-e sorolni valamilyen kategóriába azokat, akik a festményeimet veszik, de nem. A vevőim között ugyanúgy van ügyvéd, tanár, vagy akár mezőgazdasági céget vezető idősebb ember.

tottos_kata_festmeny_barazdaillegeto_2010.jpg

Barázdaillegető, 2010

Milyen helyet foglalsz el az itthoni piacon?

Általában ismerik a nevemet és a munkáimat, és ezen sok szituációban meglepődöm. Nincs okom panaszkodni, de lehetnék jobb helyen. Persze ez az én hibám is, hiszen nem nagyon járok művészeti eseményekre, és nem promotálom magam úgy, ahogy azt kellene. Pedig a gyűjtőknek is fontos, hogy ismerjék a művészt, akitől vásárolnak. Csak kevesen mennek egy-egy kép után, sokan az ismerettségek által vásárolnak művészeti alkotásokat. Az emberek szeretik tudni, hogy mi a háttere a képnek, amivel aztán együtt élnek.

A te esetedben mennyi személyesek a festmények?

Az elején egyáltalán nem voltak azok. Ott csak az volt a lényeg, hogy minél élethűbben tudjam lefesteni a látott képet. Így tökéletesítettem a technikámat. Aztán egy idő után már megkértem a tesómat, hogy legyen a modellem, és volt olyan kép is, amin én szerepeltem. Az új kiállításon például lesz egy festmény, amin a lábam látszik a cicáimmal. Mondhatjuk úgy, hogy egyre személyesebb.

Mi az, ami alkotásra ösztönöz?

Én nagyon nehezen szánom rá magam. Nekem az alkotáshoz elengedhetetlen a cél, mondjuk egy kiállítás. Sokan nem is értik, hogy ez miért van így, pedig az ember nem úgy fest, mint egy gép; nemcsak úgy löki ki magából a képeket. Számomra fontos az ünnepség; ez általában a megnyitó, ahova eljön egycsomó ember, és visszajelzést kapok. Nekem például nagyon nehéz dolgom van, amióta létezik a Facebook, legszívesebben az összes képemet felraknám idő előtt.

20170301_121107.jpg

Nő két hallal, 2017

Mire van még szükséged az alkotáshoz?

Nyugalomra, méghozzá annyira, hogy Andrásnak (Kata párja, Wahorn András, zenész és képzőművész- a szerk.) most át is kellett költöznie a stúdiójával egy másik házba, mert nem bírom elviselni, ha zenét kever, miközben festek. Teljes magányra van szükségem.

Milyen fontos dolgokat tanultál Andrástól, amióta együtt vagytok?

Rengeteg önbizalmat adott nekem. Sokszor van az, hogy úgy érzem, nem tudok megcsinálni valamit. Valójában persze tudom, hogy képes vagyok rá, de mégis ott van bennem egy gát. Ilyenkor mindig bátorít, és meggyőz, hogy menni fog.

12088226_1641582652783316_3720413600180162798_n.jpg

Kata párjával, Wahorn Andrással

Forrás: Töttös Kata Facebook

Az új kiállítás új utat is jelent bizonyos szempontból. Itt láthatunk majd először akvarelleket tőled. Egyáltalán mennyit változott a stílusod az évek alatt?

A legfontosabb, hogy sokat tisztult. Már nem zsúfolom tele a hátteret. Ezt nem tudom tudatosan megmagyarázni, de az biztos, hogy sokat változhattam, mert régen a lakásom is nagyon burjánzó volt. Csak fekete bútort voltam hajlandó berakni, most meg átcsapott ez a dolog az ellenkezőjére. Minden fehér. A képeim is sokkal finomabbak lettek, ehhez idomulva.

Szélsőséges vagy?

Igen, ráadásul mostanában sok minden másra is rádöbbentem. Például, hogy hangulatember is.

Ez a szélsőségesség megmutatkozik abban is, hogy most a város zajától éltek Mezőszemerén, és bejártok Budapestre bulizni?

Nem. Legtöbbször András koncertje miatt jövünk fel, de általában az is inkább csak valami laza klubbuli. Színházba járunk, moziba megyünk, nyugis az életünk.

Végleg lenyugodtál?

Még a Kisképző idején állandóan buliztam. Nagy társasági életet éltem, aztán a Nagyképző első éve után leköltöztem vidékre, és visszavonultam. Akkor már nem volt igényem arra, hogy bulizzak. Régen elképzelhetetlen volt számomra, hogy mások eljöjjenek hozzám, vagy, hogy kerti bulit tartsak. Andrással mostanában ezt csináljuk. Régen védtem a saját kis világomat, mostanra kinyíltam, már nem tabu az otthonom mások számára.

20170331_160024_resized-2.jpg

Western, 2017

Budapest inspirál?

Persze, hogy inspirál! Itt van az élet! Mi lent úgy élünk, hogy azt sem tudjuk ki lakik mellettünk. Valójában egy házba költöztem le, nem a faluban élek. Imádok sétálni itt Budapesten. Mindig Pesten van a buli, és amikor még itt laktam, olyan jó érzés volt innen hazasétálni a budai kis lakásunkba. Ez az ellentmondásosság is nagyon tetszik, a nyüzsgő városrészből átmenni éjszaka az üres, csendes Budára.

Az új kiállításod a Szépség címet kapta.

Sokáig gondolkodtam, hogy milyen címet adjak. Eddig inkább, ha nem is tudatosan, szójátékokat használtam, de most valahogy nem jött az ihlet. András inspirálta ezt a címet, amit először elvetettem, de aztán igazat adtam neki abban, hogy mindig is a szépséggel foglalkozott a művészetem, így maximálisan illik hozzám. Ráadásul a képeim is változtak, így ezért sem zavar, hogy a cím sem lett túlgondolva, hanem egyszerű, lényegretörő. Bárki bármit mond, a szépség fontos: az emberek szeretnek szép emberekkel szóba elegyedni, jobban érdekli őket egy szép ember gondolatai. Nagy jelentőssége van a 21. századi társadalomban is. A legtöbb képen viszont ott van a rejtőzködés, és ez az, ami rám is jellemző.